A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)

1966-07-01 / 7. szám

37 Örültünk miis Li atyával, hogy megszabadultunk a színdarabtól és néhánynapos fogság lehetőségétől. Alig hagytuk el a falut, kiáltások jöttek felénk. Nem álltunk meg, mintha nem hallanánk. Mikor aztán a levegőbe lőttek a hátunk mögött, akkor tudtuk, hogy komolyan meg akarnak állítani megint. Katonák vettek körül bennünket és visszapa­rancsoltak. Most nem asz íntársulatnál, hanem a katonai parancsnok­ságnál kellett vizitelnünk. A falu másik végén cserép födeles, alacsony vályogháznál álltunk meg. A kocsi az utcán maradt, a beteg lány megint elsápadt és resz­ketett. A kocsis arca elsötétült és tiszteletlen szavakat mondott az öszvéreknek. Az öszvérek nem ijedtek meg. Talán tudták, hogy nem nekik szól a beszéd. Az udvaron egy kis csacsi állt és a fát, melyhez kötötték, kerülgette. Bent a szobában néhány katona állt, kezükben pisztollyal. A kere- vetenmaga alá húzott lábakkal egy vézna, idős ember ült. Púpos há­tát ahogy lehetett kiegyenesítette, mikor beléptünk. Propagandista, mondta és néhány kérdésére felelnünk kell. Ha nem mondta volna is, látszott rajta. Bal zsebéből töltőtoll kandikált ki. Kikérdezte kik va­gyunk, honnan jövünk, hova megyünk. Miért megyünk Fan Tyia Ka- ta-ba? Orrom alá újságot tartott, hogy olvassam. Helyi vörös újság volt. Szerényen bevallottam, hogy magas elveik primitív agyamba csak lassan szűrődnek, de modernebb akarok lenni és minden igye­kezetem az, hogy megértsem: hogyan jutottunk egy végzetes társa­dalmi krízisbe, melyből Mao Tse Tung fogja megmenteni szegény társadalmunkat. / Úgy látszikmeg volt elégedve. Biztatott, hogy régi elfogultságain­kat vetkőzzük le. Szerencsére vallási dolgokról nem beszélt. Talán ravasz agyával jobbnak látta nem kezdeni vitát? A népet könnyen bo- londíthatják olcsó tréfáikkal, de mi tudunk kérdezni és felelni úgy, hogy könnyen belezavarodnak betanult leckéjükbe.- A parancsnokmindjárt jön, - magyarázta a propagandista és el­Belsőkínai helyzetkép. • 19 4 5 . ----------- Cser László S.J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom