A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-07-01 / 7. szám
30 nagyapjuk körül vannak.- Jól van Andris, majd kieszelünk valamit.- De el áruljon engem az Erzsinek...- Azt bízd csak ide, Andris fiam... Megint eltelt egy kis idő. De Őze Albert szemében még most sem sütött ki a napocska. Csak néha-néha, óvatlan pillanatokban, mikor valakinek sikerült őt rajtakapni a gyermekekkel. És a lőcsfalvi papnak éppen ez sikeredett egy vasárnap délután, litánia után. Ilyenkor néha elnézett a faluba, mert sok ügyes-bajos embert csak ilyenkor lehetett otthon érni. S ahogy elmegy az Őze porta előtt csilingelő gyerek-kacaj riasztotta fel elmélkedéséből. Felnézett s látja, honnan jön. Ez megint eszébe juttatja Őze Albertet. Ott ült az öreg a tornác előtti pádon. És a felhőn áttört öregszemében, újra a napsugár, ahogy ott ugráltak körülötte unokái. A legapróbbak: egy fiúcska, meg egy leányka. Erre az öreg pap be is erőltette magát a kapun, amit nem is bánt meg soha. A két kis csemete először idegenül bámulta a jövevényt. De ahogy leült a nagyapóval, tömködni kezdte a pipát, mármint ki-ki a magáét, felengedtek azok is és kezdték a huncutságot ott, ahol elhagyták... Először az egyik, a fiúcska, elfoglalta nagyapó egyik térdét, rátámaszkodván két kis könyökével s bámulta nagyapót, ahogy beszélget papjával. No, a kis lány sem volt rest. Ő meg elfoglalta szemben a másik térdet. Nem sok idő kellett s már lovagolta is mindegyik a maga "térdét". Nagyapó értette a módját. S máris lovasként száguldoztak a térd-paripán a pusztaságban s a kacagásra megjelent a pitvar ajtóban egy arc;- Már megint nem nyughattok nagyapótól, - rikácsolta Erzsi. De meglátva a papot, hirtelen eltűnt s vele együtt egy pillanatra az öreg szeméből a mosoly a szomorúság felhője mögé. De ez csak rövid ideig tartott, mert a két gyerek oda se figyelt. Nagyapó térde elfáradt s lovacskázás is abbamaradt. De hamar találtak újabbat.- Nagyapának ez a fele az enyém, - durcáskodtott a leányka.- Ez a fele meg az enyém, kontrázott rá a fiúcska. Erre a kislány nagy puszit cuppantott az ő "felére"; - Ez a fele szebb! - kiáltotta. A fiú sem maradhatott el, ő is cuppantott egyet az ő "felére"; - Nem igaz, ez a fele szebb! Az öreg békítette őket, hogy mind a kettő egyforma, ha nem
