A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-07-01 / 7. szám
31 is éppen szép. Erre a lányka a bajuszának esett. (Szép nagy harcsabajusza volt az öregnek, már olyan lenszínű.)- Ez abajusz az enyém, - simogatta a lányka a maga "bajuszát". De a fiú sem adta alább: - Ez meg az enyém és fülig húzta a maga "bajuszát".- Az én bajuszom hosszabb, - sikít a lány.- Nem igaz, mer’ az enyim hosszabb. Mire az öreg megint csitítgatja őket, hogy egyforma hosszú. Egyszer csak belesivít egy éles hang, az Erzsié:-Pisti, Julis, gyertek rögtön be! A két gyerek tétovázva tipeg-topog.- Nó, lóduljatok mán, hí anyátok! A gyerekek bizony nem nagyon igyekeztek volna, mintha legkedvesebb játékszerüktől fosztották volna meg őket.- No, hallottátok, mars be, biztatja őket az öreg. Most egyszerre három szempár napsugarát vette el valami sötét felhő. A pap már értette a dolgok hogy-állását és hamarosan útjára ment. Nemsokára rá Őze Erzsi anyjáért volt a mise reggel. A lőcsfalvi pap tettekre határozta el magát. Lélektani pillanat, gondolta magában. Kiüzente a ministránssal, hogy Erzsi mise után várja meg az irodában. Erzsi érezhette a hatodik érzékével, mit akarhat a papja. Nagyon ideges volt. A pap atyaian próbálta szívét megkörnyékezni, de Erzsi szemében harcias szikrák pattogtak... Nem sokba tellett, míg a szikrák szavakká sűrűsödtek:- Hogy érezné magát a plébános úr, ha saját gyerekei jobban szeretnének valakit, mint a saját anyjukat?- Nem lehet az Erzsi!- De ha mondom... Meg is mondták, hogy ők a nagyapát szeretik, nem engem!- Hátha így van, lányom, annak oka lehet.- Mi oka? Nem én hoztam őket a világra, nem én vagyok az anyjuk?- Adsz-e te nekik annyi szeretetet, mint apád ad nekik? Tudod
