A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-03-01 / 3. szám
22 nében. Az ég szeplőtelen tisztaságban ragyog, mint a húsvéti bárány gyapjas bundája. De beljebb, a városban, a házak mélyén, a függönyök mögött és kint az utcákon, a tereken, a munkahelyeken: mindennemű piszokbántja a szemet, émelyítő, orrcsiklandozó, sós halszag; durva szitkozódás, gyanús illetlen pillantások; unott, fáradt, közömbös arcok; az elmúlt nap, a tegnapi éjszaka gőzölgő mámora, füstös, takargatnivaló emlékeivel; a mindennapos gúny, gyűlölet, féltékenység, képmutatás, lázadás, árulás pénteki ruhájában. Mert ez is a péntek arca. Szerencsére nem az egész arc. A másik arc szebb, megnyugtatóbb: a bízók, becsületesek, tisztán szeretők, önzetlen dolgozók, csendben szenvedők, hősiesen küzdők, remélve kacagok láthatatlancsoportjának megszokott és könnyen elfelejtett ábrázata. Ilyen arc is sok van. Hamadában is. Jeruzsálemben se volt másként. Az Ur Jézus onnan a keresztről végignézett a városon; az ünnepre feldísz ítettDávid városán. A templom márványcsamokáról a roppant kőfalakra szállt lázas tekintete; majd a zarándokok ünneplő, fürkésző, kíváncsi szemével találkozott véres szeme. Hirtelen a hóhérok szám ító, cinikus kacagása csendült meg fülében; látta a farizeusok, az írástudók gúnyos csapatát; az ismeretlen, izmos, durvaképú katonákat. Istenem, ezek is gyerekek voltak valamikor! Gyenge, ártatlan, kedves, mosolygós gyerekek. Nekik is volt édesanyjuk, aki szintén szép, aranyos, tisztatekintetű kislány lehetett gyerekkorában, száz szép ígéret feslő bimbója hajadon- ságában... Majd ismerősöket vélt látni a tömegben: galileai, kafarnaumi, názáreti zarándokokat. Egy pillanatra még kínjáról is megfeledkezett; gyermekkori játszópajtásai jutottak eszébe, akikkel együtt kergették a pillangókat a názáreti határban, együtt őrizték a juhokat, kisbárá- nyokkal hancúroztak; szőlőhegyekben, búzaföldek között bújócskáz- tak... Aztán a hazai réteket látta maga előtt: tele liliommal, szagos, százszínű vadvirágokkal. Az ágakon madarak énekeltek, verebek csiripeltek, sasok szálldostak a magasban, varjak károgtak. Túl a réten, a dombos hegyek mögött a Libanon sötét cédruserdei; fölöttük szép, fehér hókorona __ Eles fájdalmak hasogatták rongyokká a lázálmas képeket. Durva szitkok, gúnyos megjegyzések, ocsmány trágárságok röpdösik körül a nagy Haldokló kereszjét. Mint a csúnya, vérescsőrű, éleskarmú saskeselyűk az áldozatukat. Az Istenképére és hasonlatosságra teremtett ember íme mivé lett!
