A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-03-01 / 3. szám
23 Hóhér, zsarnok, gyilkos, kárörvendő, prédát leső vad. Hová lettek az ártatlan gyermekszívek? A gyémántként csillogó szemek? A kedves, édes szájacska? A múlt engedelmes, csacsogó pacsirtája? Hát csakugyan ez lett az Isten fiaiból, a választott nép gyermekeiből, Izrael leányainak büszke szülötteiből? "istenem, bocsáss meg nekik... Nem tudják, mit cselekszenek! " Éppen az a tragédia. És mekkora, milyen szomorú tragédia! Meny- nyi gyászos ellentmondás egyszerre a napos, holdas, csillagos, virágos föld színén, a nagyszerű teremtés kelyhében, a mindenség központjában, a zsoltárosajkú, hárfadalos, jóillatú, tömjénfüstös, istenhívő Jeruzsálemben! Még jó, hogy itt van Mária, a százszor kipróbált, szúz Asszony. A hétfajdalmas Anya, ritkaszép Tisztaság. Meg János, a rettenthetetlen tanítvány. Aztán Magdolna, a hamis kőből, csalfa üvegből gyönggyé lett Mária, és a többi hűséges jőbarát. Sajnos, kevesen vannak, nagyon kevesen. Csak pislákoló mécsesek a goromba sötétségben, gyenge gyertyalángok a nagy Halott ravatalán... Vörösen, nyugtalan lobogással megy le a nap Júdea hegyei mögött, az ünnepet váró Jeruzsálem felett. Mire leesik a kietlen, meztelen hegyek háta mögött, már csak egy gyászoló anya és a lepecsételt sír emlékeztet Nagypéntekre— Este egyszerű, bús szertartásokkal emlékeztünk meg az Úr Jézus szenvedéséről és haláláról. Nem voltak sokan a templomban. Japánban a nagyhét olyan mint a többi hetek. Nem könnyű templomba jönni a dolgozó embernek. Amúgy se nagy a hamadai egyházközség híveinek száma. A nagazaki munkáslányok egy kis csoportja - ott dolgoznak az egyik hamadai halvkonzervgyárban, mind katolikus - és egy maroknyi helybeli katolikus jött a szertartásokra. De még így is többen voltunk, mint Krisztus Urunk barátai a kereszt mellett, azon az igazi nagypénteken... Késő este a páter félig nevetve, félig panaszkodva újságolta - kint járt valami ügyben a városban - mint invitálták meg az egyik házban egy kis teára. Nagy ámulatára a mi embereinket találta ott. Egy-két órával ezelőtt még ugyanazok az emberek a Passiót olvasták a szertartások alatt illendő áhítattal, fennhangon, a nép nevében. Most pedig együtt ülnek, lakmároznak, pálinkáznak, lerészegednek Nagypéntek "ünneplésére". Az itteni egyházközségnek különben feddhetetlen életű, példás katolikus férfiai. Még csak nem is mentegetik magukat; csupa jóhiszeműségből, emberi gyarlóságból tették, amit tettek.
