A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)

1965-06-01 / 6. szám

14

csak, mennyire szeretem őket.

Betegsége és fájdalmai miatt sohasem panaszkodott. Mindig csak arra gondolt, hogyan segíthetne másokon. A kórházban együtt imádkozta a rózsafüzért egy katolikus kislánnyal, aki mellette feküdtj egy másiknak pedig segített a tanulásban. Ahelyett, hogy jajgatott volna kínjaiban, sokszor így sóhajtozott: - Üdvözlégy Mária, ma- laszttal teljes..., vagy: - Édes Istenem, Te, aki valamikor kisgyermekké lettél, könyörülj ezen a gyermeken és végy magadhoz a mennybe, vagy; - Állítsd meg szívem lüktetését.

Janisnak a szenvedés egy másik, finomabb formáját is el kellett viselnie: szépségének elvesztését és azt a tudatot, hogy mennyire visszataszító lett mások számára. Kicsiny, formás teste felpuffadt a gyógyszerek hatására, melyeket már 2 éve szedett. Szülei, akik nem merték említeni neki végzetes betegségét, vele együtt szenvedtek. De ő nem akarta, hogy szülei miatta aggódjanak. - ''Nézd csak, édesapám, mondta egy napon a tükörbe nézve, - ha nem vigyázok, lassan olyan kövér leszek, mint Te".

Egy este, amikor vacsorázni készült, a szalvétájában egy papírdarabkát talált, amelyen nagy betűkkel ez állt; SZERETLEK. Az aláírás egy fiatalembertől származott, aki a szomszédos teremben feküdt. Janisnak ez annyira tetszett, hogy a következő napon az egész családnak elmesélte az esetet. - "Ennek a fiúnak biztosan nem azért tetszem, mert csinos vagyok" - mondta huncutkásan. - "Tehát csak azért szerethet, ami vagyok. Nagyon rendes fiú lehet".

Egyik délután Janisnak nagyon erős orvosságot adtak, amitől majdnem elaludt. Az ápolónővér és az orvos a kislány ágya mellett beszélgettek róla. - "Látott-e már jobb leukémia-beteget Janisnál?" - kérdezte a nővér. - "Az ő bátorsága akárhány felnőttet megszégyenít". - "Hősies kis beteg, az biztos" - fűzte hozzá az orvos.

"Leukémia"! - Janis meghallotta a beszélgetést és megrémült. Tudott erről a gyógyíthatatlan betegségről, de mostanáig nem tudta, hogy ez kihozza őt halálra. Szülei borzadva értesültek róla, hogy kislányuk tudomására jutott betegségének mivolta. Mivel azonban mindig azvolt az elvük, hogy a gyerekeknek csakaz igazságot mondják, így most sem tagadták előtte, hogy leukémia az ő halálthozó támadója.

Amikor Janis nem szenvedett, nyugodt hangon beszélt a halálról. Május elején kérte édesanyját, emlékeztesse iskolatársait, hogy a napi rózsafüzérben imádkozzanak érte az "édes Szűzanyához". Aggódva szerette volna tudni sorsáról a biztosat, ezért kérte a jó Is-