A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-04-01 / 4. szám
37 S&© StÄ2ÄIB&h 1 Amit Ábrahám maga megélt, látott és hosszú élete során megtapasztalt, azt nem tudta fiai és unokái leikéből se kitörölni a feledés vize. Szent örökségként őrizték és adták tovább egymásnak ennek a nagy találkozásnak a történetét. A környező törzseknek megvoltak a maguk családi és nemzeti istenei; az ő Istenük azonban ettől kezdve a titokzatos Isten volt. Izsák, Ábrahám fia mint az "apám Istené"- rőlbeszél róla, s a cseléd, ha említi, azt mondja, hogy "az én uram Istene". Mert Isten ígéretéhez híven újra meg újra éreztette ezzel a kiválasztott családdal gondviselő jelenlétét. Afféle családi titok lehetett ez; egyedül ők tudtak róla. Isten csak velük kötött szövetséget: "a ti Istenetek leszek és ivadékaitoknak Istene". (Gén. 17, 7.) Ez az ő egyszerű nyelvükön azt jelentette, hogy sorsuk, szerencséjük, életük folyása, egész üdvösségük ennek az Istennek a kezében nyugszik. Ez bőséges aratást juttatott eszükbe, amiből terített asztal kerül: egészséget és hosszú életet, nagy családot. Az "üdvösséghez" az is hozzátartozott, hogy ellenségeiken győzelmet aratnak; hogy békesség és jólét vár rájuk. Ez már munkásságuk és Istenhez való hűségük, ragaszkodásuk magától értetődő gyümölcse. S csakugyan: Izsák és ennek fia, Jákob, szintén ennek a titokzatos Istennek az igézete alatt állanak. Jákob ugyan előbb közömbösen vette apjának és nagyapjának hitét; húsz keserű tapasztalatban gazdag esztendőre volt neki szüksége, míg végül ő is megadta magát apái Istenének. Először csak feltételesen esküdött hűséget Neki; ha megsegítesz, akkor Istenem leszel... Isten nem is felejti el ezt az Méretet. Végre Jákob megadja magát; egy egész éjszakai vívódás után
