A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-11-01 / 11. szám
Béky Gellert S.J., Japán Bús felhők vonulnak... Észak felől ólmos színű felhők kerülgetik a közeli hegyek csipkés ormát. Középen eyg háromtaréjos hegy tornyosul hetykén, könnyelműen az ég peremén. Kihívóan állja útját a hóval fenyegetőző felhő- tengernek. Atellenben, a tenger irányában, még kéklik a januári ég. Szelíd nyögdeléssel kapaszkodik az autóbusz a nagyíves vashídra. Balról szép rendben sorakoznak a néma, hideg hegyek. De jobbra, a távoli tenger felett, még sugárzó ragyogás tompa foszlányai integetnek. Bekanyarodunk. Előttünk egy tömérdek hegy terpeszkedik. Tövében Kabe (a városka neve) gubbaszt fázósan. Hideg van. Pedig már lassan tizenegyre jár az óra. Óvatosan fordul be a nagy, zöld autóbusz a kabei főutcába. Alig tudja két autóbusz kikerülni egymást, olyan szűk. Végre mégisátvergődünk valahogy a méhkasként zöngő városon. Közben megkerültük az említett hegyet. Csak egy kisebb folyó választ el bennünket. Ekkor már szürke volt az ég. A napot elnyelte a hirtelen támadt szmtelennesztelenség. Nagy, néma hallgatás omlott le a völgyre. Az ablakhoz tapadt szemmel bámultam a táncoló hópelyheket. Már esett, Halk hullással zizegett a millió hópehely, le a dermedt földekre. Erre már vastagon feküdt a hó. S alig egy pár kilométerre innen, a hegy túlsó oldalán, sütött a nap. Itt meg a tél havas igézete fogadja a meglepett utast. Lassanhozzászokik az ember az ilyen furcsaságokhoz. Hiroshima (mert onnan jöttem) mintha két világ peremén feküdne. Délre, a tenger felett, nem egyszer szikrázó verőfény. S ugyanakkor északon, ott, ahol a nagyobb hegyek kezdődnek, nap mint nap újabb hótakaró borul a már amúgy is hólepte hegytetőkre. A házunk elől is lehet látni ezt a téli csodát. Nem egyszer itt a fejünk fölött szakadoznak fel ahavat ontó felhők. A távolság a tenger és a hegyek között nem nagy. Alig 15 kilométer. A nagy hóesés miatt csak lassan kanyarog az autóbusz a szűk hegyi úton. Csakhamar láncot csatoltak a kerekekre, 27
