A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-09-01 / 9. szám
18- Szép kis komédia...- Engedje már meg! Hiszen az Ön gyermekéről van szó! Valami érthetetlenmormogással válaszol. Veszi kalapját s elmegy. Még csak rá se néz feleségére. A szegény asszony nem vett észre semmit a történtekből. Kisvártatva hívja a férjét.- Férje elment hazulról - adom tudtára. Mélyen felsóhajt, mint aki nehéz terhet visel.- Erzsébet, sose menjen férjhez, - mondja nekem valamivel később. - Mennyivel szebb az Ön élete. Igen, ha a férfiak a házasság után is olyanok lennének, mint előtte voltak! Akkor olyan szépen tudnak kérni és hízelegni, míg csak el nem szédítenek és már azt sem tudjuk, mitteszünk. Amint azonban a kezükbe kerítenek, kihasználnak minket. Miután mindent nekik ajándékoztunk, és koldusszegényekké lettünk, akkor már semmire sem értékelnek... Sörülhetünk neki, ha egyáltalán megkérik kezünket... Ejfél után megint visszajött a férj.- Na, vége van már?- Menjen csak aludni. Önre itt semmi szükség sincsen. Ha azonban Ön tisztességes férfi lenne, gondoskodnék feleségéről és lenne hozzá egy jó szava. Az Ön gyermekéről van szó, érte szenved, - szóltam hozzá a másik szobában. - Még a legfaragatlanabb gyári munkás sem ilyen kíméletlen, hanem törődik ilyenkor a feleségével - fejeztem be és ezzel sarkon fordultam. A "prédikációm" egészen megzavarta. Utánam jött, szólt néhány szót feleségéhez és ott ült a szobában, míg meg nem érkezett a gyermek.- Legalább fiú! Remélem, nem fog bőgni egész éjjel - üdvözölte az újszülöttet. Mikor reggel visszatértem, hogy gondját viseljem az anyának s a gyermeknek, a házastársak éppen veszekedtek. Az anya meg akarta hívni mindkét nővérét a keresztelőre. /- Fogd be a szádat! Úgy lesz, amint én akarom!- Nekem, mint anyának is jogom van beleszólni ebbe...- Ne hozakodjál elő jogokkal. Azokat rám bíztad. Nemde mindenbe beleegyeztél, amikor megházasodtunk... ?
