A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-09-01 / 9. szám
19 Három nap múlva egy másik várandós anyát látogattam meg. Ott találtam ó't a padlón kuporogva, erősen viselős állapotban, amint férje-urának igyekszik a csizmát felhúzni, miközben a férfi kávéját szürcsöli. Neki kell befűznie is, mert a férfi nem érné el, nagy pocakja miatt.- Fúzdkimegint, vén tehén, megint túl szorosra kötötted! - mordul rá a feleségére. Az egy szót sem szól, megigazítja s befűzi a másikat is. Utána még a nyakkendőjét is megköti...- Már megint nem készítettél reggelit! - Félrelöki a csészét és lesöpri a kenyeret az asztalról. - Sohasem teszel ide vajat!- De ember, hiszen már tegnap kifogyott mind a boltban!- Kifogyott.. mentél volna el érte a tejgazdaságba.- De csaknem várja el - szóltam közbe - hogy felesége ilyen állapotban egy óra hosszat gyalogoljon a tejgazdaságig. Az Ön számára azonban egészséges séta lenne ez.- Miért van akkor az embernek felesége? Csak arravaló vagy, hogy eltartsalak... minden egyéb már sok neked? A szegény asszony a könnyeivel küszködik.- Gyere, csókolj meg! Nem hallod? Az asszony odamegy, s engedi, hogy megcsókolja.- Hát igen, mit tehet az ember? - mondja, mikor férje szerencsésen már az ajtón kívül van. - Hozzá kellett mennem, mert már útban volt a gyerek.- De hiszen az ő gyereke is.- Arra már nem gondolnak a férfiak, hogy ők hozták ránk a szerencsétlenséget. De napról napra hallanunk kell tőlük, hogy örülnünk kellene, mert nem hagytak pártában. Ugyanabban a hónapban figyelmeztettem egy anyát: - Vigyázzon egy kicsit lányára. Épp most érkezik el abba a korba, amikor a fiatalok könnyen ostobaságokat követnek el.- Az én lányomra senki sem mondhat semmit sem, - válaszolt sértődötten. - Tud az vigyázni magára. - Engem azonban nem lehet egykönnyen elhallgattatni, főleg amikor már annyit tapasztaltam.- Nincs arról szó, hogy valaki is megjegyzést tett volna rájuk. De