A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-08-01 / 8. szám
17 Hiába nevezzük magunkat keresztényeknek, ha nem vagyunk Krisztuskövetői. Krisztus követője más kell, hogy legyen mint a többi ember. Szent Pál mondja: - "Hogy akik meg vannak keresztelve, Krisztust öltötték magukra (Gál. 3, 27.) - Mindaz, aki Krisztusban van, új teremtmény (2. Kor. 5,17.) - Elek ugyan, de nem én, hanem Krisztus él bennem (Gál. 2, 20.) Tehát, Krisztus él a keresztény ember lelkében és neki nem a világ, hanem Krisztus szemével kell nézni az egész életet, és különösen bűneit. A keresztény ember meg van győződve arról, hogy elsősorban nem a parancsok megtartása, hanem az Isten kegyelme fogja őt üdvözíteni. Ugyanakkor - Isten iránti szerétéiből - hűségesenmegtartjaa parancsokat, mert tudja, hogy csak azok, akik a parancsokat megtartják, maradnak meg Isten szerete- tében. A keresztény ember, aki ilyen szoros kapcsolatban van Krisztussal, nem arra fog törekedni, hogy a lehető legkevesebbet tegye, hanem mindent megtesz Krisztusért. Nemcsak a parancsokat fogja megtartani, hanem minden igyekezetével azon lesz, hogy megvalósítsa életében Krisztus tanácsát: - "Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes" (Mt. 5, 48.) A hegyi beszédben elénk tárt ideál megvalósítására törekszik. Minél hasonlóbb akar lenni a Mesterhez. A gyónásban nem szükséges, hogy minden bocsánatos bűnt szám szerint felsoroljunk. Gyónáson kívül is - egyszerű bánattal, megszabadulhatunk bocsánatos bűneinktó'l. Ennél sokkal fontosabb, hogy a bűn természetét megértsük. Észrevegyük, hogy mindenbűnnek sajátos okai és következményei vannak. Hogy minden bűn, amit elkövetünk hatással van életünkre, hozzánk tartozik, az "én" vétkem", és minden bűn elárul valamit benső világunkból, kinyilvánítja legbensőbb énünket. Gyónásainkban ezt a legbensőbb énünket feli feltárnunk. A bűnbánat egyik legfontosabb feltétele az egészen átlátszó őszinteség. Minden szépítés nélkül, őszintén, ügy ahogy vagyunk, vizsgáljuk meg életünket. Istent nem lehet félrevezetni. O mindent lát, bűneinket is úgy látja, ahogy azokat elkövettük és hajlandó megbocsátani és kegyelmébe visszafogadni, ha őszinte a bánatunk. Mikor bűneinket megvalljuk, megemlítjük, hogy hogyan is követtük el azokat. Nem azért, hogy ezzel mindent kimagyarázzunk és minden felelősséget elhárítsunk magunktól, hanem hogy még jobban tudatára ébredjünk egyéni felelősségünknek. Úgy mondjuk el bűneinket, amint azok valóban megtörténtek, mint életünknek egy rövid, szomorú történetét, nem pedig úgy, mintha egy törvénykönyvből pár bekezdést olvasnánk, amihez igen kevés közünk van. Bűneink nem egy törvény
