A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1964-08-01 / 8. szám

10 A Kolompár rajkókkal sok baja akadt idők folyamán a lőcsfalvi pap­nak. Egyik ilyen bajról találunk is feljegyzést naplójában. Vakáción volts távolléte alatt afféle paptanár helyettesítette, akinek nem nagy gyakorlata volt a lelkipásztori munka szövevényes berkeiben. Nem sokkal megérkezése után a kereszteltek anyakönyvébe kellett beírást eszközölni... hát látja ám, hogy a két Kolompár gyerek is be van írva... Megakadt a szeme ezen azért is, mert az adatok hiányoztak a rovatokból. Hát ez meg mi a csuda?! Érdekes, érdekes, morfon­dírozott magában. Ezek a Kolompárék négy évvel ezelőtt költöztek a faluba. Sohasem említették, hogy a gyermekek nem lennének megke­resztelve. A nagyobbik már iskolás. Hívatta a második osztály tanítónőjét, a Klotilda nővért. Kiderült, hogy a beiratkozásnál szabályos keresztlevelet hoztak. Lett erre, nagy kihallgatás, nyomozás, levélváltás... Az eredmény? Már leg­alább három faluban keresztel lék őket. Kolompár Ida, az anyjuk erre csak annyit mondott: Minél több a komaság, annál több a támogatás! De ha már az anyjukat említjük, róla is van bejegyzés. Az apjuk Kolompár Gyuri, nem sokat volt otthon. Mesterségre - kérem tisz­telettel - iparos cigány volt. Kolompár, minta neve. Hogy aztán Ida, hites felesége, miből tartotta a rajkókat, arról meg a falu tudna so­kat mesélni. Mert bizony nem lehetett a legjobb akarattal sem a sok eltűnt libát, kacsát, tyúkot, tojást csak úgy egyszerűen a falu körül ólákodó róka-nemzetség nyakába varrni... A falunak sem volt elég pénze arra, hogy minden gyümölcsfa, dinnyeföld, krumpliföld, ku­koricás végibe külön csőszt állítson. Az igaz, hogy az őzek, vaddisz­nók, madarak, seregélyek sokat dézsmáltak, de azért mindenkifosz­tott krumplibokrot, megtépázott kukoricaszárat, s letört gyümölcs­fa-ágat sem lehet a dúvadakra fogni, mert a nyomok, főképp esős idő után mást mutattak. (A lőcsfalvi pap naplójából.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom