A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1964-01-01 / 1-2. szám

21

tartozott a lehetetlenségek közé, hogy ilyen ellenfelet beszédben és írásban a maga erkölcsi korlátok közé szorított, de erősen szenvedélyes modorában megtámadjon. Ám ha ezekkel a küzdőfelekkel személyes érintkezésbe lépett, mindenki elfeledte sérelmeit s azzal az érzéssel távozott tőle, hogy ebben az emberben egy szemernyi gonoszság nincsen, de annál több megértés és jóakarat.

Ezeket az emberi vonásokat fogta át, egyesítette és tette finomak- káa szerzetesi meg apostoli hivatás. A szív jósága természetből fakadt ki nála, az apostoli lelkületet tudatosan ápolta és fejlesztette, úgyhogy ez a magasabb rendeltetés egész lényét áthatotta. Megalkuvás és ingadozás nélkül fáradozott azon, hogy önmagát az Isteni Üdvözítőnek alárendelje és képességeit az üdvözítő célok szolgálatába állítsa. Pusztán emberi téren, önmaga számára semmit soha nem keresett, ahol viszont Krisztus és a lelkek ügye forgott kockán ott lendülete, vállalkozó kedve, önfeláldozása nem ismert határt. Pontosan tudta, hogy a teljes lemondás nélkül Krisztust komolyan nem szolgálhatja. Erős, szakadatlan és küzdelmes ellenőrzéssel nevelte és fékezte önmagát. Lobogó egyéni érzelmeit gondosan ellenőrizte. Elszántan küzdött egyéni hibái ellen. Izgulékony természete tudott rettenetesen gyötrődni a megpróbáltatások idején, de belső világossággal felismerte, hogy itt több is van, mint gyötrődés; kegyelmi ajándék, ezenaz úton lesz Krisztus apostola, Krisztus igaziképmása.

Ez a magasra szálló lelkiség arra indította őt, hogy hatásával másoknál is ily nagy eredményeket tudjon elérni. Soha nem elégedett meg azzal, hogy munkássága a közelébe kerülő lelkeket valamilyen vallásosságra elvezesse, Igazi, egész, sőt minta-keresztényeket akart kialakítani. Megható őszinteséggel beszélte el, hogy e nagy szándékátkezdetbenbizony ügyetlenül akarta végrehajtani. Nem vette számba, mit köszönt ő maga az évtizedes szerzetesi fegyelemnek és lelki életnek. Megfeledkezett arról, hogy a szívek lassan és következetes lelki törekvés útján jutnak el az evangélium tiszta megértéséig. Úgy vélte, hogy amit ő a legnagyobb emberi feladatnak elismert, azt a világiak is nyomban elfogadják és tüzes odaadással kívánják életükben megvalósítani. Csak később, kiábrándító tapasztalatok után jött rá, hogy nem így esnek a dolgok. Fiatal korában egy katolikus nevelő intézet bennlakó növendékeit bízták reá. Itt adott számot magának arról, hogy a vallásos-lelki fogékonyság egyének szerint nagyon különböző lehet. Találkozott fiatalokkal, akik hamar megértették a keresztény követelményeket és szívvel-lélekkel törekedtek feléjük. Másokra viszont valami rendkívüli nehézkesség rakódott le; a gyengeségek, az ösztönös hajlamok úgy sodorták őket,