A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-01-01 / 1-2. szám
22 hogy még jószándékú elindulás után is hamar elakadtak. Később Budapesten már nem fiatalokkal foglalkozott, hanem olyan hívek keresték fel őt, akik az élet nyers küzdelmében vágytak lelki erősítésre. Ezekben az esetekben is látnia kellett, hogy a jó akarat nem mindig elégséges a példás keresztény életre. Az emberek élete mélyen bele van ágyazva külső körülményeikbe. A megélhetés gondja néha oly súlyos, hogy minden más törekvést háttérbe szorít. Igen sokszor nem az egyéni könnyelműség hoz veszélyt, hanem a családi élet vet fel súlyos próbákat, a gyerekek vagy a hitvestárs okoz olyan csalódásokat, hogy a szerencsétlen áldozatok másra nem gondolnak, mint arra, miképp lehetne ettől a gyötrő valóságtól megszabadulni. E tapasztalatok mindig jobban és jobban bővültek, és mind inkább le is kötötték P.Bíró figyelmét. Tudásvágya, kíváncsisága nagy volt, szívesen tanult, nemcsak oly módon, hogy megjegyezte, amit a könyvekben talált, de boncolgatta is az előterjesztett gondolatokat. Amikor azonban az élet a maga különleges eseteit elébe dobta, többé nem a könyvek kötötték le figyelmét. Azon kezdett töprengeni, hogy miért alakul oly szeszélyesen a jó keresztények egyéni sorsa. Lelki elmélyedéssel, mély átérzéssel s jóakaraté megértéssel gyűjtögette magában és kutatgatta azokat a különféle lelki utakat, amelyeket az életből megismert. Még a szokásos szerzetesi társalgásokban is erről a kérdésről beszélt legszívesebben. Az érdeklődőknek s ... mivel néhány esztendeig szónoklattant is előadott. .. hallgatóinak a rendkívüli esetek sokaságát tudta előadni. Emberismereté szokatlanul gazdag volt. Látta, apró részletekig lehatolva, a különbséget falusi és városi között. A foglalkozás hatását a gondolkodásmódra tapasztalatból ismerte. Kisiparos, munkás, kereskedő a maguk eredetiségében vonultak be emlékezetébe. A magyar élet sok különlegessége nem volt titok előtte. Újságját hamarosan megindította német és szlovák nyelven, mert e nemzetiségek katolikus vallású tagjait is közelről ismerte. De mélyreható érdeklődéssel a családi életet figyelte. Fontosságát tökéletesen tudta méltányolni. Nem egyszer lehetett tőle hallani, hogy elhibázott az a lelkipásztori eljárás, amely férfiakat és nőket egyénenkint akar jó keresztényekké tenni. S ha még ezeket az elszigetelt egyéneket valami különleges, sajátos tökéletességre akarjuk elvezetni, nem törődve hitvestársi vagy szülői kötelességeikkel, akkor az ügyetlenségeknek legnagyobbikát követjük el. Ilyen munkálkodással majdnem bebizonyítjuk, hogy a keresztény vallás nem erre az életrevaló. Férjet, feleséget, apát és édesanyát kell azokban látnunk, akik a templomban vagy a gyóntatószékben felkeresnek, a gyerekeket sem szabad egyenként vagy tömegben tekin
