A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1963-09-01 / 9. szám

16

HELEN CANNON:

ISTEN VT/AI

"Keserű könnyek árán, nehéz küzdelem után: katolikus vagyok/"

Tudod, miket mondanak a katolikusokról. Gyerekkorodtól kezdve hallottad a különböző vádakat unos-untalan: térdet hajtanak bálványok előtt; Isten helyett Szűz Máriát imádják; nem Istennek, hanem a papnak mondják el bűneiket, aki aztán jó pénzért feloldozza őket. Arról is hallottál már bizonyára, hogyan próbálnak protestánsokkal házasságot kötni, hogy így az összes születendő gyermekek katolikusok legyenek stb.

Úgy könyvelted el ezeket a koholt vádakat, mint igazságokat. Semmit sem tettél annak érdekében, hogy meggyőződjél, valóban így áll-e a dolog. Nem kértél meg egyetlen katolikust sem, hogy beszéljen neked hitéről. Nem olvastál egyetlen könyvet vagy füzetet sem a katolikus Egyházról. Titokban örültél csupán, hogy semmi közöd nincs hozzájuk. Ilyen voltam én is. Aztán jött a háború.

Angliában kerültem először közelebbi kapcsolatba katolikusokkal. Együtt laktunk, együtt dolgoztunk, együtt szórakoztunk. Nagyon rendes társaság volt. Ok követték az ő vallásukat, mi pedig a miénket. Szép összhangban zajlott az életünk.

Egyszer csak arra ébredtem: mélyen szerelmes vagyok egy katolikus fiatalemberbe. Az ő katolikus vallása egyáltalán nem zavart. Tiszta volt, finom, és tisztességes. Csodáltam és becsültem őt. Katolikus hite egészen mellékes volt számomra. Olyan jelentéktelen kis különbség!? Azonban ez a különbség volt hivatva, hogy megváltoztassa az életemet: gondolkozni kezdtem.

Éjszaka kezdődött, egy bál után. Nagyszerűen szórakoztunk. A zene elnyomta a felettünk húzó bombázók dübörgését, az elsötétített ablakok elzárták előlünk a lángokban álló London vibráló képét. A mindenüvé beférkőző félelmet elűzte a nevetés, á jókedv, a vidám életöröm. És természetesen a szerelem.

A bál után hazafelé tartottunk. Nyugodt, mámoros boldogság töltött el, amikor egyszer csak éreztem, hogy karjai szorosabban ölel-