A Szív, 1961 (47. évfolyam, 2-9. szám)
1961-09-01 / 9. szám
46 Végre mégiscsak leereszkedik a házra az éjszaka és lassan-las- san elcsendesedik minden. Csak az udvaron őrködő katonák léptei törik meg közben-közben a csendet. Aztán pedig - de hosszúnak tűnt fel a közben elmúlt idő! - az ajtó előtt hangzanak fel az őrség leváltására érkező katonák léptei. Rövidesen meg távolodó léptek kopogása szivárog be a folyosóról. Kis idő múlva óvatosan nyílik az ajtó. Az egyik katona lopakodik be rajta.- Pádre-száma, készen vagy? Mégegyszer gondosan átbeszélik a szökés fontosabb mozzanatait. Aztán macskaléptekkel elindulnak a sötét folyosón. Milyen jó, hogy Akíra annyit járt-kelt a ház minden részében, főleg az atya szobája táján, hogy akár behúnyt szemmel is tudott volna tájékozódni benne! A melléklépcső deszkáinak nyikorgása többször is hevesebben dobbantatta meg szívüket. De szerencsésen elérték a börtöncellát. Az első álom órái a Haraguro ajtaja előtt álló őröket is, úgy látszik, kissé mélyebb bóbiskolásba ejtették. Valószínűleg hozzásegített ehhez az a néhány csészécske száké is, amelyet a katonák a szágai követ tiszteletére és búcsúztatására kaptak a vendégszeretet törvényeire sokat adó házigazdától. A börtönajtót beteszik maguk mögött és rögtön munkához látnak. Akíra vezeti a katonákat kézenfogva, mert ebben a sötétségben u- gyancsak tehetetlenek lettek volna. A kötélhágcsó végét hozzákötik a falbavert kampók egyikéhez, amely a rabláncok rögzítésére szolgált. Aztán lassan tologatják ki a hágcsót az ablakon. Akadálytalanul ment ugyan lefelé a sima falon, de a két kötél közt megerősített bambusz-létrafokok néha-néha bizony nekiverődtek a falnak. A teljes csendben ez a zaj ijesztően erősnek hallatszik. Felkorbácsolt képzeletük még fel is nagyította a zajt: - Jaj, ezt biztosan meghallották az őrök!... De a házban minden csendes marad...- Hála Istennek! - sóhajt fel önkéntelenül is az egyik katona, a- mint befejezte az idegőrlő műveletet. - Mehetünk! Mégegyszer ellenőrzik, hogy a kötés elég szilárd-e a vaskampcn. Akíra megy ki elsőnek. Mint a legfürgébbre, rája bízzák az atya zsákocskáját á kehellyel. Kis rántás a hágcsón jelzi, hogy leérkezett. A katonák Nakaura atyát segítik ki az ablakon... Azután ők ereszkednek le. Az utolsónak nem volt könnyű áttornásznia magát az ablakon. Viszont megvolt az az előnye, hogy bajtársa odalent feszesen tartotta a hágcsót,
