A Szív, 1961 (47. évfolyam, 2-9. szám)

1961-02-01 / 2. szám

10 a zarándoklaton. "Magam akarok meggyőződni... beszélni a bete­gekkel. .. látni a csodákat. Aztán könyvet írok" - mondotta Zola. - Az első Orvosi Iroda helyiségében (1885 óta működik, ekkor még csak egy egyszerű parasztház) az orvosok vizsgálják a fiatal Clé- mentine Trouvé-t (Zola regényében Sophie Couteau). Egy évvel ez­előtt, 1891. augusztus 21-én gyógyult meg lábsebe; nyoma sincs be­tegségének. Zola is jelen van. Könnyekig meghatódva sajnálkozását fejezi ki, hogy a szkeptikusok nincsenek vele. De ezen kívül két gyó­gyulásnak is tanúja lehet. Az egyik Marie Lebranchu (Zolánál "la Grivotte") gyógyulása 1892. augusztus 20-án, a medencébe való alá- merítéskor. Marie Lebranchu súlyos tüdő-tbc-vel érkezett Lourdes- ba. - Zola nagy művészi erővel írja le la Grivotte állapotát; halá­lát már közelinek érezzük a megérkezéskor. Mégis, a gyógyulás u- tán, úgy mutatja be, mint exaltáltat. Ideiglenes gyógyulása csak exaltált idegállapotának következménye volt. Már hazafelé utazva visszaesik betegségébe; majd pedig Párizsban egy kórházba szállít­ják, hogy ott meghaljon. - A valóság ezzel szemben az, hogy Marie Lebranchu gyógyulása végleges volt, később férjhez merít és 1920— ban, 63 éves korában halt meg. - Amikor Dr. Boussarie (1892-től 1917-ig az Orvosi Iroda elnöke, a gyógyulás hiteles tanúja) szemére hányja rosszhiszeműségét, Zola ezt feleli: "Doktor úr, én regényt írtam. En abszolút úr vagyok regényhőseim felett. Ha akarom élnek, ha akarom meghalnak. Mile. Lebranchunek nincs igaza, hogy panasz­kodik, hiszen ő meggyógyult. Egyébként, én nem hiszek a csodában: még ha minden beteg egy szempillantás alatt a szemem előtt meg­gyógyulna is, akkor se hinnék jobban. " Megemlítjük még, hogy Ma­rie Lemarchaud (Elise Rouquet) gyógyulása ( 1892. aug. 21) hirtelen történt, nem pedig fokozatosan - autoszuggesztio következtében- mint ahogy Zola azt leírja regényében. Mindezzel nem akarjuk Zola írói nagyságát lekicsinyelni. Csupán jóhiszeműségét vonjuk kétségbe. Lourdes ellenségeinek rosszindu­latúsága olyan erős volt ebben a korban, hogy néha a keresztények, ellensúlyozni akarván a támadásokat, az ellenkező irányban túloz­tak. Egy bizonyos szenvedélyes légkör vette körül Lourdes-ot, a- mely szimbólummá vált. Ez a hely, ahol a jelenésekkel és csodás gyógyulásokkal szinte kitapinthatóan betört a természetfeletti, azt a hitet jelképezte, amelyet egyesek le akartak rombolni, mások meg akartak őrizni és védeni. II. A naiv hiszékenység és a rosszindulatú megátalkodottságvégletei között helyezkedik el Alexis Carrel magatartása. 1903-ban még csak

Next

/
Oldalképek
Tartalom