A Szív, 1959 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1959-08-01 / 8. szám

42

AZ ELET TELJESSÉGE

Isten ajándékainak nagysága tehát ugyanolyan arányban kell, hogy növelje alázatosságunkat. De ugyanúgy az alázatosságra van legnagyobb szükségünk ahhoz is, hogy előkészítsük lelkünket Isten kegyelmeinek befogadására. Mária, mikor Isten anyjává kellett lennie, az Úr legkisebb szolgálójának tartotta magát. Isten nagyon sokszor azzal készítette elő szentjeit hatalmas kegyelemajándékaira, hogy éreztette velük semmiségüket. Es hányszor tüntette ki rendkívüli kegyeivel azokat, akik semmik voltak a világ szemében: mint a kis Bernadette, vagy a fatimai parasztgyerekek, kolostorba rejtőzött apácák esetében is történt.

Minél nagyobb lesz bennünk Isten ismerete és szeretete, annál jobban belátjuk, hogy mily csekély mértékben bírjuk csak viszonozni azt. Annál inkább fogjuk érezni, hogy iránta való hálánkat soha sem leszünk képesek eléggé kimutatni. Eszünkbe se jut erényeinkkel és jótetteinkkel dicsekedni, hanem inkább szégyenkezni fogunk, hogy Istent eddig oly kevéssé szerettük és kegyelmeit oly kevéssé használtuk fel.

Még tovább haladva magunkat fogjuk megvetni, és örülünk annak, ha mások megaláznak, mert ennek elfogadásával régi bűneinket legalább kis mértékben kiengesztelhetjük. Nincs megalázás, megvetés, amit örömmel ne viselnénk el ezért. Ez a magyarázata annak, hogy Isten legnagyobb szentjei voltak mindig a legalázatosabbak, és ez az alázat igazán őszinte volt náluk.

Mennyivel több okunk van nekünk arra, hogy magunkat Isten és felebarátaink előtt megalázlzuk és magunkat mindenkinél alábbvaló- nak tartsuk. Hiszen oly sok és nagy bűnt követtünk el.

Az magában véve nem rossz, hanem valóban jó, hogy az emberek elismerik igazi kiválóságainkat és értüknagyrabecsülnek. Ezt kívánnunk is szabad, de mértékkel, mert ezt a kívánságot Isten oltotta belénk és józan eszünk sem ellenzi. Az erényt azonban mindig többre kell becsülnünk, mint az azt jutalmazó emberi megbecsülést. Az is- tengyermeki élet természetfeletti méltósága messze felülmúl minden természetes kiválóságot, és ennek tudatosítása biztosítja számunkra a nagyravágyás megvetését.

Ha saját semmiségünket összehasonlítjuk a bennünk lévő élet fenségével, önmagunkat nem vagyunk képesek szeretni, egyedül csak Istent. Ezért az alázatosság a legigazibb és legnemesebb nagylelkűség Isten iránt és kiindulópontja lelkünk legmagasztosabb fellendülésének.