A Szív, 1959 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1959-08-01 / 8. szám
36 AZ ELET TELJESSÉGE Ha az ember csupán csak ennek az érzéki életnek adná át magát, nemesebb lelki természetét és istengyermeki életét megtagadná és az állatig, sőt az állat alá alacsonyodnék le. Az állat érzéki életet él, mert mást nem tud, magasabbra sem képessége, sem hivatása nincs. Az ember azonban ilyenformán összes magasabb és nemesebb tehetségeit, amelyekkel Isten oly gazdagon fölruházta, a sárba rántja. Ha teljes erővel az érzékieknek adja magát, nem marad meg még azon korlátok közt sem, amelyek közt az állatot természete megtartja. Az állat természetellenes cselekedetekre nem képes, az érzéki ember azonban a legocsmányabb természetellenes bűnöket is elköveti! (Önkielégülés, fogamzásgátlás, stb.) Ez mutatja leginkább, milyen mélyre süllyedt! Ezért természetszerűleg szükséges, hogy az érzéki életet a lelki élet irányítsa. A szellemi élet forrása az értelem és az akarat. Törvénye: a természetes törekvés a lelki javakra, amelyek szellemi természetünknek legjobban megfelelnek, és az a viszony, amely minket, mint értelmes teremtményeket Istenhez és felebarátainkhoz fűz. Segítő eszköze: természetes értelmünk. Célja: a természetes boldogság elérése és Isten dicsőítése, amint ezt szolgáitól joggal megkívánja és elvárja. Indítóoka az, hogy ezek a szellemi javak szellemi élvezettel töltik el értelmes természetünket, valamint a Teremtő törvényei iránti hódoló tisztelet. Szellemi életünk helyes irányban halad, ha azokra a javakra törekszünk, amelyek természetünket valóban tökéletessé és boldoggá tudják tenni, tehát elsősorban a Teremtő megismerésére, szerete- tére és akaratának teljesítésére. Ellenben helytelen, rossz irányba halad szellemi életünk, ha csupán látszatjavakat keresünk, mint pl. emberi nagyrabecsülést, csak evilági műveltséget, pusztán közönséges illemet és becsületességet. Megállapodunk tehát a földi javaknál, ahelyett, hogy a teremtmények ismeretét és szeretetét a Teremtő megismerésére és megszeretésére használnák fel. A helytelen szellemi életet nem találjuk olyan lealacsonyítónak, gyalázatosnak, mint az állati életet. De üres, emberhez méltatlan és semmiesetre sem kielégítő. Boldoggá pedig sohasem tesz. Még a helyes szellemi élet sem elégít azonban ki minket, keresztényeket. Isten számunkra magasabb méltóságot és célt rendelt. Az Üdvözítő által kiérdemelt kegyelmek felemelnek minket természetünk fölé. Többek vagyunk, mint puszta emberek. Az isteni természet részesei és Isten gyermekei vagyunk. Ezért természetfeletti életet kell élnünk, amely fönségesebb a legtökéletesebb szellemi életnél is.
