A Szív Nagy Képesnaptára az 1954. évre (1953)
Sinkó Ferenc: A hétfájdalmu Szűz leánya
A ZSUPFÖDELES eresz alól látni lehet a közeli Keszthely tornyait. De legjobban lehet látni a Kármeliták templomának tornyát. Sarolta megismerkedett Kármellel. Az ismerkedés eredménye az lett, hogy felvételét kérte a másodrendbe, azaz a kármelita apácák közé. Kérését teljesítették, sőt azt is megengedték neki, hogy kint maradjon kedves bűnösei, a nép fiai között, vezekelni. Abban állapodtak meg, hogy akkor viszik le a pécsi zárdába, ha ápolója és vezek- lésében hűséges társa, édesanyja, e- löbb hal meg. A betegágyon ismerkedett meg Nagy Szent Teréz, Keresztes szent János, kis szent Teréz müveivel és szellemével. A kínok iskolájában tanulta meg az európai és katolikus szellem ez óriásainak támlásait. De nemcsak megtanulta, hanem le is fordította a maga izes zalai nyelvére. Aki vele beszélt, nem tudta, mit csodáljon, gondolatainak mélységét, teológiai jártasságát vagy eredeti és zamatos nyelvét, ahogy ezeket előadta. A HÁZ VÉGÉN valami mocor- gás hallatszik. Az ólban kakas csattogtatja a szárnyát és harsány kukorékolásba kezd. Bezörgetek egy másik ablakon és belesek rajta. Ott áll Szij- jártó néni a ház közepén, mélyen meggörnyedve és öltözik. Bezörgelek az ajtón. A szobában a községi koldus lakik feleségével. Ők vették magukhoz éjszakára. — T essék jönni, Szíj jártó néni, — kiáltunk be az ajtón, — Pestről vagyunk itt. Valamit mond. Nem értem, de látom, hogy az erős asszony bizony ereje végére jár. Lassan, görnyedten felénk botorkál, és mikor meglát bennünket, kitör belőle a zokogás. Karonfogva vezetjük a kis ajtóig, ahol a halott fekszik. Mikor kitárul az ajtó és az alacsony f öldes szobában megállunk a fehér koporsó előtt, újból megrohanja a fájdalom, hogy roskadozik. — Édes kicsinyem, ül hagyott! Meghallgatta a Szüzanya. Nem akarta másra bízni magát. Elment... Múlt hétfőn már megmondta: Édesanyám, most már a végére járok... Megigazítja a szemfedőt. Én nem merek ránézni a halott arcára. Any- nyira kedves volt a mosolya életében, hogy nem akarom megtörni a kíntól kiforgatott vonások emlékével a képet, amit róla magamban őrzök. Szijjártó néni inkább magának mondogatja a koporsó mellett: 130
