A Szív Nagy Képesnaptára az 1954. évre (1953)
Elmélkedések az evangéliumról
« ... tála egy vakon született embert... sarat csinált és megkeni szemeit... » Egy koldus ült a sarkon. Sokan adtak neki valamit. Jézus nem adott pénzt, hanem erőt, napsugarat a lélekbe, életet és ezzel fölszabadította a koldulástól is. Ez az ő módja: életre segít, lábra állít. Úgy segít, hogy magunk boldoguljunk. Isteni adomány! Hitre, bizalomra, bátorságra nevel. E részben mindnyájan rászorulunk Jézus alamizsnájára. Az életben nagy bátorságra van szükségünk és nem annyira alamizsnára, mint jóbarátra. A szegényeken is igy kell segítenünk. Segítsük őket bizalomra, vigasztaljuk meg, emeljük föl őket. Sárral világosságot hivott elő Jézus, mialatt mi sárral, földies, alacsony gondolkozással elfojtjuk magunkban az isteni világosságot. Mily sötétség mindenfelé... a vallásos lelkekben is, kik nem értik Isten nagy gondolatait s például azon botránkoznak, hogy Jézus szeret, segit és lelket ad szombaton. Mily sötétség, mely üres, oktalan formalitásoktól elfelejti az Isten nagy, szabad, szerető szellemét, hogy hozzá emelkednék. Azért aztán nem is ismeri föl Istent és müveit s okoskodik, megvakul, mondván: « ez az ember nem Istentől való, ki a szombatot nem tartja », még ha szeret is és csodákat müvei. — Ó, Uram, hozzád, igazságaidhoz akarok emelkedni. Vetkőztess ki gyönge, hitvány fölfogásomból. Jézus arra a látásra akarja megnyitni szemeinket, hogy lássuk benne az Isten Fiát. Ugyancsak megmutatta magát nekünk fölségében, életében, csodáiban. Igen, én is látom őt, látom a legfölségesebbet. Az én legnagyobb lépésem ez a térdreesés előtte. * 112
