A Kürt, 1990 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1990-07-01 / 7-8. szám
4. oldal 1990. július—augusztus rikusunkkal, Bankcrofttal, aki azt mondta: „A lelkiismeret szabadsága s a tökéletes gondolatszabadság mindenkor a baptisták győzelmi jele volt. ” Hasonlóképpen egyezni fognak a tárgyilagos történetírók az emberi jogok nemes bajnokával, Locke Jánossal, aki azt mondta: „A baptisták voltak az első bajnokai a tökéletes szabadságnak, az igazságos és valódi szabadságnak, az egyenlő és részrehajlást nem tűrő szabadságnak.” Ugyancsak egyetérthet mindenki Story-val, a kiváló bíróval, az U.S.A. legfelsőbb törvényszéke tagjával, aki így szólt: „Azokban a törvénykönyvekben, amelyeket a baptisták Rhode Island államban alkottak, olvashatjuk első alkalommal, — attól az időtől kezdve, hogy a keresztyénség a cézárok trónjára emelkedett, — azt a kijelentést, hogy a lelkiismeretnek szabadnak kell lenni és az embereket nem szabad megbüntetni azért, mert Istent úgy imádják, ahogy meggyőződésük szerint ezt Ő követeli. ” A baptisták a szabadság eszméjét kezdettől fogva teljes egészében és dicsőségében ragadták meg. Felfogásuk mindig az volt és ma is az, s annak kell mindig lennie, hogy minden emberi lény Istentől nyert elvitathatatlan joga úgy imádni vagy nem imádni Istent, ahogy lelkiismerete parancsolja és ameddig mások jogait nem sérti, vallásos hitéért és gyakorlatáért egyedül Istennek felelős. A baptisták ezen felfogásukkal nemcsak a maguk jogai mellett kardoskodnak, hanem másokéi mellett is, legyenek azok bármilyen néven nevezett protestánsok, katolikusok, zsidók, quekkerek, mohamedánok vagy pogányok. Az egyházról a baptisták azt tartják, hogy az egy isteni intézmény, mely nem az emberi társadalom változó helyzeteiből keletkezett, hanem amely Krisztus gondolatának a kifejezője; azt tartják továbbá, hogy ez egy mindent túlélő intézmény, amely minden időben és minden viszonyok között megáll; végül az egyház az igazság őre, amely tanítja és fenntartja az igazságot az idők végéig minden nép számára. Jézus Krisztus egyháza egy lelki, szellemi intézmény. Tiszta demokrácia, amelyben lelki jogaitól senki sem fosztható meg nemzetiségi, faji, társadalmi osztály, vagy nemi különbség miatt. A baptisták ősi időktől kezdve azt tartják, hogy mindazok, akik Krisztusban, mint az ő személyes üdvözítőjükben hisznek és újjászülettek, üdvözülnek; s ez az üdvösség prédikátor, pap, szertartás, szentség és egyház közbenjárása nélkül is megnyerhető. Ennélfogva mi kimondottan örülünk annak a szellemi egységnek, ami megvan közöttünk és azok között, akik szeretik az Úr Jézus Krisztust őszinteségben és igazságban. Szeretjük őket, mint akik Krisztus megmentő kegyelmében testvéreink, a halhatatlanságban és az örökéletben pedig örökös társaink. Kedveljük is az ő társaságukat és állítjuk, hogy Krisztus igazi híveinek szellemi egysége mindenkor áldott valóság marad. Ez a szellemi egység nem függ a szervezettől, vagy formáktól és szertartásoktól. Mélyebb, magasabb, szé-Nyissuk ki a Bibliánkat, és kövessük az igét, amelyről szólok. A téma: Hátra ne tekints! Ezt a gondolatot szeretném az ige alapján megvilágítani. Összeütközések és nehézségek: ezek olyan dolgok, amelyek előfordulnak életünkben, és amelyekre különféleképpen reagálunk, attól függően, hogy hogyan viszonyulunk hozzájuk. Ha állandóan vitatkozunk rajtuk, akkor csak vesztesek lehetünk! Még nem láttam olyan gyülekezeti vitát, amely áldásos lett volna. Ha Isten népe civakodásba kezd, elveszíti szem elől a célt, elveszíti a középpontot, és sok áldásos alkalomtól fosztja meg magát, valamint sok jó szolgálati lehetőségtől. Mindez pedig azért, mert magukra néznek, a múltba tekintenek, és felkavarják a múlt eseményeit. Úgy járnak, mint az a versenyző, aki leveszi tekintetét a célról, és elkezd hátra tekintgetni, hogy kik vannak mögötte. Ezután már biztos, hogy elveszti a versenyt. A felolvasott ige jó példa erre. Izráel népének jellemző sajátossága volt, hogy civakodó, versengő, zúgolódó volt. Vándorlása közben minduntalan felidézte a múlt helyeit, amelyet már elhagyott. Visszatekintett, ahelyett, hogy a célt, az ígéret Földjét tartotta volna szem előtt. Ezért lett vesztes az életük! Három olyan veszteségről van itt szó, amely a mi életünkben is előfordulhat, ha civakodás és versengés bűnébe esünk. 1. Először is elveszítjük szem elől a célt. A történet évszáma az igében nincs megemlítve, de a következőkből kitűnik, hogy Izrael népe ekkor jutott el az ígéret földjének déli határáig. lesebb és jobban megalapozott ez az egység, mint minden más szervezet. A baptisták örömmel ölelik keblükre Krisztusnak mindeme igazi tanítványait, mint a közös üdvösségben testvéreket, bárhol legyenek is, akár protestáns, vagy katolikus, vagy bármely más közösségben, vagy közösségen kivül levők is. Bizonyos, hogy minden helyesen gondolkozó keresztyénnek, bármilyen hitvallást tart is kedvesnek a szíve, mély és tartós szeretetet kell éreznie Krisztusban hívő társai iránt és hálásan kell örvendeznie mindazon, amit ezek a földön az elveszettek megmentése érdekében tesznek és a tiszteletnek minden olyan jeléért, amelyet odahoznak Az elé, aki mindenek felett való Úr és mindörökre áldott. Dr. Truett W. György a Baptista Világszövetség volt elnökének A llantában (GA) elhangzott beszéde. Fordította: Dr. Udvarnoki Béla. A cikk megjelent a Lelki Élet (Budapest) 1946. májusi számában. Ugyanoda, ahová már 38 évvel azelőtt eljutottak, — Kádesbe, a Szin pusztájába, — ahonnan már megpillanthatták az új hazát. Most elérkezett az idő, hogy birtokba vegyék azt a földet. Mózes nővére, Miriam meghal. Ez a tény is egy része volt Isten ítéletének, amelyet annak a generációnak az engedetlensége váltott ki. Most itt volt a végső alkalom, csak meg kellett ragadni. Jellemző Irzáel népére, hogy megint nem látják a célt, hanem zúgolódni kezdenek Mózes és Áron ellen. És menynyire jellemző ez ma is Isten népére és mindnyájunkra! Milyen hamar vitatkozunk és civakodunk, milyen könnyen elveszítjük a célt, milyen könnyen eltérünk küldetésünktől, amire hivattattunk, s amely a missziómunka. Jelenlegi nehézségeinkkel foglalkozunk, nem a jövőbeli céllal! Izrael népének jelenlegi problémája az volt, hogy nincs vizük. Sokszor előfordul ez velünk is a mi vándorlásunk során, hiszen a sivatagban ez természetes! Izráel népével ez többször is megtörtént, mióta Egyiptomot elhagyták. Először Refidimben, ez a II. Mózes 17-ben van megírva. Ezt a helyet el is nevezték Meribának, ami vitatkozást, belső küzdelmet jelent. Elképzelhető az ő aggodalmuk: több, mint egymillió ember, rengeteg állattal, és nincs vizük! És most, 40 évvel később, egy újabb Meribával kell szembe nézniök. Ha a hely neve nem is ez volt, a vizet Meriba vizének nevezték el. Negyven éven át minden szükségeset megkaptak Istentől a pusztában, és milyen hamar elfeledkeztek erről! A megpróbáltatás idején elvesztették szem elől a célt. Robert G. Wilkins: állj meg a versengések vizénél IV. Mózes 20:1-13
