A Kürt, 1984 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1984-02-01 / 2. szám

1984. február kednék abban, hogy az alapelvei jók. Megnyugtató, amit mond. Persze azért ez az út se egyszerű. Egyik-má­sik vádra bizony olyan választ tud­nák kerekíteni, hogy a magukat tá­jékozottnak vélő írók, laptársak, szerkesztők kapkodnák a fejüket, de mindig erőt veszek magamon, hisz tudom, a visszaütés nem keresztyén magatartás és csak rövid ideig tartó olcsó kielégülést eredményez. No de végül is elkészül így az ön ri­portja? — kérdezte A Kürt. — Ó, persze. Engedelmével mag­netofonra vettem ezt a beszélgetést, abban a reményben, hogy utólago­san hozzájárul ahhoz, hogy fölhasz­náljam .... mert tudja kedves A Kürt, valójában egy dologra voltam kiváncsi, arra, hogy mért nem vitá­zik, mért nem üt vissza? Megkaptam a választ. Értem. Úgy gondolja ön is, hogy elég volt a veszekedésből, a vi­tából. No és a veszekedés “társasjá­ték”. Ön ebben nem akar partner lenni. Igaza van. A vitához két fél kell, s ha nincs, aki visszaüssön . . . igen, ez jó keresztyén elv. Sokan ezt gyengeségnek vélik, de — magunk között szólva — mi tudjuk, hogy nem az. Önt szeretik az olvasók. Lehet, hogy éppen azért, mert meg­próbálja a már-már lehetetlent, az áldozatosság, a szeretet, a békesség evangéliumát képviselni kizárólago­san, e veszekedő, szeretetlen, békét­­len világban. Sok sikert és kitartást kívánok ehhez! Legyen nyugodt, sok­kal több barátja van, mint gondol­ná! Érdeklődő a kezét nyújtotta. A Kürt fölállt. Mosolygott. Kezet ráz­tak. A szerkesztőségi ajtó puhán csu­kódott a riporter mögött. — Scriptor — A MAGYAR EVANGÉLIUMI RÁDIÓ ISTENTISZTELETEI MINDEN VASÁRNAP REGGEL y2 8-tól 8-ig aC.H.I.N. — FMlOl-en Cím: HUNGARIAN GOSPEL MISSION P.0.159, Postal Station “P” Toronto, Ont. Canada M5S 2S7 Örömmel fogadunk 8 perces igehirdetése­ket, énekkari számokat, szavalatokat stb. hangszalagon (nem kazettán). Kérjük, hogy imádkozzanak értünk és szeretetük­­kel támogassanak bennünket! _________________________ MAGUNK KÖZT SZÓLVA ...---------ELVÁRÁSOK KÜLÖNÖS LELKÜLET jellemez gyülekezeteinkben néhány tehető­sebb testvért. “Lelki igényeik” van­nak. Mármint olyan igényeik, ame­lyek egyszerű magyar nyelven így mondhatók el: — Én el vagyok foglalva testvér. A család, az első és második műszak, a pénzkereset . . . tehát nem érek rá. A testvér a lelki gondokkal fog­lalkozik, elégítse ki hát az én lelki igényemet is! Nem leszek hálátlan! — Jön a hivatalnok, hogy átvegye a házamat. Persze én tudom a leg­jobban, hogy hol tértünk el a rajz­tól. Ez nem probléma. Egy ötszázas megteszi, ha nem, akkor kettő. Csak azt nem tudom, hogy az igazmon­dással, meg egyebekkel hogyan jön össze. De ezek már lelki dolgok, ez már a testvér szakmája. Nézzen utána az Igében, támassza alá a dol­got. A testvér jól képzett, én bízom magában! — és már keresi is számomra azt a felmentő indokot, amelynek alapján én is elfogadha­tom tőle ezt a csekély lelki hálapénzt. — Ne féljen, ezt ugyan senki sem fogja megtudni tőlem! Cigányok járnak a gyülekezetbe. Azelőtt híres tolvajok voltak, maga­tartásuk még kissé esetlen, elvétenek dolgokat. Vágyakoznak azonban, mert nekik mindenképpen a felemel­kedés útja. Kétségtelen, hogy ebben a felemelkedésben a mennyei mellett ott van a földi horizont is. Eleinte, mint újdonság, többnek is tetszett, hogy eljárnak, de most már sokallják a vesződséget velük. Mikor az elöljá­róság előtt témává lesz, elvárják tő­lem, hogy ugyan keressek már vala­mi igei alapot: — Csak nem szégye­­nítjük magunkat tovább is ezekkel a cigányokkal! Mit szólnak a városban, már ide jutottunk? Ezeket is bemerí­tenénk? Csak nem képzelem? — Az elöljárók természetesen hálásak len­nének a megfelelő igei alátámasz­tásért. Elvált ember szeretne új házassá­got kötni. Rossz nyelvek szerint pon­tosan ez volt válásának is az oka. Megkörnyékez. Neki nagyon sokat érne, ha a gyülekezet elfogadná őket. Jövőjét csak így tudja elképzel­ni. Hűségnek érzi ezt a vágyát. Pró­báljam már elérni, hogy minden megkülönböztetés nélkül tarthassák meg az imaházi menyegzőt. Soha nem felejtené el ezt nekem. — Sikerült túladni a kocsin, igaz a vasárnapi vásáron, de olyan áron, hogy a kolléga, akivel már nem egy­szer bütyköltük, kacsintva fogadott. Most nem hagyott cserben az öreg jószág. Az ilyen járműféle meg hát kopik, meghibásodik, ki tehet róla. Ma ezt mindenki így csinálja, akinek egy kis esze is van. Hogy ez nem egé­szen tiszta dolog? Ugyan, hát meg­bütyköltem én már a papom kocsi­ját is nem egyszer — ingyen. Szava sem lehet. Egyébként is ebben a mai áremelkedéses világban ... Mi is a piacról élünk . . . MEGANNYI IGÉNY. Ha tetszik, “lelki igény”, amely arra irányul, hogy tisztességesen megnyugtassa a Bibliát értő lelkipásztor az olykor­olykor lázongó lelkiismeretet. Ennek sikerülnie kell, elvégre a Biblia egy olyan könyv, amellyel mindent alá lehet támasztani. Hogy is mondták ezt régen, amikor valami vitás kérdés volt hivő körökben? — Alá tudja ezt a testvér támasz­tani a Bibliával? Mert ha igen, ak­kor minden rendben, de ha nem, akkor nekünk ne is beszéljen többé róla. Azt nem tudom, hogy mennyi idő kell ahhoz a fordulathoz, amelynek megtörténte után már nem érdekes, hogy mit mond a Biblia egyenesen, tisztán, világosan és határozottan, pardont nem ismerve és érthetően, hanem azt a kérdés, hogy én mit akarok kiolvasni a Bibliából. “Mire van szükségem?” De azt hiszem, ez a fordulat lényegileg semmi egyebet nem takar, csak azt, hogy arccal va­gyok-e Isten felé vagy háttal. Tulaj­donképpen erről van szó. Némelyek már nagyon meggazda­godtak közülünk, és anyagi gondjaik már régen nincsenek. De “lelki igé nyeik” még vannak, vagy most van­nak csak igazán: Ezt a lelki állapotot így lehetne megfogalmazni: — Nekem már tényleg semmire sincs szükségem, annyira komfortos minden, csak egy isten hiányzik. Hát veszek magamnak egyet. Mert ne­kem “lelki igényeim” is vannak és meg is engedhetem magamnak. — Profán ez a megfogalmazás? Valójá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom