A Jó Pásztor, 1963. január-június (43. évfolyam, 2-25. szám)

1963-01-18 / 3. szám

Ä iö PiSZTöa

5. OLDAL

Iria: PFEIFFER ZOLTÁN

Az amerikai magyarságnak és az emigrációnak van egy íratlan törvénye, amelyet mindenki tiszteletben tart: nagy és főleg nemzeti ünnepeink méltóságát nem rontják meg politikai vitákkal, személyes támadásokkal. A több mint másfél évtizedes hazátlanságban Sulyok Dezső céltudatos sorozatban törte meg ezt a szabályt.

Az emigráció hétköznapjaiban számoltunk meg nem szűnő támadásaival. Valahogy tudomásul vettük, hogy ma testvéri együttműködést és szövetséget hirdet, másnap lábikránkba harap. Már azon sem csodálkoztunk, hogy néhai Göndör Ferenctől kezdve végigesküdte és támadta a magyar emigrációs szivárvány minden politikai árnyalatát. Krónikus eltévelyedéseit annak a nagy megrázkódtatásának tudtuk be, melyet — úgy látszik — még az emigrációban sem tudott kiheverni. Volt ugyanis egy történelmi pillanat életében, mikor a sors incselkedése folytán a megtépázott magyar hajó kormányrudjához juthatott volna ... Ha a gondkiselés az olthatatlan nagyravágyás mellett a józanság és az ítélőképesség adományát is a ' tarisznyájába gyömöszöli . . . Miniszterelnökségének terve részben az én bűnöm, tehát bevallhatom a történetét.

FÜSTBEMENT MINISZTERELNÖKSÉG

1946 januárjában, mikor a III. Magyar Köztársaság elnöksége . , ( szőnyegre került, a többségi Kisgazdapártban Tildy Zoltán pártelnök és Nagy Ferenc főtitkár szembe fordultak egymással. Az ellentétek annyira fokozódtak, hogy a Kisgazdapárt kettészakadásától kellett tartani. A végső órában összehoztam a két riválist és eléjük tártam a veszélyt. Nagy Ferenc lehiggadt s átengedte a teret Tildynek. Egy kikötése volt csupán: hogy nem vállalja Tildy örökét, a miniszterelnökséget. Én ekkor ajánlottam Sulyokot és végül a megbeszélésre Nagy Ferenccel felvonuló Varga Bélából és Kovács Bélából álló ötös együttes még annak a tervét is kidolgozta, hogy a koalíciós tanácskozáson harmadik helyen jelöli Sulyokot. Elébe két olyan politikust állítunk, akik helyett őt szívesen fogadják majd a koalíciós pártok.

Én az ajánláson kívül jóhiszeműen még további hibát követtem el. Sietve felkerestem Sulyokot, titoktartást kérve, felhívtam, alaposan rágja meg teendőit, s vigyázzon arra, mit mond rövidesen a parlamenti vitában, mint a Köztársasági Törvény előadója, mert az egyúttal miniszterelnökségének próbatétele. Sulyok megfogadta a . titoktartást és vállalta az óvatos gondos felkészülést. Persze Sulyok módra.

Nagy lelkesedésében elfeledkezett a szovjet megszállásról, a koalíciós pártokról, sőt még a saját pártjáról is. Mintha Horthy Miklós

akasztotta volna nyakába a kolompot, afelől ábrándozott, hogy majd békésen követi őt a löyális parlament. Kizárólag barátaiból állította össze magának a kabinetlistát. Nem is számított arra* hogyan fogadják majd Rákosi, Szakasits, Veres és a Kisgazdapárt a koalíciós sakktábláról való lelépését. Hogy azonban szénája Rákosival rendbe jöjjön, felkereste őt váratlanul a kommunisták Akadémia-utcai fellegvárában és bizalmasan megbeszélte vele “kormányának” programját. Mondani sem kell, hogy a találkozón a meglepett Rákosi kerekedett felül. Alaposan kikóstolgatta Sulyok terveit. Kiforgatta őt kívülről, belülről, úgyhogy amikor a pártközi megbeszélésre került a sor, Rákosi kuncogva tárta fel a Kisgazdapárt jól elgondolt haditervét. Hogy Sulyok mit Ígért önfeledten Rákosinak, arról nem szól a fáma, de a történtek ellenére hozzátartozott Rákosi számításához -Sulyok miniszterelnöksége.

A megoldás azonban ennek ellenére kútba eset, a Köztársasági oldás azonban ennek ellenére mégis kútba esett, mert a Köztársasági í Törvény vitájában Sulyok klasszikus példáját nyújtotta annak a had• vezérnek, aki a döntő csata előtt, előőrsi portyázásokban vérzik el. Beszédében a koalíciós pártok tyúkszemein táncolt végig és végtelenül meglepődött, hogy egységessé kovácsolta álláspontjukat: Sulyok előtt becsapták az ajtót és ragaszkodtak Nagy Ferenc miniszterelnökségéhez. Ez a kudarc egy életre felbillentette Sulyok egyensúlyát. ügy járt, mint a csúnya szegény lány, aki elkönnyelmüsködte életének nagy partiját és ezért* mindenkit okol és gyűlöl az elszalasz!• tott alkalom miatt.

i

Alig hogy átestünk az elnökválasztás és az uj kormány alakításának izgalmain, Sulyok nem törődött a világhelyzettel, a nyakunkon ülő szovjet hatalommal, állandóan kormányt akart buktatni, mert látomását valóságként fogta fel. Szentül hitte, hogy ő leszen az eljövendő. Megrögzöttségéből az emigrációban sem ébredt fel és ez a ' ' " magyarázata számtalan ballépésének.

GÖMBÖS GYULA TANÍTVÁNYA

A hatalomvágyat, a diktátori hajlamot politikai dajkája, a hu: szadik század első magyar diktátorjelöltje, Gömbös Gyula oltotta belé. 1935-ben, mint nemhivatalos kormánypárti jelölt túllicitált a hivatalos jelölt “uj ezredév” tirádáin és úgy került a parlamentbe, mint Gömbösék nagy ígérete. Gömbös hírhedt 95 pontját és szellemét azonban sem az országon végigseprő viharok, sem az emigráció tapasztalatai nem törölték ki politikai szótárából, sőt legutóbbi megnyilatkozásaiban életrekeltek, elfeledtetve azokat az éveket, mikor a halódó Gömböst a diktátorokat ostorozó kisgazdapárti vezérrel. Eckhardt Tiborral cserélte fel. Az állhatatosság sohasem volt vezérlő csillaga. Pálfordulásaival mindig meglepetést okozott. A gombosi volt , az első. A másodikra és harmadikra magam vagyok a tanú, az emi‘ grációs sorozatra maga az egész emigráció.

S'

CSERBENHAGYTA A PÁRTJÁT

1939 májusában gyengén állt Magyarországon a demokrácia ügye. A hosszú ideig tartó Horthy-rendszer nem kedvezett a haladás erőinek, olyan volt, mint a fenyő, nem tűrt maga alatt vegetációt. A szocialisták nagyobb szabadságot élveztek, mint a falusi millióknak földet, kenyeret, a kormányzatba való beleszólás jogát követelő Kisgazdapárt. Rassay Károly, a városi liberalizmus barrikádjai mögé sáncolta el magát. Hitler magyarországi csatlósainak csillaga maga. san állt, “a történelem sodrában” éltek. A kormány nem mert nyíltan fellépni a nyilaskeresztes áradat ellen. A Kisgazdapártra várt a nemzetmentő feladat. Eckhardt Tibornak és közvetlen vezérkarának, -sv Bajcsv-Zsilinszky Endrének, Tildy Zoltánnak, Varga Bélának, Nagy Ferencnek örök érdeme, hogy megfelelő szervezet és anyagi támogatás nélkül egy aránylag kicsiny garnitúrával félelem és habozás

nélkül szembeszálltak a náci áradattal, a külső és belső túlerővel — a demokráciáért.

A Kisgazdapárt 1939 májusi választási kampányát én vezettem. Minden épkézláb kizgazdapárti a választókerületekben harcolt a zöldingesek, a kormány adminisztrációja és Imrédy jól szervezett “csodaszarvas” félnyilas párthadserege ellen. Reggeltől késő éjjelig csak panaszt, visszaélések, erőszakoskodások történeteit hallgattam. Nem volt könnyű biztatást, támogatást, elégtételt nyújtani. A jelöltek becsületére váljék, hogy a kilátástalan harcban egyikük sem torpant meg. Kivéve Sulyok Dezsőt, akinek a demokráciáért küzdő magyar sajtó mindig rendelkezésére állott s akiért pártja nem kímélte az áldozatot. Egy nappal az ajánlások benyújtása előtt adta tudtomra, hogy visszalép és elmegy a Tátrába nyaralni, mert kézitusában nem öröm résztvenni. Majd visszatér a politikai életbe, ha lezajlott ez a zűrzavaros korszak és élére áll a magyarságnak. Nem lehetett őt megingatni árulásszerü döntésében. A Teleki-kormány elgyengült, nem tud megvédeni — mondotta, — és mosolyogva makacsul ragaszkodott elhatározásához. Célját elérte. Az utolsó pillanatban nem lehetett a helyét pótolni, a kisgazdapárti szervezetet is leállította, úgyhogy Eckhardt Tibor disszidálása után egygyel kevesebb katonája maradt a parlamentben a hősi harcát vívó Bajcsy-Zsilinszky Endrének.

Meghátrálásával nem tudta megmenteni magát később a nyilasok zárkáitól. A Sztójay kormány nem respektálta, hogy csak vagyongyűjtéssel foglalkozott . . . Háromszáz holdat szerzett a háború alatt. Mindszenty akkori veszprémi püspök ritka bátor fellépéssel szabadította ki őket Zalaegerszegről. Hálaképpen egyévre rá példátlan durvasággal egy újságban nyilvánosan utasította el a hercegprímás bizalmas ajánlatát, hogy vállalja el egy uj várt vezetését. Mert akkor már a Kisgazdapárt esélyei megnőttek.

A HŐSKÖDŐ DEZERTÖR

Harmadszor az ország drámai küzdelmében dezertált Sulyok Dezső. Máig sem adta magyarázatát, hogy miért vonszolta magával disszidálásba az ellenzéki Szabadságpártot. Miért jelentkezett útlevélért Rajknál és Rákosinál, megdöbbentve vele a hazafias magyar közvéleményt? A Magyar Függetlenségi Párt történetéről megemlékező cikkemben megírtam mennyire hozzájárult Sulyok ahhoz, hogy Rákosi és Dobi, valamint Dhinyés a látszat fenntartásával játszhatták át teljesen kommunista kézbe a hatalmat. Nagy Vince Októbertől-Októberig cimü könyvében hiteles tájékoztatót adott az ellenzéki front elárulásáról. Nagy Vince okfejtését és következtetéseit nem vetem papírra. Megelégszem azzal, hogy Sulyok 1947-ben is irtózott a “kézitusától”. Hagyta, hogy elvérezzünk, miként 1939-ben. a Kisgazdapárt törzséről feltételezte. Elvonult Ausztriába és miközben a megfogyatkozott ellenzék pusztult a kommunista hajtóvadászatban, Sulyok mintegy száműzött uralkodó ‘‘udvart” tartott, számolgatta Napoleon aranyait és felkészült a hatalom átvételére, akárcsak 1944-ben a Somlyó pincéiben, ahová kiszabadulása után óvatosan és láthatatlanul bujt el. Nem zavarta őt 1944-ben sem, hogy miközben Somlyó sárga nedűjét szopogatta, volt bajtársait a Számokérőszék halálra kereste, mert nem bújtak a paplan alá ijedtükben, mint ő, hanem megpróbálták még a lehetetlent is, nem rettenve vissza a haláltól, mint a hőslelkü Bajcsy-Zsilinszky Endre, .-— fegyveres ellenállást szerveztek. Mikor elvonult a hitelri árvíz, előbujt a Somlyói hordók mögül és kilegénykedte magát. A Zeneakadémiában, a Népbiróság előtt egy valódi miniszterelnökkel Imrédy Bélával szemben fennhéjázóan képviselte a demokrácia öklét és semmiféle veszélytől meg nem rettenő szellemét. Nem tűnt fel neki, hogy akik a demokráciáért kockára tették az életüket, távol tartották magukat ettől a hősködő póztól.

Sulyok politikai és emberi portréjához tartozik még a röpiratában kicirkalmazott u.n. demokrácia védelméről szóló törvény története .melyért a felelősséget álnokul Varga Béla nyakába és az én nyakamba varrta.Hisztérikus karácsonyi tanulmányában vérvádként emeli velünk szemben a törvényt, mintha nem a megszálló szovjet haderőre támaszkodó ÁVO vallatta, kínozta volna és kényszeritette volna hamis vallomásra az Andrássy-ut 60 áldozatait.

A PÓRULJÁRT BUKTATÓ

Térjünk vissza 1946 februárjára, mikor Sulyok állandóan kormányt akart buktatni. És ez Budapesten abban az időben nem is volt nehéz. Végtelen tapintatot, alkalmazkodást igényelt ez a szerencsétlen pozició. Együtt járt a népszerűség tökéletes elfogytával, merthiszen ki lelkesedett volna egy olyan kormányért, amelytől a megszállók és a kommunisták minden nap újabb megalázkodást, újabb fájó engedményeket követeltek! Nagy Ferenc túlságos kormányzati türelmességével bebizonyította a világnak, hogy bármennyire is kerülte a Szovjettel való konfliktust, a Nyugat mégis behunyta a szemét és tűrte, hogy az ebek harmincadjára kerüljön az Atlantic Charterben biztosított magyar demokrácia.

Sulyok az ellenkező végletbe csapott át, folyton azon mesterkedett, hogy miként buktathatná meg a csetlő-botló, de mégis a demokráciáért küzdő Nagy Ferenc kormányát, rendületlenül bízva utódlásában. Nem kellett sokáig várnia. Rákosi is ropogtatta a Kisgazdapárt csontjait és rájött, hogy számára előnyös helyzet teremtődött a Tildy-Nagy ellentétből és Tildy duzzogó elvonulásából. Az első alkalmat a demokrácia védelméről szóló törvényjavaslat hozta tálcán. Nagy Ferenc miniszterelnök nem rendelkezett kormányzati tapasztalatokkal, már az első hetekben csapdába esett. Ő és 9 kisgazdapárti minisztertársa a Minisztertanácsban elfogadták a kommunistákat híven kiszolgáló Riesz István szociáldemokrata igazságügyminiszter javaslatát. Riesz, hogy kikerülje az én ellenőrzésemet — aki akkor igazságügyi államtitkár voltam —, a minisztérium megkerülésével készíttette el és terjesztette be javaslatát. A Kisgazdapárt és én úgy értesültünk a javaslatról, hogy azt a kormány a parlamentnek megküldötte és a Ház a javaslatot szétosztotta. A javaslat nem volt egyéb, mint a Horthy-rendszerben életbeléptetett 1921. évi III. számú, a Társadalom Hatályosabb Védelméről Szóló Törvény majdnem szóról szóra egyező mása, valamivel súlyosabb áttételben. Nem is a súlyosabb büntetési tételek hívták ki az ellenérzést, hanem az, hogy életben tartotta a Népbiróságot. A Kisgazdapárt képviselői értekezletén Sulyok vállalta az előadói tisztet, tehát mimelte a javaslattal való azonosságát. A pártközi értekezleten való megbeszélésre hármunkat, Vásáry Istvánt, Sulyok Dezsőt és engem küldött ki a Kisgazdapárt. Vásáry gyűlölte Tildyt, Sulyok ugyancsak a vetélytársának tekintett Nagy Ferencet. Vásáry ellenzett minden tekintélyi védelmet, Sulyok spártai keménységet követelt a pártközin, hogy a Kisgazdapárt képviselői értekezletén sikerrel Rajonghasson a drákói szigorúságon. Én,

látva a pártvezetés és a kormányzás tehetetlenségét, nem sokat vitatkoztam Vásáryval és Sulyokkal, hagytam őket elmerülni a részletekben. Leültem Rákosival és Szakasitssal, hogy mentsem, ami menthető. Megállapodtam velük, hogy a Párt nevében elfogadom a javaslatot, kivéve a Népbiróságot. Ezután közöltem az értekezlettel, hogy a három nagy párt megegyezett, céltalan a további vita. Azonnal jelentettem a pártvezetőségnek, hogy megusztuk a buktatót. Sulyok pedig közben palotaforradalomra készült.

MÉG EGY UTOLSÓ PRÓBÁLKOZÁS

Éjszaka végigtelefonálta a jóhiszemüeket, elhallgatva bizalmasan hangoztatott legnyomósabb érvemet, hogy inkább állok főbenjáró bűnnel vádolva a rendes biróság előtt, mint közlekedési kihágás vádjával a Népbiróság előtt. A felől is bölcsen hallgatott, hogy a javaslat visszautasítása egyenlő a kormány bukásával, ami a leromlott koalíciós esélyek folytán kiszámithatlan veszélyt tartogatott számunkra. Nem értesülvén a palotaforradalomról, nyugodtan vettem részt a Kisgazdapárt képviselői értekezletén, amelyen Varga Béla elnökölt. Kikötöttem magamnak az utolsó szó jogát. Ugyanakkor azonban nem kis megrökönyödéssel vettem tudomásul; hogy Sulyoktól kezdve csak a javaslat ellenzői szólaltak fel. Nem is volt riehéz feladat. Már a Horthy törvény is anti-demokratikus volt, hát még az uj javaslat, melybe éppen Sulyok pártközi indítványára becsúsztak bántó tételek. A képviselők többsége érthető módon nem rokonszenvezett a törvénytervezettel, de sokkal nagyobb tét forgott a kockán, semhogy a büntetési tételek szigorúságán fennakadjon. A szenvedélyes felszólalók felkorbácsolták a hangulatot és egy meglepetésszerü cloture nyomán a képviselők többsége a javaslat ellen szavazott.

Én nem hagytam ennyiben a dolgot. Nyomban engedély nélkül felszólaltam, meghallgatást követeltem. Ismertettem a megállapodást, a törvény lehetőségeit, a belpolitikai helyzetet, Sulyok kétszínű játékát és uj állásfoglalást kértem. A képviselői értekezlet, megismervén az érem másik oldalát, nem oszlott szét, hanem nyomban tudomásul vette jelentésemet, úgyhogy az értekezletre későbben befutó miniszterelnöknek nem volt más dolga, mint megállapítani, hogy a palotaforradalom elcsitult, a zsongó-bongó párt éber vezetést és állandó irányítást igényel.

A LEJTŐN LEFELÉ

A szükebb pártvézetőség másként látta a megoldást. Kétségtelenül Rákosiék, illetve a megszállók nyomására, Sulyokkal együtt kizárt 21 képviselőt. A közben megalakult bolaldali blokk mégsem tudta teljesen magához ragadni á vezetést, az országszerte felszított kommunista népitéleték nem hozták még a kibzárhitóft1 hatást, zavarok mutátkoztak a félfordulás közvetlen veszélye nélkül. Sulyok azonban alapos munkát végzett. A. Kisgazdapárt tekintélye megrendült, a vezetés is kapkodóvá vált. Hiába .jósoltam meg az első szalámizás végzetes következményeit, a IG-sgazdapart a lejtő első állomásához jutott el.

Rákosi, Szakasits és Veres Péter előtt a történtek nem maradtak titokban, mert ugyanakkor Dobiék és a Fórum Club is balról döntögették a magyar demokrácia roskadozó bástyáit. A baloldali blokk nem állta tovább a velem kötött megállapodást, ragaszkodott a javaslat eredeti szövegéhez, amelyet a zsákutcába került parlament a felfordulás és a törvény között választva, mint a kisebbik rosszat vállalta tiltakozás nélkül.

Sulyok, akinek a sors az ellenzéki padokban újabb alkalmat nyújtott, vélt sérelmei gőzében nem ébredt arra, hogy a megszállókkal viaskodó Kisgazdapárt helyett a demokrácia fáklyájának gondozójává vált. Még mindig a régi ábrándokat kergetve, a Kisgazdapárt sáncait rohamozta.

Tudom, hogy nehéz feladat az 1945 utáni évek labirintusában a kalauz szerepét vállalni. Talán elfogulttá is tettek a náci underground és a kommunisták elleni küzdelmek során kapott sebek, vagy elkövetett hibák, de ezt legkevésbbé Sulyok Dezső olvashatná a fejemre. Minek említsem érte történt kiállásaimat? Otthon és az emigrációban nem a személyi gőgjét legyezgettem, melynek ő New Brunswick-i magányában végzetesen rabja lett. A mindig gyengén álló magyar demokrácia ügyét szolgáltam. Sokszor voltam vele szemben türelemmel, elnézéssel, és hogy most mégis félreverem a harangot, annak az az oka ,hogy Sulyok Dezső végzetes útra lépett.

FINÁLÉ: ÁTPÁRTOLT AZ ELLENSÉGHEZ

Az októberi forradalom világraszóló dicsősége felélesztette gombosi vágálmait és azóta Gömbösnek hírhedt “mellbőségével” tetszelegve Ítél elevenek és holtak felett. Március 15-i röpiratát szó nélkül nem hagyhattam. Baráti szóval figyelmeztettem, nehogy valósággá váljon a röpirat címe: Sulyok Dezső a Nemzeti Emigráció Szerencsétlensége. A figyelmeztetés nem használt. A röpirat címe megvalósult. Karácsonykor már pokolgépet helyezett az emigrációs karácsonyfa alá. A Szenvedés Szolidaritása cimü eszmefuttatásában felajánlkozott Kádárnak. Ha mindezt saját nevében tette volna, az is megbotránkoztató, de ő az Október 23 Mozgalom cimü folyóiratának hasábjain árulta el a Magyar Szabadságharcot.

Még felsorolni is sok Sulyoknak a nemzeti érzületet sértő megállapításait. Az emigráció megítélésére bízom, hogy mint vélekedik arról az emigránsról, aki “emelkedett szellemben” történelmi okmánynak tekinti a Magyar Szocialista Munkáspárt (Kádár .pártja) Központi Bizottságának Kongresszusi Irányelveit és a szenvedés szolidaritását látja kialakulni Kádár János, a szabadságharc pribékje, a Szovjet kolonizáló hatalom helytartója, és a szenvedő magyar nép között, valamint Kádár és a mártír Mindszenty J '|:sef között. És hogy Budapesten udvarképessé tegye magát, munkás regime-nek magasztalja a Kádár terrort, amelytől “várja, hogy nagyobb tud-e lenni, mint volt például a katonatisztek regime-je, a maga idején” (feltehetőleg a Horthy-korszakra célozva, —- Szerk.)

Sulyok írásában ugyancsak via Budapest használatra végigmocskolja az emigrációt. Különös gondossággal az emigráció 15 éve mindenütt elismert fejét, Varga Bélát és engem. Nyakatekert, zugfiskálisi érveléssel, Sztálinistáknak deklarál bennünket, akiknek a lelkén szárad — főleg az enyémen az ország sztalinizálása. Mit szóljak ehhez a hamis, alattomos, bomlott lélekre és erkölcsre valló förmedvényre? Azt, amit Budapesten, a kommunisták főhadiszállásán Kádár emberei kezüket dörzsölve mondogatnak? Brávól Végre Sulyok is a mi emberünk! Nem. Én szomorú szívvel búcsúzom, mint a cserbenhagyott kurucok Ocskay Lászlótól. Jó éjszakát, Sulyok Dezső!

Pfeiffec Zoltán