A Jó Pásztor, 1963. január-június (43. évfolyam, 2-25. szám)
1963-05-10 / 19. szám
*. OLDAE A Jó PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD) Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó Associated Hungarian Press, Inc. Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 East 22nd Street, Cleveland 14, Ohio Telefon: CHerry 1-5905 ELŐFIZETÉSI DIJAK: Egy évre ..................................$8.00 Fél évre ....................................$5.00 SUBSCRIPTION RATES: One Year ...............................$8.00 Half Year .......................... ..$5.00 Second Class Postage Paid at Cleveland, Ohio AMERIKAI VIHAR NASSER KÖRÜL Az amerikai szenátorok és képviselők liberális szárnyának egy része (mindkét pártból) éles támadást intézett az adminisztráció ellen a Nassernek nyújtott amerikai támogatás miatt. A támadások két pont köré összpontosultak: az egyik az volt, hogy Nasser, az Egyesült Arab Köztársaság megalakításával nyiltan fenyegeti Izraelt s ezzel a Közel-Kelet békéjét, azt nem is emlitve, hogy Nasszer, az úgynevezett arab szocializmus bevezetésével erősen baloldali beállitottságu, mig Izrael kétségkívül Nyugat-barát. A másik támadási felület az volt, hogy Nasser az amerikai segítség igénybevételével építi fel aggressziós célokat szolgáló haderejét. A támadást intéző liberális törvényhozók az Egyiptomnak nyújtott amerikai segítség azonnali megszüntetését követelték. — Az amerikai támogatás igénybevételével építi fel Nasser rakéta-támaszpontjait és ezzel veszélyezteti a Közel-Kelet békéjét — jelentette ki Jacob Javíts szenátor, aki az adminisztráció elleni támadást elindította. Mindenesetre figyelemreméltó és nem vigasztaló tény, hogy a zavaros arab szocializmust kővető Nasser amerikai támogatásban részesül. ÉLJEN A SZABADSÁG ! SPÁRTA ÉS AMERIKA Irta: NÓGRÁDI BÉLA A történelmi köztudatban Spárta emléke egyet jelent a kemény, fegyelmezett katonai szellemmel, a halálraszánt kötelességtudattal és az állam iránti feltétlen engedelmességgel. Ez a jellemzés nem egészen igazságos, mert Spárta nem mindig volt ilyen. Állami léte kezdetén épolyan meghitt viszonyban élt a múzsákkal, mint nagy versenytársa, Athén. Költői, filozófusai nagy tekintélyt és befolyást élveztek — nemcsak Spártában, hanem egész Hellászban. Mi történt tehát egy néppel, amely oly fontos kulturális központja volt a művészeteknek és tudományoknak Miért alakult át rideg, lelketlen garrizon-állammá ? A válasz. nem az, hogy Spártát gonosz vagy nagyravágyó vezetők félrevezették. Szó sincs róla, hogy a kultúrát és művészetet gyűlölő katonák befolyása alá került. Az tör tént, hogy a politikai viszonyok változtával, amely az állam létét veszélyeztette, az emberi értékek is megváltoztak. Az igazság az, hogy dacára a nagy filozófiai alapgondolatnak, amely a görög város-államokat egybekötötte — a demokratikus önkormányzat — , Görögország teljes politikai anarchiában élt még kulturális fénykorában is. Egyes államoknak nagyobb árat kellett fizetni azért, hogy megtarthassa egyensúlyát az államcsoportban. Spárta, mint szárazföldi állam, amelynek nem volt tengerpartja, a legnagyobb árat fizette. Nem tudta háborúit tengeren megvívni, távol az országtól, mint Athén gyakran tette. A távolságok kicsinyek voltak,még az akkori lassú közlekedési viszonyok mellett is, amikor a hadseregek gyalog vonultak. (Lovasság az akkori időkben még nem létezett, azt csak. a nomád barbár népek használták.) A kémkedés nagyon kezdetleges állapotban volt, ennek folytán az ellenség napok, esetleg órák alatt az. ország területén lehetett. . . Amint a feszültség fokozódott a görög városállamok között, úgy fokozódott Spárta állandó katonai készenléti állapota. A hadsereg látható és jelenlevő volt mindenütt. Az állam léte ettől az állandó ka tonai készenléttől függött, nem csoda tehát, hogy a lakóssság közgondolkodása, az emberi erényekről való véleménye fokozatosan megváltozott. Már az athéniek nagy történetirója Thucydides is észrevette és megirta a “Peloponézusi háborúk történeté” -ben, hogy a tengerrrel és hajózással való kapcsolat alkalmasabb egy nyílt társadalom kialakulására és hogy szárazföldi államok, nem lévén elég eszmecseréjük tengerentúli országokkal, hajlanak a zárkózottságra és rideg fegyelemre. Ezt az elméletet azonban, amelyet később minden tengeri hatalom osztott, jelenleg a lomtárba helyezhetjük.Mert ez az első eset a történelem során, hogy szerencsés földrajzi fekvés nem biztosíték többé egy nép biztonságában, Egy hatalmas tengeri flotta, bármennyire is uralja a tengert, nem elég többé a nyílt Nógrádi Béla társadalom feltételeinek megteremtésére. A 20 század második felében minden ország és főleg nagyhatalom többékevésbbé Spárta lett, abban az értelemben, hogy átélik azt a feszültséget, azt a bizonytalanság-érzetet, amit Spárta élt át annakidején. Városaik, ipartelepeik, lakosságuk éppúgy ki van téve katonai tá madásnak órákon belül, mint Spárta volt. Elkerülhetetlen tehát, hogy a katonaság szerepe egyre fontosabb lesz az államvezetésben. Ismét csak nem arról van szó,hogy becsvágyó tábornokok magukhoz akarják ragadni a hatalmat. A probléma gyökere az, hogy a lakosság is szükségét érzi egy állandó katonai készenlétnek és hajlandó ezt a nagy katonai gépezetet anyagilag támogatni. Amikor Eisenhower elnök két év előtt úgynevezett búcsúbeszédében figyelmeztette az országot “a katonai-ipari komplexum” veszélyeire, vájjon mire gondolt? Nyilvánvaló, hogy ez az ország még messze van lélekben és szellemben a spártai garrizon-államtól. Az ország még nincs annyira elfoglalva a katonai előkészületekkel, hogy képtelen lenne olvasni, festeni, zenét szerezni, tanítani és tanulni. Valószínű, hogy amire Eisenhower gondolt, az, hogy bizonyos változás állt be azokban az erőkben, amelyek az ország közhangulatát, állásfoglalását irányítják. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a gravitációs erőknek ebben a változásában a katonaság teljesen ártatlan: maga a lakosság hozta létre. Az történt közben, hogy gazdasági életünkben nagy eltolódások álltak be. A katonai készenlétre való költeke zés fontos lett és annak megszűnése komoly válságokat okozhatna — ámbár valószínűleg csak átmenetileg — a nemzetgazdálkodásban. A nyomás a katonai gépezet fenntartására nem annyira a katonaságtól, mint a polgári lakosságtól származik. Minden kongresszusi képviselő, aki - nek körzetében hadianyag — gyár. működik, tanúsíthatja, milyen nyomás alatt áll hazulról a katonai rendelések megtartására vagy megszerzé sére. Itt Tampában, ahol e sorok Írója lakik, majdnem pánikot keltett az a hír, hogy a kormány meg akarja szüntetni McDill légibázist. . . (Castro és a szovjet rakétalövegek megszüntették ezt, a veszélyt.) Mire ezek nyomások a képviselőkön és a szenátorokon át az elnök Íróasztalára jutnak, politikai és gazdasági jelentőségük lesz. Katonai rendelések megszüntetése, katonai bázisok felszámolása munkanélküliséget jelenthet és kisebb vásárlóerőt, egyben pedig szavazatok vesztését. A lényeges szempont természetesen nem az, hogy mi a helyzet ma, hanem, hogy mi lesz mához tiz.tizenöt-husz év re. Spárta átalakulása sem, történt máról holnapra. Ámde nem szabad szem elől téveszteni a kockázatot, ami abban jelentkezik, hogy gazdasági és politikai életünk huzamosabb ideig támaszkodik katonai szükségletekre és ennek folytán a katonai szem pontokat minden más elé helyezi. Ben G úrion figyelmeztette néhány év előtt Izrael lakosságát a veszélyre, hogy az állandó katonai készenlét “egy csúnya kis spártai állammá alakíthat át bennünket”. Ez a veszély Amerika számára még nem áll küszöbön, de igazában csak akkor kerülhetjük el a veszélyt, ha egyáltalában tudatában vagyunk. Ámár mindig készek vagyunk tanulni a történelemből, amely szerint “si vis pacem para bellum” — ha békét akarsz, készülj a háborúra— azt sem akarjuk elfelejteni, hogy csak a szabadság az, amiért érdemes háborút vi- I selni. A KÖLTÉSZET MAGYAR KRISZTUSA Irta; SZÉKELY MOLNÁR IMRE Szabadság! Függetlenség! önkormányzat! — milyen szép szavak! Boldogok Afrika fekete milliói, mert függetlenséget kaptak. Persze az áldásban nem minden bennszülött részesül, sokaknak lelkében csak mint vágy él a függetlenség. Például: Amikor a belga gyarmati uralom alól felszabadult a gazdag Kongó, az irdatlan nagy ország sok részében zűrzavar támadt, öldöklés, gyújtogatás, fosztogatás, a fehér ember elleni rémuralom. Akkor sok keresztény misszionárius családostul elhagyta az országot. Az egyik amerikai misszionárius, Amerikába érkezve, elmondotta, hogy amikor kongói nyájától elbúcsúzott, és ígérte, hogy mihelyt lehetséges lesz, visszatér, hívei és tanítványai elérzékenyültek s egyikük szószólóként előlépett és kérte, hogy amikor visszajön, hozzon magával ajándékba egy kis függetlenséget... A Csendes-tengeri Fidzsi sziget lakói nem ilyen naivak, ők, akiknek öreg papái és öregapái még emberevők voltak, több politikai érettséggel bírnak, ők tudják, hogy a függetlenség édes ugyan, de enni nem lehet azt, és tudják azt is, hogy a függetlenségnek alkalmasint tulmagas az ára. Ezért sokan vannak Fidzsi felvilágosodott lakói, akik úgy vélekednek, hogy a függetlenség áldásai még ismeretlenek, ellenben az angol gyarmati igazgatás áldásai szinte kézzel foghatók. A szigetlakoknak csak előnyük van abból, hogy gazdaságilag, politikailag és kulturális téren szoros kapcsolataik vannak a világ egyik vezető kulturnépével, az angolokkal. Ezért nem nézik jó szemmel, hogy az Egyesült Nemzetek fórumán, az antikoloniális viták során, szemet vetettek rájuk is és függetlenséggel akarják boldogítani őket. A sziget törvényhozó testületében elhangzott egy harcias beszéd :az Egyesült Nemzetek Szervezete ne dugja be az orrát a mi dolgainkba! Juhász Gyula ebben a hó. napban lenne nyolcvan éves, ha élne. Itt Torontóban szijkobá - esős északi szél ostorozza a házakat, földeket, szárítja a vizet, szikkasztja a réteket; az égen pedig mosolyog a nap, csak éppen gyöngécske még a melege s nem hídja kicirogatni a fűzfák ágain a barkát. Szegedre szárnyalok gondolatban, a nekem, ezerszer kedves tájakra, ahol valamikor együtt jártunk. Szöged. . . Volt egy idő, amikor az irodalom bölcsője volt. Móra Ferenc, Mikszáth, Gárdonyi, Tömörkényi István, Bibó Lajos, a Terescsényi testvérek, Homok és Szalay a literátus főkapitány, a Dugonits társaság megalapítója és Berczely- Amzel, Budai György, József Attila koptatták a megszen telt köveket. Az emlékek szárnyán repülök vissza az Onozóné halászcsárdájába és elballagok az “Arany Pává”-ba is, ahol valamikor Dankó Pista muzsikált. S abban a “beálló”nak számitó vendéglőben, a nagy buboskemence padkáján született meg a “Rózsi, Rózsi, mi bajod?”, “Most van a nap lemenőben” és a “Megkondult a kecskeméti öreg harang” bűvös melódiája. Szép, szép, mégse hisszük, hogy a mostani antikoloniális világáramlat közepette Fidzsi szigete felszabadulhat a függetlenség áldásától. Elvégre egy világáramlat ereje elenállhatatlan. Előbb utóbb Afrikában és Ázsiában és egyebütt ismeretlen lesz a gyarmati uralom, a gyarmati elnyomás — egy kivétellel: A szovjet középeurópai gyarmatainak felszabadításáról még beszélni sem szabad az Egyesült Nemzetek fórumán, mert aki erre merészkedik, arra módfelett haragudna Ukrajna hóhéra, Budapest fiainak és leányainak lemészárlója. Függetlenséget az emberevők fiainak és unokáinak? Igen. Függetlenséget az ezeréves magyar kulturnemzetnek? Nyet. Ha netán nem tudná az olvasó, eláruljuk a titkot: Az Egyesült Nemzetek Szervezetének van egy állandóan alkalmazott pszihiátere, úgy, ahogy minden elmegyógyintézetben vannak állandó alkalmazásban elmeorvosok. Nekem mlég- muzsikált az öreg Kukac prímás és sokszor néztem a naplementét a régi “Palánk” mellett, szemben a Boszorkányszigettel,— ahol zúgva megkanyarodik a Tisza, s a vize még zavaros a beléjeáradó Marostól. A Palánk, amelynek a helyére építette Klebelsberg Kuno gróf kultuszminiszter az uj egyetemet. Szögeden élt teljes elhagyatottságban “a magyar költészet keresztrefeszitett Krisztusa: Juhász Gyula.” Mikor megismertem, már nem volt önbizalma tés egyre jobban hatalmába kerítette az apjától örökölt betegség: az idegbaj. Sokat szenvedett alakjára találó volt a Szegedi Napló megállapítása, hogy úgy gyötrődik, mint a keresztrefeszitett Krisztus. . . Pénze sem volt, tanári állásából elbocsátották, s megpróbálták kiközösiteni, rásütve a kommunistaság bélyegét azok, akik valóban haszonélvezői voltak annak a rendszernek. Juhász Gyula lantja már csak ritkán zendült meg, de több szerelmi verset nem irt. Szélütött, zörgő kóróként ko válygott csak a mindent betakaró szegedi homokon. . . Klebelsberg Kuno grófot is jól ismertem. Én voltam az élő szegedi lelkiismeret, aki nem szűntem meg soha panaszkodni. Vádoltam, kér - tem, harcoltam és provokáltam a segítséget. . . Egyszer nagyszerű hangulatban beszélgettem vele Glattfelder Gyula gróf megyésipüsipök rezidenciájában. Kellemes dolgokat mondtam neki. Arról volt szó, hogy igazán szeretjük-e őt Szegeden? Ezért a városért meghozott minden áldozatot, szembe - helyezkedve még Bethlen István gróf miniszterelnökkel is, aki abban az időben nyilvánosan megfigyelmeztette, — hogy ne pazarolja két kézzel az állam pénzét Szegedre. . . Megnyugtattam, hogy erős a hozzá való ragaszkodás, bírja a polgárok bizalmát. A kezemet megfogta és ig.v válaszolt: — Maga azért áll közel hozzám, mert nem kendőzi el az igazat. Kis tatár, én most hiszek is magának, — és csillogott a szeme. Majd igy folytatta: — Kérjen valamit tőlem. S akkor, legnagyobb cső dálkozására, ezt mondtam neki: — Adjon nyugdijat Juhász Gyulának. . . Elképedt a kérésemen, gondolkodott, majd szigorúvá változott az arca: — Valamit teszek az érdekéber). Nyugdíjról, vagy inkább kegydijról lehet szó. De ez már végeredményben mindegy. Előbb azonban, s ehhez ragaszkodom, Juhász Gyulának bocsánatot kell kérnie tőlem. Többször megbántott szóban és írásban — és én láttam rajta, hogy ettől a követelésétől nem tágít, meg akarja alázni a költőfejedelmet. A részleteket mégbeszéltük a találkozást a nsvotkező szegedi látogatására halasztotta. — Két hét múlva Nyilasi festőművésznél leszek. Freskókat rendeltem nála az egyetem részére. Juhász Gyulát még aznap felkerestem és kíméletesen elmondtam neki a kultuszminiszter üzenetét, hogy azt kívánja: kérje meg. De ez csak egy kis formaság, úgy gondolom elég lesz annyi, ha azt mondja: tévedtem. Re mélem megbocsátható bűn az én akkori viselkedésem. Juhász. Gyula mindössze annyiban vette ki részét a kommunizmusból, hogy tagja volt a Munkástanácsnak és rábízták a Városi Sziház igazgatását. A költészet és a színház. Ez a két probléma érdekelte Juhász Gyulát. Talán mondanom sem kell, hogy soha nem bánta meg és nem szégyenbe színigazgatói ténykedését. És ez külön baj volt. Nem tudta letagadni azt,amire egy életen át büszke volt. Királyi gőggel visszautasította az ajánlatot. — Nem méltó ez hozzám, mert hazugság, de nem méltó a gróf úrhoz sem, mert ezzel nemcsak,hogy nem emeli a tekintélyét, de le is rombolhatja. . . A siker érdekében elkövettem mindent. Segítségemre volt a pénz csábitó kísértése. Hogy a nyugdíj biztosítja a megélhetését, s nem lesz többé kiszolgáltatva a helyi lapok kénye-kedvének, hogy ala mizsnát kelljen elfogadnia.Az édesanyját is segítheti, a betegségét orvosolhatja. Egyik este aztán meghajolt az érveim előtt. — Csak a te kedvedért. . . ha már megígérted. . . elmegyek. . . Szavai nem nyugtattak meg Féltem, hogy az. utolsó pillanatban megugrik a bocsánatkérés elől. És eljött a nap. Juhász Gyulát egy percre sem hagytam magára. Belekaroltam s a megbeszélt időben elindultunk Nyilasi mester műtermébe. Húzódozva ad ta meg magát sorsának; rettenetes volt nézni arca elváltozását, szenvedését. A liftből erőtlenül bukott ki, úgy támogattam befelé. Városi előkelőségekkel volt tele a műterem. Mozdulatlanná vált a csönd, amikor beléptünk. Juhász Gyulát odavittem a miniszter elé. S akkor. . . egy szót sem tudott kipréselni a száján, csak hörgésszerűén felzokogott. Olyan megrenditően, — hogy többen elfordultak sírva. A lelkűk gyökerét rázta meg ez a megdöbbentő jelenet; a keresztre feszített Krisztus szivettépő zokogása. . . Klebelsberg elsápadt. . .Én már azon a ponton voltam, hogy kiviszem Juhász Gyulát. Becsületére legyen azonban mpndva, hogy ember volt, esendő, kicsi ember, kultuszminiszter. . . akit meghajlított és a félredöntött a költőben dúló vihar. Sírásra görbült szájjal mondta: — A kultuszkormány, a magyar nép és a magam nevében bocsánatot kérek öntől . . . hogy ennyi ideig hagytuk szenvedni. . . hogy mindenkitől elhagyatva járta a kálváriáját. . . A költőfejedelem lelkiereje óriási' volt: szálfaként kiegyenesedett és úgy nyújtotta a kezét Klebelsbergnek, mint egy király, aki megbocsát az alattvalójának. Klebelsberg— nyugdijat szavaztatott meg Juhász Gyulának, és az év elejétől kifizette. Klebelsberg Kuno pár hónap múlva meghalt. Bebal zsamozott holttestének kinyitották a Fogadalmi Templom kriptáját. Megérdemelte ezt a megtiszteltetést Szeged városától. Utána nemsokára Juhász1 Gyula is örökre elment.A költőfejedelem szobra ott áll a Fogadalmi Templomot övező Pantheonban, a magyarság legjobbjai között. Közel vannak egymáshoz. Az egyik a kriptában, a másik a halhatatlanok birodalmában. . . A Warrington nevű hajón, 220 mérföldnyire Cape Codtól egy tengerész figyeli a Tresher tengeralattjáróról esetleg érkező jelentéseket. A submarine azonban néma maradt s a Navy cáfolja azt a hirt, mintha az elsüllyedt hajót megtalálták volna.
