A Jó Pásztor, 1962. július-december (42. évfolyam, 27-52. szám)
1962-10-05 / 40. szám
AMERIKA LEGNAGYOBB MAGYAR HETILAPJA EGYES SZÁM ÁRA 20 CENT The largest Hungarian Weekly in America VOL. 42. ÉVFOLYAM Cleveland, New York, Buffalo, Newark, Philadelphia, South Bend, Chicago 111. péntek, 1962 október 5 No. 40. SZÁM MEREDITH ÄTANTEREMBEN - EDWIN WALKER A BÖRTÖNBEN OXFORD, Miss. James Meredith, a koreai háború 29 éves veteránja, hivatalosan is beiratkozott a University of Mississippire. Első napja a tanteremben mindén különösebb esemény nélkül telt el. James McShane, Chief US jnarsal és még 5 US marshal kisérte Meredithet a tanterembe. , — Az osztályban körülbelül 12-15 diák foglalt helyet, akik némán bámulták Meredithet. Az instruktor néhány jegyzetet nyújtott át Meredithnek, majd megkezdte előadását — mondotta az újságíróknak McShane. SPRINGFIELD, Mo. Edwin Walker, volt vezérőrnagyot, aki a diákok Meredith elleni lázadásának egyik legfőbb és legtevékenyebb vezetője volt, letartóztatták. Walkert a Federal Bureau of Prisons ideggyógyászati osztályára vitték. Ide szállítanak mindenkit, akit először orvosi vizsgálatnak kell alávetni, hogy megállapítsák: olyan mértékben ura-e cselekedeteinek, hogy felelősségrevonható? Walker tárgyalását a US körzeti bíróság (Mississippi) fogja megtartani. Ugyanekkor arról is jelentés érkezett, hogy Oxfordban összesen 215 lázadó diákot letartóztattak. WASHINGTON — Az igazságügyminisztérium azzal vádolja' Barnett kormányzót: megszegte Kennedy elnöknek adott szavát. Barnett azt ígérte, hogy az állam rendőrsége biztosítani fogja a rendet. JACKSON, Miss. — Barnett kormányzó Kennedy elnököt vádolta a zavargásokért és Meredith azonnali eltávolítását követelte az egyetemről. A vietnami haicok miatt kevés majom kerül Amerikába SAIGON, Dél-Vietnam — Egy volt amerikai tanácsadó, Ben Drew (Los Angeles), nemrégiben állást változtatott: feladta tanácsadói megbízatását és magánemberként majomkereskedelemmel foglalkozik. A dolog története az, hogy Indokina, amelynek Vietnam is egy ré,sze különlegesen gazdag, kis majmokban. Ezeknek a majmoknak a veseszövetéből állítják elő, mint alapanyagból a Salk féle polioellenes oltóanyagot. Ben Drew tehát önálló vállalkozásként elkezdte a vietnami kis majmok exportálását. Egy majomért 1 dollárt, vagy még kevesebbet fizet annak a vietnaminak, aki foglyul ejti az állatot. Ennek ellenére azonban, mire a majom Saigonba érkezik, összes költségei elérik az 5 dollárt. Az élelmes Ben Drew majmonkint 1.50 dollárt keres, amikor eladja Amerikában. — A helyzet azonban nagyon bonyolult — panaszkodott a volt katonai tanácsadó az újságíróknak. — Hetenkint körülbelül csak 100 majmot tudunk szállítani. Elsősorban, a délvietnamiak félnek a dzsungelbe bemenni, mert attól tartanak, a kommunista guerilla csapatok foglyul ejtik őket. Ezenkívül, az útvonal legnagyobb részét a Viet Cong csapatai elzárják és a szállítás lehetetlen. — Ha béke volna, körülbelül 1000 majmot tudnánk szállítani hetenkint — mondotta Drew. Európaik és mohamedának szavaznak Algériában, az első nemzeti választás során. HARC ÉS A A MEZTELEN SZÉPSÉGÉN SZAKSZERVEZET KÖZÖTT Hiret a világ minden részéitől BARCELONA, Spanyolország — Franco tábornok az árvizsujtotta területre érkezett, ahol személyesen győződött meg az okozott kárról. Az újjáépítésre 25 millió dollár értékű hosszúlejáratú kölcsönt rendelt el Barcelona számára. WASHINGTON — A Fehér Ház diszebédje után Kennedy elnök és Lord Home, angol külügyminiszter, közös nyilatkozatot bocsátottak ki, amelyben hangsúlyozták: a két ország álláspontja változatlan Berlin kérdésében és a Nyugat szilárdan ragaszkodik jogai tiszteletbentartásához és érvényesítéséhez.-----o----PEKING — Chou En-lai, miniszterelnök, kijelentette egy fogadás alkalmával: Az Egyesült Államok “és egyéb reakciós elemek” sikeretelenül próbálkoznak Kina elszigetelésével. HOLLYWOOD — Az utóbbi időben egyre inkább élesedik a harc az amerikai filmproducerek és a “Screen Actors Guild” között. Az amerikai filmproducerek egyrésze rávette magát az úgynevezett meztelen filmek készítésére. Ezeknek a filmeknek legtöbbnyire nincs is történetük, csupán érzéki KOMMUNISTA KÍNA ŐSZINTE BEISMERÉSEI AZ ÉVFORDULÓN PEKING — Vörös Kina hatalmas parádéval ünnepelte a kommunista rendszer fennállásának 13-ik évfordulóját. Több, mint félmilliónyi tömeg vonult fel és menetelt az utcákon. A külföldi kommunista pártok közül hiányzott a Szovjetunió megbízottja és ez a tény, szemmelláthatólag, mindenkit kínosan érintett. Kruscsev konvencionális, hideghangu üdvözlő táviratot küldött. A “Pekingi Népszava”, a kínai kommunista párt hivatalos lapja, az évforduló alkalmából, szokatlanul őszinte NEM FONTOS, DE ÉRDEKES WASHINGTON A földmivelésügyi minisztérium statisztikai osztálya közli: a kamaszkorban levő fiuk élelmezése általában többe kerül, mint a család bármelyik tagjáé. Egy 16-19 éves korban levő fiatalember élelmezésének költsége átlagosan 8.20 dollárt tesz ki hetenkint. be a rezsim által elkövetett hibákat. — Józan felismeréssel kell tudomásul vennünk — írja többek között a vezércikk — hogy még mindig nem tudunk eleget tenni népünk kívánalmainak. A mezőgazdasági és ipari termelékenység messze a megkívánt mögött marad. — A természeti katasztrófák és az általunk elkövetett hibák eredményeképpen, a városokban és a falvakban egyaránt, súlyos nehézségekkel kell szembenéznünk — állapítja mag a “Peking Néphangu vezércikkben ismerje' szava” vezércikke. A DOKKMUNKÁSOK UNIÓJA ÉS A FEHÉR HÁZ NYILATKOZATA NEW YORK — Az International Longshoremen’s Association, a dokkmunkások szakszervezete felhívására, a szakszervezet tagjai beszüntették a munkát és elhagyták munkahelyüket. A munkabeszüntetés 145 hajóstársaságot és szállítóvállalatot érint. A vita tárgya a szakszervezet és a vállalatok között abban foglalható össze, hogy a hajóstársaságok azt kívánják: a szakszervezet csökkentse az egy műszakban és egy munkacsoportban dolgozó kirakodómunkások létszámát. Alexander P. Chopin, a New York Shipping Association vezetője, a sztrájkot “szükségtelennek és értelmetlennek” nevezte. Thomas Gleason, az ILA alelnöke ,ezeket mondotta az újságíróknak: — Táviratot kaptam Belgiumból .amelyben az ottani szakszervezet közli: dokkmunkásai hajlandók segíteni bennünket azzal, hogy bojkottálják az amerikai hajókat és szállítmányaikat nem rakják ki. Más államokból hasonló táviratot várnak. WASHINGTON — Kenne dy elnök háromtagú vizsgálóbizottságot nevezett ki, amelynek jelentése után a Taft-Hartley törvényt szándékozik alkalmazni. A Fehér PÁRIS — Jean Salvade, endrevaux-i szállodai tisztviselő, 1953-ban, több ember szemeláttára, földhöz vágott egy kicsiny Szent Anna szobrocskát, mert — mint mondotta — nem hozott neki szerencsét. Ezután lehajolt a szoborhoz, amelynek törött karjából — vér szivárgott. A környék lakói később tömegesen zarándokoltak a szoborhoz, hogy lássák a “csodát.” A szobor karjából gyakran csörgött a vér. Salvade pénzért mutogatta a Szent Anna szobrot és az évek folyamán dúsgazdag emberré lett. Most azonban lelkiismeretfurdalás kínozta, jelentkezett a rendőrségen és bevallota: csalt, mert a szobrot ő kente be vörös festékkel minden nap. Letartóztatták. BONHAM, Tex. — Itteni pénzügyi szakemberek azt állítják, hogy mielőtt Billie Sol Estes üzelmeit felfedezték, vagyona meghaladta a 22 millió dollárt. * WASHINGTON — Victor Longstreet, a Navy uj államtitkára, ezeket mondotta az újságíróknak: 1942-ben be akartam magam soroztatni a Navybe, de rövidlátásom miatt kiselejteztek. Ugylátszik, most mégis kaptam itt valamiféle pozíciót. Ház szóvivője kijelentette: — Amennyiben a sztrájk tovább tartana, belső gazdasági és nemzetközi érdekeltségeinket rendkívül komoly mértékben veszélyeztetné. jelenetek egymásutánjából állanak. A hősnő szerepét általában éjjeli mulatóhelyek fátyoltáncosnői, vagy hivatásos modellek játszák. Ezek a filmek majdnem kivétel nélkül kis költséggel állíthatók elő, részint, mert forgatókönyv jóformán nincs is, a fátyoltáncosnők gázsija kevés, a díszlet pedig lényegtelen. A meztelen filmek producerei néhány hivatásos, jónevü színésznőt is {felszólítottak ruhanélküli jelenetek eljátszására, azonban mindegyikük visszautasította ezt, egyetlen kivétellel (A jelentés itt nem említ nevet, azonban nyilvánvalóan Brigitte Bardotra céloz.) George Chandler, a “Guild” elnöke, a következőket mondotta az újságíróknak: — A szakszervezet éles harcot folytat ezek ellen a filmek és ezek ellen a producerek ellen. Nem vagyunk képmutatók és tudjuk, hogy a szexualitás az élet egyik legjelentékenyebb és nem mellőzhető területe. Ellenezzük azonban az olyan filmek gyártását, amelyek, minden művészi elgondolás nélkül, csupán érzéki jelenetek egymásutánját mutatják be. — A vallási és társadalmi szervezetek teljes mértékben segítenek bennünket küzdelmünkben. Meg fogjuk védeni színészeinket és a közönséget az ízléstelenségtől — hangsúlyozta George Chandler. NIKITA A FARMOKON MOSZKVA — Kruscsev most fejezte be 4 napos szemleutját, amelynek során a szüzföldeket és más vidéke ken levő farmokat látogatott meg — jelenti a Tass iroda. A VILÁG EGYSÉGE UNITED NATIONS — Philippe de Seynes, a UN államtitkára, kijelentette: a világ különböző gazdasági érdekcsoportjai valószínűleg közelebb fogják hozni egymáshoz az országokat, nem elválasztani azokat egymástól és igy teremtődik meg a világ egysége. NEW DELHI, India — Egy 14 ázsiai és távolkeleti ország küldötteiből álló értekezlet javasolta: létesítsenek Indiában épitészeti szakiskolát az Egyesült Nemzetek Szervezetének védnökségével, JERUZSÁLEM, Izraeli övezet — A jordani határterületen ismét összeütközés történt, amely alkalommal egy izraeli határrendőrt megöltek — állitja az izraeli hadsereg szóvivője.-----o ■■■.... HAVANA — A US kongresszus határozata, amelynek értelmében az Egyesült Államok fegyveres beavatkozáshoz folyamodik szükség esetén, hogy megállítsa a kommunizmus terjedését a nyugati féltekén, nem egyéb értéktelen papir-rongynál, amelynek a történelem szemét kosarában a helye — mondotta a Radio Havana hirmagyarázója. o----AUCKLAND, New Zealand — New Zealand északi részét , néhányperces erős földrengés .rázta meg. Egyes városokban rombadőlt az épületek egyrésze. Sebesülésről nem érkezett jelentés. ——o----LONDON — Egy óránként 89 mérföldes sebességgel haladó vihar a Brit Birodalom egyes partrészein áradást okozott s az ottani kikötők parthoz közeli utcáit viz öntötte el.-----o----NEW YORK — Jose Iturbi, a kiváló zongoraművész, kénytelen volt legközelebbi hangversenyeit lemondani, mert virus-fertőzést kapott.-----o----HOLLYWOOD — Meredith Willsont, aki a “Music Man” cimü nagysikerül zenés vígjáték zeneszerzője és szövegírója, vakbélgyulladással megoperálták. Az orvosi jelentések szerint a 60 éves Willson állapota kielégitő. “Munkanélküli" a spanyol heiceq, tehát — nászutazik MADRID, Spanyolország — Juan Carlos herceg és felesége, Sophia, görög hercegnő, május 14-ikén kötött házasságukóta, állandóan nászuton vannak és egyelőre bizonytalan, mikor ér véget a szokatlanul hosszú nászutazás. A feltűnő hosszú nászúinak az az oka, hogy a fiatal herceg édesapjának, Don Juan trónkövetelőnek, tárgyalnia kell Franco tábornokkal, részint saját helyzetéről, másrészt pedig fia jövőjéről. Meg nem erősített forrásból származó értesülések szerint, Don Juan lemond trón-igényéről, amelyet átenged fiának. Egyelőre azonban, nem történt hivatalos nyilatkozat errevonatkozóan és valahányszor szó kerül az ügyről, Don Juan önmagát jelenti ki trónkövetelőnek. Ettől függetlenül, tisztázni kell Juan Carlos herceg címét, társadalmi szerepét és “munkakörét.” Mindaddig, amig ezt nem döntötték el, Don Juan nem akarja, hogy fia visszatérjen Spanyolországba. A trónkövetelő azt kívánja Francotól — és az errevonatkozó tárgyalásoknak a legközelebbi jövőben meg kell történniük — adjon Juan Carlos hercegnek valami hivatalos pozíciót, valamint engedje meg az “Asturia Hercege” cim használatát, amely körülbelül azonos társadalmi jelentőségű volna az angliai “Windsori Herceg” címével. Mindaddig, amig ez eldől, Juan Carlos herceg és felesége, Sophia — nászutra vannak ítélve. REND VAN YEMENBEN? CAIRO — Mohsen Elaini, az uj yemeni köztársaság külügyminisztere, kijelentette: az országban a legnagyobb rend van és Yemen nemzetközi elismerésre és támogatásra jogosult. JACKSON, Miss. — A 10,000 főnyi, a Meredith ügyben kivezényelt Nemzeti Gárda egyik tagja, Ross R. Barnett, Jr., Mississippi kormányzójának fia volt. NEW YORK — Amerika 3 legnagyobb TV állomása (CBS - ABC - NBC) egyaránt visszautasította Bárét, Mississippi állam kormányzójának arravonatkozó kérését, hogy Kennedy elnök legutóbbi TV üzenetére nyilvánosan válaszolhasson. SEGÍTSÉG laosnak VIENTIANE, Laos — A 300,000 tagot számláló Meo törzs egyik főnöke igy nyilatkozott: mindazokat a törzstagokat, akik a laosi polgárháború következtében nincstelenné váltak, továbbra is orvosság és élelmiszersegítségben kell részesíteni. FELEDÉKENY EMBER NAIROBI, Kenya — Fred Kubait, a “Kenya Federation of Labor” vezetőjét a kormány felmentette megbízatásától. Ok: Kubai elfelejtett engedélyt kérni a kormánytól, mielőtt kommunista országokba látogatott. LAGOS, Nigeria — A United Press International nevű hírügynökség közli: a rendőrség, egy feljelentésre, razziát tartott néhány ellenzéki politikai vezető lakásán. A lakásokban összesen 112,000 dollár értékben találtak csempészett lőszert, fegyvereket és orvosságot. PRETORIA, South Africa — A Reuter iroda tudósítója jelenti: egy itteni börtön 61 halálraítélt néger fegyenc megpróbált kitörni a fegyintézetből. Az őrökkel közelharcra került a sor, amelynek során 3 fegyencet agyonlőttek, 5 börtönőr pedig súlyosan megsebesült. HOLLANDIA, New Guinea — West New Guinea feletti holland uralom végétért. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének csapatai bevonultak és a megegyezés értelmében ideiglenesen, egészen május elsejéig itt maradnak. MOSZKVA — Kruscsev kijelentette: az idei aratási eredmény kedvezőbb, mint a tavalyi. Beolvadt lapok: Kereszt. Egyetértés. Városi Élet, Amerikai Magyarság. Buttaloi Hiradó, Philadelphiai Függetlenség, Newarki Hírlap, Banyaszlap THE GOOD SHEPHERD