A Jó Pásztor, 1962. július-december (42. évfolyam, 27-52. szám)
1962-08-03 / 31. szám
4, OLDAL A - Jő - PÁSZTOR Menekült Magyarorszá'g Az öregek problémái — az emberiség problémái A “New York Times” legújabban két egymást kiegészítő cikkben foglalkozott az öreg emberek problémájával. Mind a két cikk lényegileg annak előadása, hogy sokféle napközi otthon működik idős emberek befogadására és foglalkoztatására. Egyes kerületekben kevesebb és roszszabb, más körzetekben több és jobb a napközi otthon amelyben az idős emberek iparművészeti munkával, vagy más idős és beteg emberek látogatásával teszik tartalmasabbá céltalan életüket. Volt könyvelők kanalakat faragnak, idős családanyák pedig gyermekruhát szabbnak vagy gombot varrnak gyárban előállított öltönyökre. A “New York Times” természetesen a világ egyik legmagasabb színvonalú napilapja, a cikkíró Howard A Rusk, M.' D., pedig ismert, kiváló szakember. A napközi otthonok, amelyek a cikkek egyetlen konkrét mondanivalóját alkotják, ennek ellenére groteszkül elégtelen megoldásnál? tekinthető. Az öreg emberek fogyatékos életkedvének fenntartására nem alkalmasak olyan közösségi otthonok, amelyek egykori otthonuk melegét még kis részben sem tudják pótolni, és amelyek nem adhatnak nekik félig-meddig kielégitő elfoglaltságot. A felvett kérdés és a válasz közötti aránytalanság természetesen nem a napilapon és nem a cikkírón múlik. Úgy látszik nincs is olyan válasz, amelyet egy-két tanulmány keretében össze lehetne zSilfolni. A megoldás alighanem az emberi élet általánosságaiba torkollik bele. Ameny nyiben a megoldás kísérletét el akarjuk képzelni, teljes terjedelmében kell felvázolnunk a problémát, és az emberileg elképzelhető legszélsőségesebb őszinteséggel kell annak mélyére nézni. Az idős emberek problémája alighanem a legsúlyosabb azok közül, amelyeket a válságos idők felvetnek számukra. Évtizedek óta világ szerte olyan nagyarányú orvosi és élettani kutatás folyik, amilyen minden régebbi történelmi korszakban ismeretlen Volt. Az átlagos emberi életkor jelentékeny meghosszabbodása a kutatás következtében állt elő. Az Amerikai Egyesült Államokban az átlagos életkor immár hetven év körül van, a hatvanöt éves, vagy idősebb emberek száma pedig felülmúlja a 15 milliót. Az 1980 évre az idős emberek száma 25 millió körül lehet, és ha eddig nem változik a társadalom szervezete alapvető módon; ez a hatalmas tömeg csupa olyan emberből fog állni, akinek kevés öröme van az életben. Kennedy elnök sokat vitatott javaslata intézkedéseket tartalmaz az öreg emberek orvosi ellátására. Amennyiben a javaslatból törvény lesz, természetesen csak egy vonatkozásban segít, és az is kérlés, hogy egyértelműen hasznos segítségnek lehet-e tekinteni. Következménye megint csak az idős emberek életének meghosszabodása lehet az uj életlehetőség azonban nem válik vonzóbbá. Nem is javulhat a helyzet addig, amig el nem döntjük, mit akarunk tulajdonképpen, és az eddiginél sokkal tisztábban körvonalozott célokat hogyan akarjuk megközelíteni. Élettani és orvosi kutatások évről-évre meghosszabbítják az emberek átlagos élettartamát. A kutatás célja nem elsősorban és bizonyosan nem kizárólag az élettartam meghosszabbítása, hanem bármely bekövetkezhető betegség gyógyítása, az élettartam meghosszabbodása azonban együttjár egyéb éred ményekkel és azoktól el nem választható. Az első feladat tehát annak tisztázása volna: milyen célra, miféle elgondolások jegyében toldjuk meg az emberek életét égy csomó öregkori esztendővel? Hogyan akarjuk ezt az életet elviselhetővé, esetleg kellemessé tenni? Amennyiben mindezt nem látjuk tisztán, óriási áldozat és munka árán olyan következményeket állítunk elő, amelyek nem örvendetesek és nem szolgálnak valóságos érdeket. Más vonatkozásban ugyanez a helyzet egyébként az emberi élet elpusztítására folyó, ugyancsak nagyarányú tevékenység terén. Az, ami atom bombák és rakéták előállítása terén folyik, az előrelátás, a megfontolás hiányzanak ugyanolyan nyilvánvaló esete, mint az öreg emberekről való gondoskodás hiánya. Modern harci eszközök előállítására évről-évre fantasztikusan nagy összegeket áldozunk. Minden uj atom-tengeralattjáró vízre bocsátása és minden uj rakéta lövedék kipróbálása alkalmával kifejezi valaki azt a reménységet, hogy a. megdöbbentő uj fegyvereket soha sem kell majd emberek ellen alkalmaznunk a jövőben .Ezek szerint abban a reményben fordítunk évenként tiz-husz milliárdot fegyverek előállítására, hogy néhány év múlva további súlyos veszteségek előidézése nélkül, felhasználatlanul eldobhatjuk majd az egész arzenált. Tervezünk, kísérletezünk és gyártási eljárásokat veszünk használatba, azért, hogy gondolni se jó reá. Mi lehet az oka annak, hogy az emberiség teljesen ésszerűtlen, céltalan, erőfeszítésekre kényszerül akkor, amikor természet tudományos és műszaki fejlődésének tetőpontját éri el? Az élet meghosszabbítása és az élet elpusztítása terén egyaránt képmutatástól és önáltatástól mentes, tárgyilagos meggondolásokra kelt lene eljutni, az eddigi szóvirágok helyett. Az első kérdés: tovább akarunk-e menni az átlagos emberi élettartama meghosszabbítása terén. Ha igen, milyen uton-módon akarjuk a megnyert életéveket elviselhetővé és hasznossá tenni A másik vonatkozásban a kérdés: akarjuk-e millió és százmillió számban kioltani az emberéletet, vagy nem akarjuk? Miután nem akarjuk, minden további erőfeszítés értelmetlen. Hidrogén bombákat gyártani abban a reményben, hogy soha senhire sem kell rakéták utján bombákat zúdítani, olyan eljárás, mintha televíziós készülékeket gyártanánk abban a reményben, hogy az idők végéig ártalmatlanul raktárban tarthatjuk készülékeinket. A kérdések tiszta megfogalmazása Után kellene keresni olyan válaszokat, amelyek legalább félig-meddig arányban állnak a problémák nagyságával. Az idős emberek problémáival szemben szánalmasan szegényes megoldási kísérlet a napközi otthon. Az atombomba problémáival szemben szánalmasan szegényes megoldási kísérlet a washingtoni Fehér Ház előtt folytatott ülő sztrájk. Nyilvánvaló, hogy egyik kísérlet sem alkalmas a fennálló helyzet megváltoztatására. Az emberiség életkörülményeik általános megváltoztatása a legkisebb és legszerényebb program, melylyel bármelyik nagy probléma megoldásához közeledni lehet, de természetesen bizonytalan kérdés, van-e ilyen lehetőség, vagy lesz-e olyan időpontban, amelyben még nem késtünk el végleg válságos problémáink megoldásár val. Lehetséges, hogy a legnagyobb hiba magában az alapfogalomban rejlik. Mig elju■— Olyan elhárító rakétánk van, amely egy legyet is el tud találni a világűrben, mondotta Nikita Kruscsev, 14 amerikai szerkesztő előtt tett nyilatkozatában. Washingtonban fél hivatalos közleményt adtak ki a nyilatkozatról, rendkivül tartózkodó fogalmazásban. A közlemény szerint Washingtonban ismert tény, hogy a Szovjetunió -foglalkozik elhárító rakéta előállításával, amint hogy az Egyesült Államok szakemberei ugyancsak foglalkoznak a Nike-Zeus és a Defender elhárító rakéták tervével. A honvédelmi minisztérium szakemberei nem hiszik, hogy a Szovjetunió a pelen pillanatban rendelkezne az elhárító rakétával és azzal a radar-rendszerrel, amelyre a rakéta felhasználásához szükség van. A közlemény óvatos fogalmazása senkitsem nyugtat meg, az Egyesült Államokban és általában a szabad világban. Nikita Kruscsevről alig kell elmondani, hogy nem tartjuk az igazság fanatikus bajnokának, aminthogy a szabad világban senki sem tartja annak. Kétségtelen, hogy ha érdekei megkívánják, bármikor hajlandó eltérni az igaz tényéktől, és 14 amerikai hírlapíró jelenléte semmiképpen sem zavarná ilyen manőverekben. Ennek ellenére tény az is, hogy szovjet részről kevés dicsekvést hallottunk a rakéta-technika fej lődésére vontkozólag. Ellenkezőleg, az eseményekre visszatekintve azt kell látnunk, hogy — kevés propaganda színezéstől és körítéstől eltekintve — nagyobbára azt mondták el, amit az események később, vagy egy időben igazoltak. Nikita Kruscsev nyilatkozatát az adott körülmények között nem lehet alaptalan dicsekvésnek tekinteni. Komoly lehetőség van arra, hogy Nikita Kruscsev igazat mondott, Ebben az esetben bizonytalan cáfolat helyett, konkrét intézkedések hosszú sorára van szükség, ha nem akarunk mérhetetlenül súlyos kockázatokat vállalni. tunk a végső tennivalók felsorolásához, szinte elkerülhetetlenül, a szavak értelmére alig ügyelve emlegetjük az emberiséget, mint olyan testületet, amelynek meggondolási és esetleg elhatározási lehetősége van. A valóságban ilyen elhatározást, de különösen ilyen egységes emberi cselekvést még soha sem tapasztaltunk. A jelenlegi körülmények egységes emberi belátások kialakulását talán még inkább abszurdummá teszik, mint bármely más elmúlt történelmi korszak körülményei. Az emberiség — túlságosan általános fogalom, a kifejezés konkrét tartalmát pedig néhéz volna meghatározni. Az emberiség egymástól távol, egymástól messze eltérő kulturális és civilizációs színvonalon élő népek laza képlete. Az emberiség egymással homlokegyenest ellentétes célokat követő politikai vezető emberek irányítása alatt áll. Még a 'vezetők valóságos szándékait is nehéz megítélni, hát még a nagy embertömegek valóságos érzéseit és kívánságait, amelyeket egyes emberek tolmácsolnak, megbízhatatlanul. Az emberiség számtalan csoportra és háromezer millió egyénre oszlik, nem egészen összekötő kapcsok nélkül, de a tartó rendszer roppant bonyolult, A washingtoni nyilatkozatban emiitett elhárító rakéták közül az egyik, a Defender, még olyah kezdetleges stádiumban van, hogy nem lehet időszerű jelentősége. A másik, a Nike Zeus, sokkal fejlettebb, de McNamara honvédelmi miniszter legutóbb rendkívül bizalmatlan hangon nyilatkozott róla. Véleménye szerint a Nike-Zeus megoldatlan elektronikai és általános szerkesztési problémái olyan súlyosak, hogy a kísérlet végső sikere bizonytalan. A Nike-Zeus rendszer előállítása sem a honvédelmi miniszter nyilatkozata, sem más jelek szerint nincs megnyugtató állapotban. Az amerikai hadserég annakidején a szakemberek nagy többségének teljes bizalmatlanságától kisérve fogott hozzá a Nike-Zeus rakéta elhárító rendszer tervezéséhez. A bizalmatlan szakemberek abszurdnak mondták azt az elképzelést, hogy rakétával le akarják lőni a másik rakétát. A kísérlet nehezebb, mintha puskagolyóval akarnának lelőni egy másik puska golyót. A nehézségek kétségkivül leirhatatlanok, a hadsereg szakemberei ennek ellenére elértek bizonyos, távolról sem jelentéktelen eredményeket. A Nike-Zeus terv folytatásához szükséges anyagi fedezetért ennek ellenére évrőlévre nehéz harcot kellett vívni. Jelenleg a munka nem szünetel, de aránylag jelentéktelen fedezetre szorítva, kísérleti jelleggel, szűk keretek között folyik. Ezt a politikát Kruscsev nyilatkozata után, sürgősen revideálni kell. A Nike-Zeus terv előkészítése során addig végrehajtott kísérletek arra vallanak, hogy bármilyen nehéz legyen is az elhárító rakéta előállítása, a vállalkozás nem lehetetlen. Ezt a benyomást hatalmasan megerősíti Kruscsev nyilatkozata. Amennyiben a helyzet rövidesen nem változik, a hidegháború erőviszonyai eltolódhatnak. Bizonyos, nem hosz-' láthatatlan és sokszor hatástalan. Ezek a körülmények, tények maradnak akkor is, ha az egész emberiség életérőlhaláláról van szó, olyan elhatározásokról, amelyek magát a szerves élet fennmaradását érintik a Föld felületén. Milyen reformra volna szükség, htogy a feladat és a megoldás eszközei között az aránytalanság legalább csökkenjen? Nehéz volna kielégitő választ adni a kérdésre, de egy következtetést nehéz elkerülni. Az olyan válasz, amely jelentéktelen részlet-kérdések megoldására is elégtelen, csak a problémák valóságos jelentőségét leplezi a közvélemény előtt. Kielégitő, mélyreható választ csak valóban nemzetközi kutatással lehetne előkészíteni. Először azokat az intézményeket kellene létrehozni, amelyek a válasz előkészítésére alkalmasak, azután lehetne hozzáfogni az utak és módok kereséséhez. Hogyan lehet tartalmat, jelentőséget, vonzóerőt adni az idős ember életének? Mire készüljünk fel a jövőben, az emberi élet minden földi élet elpusztítására, vagy általános testvériségre? Addig, ameddig csak egy pár jől-rosszul megfogalmazott szóvirágban keressük a vigasztalást, távol állunk még a kezdet kezdetétől is . . . szu idő elmúltával esetleg azzal kell számolnunk, hogy éppen annyi interkontinentális rakétával és hidrogén bombával rendelkezünk, mint a Szovjetunió, de nincs fegyverünk ellenséges rakéták elhárítására, mig a Szovjetuniónak van. Ez a fordulat egyet jelenthet a 17 év óta folyó hidegháború elvesztésével, tehát az egész szabad világ és a szabadság gondolat végső veszedelmével. A jelen pillanatban nehéz elkerülni azt a következtetést, hogy az Egyesült Államok legfőbb gondja és problémája egyelőre az elhárító rakéta előállítása. Szerény megítélésünk szerint, a kérdés fontosabb a világűr-kutatásnál és a Hold-expediciónál, amelyet az adminisztráció minden más feladat elé állít. Teljesen megértjük a Holdexpedició elgondolását, a vállalkozáshoz fűződő tudományos, propaganda és politikai érdeket messzemenően méh tányoljuk. Ennek ellenére az a véleményünk, hogy a Hold-expedició csak addig használhat az amerikai nemzetnek, ameddig életben van. A nemzeti élet kockán forog abban a pillantban, amelyben a Szovjetunió elen készített rakéta lövedék hatástalanná válnék, mig az ellenünk készített szovjet lövedékek hatásosak. Az amerikai nemzet nem vándorolhat ki a Holdra a Szovjetunió globális rakétái elől, ha nem tudják elhárítani azoknak fenyegetését. Kruscsev nyilatkozata ezért szükségessé teszi a legjobban előrehaladott elhárító rakéta terv, a Nike-Zeus legsürgősebb és legenergikusabb fejlesztését. Amennyiben a megoldatlan problémák száma valóban olyan nagy, ahogyan McNamara mondja, — nincs okuk arra, hogy félárbocra ereszszék a lobogót és csaknem névleges minimumra csökkentsék a terv megvalósításának fedezetét. Ellenkezőleg, arra van okuk, hogy a Nike- Zeus tökéletesítésére ossz-Kruscsev rakétái és a Nike-Zeus A ZSÁK fiS A FOLTJA Irta: PFEIFFER ZOLTÁN “Vallomás és Történelem”, — jó cim egy politikus emlékirataihoz, aki a társadalom legalsó lépcsőjéről indult el és karrierje a legmagasabbra — államfői tisztségre — lendítette. Dobi István önéletrajza tehát már a címével is kecsegtető. Azzal hitegeti az olvasót, hogy elárulja nagy titkát, miként lett az egyszerű Pfeiffer Zoltán négy elemista szőnyi napszámosból a népi demokrácia fel nem bilenthető figurája: miniszter, pártvezér, miniszterenök és hosszú éveken át a sztálinista korszakban, a forradalomban és azt követőleg a Kádár rendszerben — Államfő, illetve ahogy a népi demokráciában megjelölik, az Elnöki Tanács elnöke. Ebből a regényes keretből nem az élő, ravaszul pislogó, majdnem vajákos magatartásu Dobi István tűnik elő, aki közvetlenül a második háború előtt kopogtatott szerény kenyérért a Kisgazdapárt ajtaján. Napszám helyett a korteséletet választotta. Felvették. És egyszerre a magyar falu bőségével találkozott. Kénye kedvére ehetett és ihatott. A gyomra és a torka korrumpálta. És ezután 1945 után mint sok más hirtelen felcseperedettet az autó és a titkárnők. Mikor rájöttek a kommunistákkal való összeköttetésére, akkor már nem tudtak tőle szabadulni. Vele bosszulta meg magát az a szalámi politika, amely leszeletelte a helytállót és pozíciókba emelte a kommunisták felé kacsingatókat. Ő volt a radikális paraszt, akit egyaránt úgy Tildy, mint Rákosi a kirakatba emelt. A kommunista puccs után a leszalámizott párt elfogadta vezérének és politikailag lesüllyedtek Dobi színvonalára. Az élő Dobi helyett, a “Vallomás és Történelem” cimü életrajza egy propaganda-bábut szólaltat meg, aki papagály módjára ismételgeti a kommunista szólamokat és hazugságokat. Nem számol az olvasó értelmével, aki elmosolyodik mikor a könyv végén Dobi elárulja, hogy 1959 őszén “felvételemet kértem a Magyar Szocialista Munkás pártba, a kommunisták pártjába. Haza érkeztem”—rebegi Dobi, holott mint áféle csalfa kortes, ezt ő már 1945- ben megcselekedte. RABNEMZETEK HETE Az amerikai törvényhozás 1959-ben úgy rendelkezett, hogy minden év júliusának harmadik hetét a fogoly népekre való megemlékezésre cell fordítani. Azóta minden évben a Captive Nations Week elnöki, megnyilatkozással veszi kezdetét. Az idén julius 13-án jelent meg John F. Kennedy felhívása. Az USA elnöke ünnepélyes nyilatkozatában arra hívta fel amerika népét, hogy a “Captive Nations Week” a megfelelő időpontja a szabadságukért és az emberi jogok tiszteletben tartásért küzdő népek ügyének. Az elnöki nyilatkozat nyomán számos amerikai állam, város és egyház a menekültekkel és a ke leteurópai leszármazásu állampolgárokkal egyetemben vett részt a megemlékezéseken. New Yorkban julius 15-én a St. Patrick Kathedrálisban, Spellman bíboros jelenlétéi ben tartották meg az ünnepi nagy misét. A Rab Nemzetekhez tartozó hívek nemzeti viseletben vonultak fel. A misén Msgr. Varga Bélán kívül még három vasfüggönyhöz tartozó ordinárius vett részt. A szentbeszédet Msgr. John J. Barry tartotta, megemlékezvén a rab nemzetek szenvedéseiről és az egyházhoz való ragaszkorásukról. A mipontositsák minden rakétatechnika alkotó erőt, ha nem lehet másként, a világűr-kutatás rovására is. Azt a negyven milliárd dollárt, amelynek kiadásával szántónnak a Hold-expedició előkészitésénél, az elhárító rakétára kell fordítani, legjobb szakemberek olyan népes csoportjával, amely hasznos mun kát végezhet a terv keretei között. Lehetséges, hogy a jelen pillanatban a hidegháború legnehezebb és legsuyosabb döntése előtt állunk, de a döntés valószínűleg életbevágóan fontos. Halogatni, kevesetmondó fél-cáfolatokkal megkerülni a témák semmiesetre sem szabad, mert a nemzet fennmaradása a tét. se végeztével Spellman kardinális a kathedrális terraszán fogadta a Captive Nations vezetőségét, továbbá a vasfüggöny mögül származó híveket. Az episkopális St. John the Divine kathedrálisban a vasárnapi nagy misén az imában West dékán és a prédikációban Canon Péter Chese emelte ki a Captive Nations Week jelentőségét, és névsze* rint is köszöntötték a Captivé Nations, kiküldötteit, akiket a mise befejeztével a kathedrális dékánja papjai jelenlétében fogadott. A politikai megnyilatkozásnak mindenkor kiemelkedő eseménye a UN székházával szemben levő utcafronton a 9 rab nemzet zászlóbontása. Julius 15-én déli 12 órakor nagy tömeg gyűlt össze. A nemzeti viseletben felvonult nők és ifjak, továbbá az egyes nemzetiségi csoportok színfoltja számos riportert, rádió és TV kommentátort vonzott. A vendég szónokok közül John W. Lindsaynak New York republikánus képviselőjének beszédét nagy tapssal fogadták. Ugyancsak sikeres volt Victor L. Anfuso Congressman üzenete, melyet fia olvasott fel. A Cristopher Emmet a Rab Nemzetek Amerikai Barátainak elnöke — mint mindig — nagy eredménnyel segítette elő az ünnepséget és beszéde végeztével meleg ovációban részesült. Nagy Ferenc a Captive Nations ezidei elnöke, felhívta a szabad világ figyelmét ara, hogy a vasfüggöny mögöt tapasztalható gazdasági válságot a rab népek passzív ellenállása idézte élő. Felszólaltak még a közép és keleteurópai leszármazottak, továbbá a szovjet nem orosz népeinek, amerikai képviselői. Az ünnepségről, ä misékről, a zászlóbontásról áz NBC, ABC és CBS televíziós állomások szemléltető részleteket mutattak be és bőséges riportázst adott a new yorki sajtó, különösen a New York Times, a Herald Tribune, a N. Daily News és N. Mirror.
