A Jó Pásztor, 1962. július-december (42. évfolyam, 27-52. szám)

1962-12-07 / 49. szám

4. OLDAL MENEKÜLT MAGYARORSZÁG Nagy Vince: Októbertől októberig EGY MAGYAR BEST SELLER Nincs négy hete, hogy Nagy Vince volt képviselő, államtitkár, miniszter, publicista és hazátlan bujdosó önéletrajza megjelent a new yorki könyvpiacon és az első kiadást már szétkapkodta a magyar olvasóközön­ség, Ennek kevés példája van az emigrációban. Nagy Vince könyve nem kalandor-regény, nem pamflet, nem gyűlölködő vádirat: történelem, az elmúlt félszázad his­tóriája. Mint a szerző Írja: évtizedek lávája alól ásta fel élete emlékeit. Kezdjük azzal, ami sikerének titka: tiszta könyv, jellemszilárd, egyenes utón járó, tiszta ember vetette papírra. Sértődöttséget, bosszuállást, még pártoskodást sem talál benne az olvasó. A mai korszellem: nemtelen ösz­tönök érvényesülése, irigység, kapzsiság, felekezeties­ség, közösködés azokkal, akik a zavaros idők árjában koncot kerestek és keresnek, nem férkőzött a 350-olda­­las műbe. Ellenben talál az olvasó bátor szókimondást, megfontolt véleményt, adatokkal támogatott Ítélkezést és törhetetlen hűséget a szerző elveihez és évtizedes küzdelmekben kipróbált bajtársaihoz. Ha félre nem ér­tenék és hamarosan nem magyaráznák, azt mondanám Nagy Vince irályáról, hogy arra a kiveszőben lévő úri hangra emlékeztet, amely egykor nálunk nemcsak a nadrágos, hanem a paraszt-ember sajátossága is volt. Nagy Vince, a 30 éves vidéki ügyvéd, az első há­ború végefelé ellenzéki programmal, kemény küzde­lemben vívott ki mandátumot. Az öreg Ugrón, Justh Gyula és közéleti szereplésének első évtizedében a Kos­­suth-párti Károlyi Mihály a politikai ideáljai. Az első háborusvesztés és összeomlás tragikus évei, amelyeknek Nagy Vince, mint államtitkár és miniszter, egyik tettekkel tényezője volt, megismétlődtek negyed­század után: az ország kardja újra eltörött, kettéhasadt a kettős kereszt és sárbataposták nemzeti színeinket. Nagy Vince emlékiratának egyik tanulsága és igazsága, hogy a magyar demokráciát kétszer is a szovjet impe­rializmus ügynökei és a hozzájuk verődött törtetők, szél­sők, mohók, kapzsiak, lelki nomádok pusztították el, akik kóbor ösztöneikből elvet, elméletet csináltak. Nagy Vince hü maradt a demokráciához, annak a vértől szennyes álarcnak ellenére, amit jobb és baloldali áru­lók nyomtak a demokrácia arcába. E félszázados pályán sincs törés: Nagy Vince a nemzet agyával gondolkodott és a nemzet szivével ér­zett. Rendithetlen magyarsága átvonul emlékiratainak mind a 350 oldalán. Könyvét a száműzetésben, Amerikában elhunyt hitvesének ajánlja. Minden emigránsok eszményképe; Kossuth Lajos, Írja, hogy az élettárs elköltözésének fájdalma költővé teszi a számüzöttet, aki egyedül ma­radt. Nagy Vince könnyes szemmel írott elő- és utósza­va a turini remete fájdalmas sóhaját igazolja. L. M. wrmcm "coiomng Boor-ja A moszkvai Nyetocska nem nézhette tétlenül, hogy Caroline Kennedynek “Coloring Book”-ja van. Ő is irt egyet, Carolinenek címezve, természetesen nagypapá­járól, Nikita Kruscsevről és viselt dolgairól. Az angol tolmács Fábián Ilona, akinek szövegéhez Vasi Viktor készített karrikatura rajzokat. Nyetocska elmondja Ca rolinenek, hogy szeretik nagypapáját a magyarok, aki­ket legutóbb New Yorkban, alig lehetett távol tartani tőle. Lelkesülten beszámol nagypapájának építészeti hajlamairól. Legújabban a berlini fallal olyat produ­kált, amilyet még nem is látott az építő művészet tör­ténete. Megemlékezik Kubáról, az előretolt szovjet erő­­ditményről, amely immáron a nyugati féltekére is ki­terjeszti a szovjet birodalmat, közvetlen szomszédokká avatva Carolinet és Nyetocskát. Végigmegy a “Coloring Book” olyan világjelenségeken, mint az India ellen in­tézett kínai kommunista támadás, mint az Egyesült Nemzetek értékesítése számtalan vétókra és “nyet”­­ekre, mint az amerikai supermarketek és a moszkvai élelmiszer üzletek, amelyekben csak időnként kapni valamit, akkor is keveset. Mindebből sokat tanulhat­nak, ha nem is Caroline Kennedy és az ő korosztálya, de az idősebb amerikaiak, akik szeretnek képekben gon­dolkodni és szemlélődni. Fábián Ilona ötletes, meggyő­ződést és mélységes megütközést sugárzó szövege al­kalmas olvasók nagy tömegének eligazítására. Talán még hatásosabban szolgálják a célt Vasi Viktor karri­­katúrái. Vasi Viktornál jobb karrikatura rajzoló jelen­leg talán nincs is a világon. Kruscsev számos változat­ban jelenik meg a könyvben és valamennyi jellemző, érdekes, figyelemre méltó. ' ______________A Jó PÁSZTOR __ ^ ___ __ __ ^ így vegeztek a szalamiszeletelok A MAGYAR FÜGGETLENSÉGI PÁRTTAL Iria: PFEIFFER ZOLTÁN Tizenöt évvel ezelőtt, 1S47 november 22-én, a parlamentben Nagy Imre házelnök (későbbi mi­niszterelnök) bejelentette, hogy a választási bí­róság a Magyar Függetlenségi Párt 50 mandá­tumát megsemmisítette. Az országgyűlés pártjai a házelnök bejelentését tudomásul vették és ez­zel a határozattal megszűnt a legrövidebb életű ellenzéki pártok egyike, amelyik Pfeiffer-párt néven volt ismeretes a magyar közéletben. Nem személyes okok késztetnek arra, hogy történetét felelevenítem; a kommunista hatalomátvétel módszerét mutatom be vele. A párt eredete visszanyulik arra az időre, ami­kor a Kisgazda-pártot a kommunista szalámi­politika veszélyeire figyelmeztettem. Még elég korán, 1946 tavaszán, a Rákosi követelésére vég­rehajtott első szalámizáskor — 21 képviselő ki­zárásakor — megjósoltam, hogy a kommunistáknak tett enged­mények nemcsak a parlamenti többséget szeletelik le, hanem elmáiasztják a többségi párt el­lenállási szellemét, úgy hogy a békeszerződés életbelépésekor — mikor a szovjet hadsereg be­avatkozásától megszabadulunk .nem lesz se vezér, se sereg. Tildy és vezérkara fölényesen túltette magát “rémlátásaimon.” Megnyugtatta őket az a tudat, hogy a kommunista propaganda makulátlan de­mokratáknak tartotta őket, a mindinkább balra hajló koalíció támaszait, bennünket pedig reak­ciósoknak. A második szalámizáskor — az u.n. összeeskü­véssel vádolt Magyar Közösség titkos társasághoz tartozó kisgazdapárti képviselők és végül Kovács Béla pártfőtitkár, a legnépszerűbb paraszt-politi­kus kiadásakor — már komorabbá vált a helyzet. A kommunista maszlagtól meg nem ingó bará­taimmal együtt parlamenti vizsgálatot követel­tünk. A nemzetgyűlésben Kovács István paraszt­képviselő terjesztette elő az indítványt. Drámai beszéde óriási sikert ért el. A Kisgazda-párt ma­gához tért, a Baloldali Blokk összeomlott. Rákosi és Szakasits füt-fát Ígértek, ha a Kisgazda-párt eláll a vizsgálati indítványtól. Tildy és Nagy Fe­renc megköszönték a jól sikerült akciót és hittek a szép szónak,—tiltakozásunkra visszavonattak az indítványt. Rákosi, alighogy kiszabadult a kelep­céből, újból felmelegitette az összeesküvési vádat, melynek súlya alatt a megtorpant Tildy es társai feladták Kovács Bélát és, harmadik szalámizás­ként, kizártak velem együtt 21 képviselőt. Nem alakítottunk pártot, hanem ellenzéki cso­portunkhoz kapcsolva a pártonkivülieket, a Kis­gazda-párt feltámasztására törekedtünk. A kom­munista puccs folytán külföldön maradt Nagy Ferenc már későn, javasolta lefejezett pártjának, hogy fogadják el irányításomat. Nem sikerült ki­egyenesíteni gerincüket. A legutolsó kísérletet Dobi és Dinnyés Tildy segítségével fojtották meg. A köztársasági elnök hívás nélkül megjelent az elégedetlen kisgazdapárti képviselők dunántúli ér­tekezletén, ígéretekkel, fenyegetéssel — saját és a kisgazdapárt vesztére — visszaterelte őket Rá­kosi koalíciójába. A kisgazdapárt lehanyatlásával fel kellett adnunk a reményt arra, hogy legalább a parlamentben visszaállítsuk a nemzet akaratá­nak megfelelő politikai színképet. Magyar Függet­­'enségi Párt néven pártot alakítottunk és a szov­jet térhódítással szemben a kossuthi demokrácia programját hirdettük. A 45-ös koalíció másik ellenzéki pártjával, a Szabadság Párttal, illetve Sulyok Dezsővel titkos megállapodást kötöttem. Közösen készülünk fel a várható uj választásra. Ha lehet, választás előtt egyesülünk. Megkíséreljük átvenni a kisgazdá­éért örökét. Ha egyik pártot feloszlatják, a másik felveszi a hajtótörötteket. Sulyok szerzi meg a választáshoz szükséges anyagiakat, én a szer­vezést, előkészületeket vállaltam. Közben a koalíció uj választási törvényt hozott gyorsan tető alá, a többségi párt önfeledten akasz­totta saját nyakába a kötelet. A Baloldali Blokkot tették meg a helyzet urának és az ellenzék elé a megszigorított ajánlás drót akadályait állították. A 45-ös demokrácia történelmi pártjai: a Kisgaz­dapárt és a Szociáldemokrata párt hozzájárulásá­val szavazták meg az uj Bach-korszakba illő retre­­grád törvényt. Sulyokék és mi hiába tiltakoztunk, a kommunisták hatalomátvételre készültek fel. A hirtelen súlyossá vált helyzetben Sulyok taka­ródét fújt, előrelátó tervünk felborult. A Sza­badság párt a csata előtt feladta a küzdelmet, fel­oszlatta önmagát. Az ülésteremben értesültem, hogy egyedül maradtunk. Sulyok azzal mentege­tőzött, hogy ha kötelességszerüen közli szándékát, akkor megakadályozom. Pedig nagyszerű gárda, a demokráciának kipróbált nagyszerű férfiai vál­lalták a rohamot a kommunista térhódítás ellen. Még egyszer felcsillant a remény. A koalíció pártjain kívül a Polgári Demokrata párt, a Radi­kális Párt és a Demokrata Néppárt mentesült az ajánlások megszerzésétől, nekik elegendő volt je­löltjeiket egyszerűen bejelenteni, úgyhogy min­den akadály nélkül vehettek részt a választási küzdelemben. Mégsem kerültünk az eresz alá, pe­dig a Kisgazdapárt érdemes vezetőivel együtt Peyei; Károlytól kezdve a megnem alkuvó egyház férfiaiig terjedő együttest verbuváltam össze a koalíció ellen. Hogy milyen rövidlátóvá tette a kivételes pártengedély az egyes politikai párt vezetőségét, arra klasszikus példa a Polgári De­mokrata Párt esete. Tárgyaltam velük a közös lista ügyében. A listákon az első 40 mandátumot maguknak kötötték ki, utána jöttek volna az egyesült ellenzék jelöltjei. Még létre sem jött a paktum már is kitudódott. Rákosi magához ren­delte Supkát és Supka megadta magát, — nem engedett be bennünket. A választáson viszont be­érte 3 sovány töredék-mandátummal. Minthogy az ellenzék koalíciója felbomlott, ma­gunkra maradtunk, vállaltuk a deresre fektetett ellenzék szerepét. A koalíció terrorja ránk nehe­zedett. Majdnem lehetetlennek mutatkozott az ajánlások megszerzése; mégis összeszedtük. Hogy milyen nagy nyomás zudult ránk, azt legékeseb­ben a képviselőjelöltek huzódozása mutatta. Este még fogadkoztak, reggelre már engedtek a rá­beszélésnek és sápadtan jelentették be visszalépé­süket, vagy szó nélkül biztosabb lobogó alá pártol­tak át. Minden nap újra kellett alakítani a pártot, a listákat, úgyhogy csak a kerületek kétharmadá­ban futhattunk. A huzódozás érthető volt. Aki velünk tartott, azt már a szavazók közül is ki­zárták. Moór Gyulát, a budapesti egyetem tény­leges rektorát, európái hirü tudóst, mint elmebe­teget, a Vásáryakat, B. Szabó Istvánt és a 45-ös évek sok más érdemes politikusát mint fasisztákat zárták ki a szavazólistákból; alig tudtuk őket — B. Szabó István, a későbbi forradalmi miniszter kivételével — kimenteni a politikai vesztegzár alól. A koalíció rövid időre szabta a választási idő­szakot. Augusztus 15-én fogadta el a Nemzeti Bi­zottság, — az engedélyezett pártokból alakult csúcsszerv, — az ajánlásainkat. Összesen 13 agi­­tációs nap állott rendelkezésre. Egy pár nap alatt széles tömegeket mozgattunk meg, a Viharsarok­ból kifüstöltük a kommunistákat, meg is lett az eredménye: üldözött vadja lettünk a koalíciónak, egy hirtelen felépített párttal, választási kassza, sajtó nélkül. (Minden pártnak volt lapja. A mi lapunk, az Ellenzék a kommunista szakszerveze­tek akadékoskodása miatt csak a választás előtt egy nappal jelenhetett meg. Már első száma na­gyobb példányt ért el, mint a többi hetilapok együttvéve. Rövid pályafutása alatt felárral árul­ták. Rákcsiék már későn kaptak észbe, augusztus 20-tól kezdve minden gyűlésünket megzavarták. A kommunista rohambrigádok, a rendőrök sor­fala mellett vágták el a mikrofon vezetékét, borí­tották fel alattunk a dobogót. Budapest, Nyíregy­háza, Debrecen, Kecskemét, Karcag, Mindszent, Hódmezővásárhely, Orosháza voltak a főbb állo­mások. Nem törtünk meg, noha Szentesen a rend­őrség nyíltan rohamozott meg bennünket. 25-én Cscngrádot az ország minden részéből összegyűj­tött kommunista rohamcsapatok szállták meg és mivel az elnémított városban sem tágítottunk, a rendőrség védelme alatt merényletet követtek el mindnyájunk ellen. Mindenkit leütöttek, aki a városháza elé hirdetett népgyülésre tartott velem együtt. Keresztes Tamás, Pardy Ferenc, Erős Gyula vérbefagyva maradt a porondon, B. Szabó István lábát törték, én agyrázkódást szenvedtem. A merénylet hírére leállt az ellenzék. A koalíció mégsem gyarapodott. A magyarság képe egészen apokaliptikus volt. Bajoroszágban, Altöttingben­­ben, Szent István napkor tartottak nagygyűlést a 1939-es parlament nyilas és félnyilas megszállott­jai Államfőt választottak: Szálasi utódját. A 45-ös politika menekültje a Voice of America-ban az ur­náktól való távolmaradásra szólította fel a szava­zókat. Közben sohsem volt még ilyen ellenzéki hangulat Magyarországon. A kommunisták ezt jól látták és ezért választá­si esélyeiket kékcédulákkal javították meg. A vá­lasztási körzetétől távol levő szavazó ugyanis kü­lön “kék cédulával” szavazhatott. Rajk László bel­ügyminiszter 500,000 külön kékcédulát nyomatott, abból a célból, hogy megbízható tagok annyiszor szavazhassanak, ahányszor csak lehet. 40,000 da­rabot kapott a parasztpárt, s a párt tudta nélkül a szociáldemokrata Böhm Vilmos 60,000 darabot rej­tett a párt páncél szekrényébe. 400,000 maradt a kommunistáknak. A szocialisták Kéthly Anna szenvedélyes tiltakozására távoltartották magukat a csalástól. Rákosiék és Veres Péter azonban nem. A kékcédulák 50 százalékkal javították meg a kommunista és parasztpárti szavazat arányát. Azonkívül Rajk belügyminiszter gondoskodott arról, hogy a szavazatok össegezésénél a kékcédu­lák számát, mint többlet-szavazatot az ellenzék szavazataiból vonják le, igy pl. Budapesten a vá­lasztási jegyzőkönyvekkel kimutathatólag 120,000 szavazatot sikkasztottak el a Magyar Függetlensá­gi Párttól. Minden csalás, hamisítás, és terror el­lenére mégis 40 százalékot tett ki az ellenzéki sza­vazatok száma. A leadott szavazatok aránya alap­ján a Baloldali Blokk 161 mandátuma állott szem­ben 180 polgári mandátummal, illetve a koalíciós prémiumrendszer folytán 203 képviselője volt a Baloldali Blokknak és 208 a polgári pártoknak. Elsősorban a meghunyászkodott Kisgazdapárt tette lehetővé, hogy a kékcédulákkal 21 százalék­ra felfújt kommunista párt a polgári többség el­lenére előkészítse a népidemokrácia útját. A Magyar Függetlenségi Párt keresztbe feküdt a népi demokráciához vezető utón, a kék cé­dulákra, a kommunista hamisításokra és terror­ra vonatkozólag összegyűjtöttem a bizonyítéko­kat. Még a szociáldemokraták is résztvettek eb­ben a kockázatos adatgyűjtésben. Az Andrássy ut 60 résen volt, mindenüvé beférköző besúgói révén tudomást szerzett az akcióról, lakásomról ellopatta a gyűjteményt, de sietve gondoskod­tunk a pótlásról, megtámadtuk a választást, ki­mutatva a visszaéléseket, uj tisztességes válasz­tások kiírását követeltük. Rákosi nem maradt adós. A koalíció a Füg­getlenségi Párt mandátumainak megsemmisíté­sét kérte azzal az indokkal, hogy ami ajánlásaink hamisak voltak. Inkább vállalták a diktatúra nyílt szégyenét, csakhogy szabaduljanak tőlünk, mert pl. Budapesten negyedmilliós, az összes polgári és ellenzéki pártokat meghaladó szavazat­tal rendelkeztünk, de a koalíció még azt sem té­telezte fel, hogy 100 szavazó közül egy merte vol­na aláírni ajánlási iveinket. A szociáldemokraták egyideig ellenálltak a durva likvidációnak, de ké­sőbb megtörve csatlakoztak Rákosi hamis vád­jához, aminek az volt az érdekessége, hogy ahhoz az egyik ellenzéki párt, a Radikális Párt, Zsolt Béla aláírásával is csatlakozott. Dobi, vagy Veres Péter hitványságán nem is akadtunk fenn. A választás után a koalíció példátlan hajszát indított ellenünk. Sajtóban, népgyüléseken, par­lamentben, a közélet és a gazdasági élet minden terén folyt ellenünk a tolális háború. A Magyar Függetlenségi Párt állta a jégverést, nem tudta azonban meggyőzni az eresz alatt állókat, hogy rájuk is rövidesen sor kerül. Mikor pedig kiszi­várgott, hogy össze akarjuk kapcsolni az ellen­zéki pártokat és le akarjuk választani a kisgaz­dapártról a demokratákat, a kommunista párt gyors intézkedésre határozta el magát. Engedel­mes szolgája, Riesz István szociáldemokrata igaz­ságügyminiszter segítségével hamis vádat emelt ellenem és természetesen letartóztatásom mellett kérték kiadatásomat. Miután a pártoknál történt látogatásom során meggyőződtem arról, hogy a szociáldemokraták, a kisgazdapártiak, a paraszt­párt, sőt még egyes müellenzéki párt is hajlan­dó volt meggyőződése ellenére kiadatásom mel­lett szavazni, nem maradt más megoldás részem­re, mint a menekülés. Egy nappal kiadatásom előtt regényes körülmények között sikerült csa­ládommal együtt megmenekülni. Amint szabad földre léptem, elmondottam, hogy milyen az élet Magyarországon. A többi már szovjet menetrend szerint követ­kezett be. Összeült a Nemzeti Bizottság. Megál­lapította, hogy a Magyar Függetlenségi Párt ösz­­szeforrott személyemmel, akinek hazaáruló te­vékenysége ráüti bélyegét az egész pártra. Meg­tévesztettük a Bizottságot, mikor a Párt demok­ratikus magatartása tekintetében működési enge­délyt adott ki és ezért a Párt feloszlatását java­solta a választási bíróságnak. A választási bíró­ság mellőzte a koalíció törvényeit, nem teketóriá­zott sokat, pontot tett a kényes választási perre, megsemmisítette az antidemokratikusnak nyil­vánított Függetlenségi Párt minden mandátumát. A viharos életű párt nem enyészhet el hősei emléke előtti tisztelgés nélkül. A párt képvise­lőinek és funkcionáriusainak többsége életüket, szabadságukat, existenciájukat áldozták a ma­gyar demokráciáért. Elsősorban a képviselők el­len nyilatkozott meg a rendszer bosszúja. A bör­tönben halt meg Zsedényi Béla egykori házelnök. Még az ÁVO sem tudta arra kényszeríteni, hogy a vész bíróság előtt vállalja a kiagyalt vádakat. A kommunisták kergették halálba Moór Gyulát, mert a nagyszerű tudós utolsó lehelletéig ragasz­kodott a demokrácia elveihez és nem volt hajlan­dó menekülésem után feloszlatni a pártot. Ugyan­ez a sors érte a Tiszántúl szemefényét, Vásáry Istvánt, Debrecen v. polgármesterét. A börtönben verték agyon Fodor Istvánt, a szegedi képvise­lőt és nagylelkű feleségét, a Viharsarok kifüs­töléséért. Az Andrássy ut 60-ban hunyta le sze­mét Fekete Jenő gazdálkodó. Ácsay László mel­lett végigverekedte a felvidéki választást. Dál­­noki Miklós Béla v. miniszterelnököt az ÁVO kergette halálba. Nagy Szeder Istvánt, az alföl­di tanyák legendás vezérét börtönről börtönre hurcolták. Futó Dezsőt, a Kis Újság félelmetes krónikását rettenetesen megkinozták az ÁVO- ban és a börtönben. Uczakay Mihály községi biró szemét kiverték az Andrássy ut 60-ban. Pásztor Tamást életfogytiglani fegyházra Ítélték. Bod­nár Károly gazda a börtönben szerzett betegség­ben halt meg. B. Szabó István v. parasztminisz­tert, Párdy Ferenc gazdálkodót, Gábriel János asztalost, Ácsay Tihamér táblabirót, Pásztory István ügyvédet, Benkő András MÁV tisztet, Joó József hagymatermelőt, Falcione Kálmán v. alezredest, Szenner József ügyvédet, Bodnár Ká­roly gazdálkodót, Sólyom Fekete Vilmos ügyvé­det, Bódy István gazdálkodót, Horváth Olivér gazdát, Bolnár Károly gazdálkodót, Vásáry Jó­zsef v. államtitkárt hosszú éveken keresztül bör­tönökben, internálótáborokban, deportálásokban sanyargatták. Keresztes Tamás a csongrádi me­rénylet következményeibe halt bele az emigrá­cióban, és ezrek jutottak börtönbe, internálótá­borokba a Magyar Függetlenségi Pártban tanúsí­tott érdemes ellenállásuk miatt. Még a feloszlatás előtt külföldre menekültek az ellenük emelt vád folytán: Ácsay László, Keresztes Tamás, Vándor Ferenc, Bárkányi Ferenc, Erős Gyula, Palinay Ferenc, Maár Gyula és a forradalom után Sólyom Fekete Vilmos és Pásztor Tamás. Pfeiffer Zoltán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom