A Jó Pásztor, 1962. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)
1962-02-09 / 6. szám
SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE Irta: TÖLCYESY MIHÁLY \ — Oh, öregem, nálánál szebbet még nem láttam! Egy földöntúli lény, melyhez hasonlót még soha sem láttam! Valahányszor ragyogó szemével rám nézett, mindig azt hittem, hogy el kell olvadnom. — Tudja-e a kicsike, hogy ön szereti őt? — Nem tudom! De bizonyára észrevette! Ha ő nem is, de a guvernántja bizonyára látta s figyelmessé is tette őt. A fivére azonban tudja! Neki meg is mondtam! Nem csináltam belőle titkot előtte, mint barátom előtt. — És ő mit mondott? — Azt mondta, hogy ne zavarjuk fel a leány nyugalmát időnap előtt! Most lépett ki a nagyvilágba először, hadd élvezze még egy darabig leányságának legboldogabb korszakát. Az öreg ránézett Viktorra s igy szólt: — Mondhatom, ez a magyar gavallér igen okos ember és gyöngéden szereti nővérét. Mert az már bizonyos, hogy a hova egyszer a szerelem beköszönt,, ott mindjárt egész más az élet! De még nagyobb a változás, ha egyszer a leány férjhez megy! Az igazi nyugalmas boldog leányságnak akkor vége! — Akkor hát a leányok soha se menjenek férjhez? — kiáltott a vikomte ingerülten. — De ez a rendeltetésük! A leányság csak egy darabig érdekes előttük. Tizenhéttől tizenkilencig, ezek a leányság évei! A huszadiknál kezdődik a vágy férjhez menni. Húszon túl már a vénleányság veszi kezdetét, s ettől mindenki irtózik! A vikomte elmélázott. — Hiszen tudnék én várni akár egy egész évet is szivesen, csak biztosan tudnám, hogy nem hiába várok! Meg aztán más is van a dologban. Attól tartok, hogy a leány már el van Ígérve. — Kinek? — kérdezte az öreg ur szinte hevesen! — Nem tudom, Elemér azonban igen különösen beszélt. Azt mondta, mindennek meg jön még az ideje s akkor azé lesz a leány, akihez ő is vonzódik. — Ebben én semmit sem találok, kedves vikomte. — Én meg nagyon is sokat, mert azt is mondta Elemér, hogy Magyarországon is elegen vannak, kik rögtön vinnék a leányt. De ő nem adja s ez okból jött el hazulról! — Most meg majd itt fogják őt ostromolni, — kiáltott fel az öreg ur nevetve. — Hja, egy szép és gazdag leányért, majd hogy a lábukat cl nem koptatják a férfiak. — Én nem nézem a vagyonát, sőt jobb szeretném, ha teljesen vagyontalan lenne, — jegyezte meg a vikomte. — Ön kivétel, mert véletlenül igen nagy vagyon ura! De a legtöbb férfi a szépségen kivül még a vagyonra is néz! No de viszont a nők és szüleik is ezt nézik a férfiaknál! Mert szépen hangzik ám, ha valaki azt mondhatja magáról, hogy egy szcp hangzású ősi néven kivül, hét milliónyi vagyon örököse vagyok! — Nem tehet annyi van, öregem? — Annyi bizony, sőt ha jó lösszészámitjuk, még talán több is kijön. Szép vagyon ugye? De mit gondol kedves vikomte, hol lenne már ez a szép vagyon, ha én önt szabadjára eresztettem volna? Mondom ma már más kezébe jutott volna és a jó öregek megfordultak volna sírjukban! — Az igaz, — bólintott fejével a vikomte. — Meg is kell hát fordítani a szekér rudját, kedves Viktor öcsém, ha igazán szerelmesek vagyunk és nősülni akarunk. Akkor a világ hiúságairól le kell ám mondani! Kártyának nem szabad kézbe jönni, a klubtól lehetőleg búcsút kell venni és mindenben csak arra kell gondolni, hogy van feleség, akiért élünk, halunk. Hát még, ha gyermekek is lesznek! Viktor felfohászkodott. — Mindenről lemondanék én, csak megkaphatnám Líviát! — No majd beszélek én a bátyjával, vikomte, — határozta el magát az öreg ur. — Ah, megtenné ön ezt, öregem? — Ezer örömmel! Hogy is ne tenném önért, vikomte, kit fiam gyanánt szeretek. Viktor örömében az öreg nyakába borult. — Édes jó atyafi barátom, — szólt csaknem könynyezve. — Elérkeztem életem fordulópontjához, csak most ne hagyjon el engem! —Dehogy hagyom, dehogy hagyom! Sőt most már én is becsületbeli dolgot látok abban, hogy a mienk legyen a győzelem! Rokonszenvezem ugyan a magyarokkal, de vigasztalhatatlan lennék, ha valamely rru\ gyár levente kiütné önt a nyeregből. No de ettől nem is félek. Beszélni fogok Ölömérrel! Viktornak most valami eszébe juthatott, mert arca egyszerre elkomorodott. Az öreg ur észrevetet és kérdezte: — Talán van még valami nehézség? — Van, —- felelt némi habozás után a vikomte. — Egy teher van a nyakamon . . . a jó pásztor — Aha, tudom már! Arra kellett W a sok pénz, — kiáltott fel az öreg. — Szinte yganitottam. De nem szóltam semmit! A fiatalságnak egyszer ki kell tombolnia magát! Egyszerre azonban véget kell szakítani. Ilyen viszonyok örökké nem tarthatnak. Hogy hívják azt a terhet? — Clairctté-nek. — Szép-e? — Elég csinos! És ami a legrosszabb a dologban, most tűnik csak ki, hogy a kicsike szeret engem. — Tehát már tudtára adta, hogy szakítani fog vele? — Még csak annyit mondtam neki, hogy magánügyben falura utazom. Erre egész magánkívül lett! — Komédia, — legyintett a kezével az öreg. — Ne higyje öregem. A kicsike azt hitte, hogy miatta anyagi zavarokba jutottam! Erre önként ajánlkozott, hogy kiköltözik a fényes lakásból, amit tartottam neki, lemond a fogatokról, sőt adósságaim kifizetésére felajánlotta összes ékszereit és megtakarított pénzét. ,Az öreg ur felfigyelt. — Ez már valami! Ugylátszik erről a részről komoly veszély fenyeget bennünket. No de sebaj! Majd csak ezt az akadályt is elhárítjuk! Talán csak felhevülése első pillanatában mondhatta, hogy mindenről képes lemondani! De azért még sem lesznek képesek rá, amikor tettre kerül a dolog. Ez a Clairette is csak olyan mint a többi. A legrosszabb esetben kielégítjük őt egy csomó pénzzel és a dolog rendben lesz. Bízza csak rám, vikomte! Holnap bemegyek Párisba s első dolgom az lesz, hogy beszélni fogok vele! — Még ne, — mondotta a vikomte. — Miért nem? — vetette ellen a gondnok. — Az a legelső, hogy azt a kölöncöt lerázzuk. Ha ön komolyan nősülni akar, akkor ennek a Clairettenek sem szabad léteznie önre nézve! Akkor el kell égetni maga mögött minden hidat, mely ő hozzá vezetne. Irgalom nélkül szét kell tépni minden köteléket, mely őt hozzá fűzné. De amint mondám, bízza csak reám, eligazítom vele a dolgot ... — De ne légyen kemény iránta! Végre ő nem oka semminek. — Ne féljen semmit! Él szoktam én találni az igazi hangot! Kemény, vagy kíméletes vagyok, ahogy a körülmények magukkal hozzák. Egyébiránt mit mondott neki, vikomte ur? — Csak magánügyeket említettem fel neki; szívügyemet ő nem is gyanítja! — Helyes! Majd csinálok én vele valamit! 34. FEJEZET A két versenytárs. A nagy lóverseny napja elérkezett. Végtelen hosz! szu kocsisorban vonult ki a párisi előkelő világ a versenytérre. A diszes fogatokban ragyogó toilettekben pompáztak Páris delnői. Volt köztük akárhány, ki még ezen a nagy napon is merész volt maga hajtani könnyű kabriolet j ét. A tribünök egymásután megteltek előkelő közönséggel. Aki a politikai és társadalmi életben, vagy a művészet terén számot tesznek, azok mind megjelentek, hogy emeljék a nagy nap fényét. Képviselők,''szenátorok, magas állami hivatalnokok, miniszterek, maga a köztársasági elnök is, mind kijött ünnepelni a francia dicsőséget, tüntetni a francia nemzet elsőbbsége mellett. Elemér is nagyban készült. Lívia számára már el is hozták a ruhát, mely Wort műtermében kizárólag erre a célra készült. Az öltözék nagyszerűen sikerült és Lívia, mint a nevelőnő mondta, csodaszép lesz benne. Az öltözékkel összhangzásban állott a kalap, kesztyű, napernyő, sőt az ékszer is. Mindezt természetesen hosszú tanácskozások előzték meg, mert csak ilymódon volt lehetséges elérni azt, hogy minden stilszerü legyen. Líviának mindezekről még csak egy év előtt is, halvány sejtelme sem volt. Nem is hallotta, mi fán terem a stilszerüség az öltözékben. Egyszerű karton ruhácskájában, vígan futkározott az erdőben, virágokat olyanokat ismert, melyeket az anyaföld nemzett, másnemű csillogást, mint a harmatcseppet, nem ismert. És most egy olyan ruha van rajta, mely ezerötszáz frankba került Worthnál. A kalap hatvan frank, a napernyő harminc frank. Fülében a gyémántbouton ezer frank! A gyémántnyakkötő tízezer frank! Lívia egész magánkívül volt s váltig azt mondogatta, mit szólna az ő nevelő atyja, ah most látná őt! A nevelőnő ezért megintette s azt mondta, hogy az egyszerű erdőőrt többé ne hozza elő. Lívia ugyan nem tudta megérteni annak az okát, de azért engedelmeskedett. A nagy futtatást megelőző napon nagy meglepetés érte őket. Minden előzetes bejelentés vagy értesítés nélkül vendéget kaptak hazulról! Ezen vendég nem volt más, mint Vereskövi Alfréd báró. Elemér volt legjobban meglepetve, de azért barátságosan fogadta unokaöccsét. Livia gyöngéden elpirult, midőn kezét nyújtotta Alfrédnek. — Ugye nem hittétek, hogy eljövök? — mondotta Elemérnek. — Megtudva címedet, nem volt tovább nyugtom. Ide kellett jönnöm, hogy élőszóval hirt adjak neked az otthon történtekről. — Mi van a perrel? — kérdezte Elemér. — Le van tárgyalva! Dinnyés tíz esztendőt kapott, György hármat. Ami pedig Dinnyés panaszát illeti, azt nem is tárgyalták. Etckintctben tehát nyugodt lehetsz! Elemér erre mosolyogva jegyezte meg: — Meg vagyok győződve Alfrédem, hogy nem éppen csak azért jöttél utánam Párisba, hogy ezt nekem, hírül adjad. — Még nem vagyok készen. Elemér, — válaszolt Alfréd. — Most jön a java. Levél jött a kolozsvári rendőrkapitánytól, melyben ama nézetének ad kifejezést, hogy Kömlőváry gróf nem veszett el ama rémes katasztrófa alkalmával. Elemér felszökött. — Hát Ilonka? — kérdezte izgatottan. — Valószínűleg az sem! Egyébiránt elhoztam a rendőrkapitány tudósítását, olvasd el magad! Elemér mohón kapott a levél után s elolvasta. Szeme ki volt meresztve s úgy nézett maga elé egy percig. — Eltűntek, — mormogta maga elé. — De hova? Mint történhetett, hogy az a bitang ismét magával vihette? Úristen! Hozz már egyszer világosságot ebbe az ügybe! Izgatottan járt le és fel a szobában. A hir, amit Alfréd hozott, egészen kizökkentette őt abból a kerékvágásból, melybe életfolyása a komlővári katasztrófa óta lassankint beletörődött. Elvégre még mindig jobb volt halva tudni nejét, mint egy gonosz ember kezében! Ezen tudósítás most egyszerre feldúlta nyugalmát, melyet egy nagy betegség árán tudott csak megszerezni magának. Ilonka tehát életben lenne? De vájjon hova vihette őt az a gaz Kömlőváry? Szinte hihetetlenül hangzik! Végre megállóit Alfréd előtt s kérdezte: — Vájjon mi a te nézeted? Lehetségesnek tartod, amit a rendőrkapitány mond? — Miért ne lenne lehetséges? A kastélynak volt egy földalatti útja, melyen át elmenekült. — De lehetetlen, hogy Ilonka vele ment! A kastélyba csak el bírta csalni, mert Ilonka akkor még hitt neki és bízott benne. De másodszor már csak el nem nent vele! — Én Istenem, sok módja van annak, hogy elvigye. Egy olyan tapasztalt gazember, mint Kömlőváry, bizonyába ki tudott valamit találni. Elemér nyugalma oda volt. E naptól fogva az értelmeknek olyap háborúja dúlt benne, melyről sejtelme sem volt. Lelkivilágába olyan visszás érzések nyomultak, melyekről számot nem adhatott, mélyek egész mostariig, ismeretlenek voltak előtte. Szinte bosszús volt Alfrédre, hogy ezt a hirt hozta neki. Most újra kezdődik a küzdelem! De voltakép azt se tudta, hol kezdje? Hol keresse Ilonkát? Merre vette útját Kömlőváry? De vájjon egyáltalán igaz-e. hogy Ilonka életben maradt? Elemér rajta kapta magát azon, hogy jobban szeretné, ha nem úgy lenne, amint a kolozsvári rendőrkapitány gyanítja. A történtek után jobb lenne, ha Ilonka már nem lenne életben. Alfréd jelenléte szinte terhére volt. —- Bocsáss meg Alfréd, —■ szólt oly hangon, melynek érdességét hasztalan igyekezett leplezni. — Most egyedül óhajtanék lenni, Írni akarok a kolozsvári rendőrkapitánynak! — Kérlek, nagyon szivesen magadra hagylak! — válaszolt Alfréd. Majd átmegyek Líviához . . . — Nem! — kiáltott Elemér szinte parancsolólag. — De csakhamar észre vette magát és valamivel szelidebben tette hozzá: Most ne háborgasd őt. Most nagyon sok dolguk van a próbálásokkal. Holnap lesz a nagy lófuttatás, a grand-prix napja! Már egy hét óta egyebet se tesznek, mint mindig csak próbálnak és próbálnak, egyszer ruhát, egyszer kalapot, majd a többi hozzávalót. Remélem, holnap velünk jössz. Számodra is lesz hely a négyes fogaton. — Teringettét, ugylátszik ki akarsz tenni magadért! — Be akarok mutatni egy magyar négyesfogatot. — válaszolt Elemér. — De most hidd el, egész meg vagyok zavarodva. A gondolat, hogy nőm ama gazember kezében van, iszonyú reám nézve. (Folytatjuk.) így gyakorlatoznak az indonéz katonák, amióta Si'karno pin jk á11~n dó készültséget rendelt el az uj gaiaeat-kerLúes -r.r.urz- -STEARNS BÍRÓ MEGYEI BIRÓJELÖLT CLEVELAND, O. — John J. Mahon, megyei bíró elhalálozásával megüresedett birói székre, melynek időszaka 1967 január 4-én jár le, négy demokrata jelölt adta be pályázatát. Huszonnégy órával Mahon bíró szerdán bekövetkezett halála után négy jogász, köztük egy városi biró, folyamodott a szükséges papírokért a Board of Electionnál. A folyamodás sürgősségét az idézte elő, hogy szerda délután 4 óra a határideje a pályázatnak. Eddig az időpontig minden jelöltnek 100 regisztrált demokrata aláirásos ajánlását kell" megszereznie. A Cleveland Bar Association hétfő délre tűzte ki a határidőt, hogy benyújtsák a jelöltek neveit ég képesitéseit, az ügyvédszövetség támogatása céljából. A négy demokrata jelölt: Stearns József, városi biró, Thomas L. Osborne, megyei ügyészhelyettes, John J. Sibisan, ügyvéd és helyettes főügyész és Frank J. Azzarello, aki 35 éve ügyvéd. 7.ÜLDAE 1 Családi örökség POZSONY. — A csehszlovákiai katolikus hetilap, a Katolioké Noviny azt írja, hogy a morvaföldi Rajhradon másfél évszázad óta ugyanannak a családnak a tagjai végzik a község két templomábaín a sekrestyési szolgálatot. * Stejskal Prokop volt az eS- ső, aki negyvenéves templomi szolgálat után halt meg 1847- ben. Fia, Stejskal Ágoston követte apját ebben a hivatásban, aki hatvan éven keresztül hűséges gondozója volt a két templomnak. 1915 óta az ö uonkája, Hornik Ágoston viszi tovább a sekrestyééi örökséget egészen napjainkig. Miként ősei, ö is hűséggel gondozza azt a templomot, ahol házasságot kötött és aranymennyegzős áldást nyert. MEGBOLONDULT? MOSZKVA. — Néhány év előtt világszenzáció volt Pontecorvo olasz származású angol atombudós szökése a Szovjetunióba. Miért szökött? Miért lett hazaárulóvá? Megbolondult? Most Ponlecorvo feleségét elmebetegség támadta meg, egy moszkvai elmegyógyintézetben ápolják. Ä férjgyilkosság nem sikerült BUDAPEST. _ Hollós Jánosáé 27 éves asszony megmérgezett négy embert, igy akarta kipróbálni a mérget, amelyet a férjének szánt. De bűne kiderült, mielőtt még férjének beadhatta volna a halálos mérget. Halálra ítélték és már ki is végezték. REKORD RENO, Nevada. — Nevada állam nemcsak arról nevezetes, hogy ott van az amerikai válóparadicsom, ahol a gazdagok és a holly woodi csillagok expressz válást kapnak, hanem arról is, hogy ott van az ország legragyogóbb játékkaszinója és.ott történik'a 'egtöbb öngyilkosság — 100,- 000 lakosra 26 öngyilkosság esik. HALLOTTA MÁR ... . . . hogy a New York kikötőjében álló Szabadságszobor Franciaországban készült, a francia nemzet ajándéka volt Amerika számára. A szobor elkészítése 12 évig tartott. Aztán darabokban szállítót«? vw*~ - vt—:~av~
