A Jó Pásztor, 1961. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)

1961-07-21 / 29. szám

A Jó PÁSZTOR

SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE

Irta: TÖLGYEST MIHÁLY

Dehogy birt volna Lidi csak egy szót is előhozni. Ott ült lesütött fejjel, a köténye szélével babrálva.

— Beszélj lelkem, beszélj, — szólt neki Dobos János. — Nem lesz neked semmi bántódásod azért,

[amit az a vén ember mondott.

— Nem, nem, — erősített Elemér. — Csak tudni akarom, hogy mily szavakkal mondta azt a bizonyodat. Ettől fog függni az én magatartásom is. Györgytől is hallottam valamit, de ez még mind igen bizonyitalan. Tőled akarom tudni Lidia, egész hitelesen. Be[széld el hát. Ne félj semmit.

Lidi végre neki bátorodott :

— Hát úgy mondta nekem: Kezeit csókolom nagyságos Lorántffy kisasszony.

— Hát még mit mondott?

— A többit Györgynek mondta.

— Helyes, — bólintott fejével Elemér. — Eljöttem tehát, hogy a helyzetet tisztázzuk. Jer közelebb Lidi. Ne félj semmit, légy irántam bizalommal. Elérkezett az idő, hogy egy bizonytalan pontra nézve tisztába jöjjünk. És én szívesen jövök tisztába és óhajtanám, bár úgy lenne.

Egy szempillantásig szünetet tartott és tanulmányozta a jelenlevők arckifejezését. Lidikét nem láthatta, mert sötétben ült, Dobos János azonban megilletődve nézett rá s nem tudta elgondolni, mi lesz most ebből. De egy sötét sejtelem azt súgta neki, hogy ebből reá nézve nem lesz jó.

Elemér folytatta:

— Mindabból, amit most Lidi mondott és amit Györgytől hallottam, már eleget tudok. És most én is azt mondom: Üdvözöllek Lorántffy kisasszony.

A másik kettő szinte megdermedt az ámulattól. Ez a kijelentés oly váratlanul jött, mint derült égből a villámcsapás. Jó darabig össze sem tudták magukat szedni. Különösen Lidi sehogy sem tudta elképzelni, hogy ugyan mit jelent mindez? Miért mondják őt Lorántffy kisasszonynak, mikor az ő neve Dobos Lidi?

Elemér olvasott az arcokban, Lidi semmit sem Uud még, azért van oly nagy zavarban.

Elemér most ezen szavakkal fordult az erdőőrhöz:

— Én tudom, hogy magának rosszul esik elveszteni leányát. Tudom, hogy maga szivvel-lélekkel csüng rajta.

És most felállott a gazdag és előkelő ur, szolgájának urasága és megragadta Dobos kezét:

— Jól gondját viselte a lánynak. Felnevelte szépen, iskolába ugyan nem járatta, úgy amint kellett volna, de megtett mindent, ami tehetségében állott. A leány a maga őrködő szeme alatt szépen kifejlődött és viruló hajadonná lett — méltó a Lorántffy névre. Fogadja érte legforróbb hálámat.

Az öreg Dobos annyira elérzékenyedett, hogy könnyek jöttek szemébe. Elemér folytatta:

— Tudom, hogy maga nehezen tudna megválni tőle . . .

Erre közbe kiáltott az öreg:

— Oh ne vigye el őt nagyságos ur! Életemnek ő a világossága és melegítő fénye. Ez a hajlék nála nélkül koporsó.

Ezen szavak után felzokogott az öreg. Lidi csak nézte és nem tudta elképzelni, mit jelent mindez.

— Légy nyugodt öreg, nem fogsz te itt maradni ebben a koporsóban. És most világosítsd fel a lányt. Mondd meg neki, hogy nem te vagy az apja. Tőled tudja meg az igazságot.

Lidi most felszökött ültéből. Dobos összeszedte magát s igy szólt:

— Jer ide Lidikém. Előbb-utóbb úgy is meg kellett volna tudnod. Tudd meg tehát, hogy én nem vagyok vérszerinti, hanem csak nevelőatyád. Úgy hoztak hozzám, mint talált gyermeket. Én magamhoz vettelek és életpárommal együtt neveltünk és gondodat viseltük. Ezt előtted elhallgattuk, mert nem hittük, hogy ez valamikor szóba kerüljön. De most odáig

| jutottunk, hogy mégis csak kipattant a titok.

Lidi megkövülve állott, mint a szobor. Elemér [most hozzá lépett, megfogta kezét és igy szólt szeli|den:

— Lidi, nővérem vagy.

A leány csaknem hátratántorodott.

— Ne riadj vissza tőlem, Lidi, — folytatta Eleiér jóságosán. — Fogadd el testvéri jobbomat. Végtelenül örvendek, hogy ifjúságod, bár ebben a félreeső magányban igen csendesen, de mégis boldogan

üt le. Ezért én köszönetét mondok nevelő atyádnak, |i igazi gyermeke gyanánt szeretett téged. Nem is [kariak 'benneteket elválasztani egymástól. Mind a itten feljöttök hozzám a kastélyba. Nevelő atyád [t fogja gondnélkül eltölteni életének hátralevő napit. Nem kell neki viharban, hóban kerülgetni az löt. Neked pedig, Lorántffiákhoz illő módon, kell

élned. Gyere keblemre nővér. Atyám mulasztását, én rajtad jó vá akarom tenni.

Mély csend követte e kijelentést. Az öreg Dobos János meghatottságában könnyezett. Lidi most hozzá rohant s egész kikelve magából kiáltotta:

— Atyám, atyám, lehetséges e ?

Dobos János gyöngéden magához ölelte őt.

— Úgy van, gyermekem. Az igazságot nem szabad és nem is lehet eltitkolni. Te nem vagy vérszerinti gyermekem. És ha a nagyságos ur mondja, hogy nővére vagy, akkor annak úgy kell lennie. Az öreg Dinnyés tehát igazat mondott.

Gyöngéden lefejtvén magáról a leány karjait, Lorántffy elé vezette:

— Nem akarok Isten rendelésének útjába állani, — mondotta. — Ha igaz, hogy ez a leány az ön nővére, s nagyságod gondoskodni akar róla, ám akkor én útjába nem állok.

A leány mozdulatlanul állott, mint a szobor. Ez az egész jelenet álom gyanánt tűnt fel előtte. Nem tudta igazán, ébren van-e vagy alszik: szinte hihetetlennek találta, hogy a jó öreg ember nem atyja és hogy ő neki most távoznia kell ebből a házból, ahol bár szegénységben, de boldogan élt, nem ismerve az életnek sem jó, sem rossz oldalát.

Elemér megsimogatta arcát és a szemébe nézett, melyben könnyek csillogtak.

— A Lorántffyak minden vonására ráismerek benne, — mondotta. — A szeme ép oly ragyogó, mint Etelkáé; de az arca még szebb, ezt nyilván anyjától örökölte. Jer keblemre nővér.

Lidi húzódott.

— Nem akarsz tehát fivérednek elismerni? — kérdezte Elemér. — El akarod vonni tőlem az örömöt, melyet afölött érzek, hogy megtaláltalak? Nem akarod ezt a házikót a csillagvári kastéllyal felcserélni, ahova való vagy?

— Oh Istenem, nem tudom mi történik velem, — zokogott fel végre a leány.

— Az történik veled, hogy most megtaláltad családodat, — szólt Elemér biztatólag. — Ezentúl Lorántffy Lidi lesz a neved. A csillagvári kastélyban fogsz lakni, mint előkelő kisasszony.

— Oh, nem hagyhatom el szegény atyámat, — szólt Lidi s odarohanva az egyszerű erdőőrhöz, keblére borult;

— Hiszen ő is veled jön, — jelentette ki Elemér:

Dobos János is könnyezett.

— Ha igy áll a dolog, akkor menjünk, — szólt

a jó öreg. ‘J.

— De György? — kiáltott Lidi ijedten.

— Hiszen az is ott van, — mondotta Elemér.

Ezt csak azért mondta, hogy a leányban aggályt

ne keltsen. György holnap kilép a szolgálatból s ha Lidia egyszer megizleli az előkelő életet, alighanem el fog hidegülni György iránt, ki utoljára is csak szolga és semmi más. Ő pedig elhatározta, hogy márcsak büntetésből is elszakítja nővérét attól az embertől, aki oly érdemtelenül viselkedett.

— Hintóm kint áll, — mondotta. — Mindjárt velem is jöhettek.

— Mindjárt? — kérdezte Lidi ijedten.

— Én úgy óhajtom, — felelt Elemér. — Nem nézhetem, hogy nővérem csak egy percig is hozzá nem illő helyzetben legyen.

Ismét szeretteljesen megcirógatta Lidi arcát.

— Nem szükséges, hogy bármit is magaddal vigyél, — mondotta — Mindazt, ami itt van, a kastélyban úgy sem használhatjátok. Ezentúl szép úri ruhában fogsz járni, mint az előkelő kisasszonyok. Lesznek ékszereid, szép fülönfüggőd, aranykereszt a nyakadra, gyűrű az ujjadra és aranykarperec a karodra. Hej, kedves nővérkém, mily egész másképen fogsz te kinézni. Már előre örülök rajta.

Dobos János erre csak bólintgatni tudott. Ő előtte is oly különös volt mindez, hogy inkább álomnak tartotta volna az egészet, mint valóságnak.

De nem lehet álom. Lorántffy ur itt áll előtte, látja őt tulajdon szemeivel, az imént érezte kezének szorítását és tulajdon füleivel hallotta szavait. Tehát semmi kétség, hogy nem lenne való, Dinnyés már előre üdvözölte Lidit mint nagyságos Lorántffy kisaszszonyt, tehát igaznak kell lennie. És ha igy van, akkor Lidinek a kastélyban van a helye. És ha őt magát is ide viszik, azért csak hálával tartozhatik az uraságnak. Majdcsak adnak neki ott valami hivatalt, mert egész nap tétlenül nem ülhet.

— Menjünk hát Isten nevében, — mondotta.

Körülnézett még egyszer a szobában, mintha sajnálná itthagyni holmiját.

— Ha éppen még valami kedves tárgyat fel akar vinni a kastélyba, azt később is felhozhatja, — mondotta Elemér. — De nem gondolnám, hogy bármire is szüksége legyen. Lidikénak meg éppen semmire sem lesz szüksége. Őrá most egész uj és szebb élet vár.

— Istenem, gondolta magában Lidi, — milyen lesz az uj élet. Vájjon szebb lesz-e, mint a mostani? Boldogabb lesz-e ő a kastélyban, mint itt ebben a szegényes vityillóban? Nem fog-e visszavágyódni az erdőbe, a kakukszó, a harkály kopogása, a pintyőke vidám füttye és a fecskepár nyájas csicsergése? Ki tudná mindezt előre megmondani?

Néhány perc múlva már útban voltak a kastélyba, miután az erdőőr gondosan bezárta egykori hajlékát.

— Hej, ha az anyjukom megérhette volna ezt, — sóhajtott fel magában.

21. FEJEZET

üres a fészek

A kocsison kívül senki sem tudta, hogy kik érkeztek meg késő este a kastélyba s ennek meg volt parancsolva, hogy ezt a világon senkinek el ne árulja, Györgynek legkevésbbé.

Dobosék egyelőre az épület balszárnyában nyertek elhelyezést egy vendégszobában, mely ő előttük nagyon is diszesnek látszott. Szinte feszélyezte őket az úri mód s Lidi nem bírta álomra hunyni szemét.

Elemér nyugodtan visszatért szobájába, mintha misem történt volna. Karika János az előszobában várta.

— Mi van Györggyel? — kérdezte Elemér.

— Fent van a szobájában, instálóm.

— Mit csinált, mikor felmentéi?

— írásokat olvasott, melyeket hirtelen összekapkodott, mikor beléptem.

— Mit mondott még?

— Azt mondta, hogy nem sokára ő lesz a leggazdagabb ember az egész községben.

— Tehát annyi pénze van?

— Azt mondta könyörgöm, hogy házassága által lesz ilyen gazdaggá.

— Hogy lehet az? — kérdezte Elemér a tudatlant játszva.

— Azt én sem értem, nagyságos uram. Én váltig mondtam neki, kár volt ennyire elbizakodni. De ő engem kinevetett s váltig mondta, hogy ő tudja mit csinál.

— Ám ő lássa, — szólt erre Elemér. — A tiszttartó ur összeszámitotta-e már a járandóságát?

— Igenis, oda tettem a nagyságos ur Íróasztalára.

Elemér belépett dolgozószobájába, elővette a papirszeletet, melyre György járandósága fel volt írva, aztán kivette Íróasztala fiókjából a megfelelő pénzösszeget s igy szólt Karika Jánoshoz:

— Itt van a György pénze. Add át neki még ma este és add tudtára abbeli kívánságomat, hogy holnap hagyja el a kastélyt. Követelése nincs, mert félesztendei bérrel többet is adok neki, mint amennyi járna.

Karika János átvette a pénzt és eltávozott, miután még ura tudtára adta neki, hogy mára már nem óhajtja igénybe venni szolgálatát.

Györgyöt a legjobb hangulatban találta. Az írások már el voltak téve s a leendő gazdagember éppen holmiját rakosgatta. Karika János átadta neki a pénzt.

— A nagyságos ur küldi, — szólt kurtán.

— Egyebet nem izent ?

— De igen. Azt kívánja, hogy holnap már ne légy itt.

— Oh, nagyon szívesen megyek! — szólt György peckesen. — Holnap az lesz első dolgom, hogy odább álljak egy házzal.

— De mondd csak György, mi szállt beléd? Hogy beszélhetsz te igy? Nagyon el vagy bizakodva és ennek nem jó vége lesz.

— Nem tűröm, hogy bárki is packázzék velem.

— De hiszen te packázol a nagyságos úrral. Végre is csak át kell látnod, hogy nagy a különbség köztünk és a nagyságos ur között. Mi csak cselédek vagyunk . . .

— De nem rabszolgák! — kiáltott közbe György.

— No, no. Csak nem kell túlozni. Rabszolgaságról szó sincs. Ennél a háznál legkevésbbé. A nagyságos ur maga a jóság. Nem tudok hamarosan uraságot, ahol a cselédnek olyan jó dolga legyen, mint nekünk itt. De azt csak be kell látnia mindenkinek, hogy ur és szolga közt valami különbségnek mégis kell lennie.

— Jó, jó, — vágott közbe György. — Ne pézsmitálj oly sokat. A mai nappal úgyis vége mindennek. Megszűntem szolga lenni és leszek én is a magam ura. Holnap reggel már senkinek sem leszek útjában.

— Hol szándékozol letelepedni?

— Azt még magam sem tudom. Egyelőre átmogyek egy rokonomhoz Bogárosba. Holmimat ott elhelyezem, aztán szétnézzek egy kis birtok után.

— A lakodalom mikor lesz?

— Mentői előbb, — válaszolt György. — Nekem minél előbb lesz meg a házasság, annál előbb jutok a pénzhez.

— De miféle pénzhez?

— Az az én titkom. Azt még most nem kötöm a nagy harangra. De majd nyilvánvalóvá lesz annak idején. És akkor majd bámulni fog a világ.

Karika János csak biccentett egyet a fejével és nem szólt többet.

V

fFolvtatiukl , A

A hét legjobb vicce

Az elemi iskolában a tanító bácsi kérdi: Milyen nagy a kommunista párt ?

Megszólal egy nebuló: Egy méter negyven.

— Te csacsi — kiált rá a fiúra a tanító —, én nem azt kérdeztem, bogy milyen ma- 1 gas, hanem hogy mennyi van. Mi jutott eszedbe, hogy egy méter negyvent mondsz?

— Hát azért mondom, mert az én apám egy méter busz magas és amiíkor az állát vakarja, azt szokta mondani: “Eddig van nekem a kommunista párt.”

Rahneifizetek Hete Clevelandban

A Rabnemzetek Hetének megünneplését rendezik meg Cleveiandban vasárnap július 16-án, délután 3 órakor. Istentiszteletet tartanak ebben az időben az Old Stone Ohurch-b m a Public Squareen a protestánsok és a St. John’s székesegyházban a katolikusok számára. Utána gyülekezés és felvonulás lesz.

A felvonulás délután 3,55- kor kezdődik a Superior és az E. 9-ik Ave. sarkán. A diszbeszédet Michael A. Feighan kongresszusi képviselő tartja, aki a Captive Nations törvény egyik megalkotója volt. Michael S. Pap egyetemi tanár felterjesztést nyújt be, melyben pozitív politikát követel a rabnemzetek részére.

Régi barátság tragikus vége

FAIRFIELD, Conn. — Fourth of July estéjén csen- - desen borozgattak szalonnasütés után Szabó Ferenc és Somogyi András 70 éves öregamerikás magyarok, a 2022-24 Kingshighwayn levő közö'S házuk udvarán a szőllőlugasfban. A két jóbarát társaságában volt Somogyi Andrásné is. Valahogyan összeveszlek*, a jóbarátok egy kanna festék1” árán.

Szabó beszaladt a házba és egy kétcsövű puskával tért vissza. Ráemelte a fegyvert Somogyira, aki egy padot ka- - pott fel, hogy megvédje magát. A puska azonban, elsült és a golyó Somogyi jobbszemét érte. Szabó még a puskatussal is fejbe ütötte. A szom- ’ szédok értesítették a rendőrséget. Amire a rendőrség odaérkezett, Szabó már ismét a házban volt, az ajtói magára zárta. A rendőrök betörték az ajtót és Szabót a konyha padlóján találták vérző sebbel. Mellette a puska, amellyel önmagára lőtt.

Mindkettőjüket, beszállították a Park City kórházba, ahol Szabó pár óra múlva ki?zenvedett. Somogyi állapota súlyos.

Egy régi barátság végződött ilyen tragikus módon — egy csekélység miatt. A há'.at, amelyben a szomorú eset lejátszódott, Szabó és Somogyi egvüt vásárolták meg 37 évvel ezelőtt.

A két nyugdíjas magyar tragédiája megrendítette a magyarságot, mert mindketten úgy az egyleti, mint az egyházi életben tevékenyen - átvették évtizedek óta.

7. OLDAL ^ .