A Jó Pásztor, 1961. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)

1961-07-21 / 29. szám

Pünkösd után 9-ik vasárnap Pünkösd után 9-ik vasárnap EVANGÉLIUM Szent Lukács 19, fej. 41—47. szakasz Az időben amint közeledett Jézus, látván a vá­most, megsiratá azt, mondván. Vajha te megismer­ted volna legalább ezen a te napodon ,amik békes­ségedre szolgálnak, most pedig el vannak rejtve sze­meid elől! Mert rád jönnek a napok és körülvesz­nek ellenségeid, sáncokkal, bekerítenek, megszoron­gatnak téged mindenfelől, és földre tipornak téged és gyermekeidet, akik benned vannak, és nem hagy­nak benned követ kövön, mivelhogy nem ismerték meg látogatásod idejét. És bemenvén a templomba, elkezdé kiűzni azokat, akik benne adnak és vesz­nek vala, mondván nekik: írva van, hogy az én há­zam imádság háza, ti pedig azt latrok barlangjává tettétek! És tanít vala mindennap a templomban . . . A papi fejedelmek pedig és az Írástudók és a nép fő­emberei igyekvőnek őt elveszíteni; de nem tudták módját ejteni, mert az egész nép rajta csügg vala, hallgatván őt. SZENTBESZÉD Dr. Daniel Fisher orvos és felesége, 2.600 mérföldéi feliek meg ezzel az autóval, amelybe különböző tárgy féri bele. 'csak" ennyi A magyar paraszt volt mindig Magyarország megmentője Jeruzsálem nem ismerte meg sem azokat a dol­gokat, amik békességre szolgáltak volna, sem láto­gatásának, megpróbáltatásának idejét sem. Ezért beteljesedett Jeruzsálem fölött, amit az Ur Jézus előre megmondott: “körül vesznek ellenségeid . . . és nem hagynak benned követ kövön.” Mindez valóban megtörtént Krisztus születésé­től számítva a 70-ik évben. A rómaiak körülvették Jeruzsálemet, melyet a külső ellenségnél talán még (Folyt, a 2. oldalon) emberségesen bántak a ma­gyar vármegyékben a pa­rasztsággal. A hatalmas és bölcs Vezir pasa még azt is megengedte, hogy a neki nem hódolt felvidéki vármegyék­ből a vármegyék alispánjai szolgabirákat küldjenek le a hódolt területre az ottani pa­rasztság ügyvédő prókátorá­ul. így például Gyöngyösön is élt az ottani főbég, vagyis beglerbég védelme alatt egy nógrádi meg egy gömöri szol­­gabiró az alföldi hódoltsági magyar parasztság védelmé­re. Azt is megengedte az em­berséges török, hogy a falu­si magyar parasztság külön parasztprókátort válasszon magának. Ilyen parasztpró­­ikátor volt az egyik Ádám­­ivadék is, Védője volt urai­nak is, de magyar parasztfaj­tának is. Az érdekes, török levél igy szól: “Áldás és békesség az ol­vasónak! Adassák e levelem az Urnák, tekintetes nemes Szalánczy Domokos urnák, nemes Gömörvármegye te­kintetes alispánjának! Én minő panaszos {szóval, úgy annak a magyar parasztnak ügyes-bajos dolgát emberség­gel igazítom el! Mert becsüle­tes és derék a magyar pa­raszt! Kelt a Ti időszámítá­sotok szerint 1639. esztendő­ben. Támuz, vagyis május hó tizedik napján, itt Gyöngyö­sön. Én Musztafa Beglerbég, adván e levélhez gyürüpecsé­­temet.” Jézus kiűzi a kufárokai sokkalta jobban sújtott a belső ellenségeskedés, az átkos polgárháború; kiéheztették a várost, végül pe­dig felgyújtották a lakói; a zsidók közül csak azok menekültek meg, kiknek szerte a világon hirdetniük kellett a hires város pusztulását. Mindezt Jézus előre látta s ezért sirt Jeruzsá­lem fölött... Siratta városát, melyről még csak nem is olyan régen azt mondották neki tanítványai: “Mes­ter, nézd minő szép város és milyen ragyogók a tor­nyai”, de a város pusztulásánál még jobban siratta lakóinak lelki vakságát, akiket meg akart menteni nem egyszer, de akik a mentő kezet mindig eltaszi­­tották maguktól, amit az Ur keservesen panaszolt fel egy másik alkalommal: “Jeruzsálem, Jeruzsálem, mely megölöd a prófétákat és mindazokat, akik hoz­zád küldettek: hányszor akartam egybegyüjteni fiai­dat, de te nem akartad.” Jézus sirt Jeruzsálem fölött, mert fájlalta szomo­rú sorsát, mert szerette városát, szerette hazáját, így mutatott nekünk példát az isteni Mester a haza­szeretetre, kötelességünkre nemcsak akkor, amikor a haza táplál bennünket, hanem akkor is, amikor áldozatot vár tőlünk, sőt még akkor is, amikor a ha­za talán igazságtalan velünk szemben. Hát az Ur Jézussal szemben nem volt igazság­talan a hazája, hát nem a saját nemzete Ítélte Őt kereszthalálra? És mégis, Krisztus nem átkozta meg a hazáját, gyilkosaiért pedig igy imádkozott: “Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Ez az igazi hazaszeretet! Tegyük félre mi is az átkos pártoskodást, tart­sunk össze, becsüljük meg egymást, érezzünk együtt a szülőhazával, annak száz bajával. Áldozzunk és imádkozzunk, hogy a Mindenható vonja el szülőha­zánktól haragjának mennykövét, ne sújtva tovább, hanem állítsa újra talpra/az igazaknak, jóknak igaz örömére. A második levelet is ugyanez az emberséges török bég irta két esztendő múlva, 1641-ben. Ebből a levélből is kitetszik, milyen derekas em­berek voltak az Ádámfiak. Ez a levél arról szól, hogyan váltotta ki urát a török rab­ságból az egyik Ádámfia. A levél igy szól: “Ada-ssélk e levél kinek-ki­nek, mindenkinek, bégek, agák és hasik uraknak! Én, Musztafa Szolakszádé' Arsz­­lánoglu gyöngyösi Beglerbég itt Madsarisztánban, vagyis Magyarországon adom tudo­mányára mindenkinek e leve­lem rendiben, hogy e leve­lem vivője és pecsétem felmu­tatója, öreg Paraszt Magyar Musztafa Szolakszádé Arsz­­lánoglu gyöngyösi beglerbég, irom e levelet neked, ember­séges madsar férfiú! Áldás és békesség nevedre és be­csületes szakálladra! Dicsér­tessék a magasságbeli és bé­kesség nevére — áldassék a magasságból!, (kitől az élet és a hatalom vagyon! “Bizony mondom, ember­séges dolgot cselekedtél vala, óh kedves madsar uram ba­rátom, midőn a magasságbé­linek tetszetős ama derekas gondolatra jöttél, hogy itt Gyöngyösön, az én uram és parancsolom, a fényes orcáju török császár földjén a sze­gény madsar parasztság jus­sainak védelmére egyik hű­tős szolgabirádat ideküldéd én kardom védelme alá! Ádám, divékujfalusi jobbágy, itteni gyöngyösi parasztpró­kátor, viszen magával kettő­száz, jó, körülszeletlen mad­sar arany óikat, az egri Vezir­­pasa urnák, Összenőttszemöl­­dökü Ali urnák az ő, vagyis Paraszt Ádám földsura, Divé­­ky Adorján, tokaji végházbéli hadnagy ur váltságdija fejé­ben. Ezért ezt a fentebb meg­irt hivséges szolgát, ezt a Pa­raszt Ádárnot ki-ki engedje emberséggel a maga jó útjá­ra! Senki se merészkedjen őt a m^ga jódologbéli járásában­­kelésében hátráltatni, sem pedig a fentebb mondott ket­tőszáz aranyakat, ne meré­szelje még csak a legkisebb utjával sem érinteni! Mert aki ezt bűnös kézzel ímegcse­­lekszi, bizony mondom, azt vemhes szamárkanca hátára kötözteteim, gyalázatos tol­vaj orcájával a szamár fara felé, őt magát ezután karóba huzatom, itt, Gyöngyös vá­ros piacán! Adtam a levele­met itt Gyöngyösön, a Ti idő­számításotok szerint való 1641-ik esztendőben. Át vagyis szeptember hava ha­todik napján.” így viselte gondját ai Ádám-család a falunak a tö­rök hódoltság idején. Mert bi­zony a török időkben is első­sorban a magyar paraszt volt az ország megmentője. EVANGÉLIUM Szent Máté 14. rész, 59. Az időben kényszerítő Jézus a tanítványokat be-J szállni a hajócskába s előre átmenni a tengeren, míg] elbocsátá a sereget. S elbocsátván a sereget, felmenti a hegyre egyedül, hogy imádkozzék . . . Beesteled-j vén pedig csak teljesen egyedül vala ott. A hajócs-j ka pedig a tenger közepén hányaték a haboktól,! amennyiben ellenkező szél vala. Az éjszakának ne-J gyedik őrváltásakor pedig hozzájuk méné, a tenge-] ren járván. És amint látták őt a tengeren járni, megháborodának, mondván: Ez rém. És a félelem miatt kiáltának. És mindjárt szóla nekik Jézus, mond­ván: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek. Felelvén pe­dig Péter, mondá: Uram, Ka te vagy, parancsold ne­kem azt, hogy hozzád menjek a vizen, ő pedig mon­dá: Jöjj! ... És kiszálván Péter a hajócskából, a Vi­sen jár vala, hogy Jézushoz menjen . . . Látván pe­dig az erős szelet, megijede és midőn merülni kezdett, kiálta: Uram, ments meg engem. És Jézus azonnal kinyújtván a kezét, megíogá őt és mondá neki: Ki­csinyhitű. Miért kételkedtél? És midőn bementek a hajócskába, megszűnők a szél . . . Akik pedig a ha­jócskában valának, eljövének s imádák őt, mond­ván. Bizonyára Istennek Fia vagy. És miután átkel­tek a tengeren, Genezár földjére jövének. SZENTBESZÉD Amint Krisztus Urunk a pusztában a kenyerek s halak megsokasitásának csodáját véghezvitte, mindjárt kényszerítő a tanítványokat beszállani a hajócskába és előre átmenni a galileai tengeren, más néven a generázeti tavon. A HITOKTATÁS ELLEN az Én, a gyöngyösi beglerbég Ígérem és fogadom, hogy a ti szolgafoirátok itt Gyön­gyösön prókátora lehet a de­rék magyar parasztságnak! Megengedem, hogy a parasz­tok dolgaiban emberséges szívvel járjon el! Ezért e szolgabiró urnák mindenne­mű segedelmet megadok! ígérem, hogy az tekintetes Divéky urak udvarosát, Ádámfia Ádám gazdát itteni parasztbirónak teszem meg, mert igen jeles, becsületes ember ez a paraszt Ádám­­ember- Megfizette földesurai minden török adóját, de a parasztság török adóporció­ját is! Úgymint bár^nyadót, buzaadót, mézadót -és must­adót. ígérem és fogadom, hogy aki magyar paraszt bár­milyen ügyes-bajos dolgában az ő hírével" jön előmbe, avagy ~ gyöngyösi kádi, vagyi y A eleibe, bár-BUPAPEST. — (FElC). — Az előző években szokásos módszer szerint történt idén is a hittan-beiratás. Az Álla­mi Egyházi Hivatal csak egy héttel a kijelölt időpont előtt közölte az egyházak vezetői­vel, hogy a jövő évi hitokta­tásra a béiratások junius 23- án 14 órától 18 óráig és 24-én 8 órától 13 óráig lesznek az iskolákban. Ezen felül sem a rádióban se a sajtóban, még­­csak eldugott hír alakjában se publikálták. A beiratások ide­jét munkaidőre tették. A fennálló rendelkezés értelmé­ben mindkét szülőnek meg kell jelenni az iskolában, ha gyermekét hittanra akarja já­ratni. Ott az igazgató előtt kell kijelenteni e szándékukat, és aláírni a nyilatkozatot. Amennyiben a hittanra je­lentkező gyermekek száma 10 százalék alatt van, a hittan­­tanítást törölni kell. A hittantanitás ellen két oldalról folyik a támadás. Egyfelől a pedagógusokon ke­resztül, akiknek minősítésébe beleszámít, hogy mennyire vesznek részt a vallás elleni agitáciokban, milyen mérték­ben igyekeznek visszaszoríta­ni a hittantanitást. Amelyik pedagógusnak több tanítvá­nya iratkozik be, az “ideológi­ailag elmaradt-nak”, a “kleri­kális reakció uszályában elő­nek” számit, ki van téve át­helyezésnek, sokkal rosszabb körülmények közé. Másfelől a szülőkre nehezedik a nyomás. A vállalatoknál éberen figye­lik, hogy ki kérezkedik el, vagy ki marad otthon azért, hogy gyerekét hittanra beí­rassa. Függetlenül attól, hogy azon a héten fizetését nem kapja meg, igyekeznek az il­letőt megfélemlítem is. Meg­súgják neki, hogy valószínű­leg nincs tisztában avval, hogy saját és gyermeke érdeke el­len a gyerekével szemben? Mi íratja be gyerekét hittanra, aki akarja, — mondják — a vallásszabadság az alkot­mányban van, de mégis, nem gondolja elvtárs, hogy felelőt­len a geyrekével szemben ? Mi lesz, ha a gyerek magasabb is­kolába megy? Gondolja csak meg.” És elbocsátván a népet, felméne az Ur a hegyre egyedül imádkozni. Beesteledvén pedig, csak egyedül vala ottan. Mig Jézus a hegyen imádkozott, a hajócs­ka, amelyben a tanítványok voltak, a tenger köze­ién hánya,ték a haboktól, mert ellenkező szél vala. Az éjszakának negyedik őrváltásakor pedig a tanít­ványokhoz ment Jézus, a tengeren járva. ' r S amint látták a tanítványok Jézust a tengeren járni, megháborodának, mondván: Ez rém, azaz kí­sértet, mivel az ilyen éjjel és a sötétségben szokott járni és az embereket ijesztgeti; de másrészt azért mondották ezt a tanítványok, mivel még nem ismer­jék azt, hogy Jézus az, aki a tengeren járkál. És a félelem miatt felkiáltának. És mindjárt szóla nekik Jézus, mondván: Bízza­tok, hisz én vagyok; a ti tanítótok, kit ismertek ti és akinek jótéteményét és mindenhatóságát általam véghezvitt számos csodában tapasztaltátok, aki nem jöttem megijeszteni titeket, hanem megmenteni a hatalmas szélvésztől és a félelemtől, tehát ne félje­lek sem a kisértettől, sem a hullámok haragjától. A magánúton végzett hit­oktatás — a most lezajlott per tanúsága szerint — a rendszer elleni összeesküvés­nek szám’t. De ugyancsak ille­gális tevékenység, ha a pap a, templomban vagy gyüleke­zeti teremben vagy lakásán igyekszik a gyermekeket összegyűjteni hitoktatásra. Ez esetben megtörténhet, hogy megjelennek a “belső karhatalom” civilruhás nyo­mozói és házkutatást tarta­nak. Rendszerint találnak va­lami külföldi levelét, mely “alaposabb kivizsgálást igé­nyel. Ilyenkor megjelenik egy “békepap” is, igyekezik a lel­kére beszélni, hogy a hitokta­tás még nem minden és az Egyház érdeke azt követeli, hogy engedékenyebbek le­gyünk. . . ” Ekkor mondá Péter Jézusnak: Uram, ha te vagy i Jézus, tanítónk s Urunk, parancsold nekem, hogy yozzád menjek a vizen. Jézus pedig mondá Péternek: löjj. S kiszállván Péter a hajócskából a vizen jár vala, hogy Jézushoz menjen. Péternek a vizen való járkálása vagy úgy történt, hogy Krisztus isteni ere­ivel visszatartotta Pétert, hogy alá nem merüljön, vagy jégkeménnyé változtatta át Péter lábai alatt a vizet, vagy elvette egy kis időre testének súlyát. Az erős szél előidézte Péterben a félelmet, a fék lem a kétkedést, a kétkedés a veszedelmet. És mid. merülni kezdett Péter, kiálta, mondván: Uram, ments neg engem. Ezen szavakból kitűnik, hogy Péter nemi kételkedett afelől, hogy Krisztus az, aki a galileai ten­deren megjelent, máskülömben oly nagy veszedelem-^ ben nem őt hivta volna segítségül, hanem az Istent, ki a mennyekben van, amint szokták ezt hajótörést szenvedők tenni, de csak afelett kételkedett Péter, vájjon Krisztus engedte-e meg, hogy a szél ereje fel­korbácsolja a hullámokat, melyek között ő igen köny­­nyen halálát lelhetné. sÉ Jézus azonnal kinyújtotta, kezét, megfogá Pétert s mondá neki: Kicsinyhitű, mi-j ért kételkedtél ? És midőn bementek Krisztus és Péter, akik a ten] deren járkáltak, a hajócskába, megszűnők a szél. A "anitványok, kik a hajócskában voltak, meghivtáf Krisztust magukhoz. Jézus elfogadta a meghívást i amint Péterrel együtt belépett hozzájuk, a hajó azot iái a földhöz ért, amelyhez indultak vala, vagyis a gi lieai tenger közepéről, mely három mérföld távolsáf ra volt a szárazföldtől, egy pillanat alatt Betszaic partján kötöttek ki. Az Ur Jézus, amint tanítványait megmentette iket egy pillanat alatt a partra juttatta, úgy mind s, akik az élet tengerének hlllámaitól hányatunk, f 5 benne bízunk és hozzá ragaszkodunk, megment! negsegit, hogy biztosan vitorlázhassunk s az ör| üdvösség révpartjára kiköthessünk. BERLIN. — A keltnémet szovjetzóna időjár áj dyelő hivatalának főnöke átszökött a nyugati szaí zónába. BÉCS. — Ausztriában júniusban kisebb voj munkanélkliek száma, mint a háború óta valaha. r oldal: A Jó PÁSZTOR

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom