A Jó Pásztor, 1961. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)

1961-11-10 / 45. szám

»..OLDiffi AJ ó PÁSZTOR PÁRIS — Therese Mariin 53 éves asszonynak megsérült a térde, elment egy hires sebészhez. Ez fel­vágta, aztán bevarrta a páciensnek másik térdét. Ami­kor az asszony magához tért, kiderült, a tévedés, a se­bész felvágta és gennytől megtisztította a másik tér­det. A páciens beperelte az orvost. Amikor a keresetet kikézbesitették neki, méltatlankodva mondta a kézbe­sítőnek: “Mit akar ez a nő tőlem? Én két operációt vé­geztem és csak egynek a diját számítottam fel neki.” SYDNEY, Ausztrália — Festménykiállításon dijat nyert egy ultramodern, úgynevezett absztrakt kép. amely hogy mit ábrázol, azt talán maga a festő sem tud­ná megmondani. No de mindegy, Hal Missingham, a Sydney Art Gallery igazgatója, a kiállitás versenybíró­ja, a festményt kitűnőnek és kitüntetést érdemlőnek ta­lálta, és ez a fődolog. A mellékes dolog pedig az utóla­gos felfedezés volt, hogy az az ilyen-olyan festmény megfordítva, fejjel lefelé függött a falon. BIOGRAD, Dalmácia — Az itteni 25 ágyas kór­ház arról nevezetes, hogy 7 éve nem halt meg ott sen­ki, ezért messze vidékekről keresik fel betegek.. Most majdnem megtört a szerencse vonal, mert egy súlyo­san megsebesült turistát hoztak be, akinek életbenma­­radásához kevés remény maradt. Az operáció aszonban sikerült, és a kórház hírnévén nem esett csorba. WILTON, Anglia — Gyűjtés indult meg a temp­lom épitési alapjára. A gyülekezet egyik tagja egy penny adományt küldött be. Nagyértékü penny ez, leg­alább 100 dollárt ér. Mert Hóditó Edward angol király korában került ki a királyi pénzverdéből — akkor, ami­kor Szent István volt Magyarország királya. PÁRIS — Régmúlt idők rég múlt dicsőségén el­merengve, Henri Aymon Marie Rodolphe de Fa-ucigny- Lucinge herceg bejelentette, hogy üzleti vállalkozásba fog és felsóhajtott: “Hej más idők voltak azok, amikor az én ősapám, X. Károly francia király uralkodott! Akkor a Faucigny-Lucinge családnak joga volt saját pénzt verni.” WORKINGHAM, Anglia. — Gyorshajtás vádja alól felmentették — szükség címén — a hölgyet, aki azért hajtott 30 mé,rföldes zónában 58 mérföld se­bességgel, mert Cheeky nevű pekingi kutyája szülési fájdalmak jeleit mutatta. A misszisz idejében érke­zett Cheekyvel az állatorvos rendelőjébe és mindket­ten egy bébi pekingivel gazdagodva tértek aztán haza. : i H ' r !**fi«ansik> LEICESTER, Anglia. — Az Arisley-házaspár csodálkozva vette észre, hogy ingyenes melegvizszol­­gáltatáshoz jutott. A hidegvíz csapból forró viz áram­lott. Ansley keresni kezdte a váratlan jótétemény okát, kipillantott az ablakon és látta, hogy az ud­var lángokban áll. A kihívott tűzoltók megállapí­tották, hogy a házat tőzegre építették, amely isme­retlen okból kigyulladt. ATHÉN, Görögország — Egyik parkban a kö­vetkező felírást olvasható: “A fűre lépni tilos!” A rendelet megszegői három drachma pénzbüntetést fizetnek. Nagyobb turistatársaságoknak ár enged­mény. McMECHEN, W. Va. ÜDVÖZLET MAGYAR BARÁTAINKNAK! B. W. RIGGS FUNERAL HOMES AMBULANCE SERVICE Moundsville, W. Va. — Telefon: Alidén 5-4500 McMechen. W. Va. — Telefon: Benwood 99 Lakás telefon: Tilden 5-1145 Nörthfork, W. Va. 34 éve vagyunk az üzletben ég soha 3em tagad­tuk meg a szolgálatot, ha rossz anyagi helyzetben volt. Bennett Funeral Home Norfhfork. W. Vt. — Telefon: 324 Kimball, W. Va. — Telefon: 3311 BeierazálUió kocsi szolgálat. Beckley, W. Va. Kérje mindig ezt a kenyeret, mert e vidéken ez a legjobbl ízletes és tápláló Süteményeink is kitünöekl Beckley, W. Va. » Logan, W. Va. » Welch, W. Va. * Bluefield, W. Va. A Teamsterek egyik, Philadelphiában tartott, helyi gyűlésén, olyan izzó volt a vita, hogy a gyűlés után, az utcán, összeverekecRek a résztvevők. SZÁMOLJON UTANA: A Jó Pásztor hetilap előfizetési ára decem­ber 15-től kezdve félévre 5 dollár lesz, egész évre 8 dollár. De aki december 15 előtt fizet elő a lapra, még a régi áron, 6 dollárért kapja egy egész évre. Miért fizetne tehát 5 dollárt félévre, vagyis 10 dollárt egy évre, ha 6 dollárért egész évre; kap­hatja a lapot? Lám, ilyen előnye lesz ,ha december 15 előtt újítja meg előfizetését egy évre — vagy akár több évre is — a régi évi 6 dolláros díjszabás mellett! AKI KEDVENC MACSKÁJÁVAL TEMETTETTE EL MAGÁT... Az utóbbi időkben egyre gyakrabban olvashatók a végrendeletekben — különö­sen az idős hölgyek testamen­tumaiban — ilyen sorok: . . és azt kérem: temessék mellém kedvenc macskámat. Abban a tudatban szeretnék pihenni a sírban, hogy az ál­lat, amely annyi kedves órát szerzett nekem, nem kerül idegen kezekbe ...” Sok esetben teljesitik ezt a különös kívánságot. A ked­venc macskát egy állatorvos fájdalommentesen elaltatja, majd egy injekcióval kioltja életét és az állat hült tete­mét — minden, feltűnés nél­kül '— gazdája koporsójába helyezik. Azok azonban, akik ilyen kéréssel fordulnak hozzátar­tozóikhoz, nem tudják, hogy ezzel kegyetlenségükről tet­tek tanúságot. Mert a kedves macska bizonyára nagyon jól érezte volna magát uj gazdá­jánál, aki talán éppen olyan szeretettel gondozta volna őt. Az ilyen kívánságok nem újak. Giovanni Bocaccio, aki­nek Dekomeronját a világ minden népe ismeri és élve­zi, ugyáncsak kedvenc macs­kájával temettette el magát. Amikor az iró sírját az olasz-BÄBEL TORNYA Bagdaditól délre idegenfor­galmi érdekességként helyre­állítják a Bábel-tomyát. A bibliában említett legendás építmény egykor csakugyan állt és K. e. 479-ben omlott Ö&sze. ‘AZ EMBER TRAGÉDIÁJA” EZREDSZER BUDAPEST. — “Az ember tragédiája” ezredik előadásá­ra ebben az évadban kerül sor a Nemzeti. Színháziban. Portage, Pa. UNION MŰHELY! Modern hatalmas telepünkön több .mint 170 union alkalmazottunk áll rendelkezésre. Nyugodtan bízhatja ránk a munkát, min­denre kiterjed figyelmünk. Szőnyegliszliiás, szőrmelisziiiás, szőrmemegőrzés, ruhaliszlitás, ingmosás \ PORTAGE CLEANERS. Inc. Munster Rd., Portage, Pa. Tel.: PO 6-3171 — Johnslown 9-1566 A SZABADSÁG HARCOSAI NEW YOKK. — Az Order of Lafayette országos anti­­kommunista szövetség, a két világháborúban francia fel­jön harcolt tisztek szövetsége, Freedom Award kitüntetéssel tisztel meg amerikaiakat, kik a szabadság frontján kiváló teljesítményeket végeztek. Az első kitüntetést tavaly Mac- Arthur, Aphand francia idei Freedom Awardot , 11 amerikainak nyújtják át a no­vember 24-én a Waldorf As­toria Hotelben tartandó ban­ket keretében. A banketre meghívást kaptak az amerikai és a francia közélet kiváló sze­mélyiségei : többek közt Mac- Arthur, Auphand francia nagykövet, Rockefeller kor­mányzó, Wagner polgármes­ter, Spellman érsek, Meany AFL-CIO elnök, Fulbright sze­nátor, Walter képviselő, Ale­xandra Tolstoy, Bemard Ba­ruch, Dillon pénzügyminisz­ter, magyar részről Msgr. Var­ga Béla, a Magyar Bizottság elnöke. A TV és rádió közvetitenl fogja a banketet. országi Certaldoban felpyi tották, hogy hamvait szülő­helyére szállítsák, — a sir­­ban ott találták egy macs­ka csontvázát is. Feljegy­zéseiből kitűnt, hogy a macska kedvence volt, élete utolsó éveiben “bearanyozta napjait.” E különös szokásnak egyébként évezredekre visz­­szanyuló hagyománya van. Tudjuk például, hogy a gó­­tok királyát, Alaricbet, ked-j véne lovával együtt temették el, mégpedig úgy, hogy a ki­rály holtában is az állat nyer­gében ült. V oltak kegyetlenebb te­metkezési szokások is. Vala­mikor nemcsak Indiában, ha­nem másutt is a feleségnek a férjet sírjában is követnie kellett. Az özvegyek elégeté­sének barbár szokását az an­golok tiltották mag Indiában; de titokban még a 19-ik szá­zadban is elégették a férjét vesztett özvegyet. Az amerikai indiánok fő­nökeit teljes katonai díszben — ékszerekkel, fegyverekkel diszitve bocsátották le a sír­ba és mellé helyezték kedves lovának tetemét is. Sőt, nem egyszer fordult elő, hogy nem egy, hanem több lovat is te­mettek mellé, azzal az elgon­dolással, hogy az elhunyt a feltámadáskor váltott lovak­kal utazhassák. Ugyanez volt a helyzet az ősidőkben a kutyáknál is. Gyakran kellett a hü ebek­nek uruk sírjába feküdni, hogy örökké együtt legyenek vele. Feltűnést keltő volt a múlt században, egy Stinwell nevű angol lord végrendele­te: a lord, aki kutyatenyész­téssel foglalkozott, testa­mentumában kikötötte, hogy ötven kedvénc kutyáját te­messék el vele. És az Állatvé­dő Egyesületek minden tilta­kozása ellenére, az ötven ku­tyát megölték, kitömték és a hóbortos lord örök nyugvó­helyére helyezték . . . AZ UTOLSÓ PÁR KESZTYŰ Amint az időjárás hidegre fordult, az öregur betotyo­gott egy üzletbe kesztyűt vá­sárolni. A segéd megkérdez­te: — Milyennél szolgálha­tok? Bőrt, vagy kötöttet pa­rancsol ? Mindegy, csak meleg legyen. A segéd egy pillantást ve­tett az öregur kezeire, hogy a kesztyű méreteiről tájéko­zódjék és pár pillanat múlva egész csomó kesztyű feküdt már a pulton. — Méltóztassák . . ..Van itt legkülönfélébb minőség­ből . . . Talán tetszenék ezt a legfinomabb kutyabőrt fel­próbálni. Az öregur odatartotta resz­kető ujjait a segéd elé, aki sok kínnal ráhúzta a ráncos, fonnyadt kezekre a kesztyűt. — Jó meleg . . . Aján­lom, hogy méltóztassák en­nél maradni. — Mi az ára?-— Tizenkét frank. Az öregur csodálkozó ar­cot vágott. — Tizenkét frank? — Tessék elhinni, nem drága.: Ez a kesztyű elpusz­títhatatlan. Tiz évet garan­tálok. Az öregur halkan maga elé dörmögte: — Tiz évet... Tiz évet *.. Aztán lassan lehúzta a ke­zéről a kesztyűt és kotorász­ni kezdett a dobozokban.- A segéd türelmetlenül megkér­dezte: — Mást parancsol? — Nem tudom . . . Tiz év ... És én már hetvenöt va­gyok. A homlokán kicsapott a veritek. Elővette zsebkendő­jét és többször végigsimitot­­ta a homlokát. A segéd megint megszó­lalt: — Ha drágái ja, szolgálha­tok olcsóbbal is. Az öreg ur nem felelt. El­mélázva a segéd arcába né­zett és a tiz évre, meg a sa­ját korára gondolt. Hogy ne­ki soha többé nem.lesz kesz­tyűre gondja és ez az utolsó kesztyű, amit az életében vá­sáról ! . . . Szomorúsággal telt meg a sziye és szórako­zottan fordult a segédhez: — Adjon mást ... Nem muszáj tiz évig eltartania. Szakavatott gyógyszerész késziti el itt receptjeit. Száz és száz hasznos gyógyszertári cikk HONS DRUG STORE 614, Main Street, Portage, Pa. Telefon: PE 6-3421 Minden vas, festék, üveg, villanyos hási­­felszerelésl nagy választékban talál nálunk Plummer Hardware Vasáruk, festékek, üvegáruk, villanyos felszerelések, Glidden Spread Satin féle festékek. — Stanley szerszámok. —-Üzle­tünkben beválthatja a Red Ccissors couponokat! 716 Main St., Portage, Pa. — PE 6-4211 Nanty Glo, Pa. SOK TÜ SEMMIÉRT WASHINGTON. — A légi- 3rő parancsnoksága j elenti hogy a Midas IV rakéta “pod­­gyászában” elhelyezett 3'5C millió apró réztüből miég egyetlenegyet sem jelzett i radar, azt kell tehát hinni hogy a tenger sok tü nem szó ródott szót és nem kering £ föld körül. Harry R. Ondriezek Richard D. Ondriezek Ondriezek Funeral Home Nanty Glo, Pa. Telefon: 4-4683 l'b 1907 óta szolgáljuk a vidék népét A Jó Pásztor utján küldjük üdvözletünket Nanty Glo, Twin Rocks, Cardiff és Vintondale magyar bányászainak. Elnök... elnök... az szeretnék lenni! WASHINGTON. — Barry Adlai Stevenson gratuláló táv-Goldwater arizonai republiká­nus ultra-konzervativ szená­tor egy barátságos diskurzus­ra elment a Fehér Házba. Ami­kor belépett Kennedy dolgozó­­szobájába, az elnök, fejét két kezébe temetve, valami jelen­tés fölé hajolt. Felnézett és igy szólt látogátójához: “Barry, te igazán pályázni akarsz érre az állásra ?” BOSTON. — A Unitarian és a Universalis! gyülekezetek egyesülése alkalmával Rév. Dana M. Greeley bostoni lel­készt választották meg elnök­nek. Az elnöki felavatásra A NEVETÉS MINT ÉLETMENTŐ Amikor Napoleon egyipto­mi hadjáratában előnyomult, elrendelte, hogy a hadsere­get kisérő tudósok életét ok­vetlenül meg kell menteni, ha veszélybe kerülnek. Egy alkalommal, amint a sivatagban előrementek, lo­vas beduinok tűntek fel, akik támadásra készültek. Napo­leon tábornok harsány bán­­gon intézkedett: — A hadosztály négyszö­get alakit, a tudósok ennek közepébe! Amikor a megijedt tudó­sok halálra rémülve, egymás hátán tolakodtak a védelmet nyújtó négyszögbe, Friant tábornok hadosztálya hangos kacagásban tört ki. Ettől a hangos nevetéstől az arabok megriadtak és egyszeriben el­futottak. Nobel~dij zápor Caliiomiában Az idei kémiai Nobel-dijat Dr. Melvin Calvin 50 éves University of California pro­fesszor nyerte el, a fizikai Nobel-dijban pedig osztoznak Dr. Robert Hofstadter 46 éves Stanford University ta­nár és Dr. Rudolf Mössbauer 32 éves müncheni professzor aki jelenleg a California Ins­titute of Technology főisko­lában működik. Ezek a leg­magasabb tudományos kitün­tetések az egész világ előtt tanúsítják Amerika vezető szerepét a tudományokban. iratot küldött, melybe becsep­pentett egy szellemes megjeg­­ziést: “Híresztelésből tudom, milyen jó, ha az embert meg­választják elnöknek.” LOS ANGELES. — Nixon vájjon szeretné-e Kennedy gondjait? Vagy jobb szereti 360,000 dollár évi jövedelmét? Walter Winchell, a Milcslyu­­kakon át figyelő pletyka-uj ság­iró azt mondja, hogy eny­­nyire becsülik Nixon ügyvédi gyakorlatának hasznát. Fairmont, W. Va. 400 VIRGINIA AVENUE FAIRMONT. W. VA. Telefon: Diai 366-2250 • DESZKA • MÁS FAANYAGOK • ÉPÍTKEZÉSI ANYAGOK • FESTÉK ÉS VASÁRU . Üzleti órák hétfőtől péntekig: Iroda: reggel. 7.:30Ttói délután 5-ig. Telep: reggel 7:30-töl d. ü. 4:30-ig. Szombaton: Iroda és telep reggel 7:30-tól déli 12-ig. Alumínium ablakok, fából készi­­ieil behajtható ajtók. Aluminium siding, vihar ajtók 4» ablakok. Sok magyar család Van megelégedett vevőkörünkben! City National Bank oí Faiimont FAIRMONT. W. VA. Gondoljon jövőjére, takarítson meg jövedelméből és helyezze el nálunk kamatozásra. — A bank üzlet minden ágával foglalkozunk, figyelmes kiszolgálásban részesítjük üzletfeleinket. Új automobil vásárlásra kölcsönt nyújtunk 5% ka­­mot mellett. — Pénzt küldünk törvényes utón az óhazába. Intézetünk a Federal Reserve System tagja, beté­tek $10,000-ig biztosítva. BÉRELJEN NÁLUNK SAFETY DEPOSIT BOXQT 1935 óta szolgáljuk Fairmont és kör nyékéi! Bármily - biztosításra van szüksége, nálunk megvásárolhatja. Csupa elis­mert, régi társaságot képviselünk. HENRY & HARDESTY, Inc. J INSURANCE and BONDING 316 Monroe Si., Fairmont, W. Va. Diai 363-7000 ÜDVÖZÖLJÜK A KÖRNYÉK MAGYARSÁGÁT.. Bonn’s Prescription Shop 118 Adams St.. Fairmont. Y/_ Va. — Dial 386-4400 Annan Pharmacy 322 Adams St., Fairmont, W. Va. — Dial 363-6200 UTAZÁS A FÖLD KÖRÜL EGY PERC ALATT

Next

/
Oldalképek
Tartalom