A Jó Pásztor, 1959. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1959-07-03 / 27. szám

A Tó PÁSZTOR 7. OLDAL — Talán ő ütötte le a szolgát a lépcsőházban? — Erről nincs tudomásom, lord! — Most azt magyarázza meg, mint van az, hogy fia nem ment el, hanem még éjfélkor is a kertben csatangolt? — Nem tudom, lord. — És ön még egyszer lement utána és ott áléi­vá találták! Mondja el már egyszer, mi van a dolog­ban? Miért történt mindez? A lady hallgatott. Most már haragra lobbant a lord. — Parancsolom, tisztázza magát, mert külön­ben nem jó vége lesz. Egyébiránt, tette hozzá kicsiny­lő kézmozdulattal. Mit nyaggatom én magát? Elő­veszem a fiát! Meg vagyok győződve, hogy mindent be fog vallani, ha pénzt Ígérek neki. Viktoria lehorgasztotta fejét. Világért nem tu­dott volna egy szót is előhozni, úgy össze volt szo­rulva a torka. A lord kiadta a parancsot, hogy a foglyot hoz­zák fel. Két kerti rnunkás a kertész felügyelete alatt felhozta Armandot. Viktoria szinte egész áléivá lehunyt szemmel ült a széken. Mintha már nem tudta volna, mi történik körülötte. — Ez az anyád? — fordult a suhanchoz a lord. — Igenis az! A hang hallatára lady Balmoral összerázkódott s felnyitotta szemét. Csakugyan a fia állott előtte. — Ez az ön fia? — kérdezte tőle a lord. Viktoria némán bólintott fejével. — Felesleges kérdés, — bigyesztette ajakát Ar­mand egész nyeglén. — Mi történhetik? Legfeljebb elmegyünk innét! E cinizmus felháborította a lordot, csak Etelka örült a mellékszobában. — Bizony elmentek, — mormogta magában. — Anyádnak most már nincs maradása. — Miért jöttél ide? — támadt Armandra a lord. — Hogy mertél kastélyomba behatolni? Nem tudod-e, hogy ezáltal büntetésre méltó cselekményt követtél el,? — Nem magamtól jöttem, — felelt Armand hety­kén. — Anyád azt mondja, hogy pénzért jöttél. — Igaz ... de ezt előbb valamivel ki kellett volna érdemelni! A lady felszisszent. A lord most már sejtette, hogy itt valami titok forog fenn, egy sötét háttér, melyet fel kell deríteni. — Beszélj! — intett Armandnak. Az utóbbi azonban hátraszegte fejét. — Potyára nem beszélek ám! — mondotta kihi­­vólag. — Ha nem beszélsz, bezáratlak magánlaksértés és tolvajlási kísérlet miatt. — Bocsánat lord, a tolvajlási kísérletet rám nem bizonyíthatják. Ezt a vádat én könnyen meg tudón" cáfolni s akkor hamis vádaskodás miatt lordságod ellen fordulok. A lord erre haragosan topogott a lábával. — A laksértés maga is bűn! — kiáltott. — Ezért is be leszel zárva. — Haha! — kacagott fel Armand. — Legfeljebb egy pár napot kapok. Enyhítő körülmény az, hogy anyámat, aki ebben a házban lakik, akartam felke* resni. Tehát nem hatoltam be, mint egész idegen! A lord elámult. Ez a fickó milyen jól ismeri a törvényt, bizonyára sok dolga volt vele. A hosszas tárgyalás már kezdett terhére lenni és még ettől a fickótól is undorodott. Végét akarta szakítani a do­lognak s igy szólt: — Szabadon eresztelek, csak vallj be mindent! — Hohó, ez nekem nem elég! Lordságod az este pénzt ígért, ha mindent elmondok. • — Nos, — intett kezével a lord mérgesen, — megkapod a száz fontot, amit úgy hiszem tegnap Ígér­tem. És most beszélj. Mivel kellett volna kiérdemelni a pénzt, amit anyádtól kapni akartál? — Valakit el kellett volna rabolni . . . Viktoria most felszökött s fúriaként rohant fiá­ra: — Armand! — kiáltott. A lord fagyosan intett Viktóriának, hogy vonul­jon félre, aztán Armandhoz fordult: — Valljad be, kit kellett volna elrabolni? — Lordságod kedvesét. . . Erre a másik szobában valaki felsikoltott, a lady pedig ájultan összerogyott. A lord eleget tudott. Viktoria valószínűleg ily módon akarta Etelkát eltávolítani a háztól. Szó nélkül átadta a pénzt Armandnak, ki ör­vendve rohant ki a szobából, legkevesebbet sem törőd­ve ájuldozó anyjával. Maga a lord jobban meg volt rendülve, mint ő. Ekkor előjött Etelka. — Ez valóban szép meglepetés, — szólt gunyc* san. — Remélem, lord, most már nem fogja mon­dani, hogy rosszul Ítéltem meg Viktóriát — ámbár bevallom, hogy ilyesmit magam sem tételeztem vol­na fel róla. Még én sem hittem volna, hogy ily mé­lyen sülyedt. A lord egészen meg volt nyerve. — Ne haragudjál, kedvesem, — mondotta. — ígérem, hogy fényes elégtételt szerzek neked. A jelenvoltak — Etelka kivételével, mind eltá­­volitva, igy szólt Viktóriához: — Asszonyom, kegyed igen súlyos bűnt köve­tett el. Hogy magát a bíróság kezébe nem szolgálta­­tam, ezt csakis házamra való tekintettel teszem. Nem akarok botrányt. Meg vagyok győződve, hogy miss Etelka sem akarja önt végkép szerencsétlenné tenni. ^ Viktoria mélyen felfohászkodott, de nem tudott szóhoz jutni. — Vétkét, — folytatá a lord — egészen megtor­­latlanul még sem hagyhatom. Valamelyes bünhődés­­nek alá kell magát vetnie, s ez abból áll, hogy nyilvá­nosan az egész ház népe előtt meg fogja követni miss Etelkát és bocsánatot kér tőle. Beéred ezzel az elégtétellel, Etelka? — Be, be! — bólintott fejével a miss. — Most még egyszer a ladyhez fordult Parley s igy szólt: — A bocsánatkérés után az itteni teendőitől fel­mentem s mehet ahová tetszik. Egyelőre vissza fog térni szobájába. John visszakisérte az ingadozó matrónát; szobá­jának magányában még csak most tört ki rajta a két­ségbeesés. Haját tépte, mellét ütötte és őrjöngve át­kozta önönmagát és fiát, ki őt ily csuful eserben hagyta. Öt órakor délután az . összes cselédség és egyébb alkalmazottak összegyülekeztek a nagy fogadó te­remben. Úgy volt, hogy itt kell Viktóriának nyilvá­nosan bocsánatot kérni. — John, — parancsolta a lord. — Hívd ide Bal­moral Viktóriát. Az öreg komornyik erre a fejét csóválgatta. — Már meg ez se tetszik neked öreg? — Sok, ami sok, lord! — Hát azt talán jobban szeretnéd, hogy őt a biróságnak átadjam? — Van itt más is, aki megérett erre, — tört ki Johnból az elkeseredés. — Öreg! — kiáltott a lord. John azonban már elkotródott. Mindig igy szok­ta tenni, valahányszor urának borsót tört az orra alá. Oda vágott neki valamit, de aztán mégis meg­tette, amit parancsolt. Most azonban nem akart engedelmeskedni. — Én leszek az első, aki a ladyt a bocsánat ké­résről lebeszélem. Meglátjuk, vájjon a lord átadaja-e a biróságnak Viktóriát. Ennek aztán lesz ám foly­tatása. Viktoria bizonyára nem egyedül fog oda men­ni! Ahogy a lady szobájába ért, mindjárt igy szólt: — Lady, nem tudom, vájjon megértette-e, amit a lord önnek mondott. — Úgy emlékszem, azt mondta, hogy kérjek bo­csánatot Etelkától. — Igen, de nyilvánosan az egész cselédség előtt! Ezt ne tegye! — Nem is teszem! — jelentette ki a lady. — Helyes. Erre nem kényszerítheti senki, még őlordsága sem! — De bezárat! — Hát csak engedje! Ne szóljon ez ellen egy szót se. Meglássa, miss Etelka lesz az első, aki ezt nem fogja engedni. Viktoria rábámult Johnra. — Nem ért engem? — kérdezte a komornyik. — Önnek csak lesz annyi esze, hogy megmondja a bírónak, amit Etelkáról tud és hallott. Lady Malmoral hirtelen magához tért. Most már értette Johnt. — Köszönöm, barátom, köszönöm. — mondotta. — Csak tartsa magát erősen, lady, — biztatta őt John. — Ne tegye meg, amit a lord kíván, bárhogy parancsolja is. Nem volt ugyan valami szép dolog, amit csinálni akar, de Etelka ellen én is segítek ma­gának. Csak legyen állhatatos és meg fogja látni, hogy nem lesz semmi bántódása. És most térjünk a dologra. A lord megbízott, hogy magát a nagyterem­be vezessem, ahol a ház népe már össze van gyüle­kezve. , . — Nem megyek! — kiáltott a lady. — De csak jöjjön! Ezt az én kedvemért meg kell tennie. Én kegyedet oda viszem, mert igy szól a pa­rancs, de aztán többet ne tegyen! Világért se kérjen bocsánatot. Ily módon nem kegyed lesz megalázva, hanem Etelka. Viktória éledni kezdett. Az eszme tetszett ne­ki. Átlátta, hogy mást nem tehet, mint amit John tanácsol neki. ' Most azonban egy kis akadály jött közbe. A kas­télyban ugyanis egész váratlanul Nemeshegyi Ödön jelent meg. Valami különös oka nem volt erre, nyil­ván csak látni akarta Etelkát. Parleynek nem volt Ínyére ez a látogatás. Anél­kül is bosszús volt a házban történtek miatt s már azzal a gondolattal foglalkozott, hogy Viktoria tá­vozta után Etelkával egyetemben ő is elutazik. Miután tehát ő ma igen kedvetlen volt, helyette Etelka fogadta Ödönt. És ezt Etelka igen szívesen tette, mert alkalmat akart adni Ödönnek, hogy lássa, mily biztosnak érzi magát s mennyire uralkodik itt a háznál. Ödönnek — amint belépett, csókrá nyújtotta ke zét, mintha ő lenne a ház úrnője. Nemeshegyi idegenkedve hátrált egy lépést. — Nos? — kérdezte Etelka csípősen. — Mit bámul? íme láthatja, hogy a viszonyokban nagy vál­tozás állott be. Itt én vagyok a helyzet ura s maga örülhet, hogy csókra nyújtom kezemet. — De hisz mi ellenségek vagyunk! — Ebben igaza van! De én már is győztesnek tekintem magam s önnel szemben nem akarok bosz­­szuálló lenni. Épp azért békülékeny vagyok ön iránt. Nemeshegyi hallgatott. E fordulat valóban ért­hetetlennek látszott előtte. Etelka folytatta: — Én most uj életet kezdtem! Valóban sajná­lom, amit tettem s én örülnék legjobban, ha sógor­nőmet megtalálhatnám és kibékülhetnék vele. Ödön kétkedve csóválta fejét. — Ön talán nem is hiszi? — Valóban, nem igen vagyok hajlandó ezt ke: gyednek elhinni. — Pedig elhiheti bátran. Átláttam, hogy Elemér ellen hiába küzdöttem, ő sokkal jobban szereti Ilon­káját, hogy sem lemondhatna róla. őrült küzdelem­mel magamnak ártottam legtöbbet. — Ezt már régen kellett volna belátnia. — Ebben igaza van. De mégis jobb későn, mint soha! És akkor el voltunk kápráztatva. A gyűlölet vakokká tett bennünket. — Most alighanem már késő — jegyezte meg Ödön. — Talán még sem! Rajta leszek, hogy Ilonkával kibéküljek. Remélem, hogy ő meg is fog bocsátani. — No már ezt nem hiszem, — szólt Ödön két­kedve. — Egyébiránt előbb meg is kell őt találni! — Oh, azóta ez már valószínűleg megtörtént, — yiszonzá Etelka. — Nem hiszem, — vetette ellen Ödön. — Elemér­nek bizonyára első dolga lett volna ezt az örömhírt velem tudatni. | — Önre nézve is örömhír lenne? — Miért ne? Őszinte barátja vagyok Elemérnek és végtelenül örülnék, ha szivének legforróbb vágya teljesedésbe menne. De mivel erről eddig még egy Szót sem irt, ebből azt következtetem, hogy még nem találta meg. Lehet, hogy Ilonka azóta már meg is halt s ez kegyedre nézve súlyosbító körülmény lenne. Ödön jóformán felült neki s igy szólt részvéttel: — Legyen meggyőződve, hogy a kibékülés léte­sítésére minden kitelhetőt elkövetek. — Oh Ödön! — kiáltott Etelka megilletődve, — azáltal örök hálára kötelezne engem . Szemeit törülgette zsebkendőjével, mintha sírna! A továbbiak folyamán Etelka elbeszélte Balmo­ral asszony gyászos bukását. Ödön el volt csodálkoz­va. — Ezt valóban nem tételeztem volna fel róla, — mondotta. — De én sem! Tudtam, hogy ellenszenvvel visel­tetik irántam s titokban mesterkedik ellenem, de ilyesmire nem tartottam volna őt képesnek. — Mit szólt ehhez a lord? — Nagyon haragszik. Már én miattam is oly sok kellemetlensége volt, most még ez is hozzá. Ez annyi­ra hatott rá, hogy nem jól érzi magát. Ez az oka, hogy Önt nem fogadhatja. — Nagyon sajnálom a lordot, — szólt Ödön és felemelkedett. — Már menni akar? — kérdezte Etelka. — Nincs célja itt időzésemnek, miután ő lord­­ságával nem beszélhetek. — Tán van valami különös mondani valója? — Oh dehogy! Csak tiszteletemet akartam tenni. Kérem, fejezze ki őszinte részvétemet! Meghajtván magát, eltávozott. — Mily hideg, — gondolta magában Etelka. — De azért még téged is visszahóditlak. Tudom én, hogy nem a lord kedvéért jöttél ide! Ödön pedig ezt gondolta magában: — Soha életemben ily sajátságos teremtést nem láttam. Vájjon igazán megjavult-e? Istenemre, ér­zem, hogy nem tudnék ellene szigorúan eljárni. Meg is írom Elemérnek, hogy már meguntam az itt tar­tózkodást és haza kívánkozom. Etelka most a lordhoz sietett s igy szólt hozzá: — Végre lerázhattam azt az unalmas-embert! — Vájjon mit akart? — kérdezte a lord. — Nem mondta meg. Úgy látszik, az unalom haj­totta őt ide! —- Vagy talán valami más, — jegyezte meg a lord mosolyogva. — Ej, ej, Etelka, alighanem te vagy az a mágnes, aki őt ide vonzod. No de most foglal­kozzunk a magunk dolgával. A cselédség már együtt van a teremben, menjünk oda mi is! (Folytatjuk) XXIII. JÁNOS János pápa holtig tanul, meist angolul tanul és azt mondja, rémüli, egy év múlva folyékonyan fog tudni 'beszáll­ni. Olasz akcentussal fogja beszélni az angol nyelvet? Neon, iájirisul, ment ir tanító­­mestere van. LIZ ÉS IKE Elizabeth angol birálynö és Eisenhower elnök közös kana­dai-amerikai ünnepély kere­tében avatták fel hivatalosan a &t. Lawrence tengeri utat. Julius 26 történelmi nap volt az éiszakamierikai kontinen­sen. SABIN Or. Albert !B. Sabin cincin­natii egyetemi tanár polio el­leni védőszent készített, mely a Dir. ©alk-féle oitcszertől ab­ban különbözik, hogy le lehet nyelni és hogy nem holt, ha­nem élő polio virusíból készül. Dia. Sabin szenét a világ min­den nászlében csaknem négy­millió 'emberen próbálták ki, Amerikában közel félmillió emberen. Dir. Sabin reméli, hogy ez a megjavított véde­lem idővel egészen eltünteti a, polio betegséget. MOHAMMED Marokko királya, V. Mo­hammed, a svájci Montreux fürdővárosban fogja tölteni nyári szabadságát. A város legnagyobb hotelj óben 35 szo­bát, egy egész emeletet bérelt ki. hoffa , Jamieisi R. Hoffa, a Team­ster unió korrupt vezérkará- • nak főnöke, beszervezte az unióiba a Gape Canaveral ka­tonai kísérleti állomás mun­kásait. KOSZLOV A ney worild Coliseum orosz kiáll i tásáhak megn y it á sár a Érői Koszlov szovjet helyet­tes miniszterelnököt küldte ki Krusesev. A szovjet vendég New Yorkból el fog látogat­ni Washingtonba és a nagy ipari városokba, amelyeknek bidirogénlbicmibával való meg­­scimim is itéséről á 1 ,m o d nak. Ezek a városok: Pittsburgh, Cleveland, Detroit, Chicago és San Francisco. WILLIAMS Walter Williams tüdőgyul­ladást kapott, de szervezete eres ellenállást mutat s élet­veszély nincsen. Williams a polgárháború utolsó veterán­ja, 116 éves. BARUCH--Bernard Baruch, a 88 éves amerikai privát államférfi és financiális zseni, hat heti tar­tózkodásra Angliába érkezett, ahol a pár évvel fiatalabb Sir Winston.. Churchill, vendége lesz. STARKWEATHER Charles Starkweather, a 20 éves szeméthordó, aki tizen­egy embert meggyilkolj, múlt szerdán éjfél után egy perc­cel a villanyszékben végezte életét a Lincoln, Neb.-i bőr tönben. Félórával a kivégzés előtt a börtön 75 éves orvosa, akire az a feladat várt, hogy a kivégzettet halottnak nyil­vánítsa, szivattakot kapott és meghalt. KATASZTRÓFA A TAVON ALPENA, Mich. — Egy ka­nadai és egy libériái teherha­jó összeütközött a ködben a Lake Michiganen és az utób­bi elsülyedt, de 28 főnyi le­génységét megmentették. Az elsülyedt hajó a Monrovia volt. A kanadai hajó, a Royal­­ton csak kisebb sérüléseket szenvedett és maga is segéd­kezett a mentésben. Irta: TÖLGYESIT MIHÁLY SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE SZEMÉLYI HÍREK

Next

/
Oldalképek
Tartalom