A Jó Pásztor, 1959. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-02 / 1. szám
— Az vagyok én most is, — felelte a kérdezett, a további kérdezősködést azonban ki akarván kerülni, gyorsan hozzá tette: — A kastélyból jövök s eltévesztettem az utat. — Biz azt alaposan eltévesztette, — hogyta helyben az erdő őr. Gálba akart menni, ugye? — Oda, oda. — Akkor hát vissza kell mennie egész a keresztig, ott aztán jobbra fordulni. — Igaz, igaz, — intett kezével Lajos. — Persze, hogy jobbra. De nagyon elvoltam mélyedve gondolataimba s jobb helyett balra mentem. Köszönöm az útbaigazítást. Isten áldja. Visszafordulva, egész a keresztig ment, ott pedig jobbfa fordult. Lassankint be is alkonyodott. De ő a világért se sietett. Minek is? Nem várja otthon senki. A korcsmáros meg nem bánja, akármikor jön oda. — Menjek, ne menjek? — tanakodott magában. — Megígértem Györgynek, hogy nem iszom többet. Nem iszom, nem iszom. Egyébiránt miért ne innám? Kinek használok én azzal, ha nem iszom? Senkinek — még magamnak se! Elkezdte dünnyögni a nótát, mely igy kezdődik: “Iszom, iszom, addig iszom . . .” Már is szörnyű szomjúság gyötörte őt s meggyorsította lépteit, hogy hamarább korcsmába érjen. De nagyon kilévén fáradva, egy fatörzsre ült pihenni. Térdére könyökölve, mély gondolatokba merült. Ezalatt valaki odaért hozzá és csodálkozva megállott előtte. Nyilván nem ismert rá, mert az area e! volt takarva. Lajos ezalatt egyre tűnődött. Minden, ami eddig történt, megfordult lázas agyában. Felesége elhagyta, Ilonka is el van veszve örökre. — Hej, csak ne lennék ilyen nyomorék. Öklét felemelte a levegőbe, akkor vette észre az előtte állót s egyszeriben felugrott. Csóti Lánárd állót telőtte. Szitás Lajos kidülledt szemekkel bámult rá. Egy sötét sejtelem azt súgta neki, hogy most ütött a végleszámolás órája. Ellenfelének arca ezt meg is erősítette. Titkos remegés fogta el Lajost, mert tudta, hogy most már nem bir akkora testi erővel, hogy ellenfelét legyőzhetné. Csóti Lánárdnál puska volt. Lőni azonban nem akart, nehogy az erdőőrök valamelyikét ide csalja. Marokra kapta a fegyvert s magasra emelte. — Most végre rádtaláltam! — kiáltott rekedte; a felindulástól. Most majd megfizetek .mindenért, amit nekem okoztál. Védd magadat, ha tudod. — Mit akarsz bitang? — kérdezte Lajos hátrah öleken ve. — Azt akarom, hogy fekete lelked megkezdje kéjutatását a pokolba, ahová való is. Régóta lesem már az alkalmat. Éppen lecsapni akart a puskatusával, midőn egyszerre odaugrott valaki s hátulról úgy fejbe kólintotta, hogy előre bukva, a földre esett. Lajos hálás pillantással akart a váratlan menté felé tekinteni, de összerezzent, midőn az illetőben Tömös Gáborra ismert. Az utóbbi Csóti Lánárddal végezvén, Szitás Lajosnak esett, torkon ragadta s földreteperte. Aztál egy gyors mozdulattal belső zsebéből kirántotta a pénztárcáját s azzal odább állott. XLII. FEJEZET Egv tekintet a jövőbe György a következő napon, midőn le akart menni a faluba, egész véletlenül Hanusra bukkant. Egyrészt örült, hogy találkozhatott vele, de csakhamai megdöbbenve nézett rá. — Miért van bekötve’ a feje, Hanus néni? — kérdezte. — Elestem és megütöttem magam, — feleit az öreg asszony kitérőleg. — Hogy van a nagyságos ur? — Bizony nem jól érzi magát. Ma is betegen fekszik. — Nem csoda. Sok ám egy emberre, amit a sors őrá mért, — jegyezte meg Hanus résvvétteljesen. — És nincs segítség! — kiáltott György elkeseredetten. — Mindent megkísértettünk már, de semmi se vezetett célhoz. Akárcsak el lennénk átkozva. Nyomra akadtunk, de ismét elvesztettük. — Beszéltetek-e Nagy Aladárral? — Beszéltünk. — És nem tudtatok meg tőle semmit? —- De igen. A nagyságos ur sokat megtudott tőle, de a legfontosabbat még sem tudta kipuhatolni. Nem tudjuk, hová tették Ilonkát. — Talán nem jól kerestétek? — Oh dehogy is nem. Nem kíméltünk sem időt, sem fáradságot Rablókkal és cigányokkal is küzköd/ tünk, c!e eredménytelenül. A nagyságos ur betege; jött haza s nem tud helyre jönni. Mondta is többször azt, hogy keressem fel magát Hanus néni és kérdezzem rneg, nem tud-e valamit Ilonkáról. — Nem mondhatok semmit, fiam. — Akkor hát mindennek vége, — sóhajtott fel György szomorúan. — Nem kell kétségbe esni, György. — Oh Hanus néni, könnyű ezt mondani. De aki oly sok csalódáson ment keresztül, mint mi, az nehezen tud .remélni. — A reménységről pedig az utolsó percig nem szabad lemondani, fiam. A komornyik fürkésző pillantást vetett rá. — Hanus néni, — mondotta, — maga úgy be:zél, mintha tudna valamit, de nem akarja megmondani. Oh az égre kérem, beszéljen. Szánja meg Elemér urat — maga tudja legjobban, hogy nem érdemelte meg azt, amit a sors rámért. — Bizony nem érdemelte, fiam. De most nem szólhatok semmit. — Vájjon hát mikor? — Nem tudom, fiam, mikor súgja meg nekem a szellem. György kicsinylő mozdulatot tett kezével. — Ugylátszik maga is bolonditja a világot. — Oh nem, fiam, — vetette ellen élénken Hanus néni. Amit állítok, az való igaz. Vannak bizonyos megnyilatkozások, melyeket nem lehet máskép megmagyarázni, mint akként, hogy a szellem bizonyos sejtelmeket az az emberi lélekbe. Ezek az úgynevezett jóslások, melyek részben fellebbentik a jövő titkairól a fátyolt. Ha akarsz valamit tudni, akkor keres fel éjféltájban odúmban. — Miért csak akkor? Minek késsünk oly sokáig? — Előbb nem lehet fiam, mert éjfél tudvalevőeg a szellemek órája. De most beszéld el fiam alföldi eseményeidet. György elmondta a történteket. — íme, most mindent tud, — mondotta a végén. — És most hadd halljuk a maga tudományát is Hanus néni. Nem hiszem, hogy elbeszélésemből valamely szó figyelmet nem keltett volna önben s nyomra ne vezetné. Bizonyára jobban ismeri az alföldi viszonyokat, mint mi s igy inkább gyaníthatja Ilonka hollétét mint mi. — Gyere el fiam éjfélkor hozzám, akkor majd meglátjuk, mit súg nekem a szellem. — Még egyet szeretnék tudni, néni, — mondotta György. — Ismeri-e Tömös Gábort? — Oh, nagyon is jól? — Ugye rossz ember? — A legnagyobb gazember a világon. — Hol lehet ő most? — Azt nem tudom, fiam. A nyomorult elbujdo- 3ott, de alighanem itt lesz még a környéken. A minap meg akart engem . . . azaz hagyjuk ezt. — De csak mondja meg, néni, — könyörgött neki a komornyik. — Mi történt? — Agyon akart ütni a betyár. — Talán attól van ez a seb a fején? — Attól fiam. A tulajdon mankómmal ütött meg. Szerencse volt azonban, hogy nagy télikendő /olt a fejemen. Az felfogta az ütést. — Már ez csakugyan nagy gonoszság volt tőle. De miért tette ezt? — Rajtakaptam őt, amint fel akarta gyújtani a patakmalmot. — Szörnyűség, — csapta össze kezeit György elborzadva. Már most okvetlenül kézre kell keríteni azt a nyomorultat. Hanus félénken nézett körül, mintha attól félne, hogy valaki meglátja. — Mitől fél? — kérdezte György. — Tömös Gábortól félek, fiam. ő azt hiszi, hogy engem agyonvert — de ha megtudja, hogy életben maradtam, bizonyára azon lesz, hogy engem örökre elnémítson, már csak azért is, hogy őt el ne árulhassam. Ezokból sietnem kell haza. Éjfélkor keress fel — talán megtudunk valamit a szellemek órájában. Ezt mondva elment. György a falunak tartott. Szándéka volt legelőször is Tömös Gábor erélyesebb üldöztetését kieszközölni, aztán meg akarta látogatni a molnárékat, hogy a gazda hogyléte felöl hirt vihessen urának. Útközben Szitás Lajossal találkozott, ki nemsokára magához tért az ütés okozta kábultságából s éppen hazafelé botorkált. György ki akarta őt kerülni. Lajos azonban utá- 1 na kiáltott. — Mit akarsz? — kérdezte György nem éppen barátságosan. . — Állj csak meg, György, örülök, hogy végre valahára találkozom veled. — De én nem örülök, te rossz ember, amint látom, megint részegesen henteregtél valahol. Nézd csak milyen a ruhád. — Éppen azt akarom mondani, hogy mi történt velem. Képzeld, az erdőben ketten is rám támadtak. Az első volt Csóti Lénárd, az a bitang, aki el akarja szeretni a feleségemet. Ennek kezéből kiszabadított ugyan Tömös Gábor, de aztán nekem esett, agyba-A Tó PÁSZTOR főbe vert és kirabolt. György meglepetve hallgatta ezt az elbeszélést. Ebből most világosan kiderült, hogy Tömös Gáboi csakugyan ezen a környéken lappang és veszélyez teti a közbiztonságot. — Menj el az őrtanyára és jelentsd fel őt, — mondta Szitáshoz. Legalább nekem nem kell külön oda mennem. — Talán téged is bántott? — Még eddig nem. De nem is tanácsolnám, hogy közelítsen- hozzám. Én nem vagyok korhely. — Hát én az vagyok? — kérdezte Lajos sértődve. — Sajnos, azzá lettél — mondta szemébe György. — Te ezelőtt nem voltál ilyen. Jóravaló, becsületes ember voltál, — akit mindenki tisztelt, de most már mindenki elfordul tőled . . . Szitás Lajos dühbe jött. — Nekem ilyet ne mondj! — kiáltott. — Én csak azt mondom, ami általánosan el van ismerve. Még tulajdon feleséged, sőt apád és cselédeid is mind elhagytak. És még azt akarod, hogy valaki becsüljön? — Llát ki ennek az oka? — wiáltott Lajos. Ki tett engem tönkre egész életemre? A gazdád. Hej, — Csillagvárból eredt az én szerencsétlenségem. Mióta a fiatal ur haza jött, attól fogva kezdődött az én bajom. — Te rád legfeljebb az lehetett csapás, hogy Ilon kát az ur elszerette előled. De ki tudja, vajjón Ilonka igazán a tied akart volna-e lenni. Ez nagy kérdés. De ha elszerette is — ez még mindig nem volt' elég ok arra, hogy igy elhagyd magad. Te más nőt vette"' 1 feleségül s kezdetben jól is ment minden. Szorgalmas, józan, igyekvő ember voltál és becsülted feleségedet, ez is téged. Nem mondhatod tehát, hogy mi tettünk téged azzá ami . . . Egyébiránt mit vitatkozzam én veled. A nagyságos ur többé- tudni sem akar felőled. — Igen, most már nem akar, — kiáltott Lajos bőszülten. — Mikor már egészen tönkre tettek, félre taszitanak és azt mondják, nem kellesz már bitang. — Hát hiszen eddig se vehettük valami nagy hasznokat — jegyzé meg György csípősen. — Egy ilyen embernek, mint te, a hatóság hitelt nem adhat. És most Isten áldjon meg. Ment tovább. Lajos kezdetben bambán nézett utána. Csak később fogta fel szavainak jelentőségét s fenyegetőleg emelte fel öklét utána. — Még sértegetni merészelnek. No várjatok | csak, majd adok én nektek. György mindenekelőtt a patakmalomba sietett. Legelőször is az egyik molnárlegényt vette elő s lelkére kötötte, hogy jól vigyázzon Tömös Gáborra, mert az akarta felgyújtani a malmot. A molnárnak azonban erről nem szólt semmit, mert nem akarta őt izgatni. A szegény ember állapota meglehetősen javult, ámbár mondta az orvos, hogy nagyobb munkára nem lesz többé alkalmas. György azt is elhallgatta, hogy Elemér beteg. Az öreg molnárt bizonyára ez felizgatta volna s talán hátráltatta volna gyógyulását. Éjfélig még nagy idő lévén hátra, György még haza is sietett és jelentette urának, hogy a patakmalomban nincs baj. Azt is tudtára adta neki, hogy Hanust megtalálta és éjfélre találkozója lesz vele. Majd akkor talán megtudhatják tőle, mi van a nagyságos asszonnyal. A falu végén volt egy kis kunyhó, abban lakott mankós Hanus. Oda igyekezett György. A teli hold ’ bevilágította az egész környéket. — Az idő igen szép, gondolta magában a komornyik, a szellem talán ma hajlékony lesz. Messziről látta, hogy valaki az utcán botorkál. — Bizonyára Szitás Lajos, — gondolta magában. — Ez az ember igazán javíthatatlan. Ebben a pillanatban hallatszott Hanus néni rikácsoló hangja. — Itt vagy már, György fiam? Gyere be, hadd beszéljek a fejeddel. György belépett az alacsony kunyhóba, melynek dohos levegője szinte elkábitotta őt. Ez okból nyitva is hagyta maga után az ajtót, hogy legalább levegőt kapjon. — Térjünk a tárgyra gyorsan, —mondotta. Erre Hanus igy szólt: — Te bizonyára azt hiszed, hogy én most a mankómmal bíivös kört csinálok a földön s annak a közepébe állítalak téged. Nem. Én nem vagyok kuruzsló. — De azért tudja-e, mi van a nagyságos aszszonnyal ? — Nehéz az ő sorsát kikutatni, fiam. De az Isten őrködik fölötte. — Tehát gondolja, hogy életben van még? — Úgy hiszem, életben van. — Mit értett tehát az alatt, amit a minap mondott, hogy sem az égen nincs, sem a földön? — Ezt fiam, magam sem vagyok képes megmagyarázni. Nekem álmomban megjelent egy hírnök 3 e rejtélyes szavakat mondta. — György szomorúan csóválta fejét. — Eszerint tehát maga sem tud róla semmi bizonyosat? (Folytatjuk) 7. OLDAL 40 BOLOND SWAFFHAM, Anglia — A ialu határában épül az ameikai íávrakéta bomba bázis. Pacifisták — vagyis fanatikusok, akik úgy vélik, hogy harc nélkül át kell engednünk az egész világot az örökösen háborúval fenyegetőző Kruscsev bandának — tüntetést rendeztek a bázis építése ■ellen. Negyven betolakodott bolondot kitessékeltek a bázisról és ezzel véget ért nagy tüntetés. Montblanc alagút GENF — Európa legmagasabb hegyén át alagutat építenek, amely 11 és fél kilométer hosszú lesz és körülbelül három év múlva lesz készen. Az építési költségeket, körülbelül 30 millió dollárt, a genfi tartomány, Franciaország és Olaszország fedezik. A költségek idővel m'gtérülnek az alagutvárnból. VAKÁCIÓ Mikoján, a Kruscsev jcbbkeze, látogatóba jön Amerikába. Ez a látogatás vakáció lesz, mondja ő. Nyet, mondjuk mi, oroszul, mert ennyit tudunk mi és tud az egész vi - lág oroszul. Politikai kiruccanás lesz az, nem vakáció. ÉHENHALT CUSHING, Okla. — George W. Williams 90 éves ember elégtelen táplálkozás követkéz ében valósággal elsorvadt, éksr.halt. A nadrágzs?-bében találtak 10,101 dollárt. POLIO WASHINGTON Még nem győztünk, a gyermekbénulás elleni harcot tovább kell folytatni. Ebben az évben 40 százalékkal több bénító polio megbetegedés történt, mint 1957-ben. Ezt jelenti az országos egészségügyi hivatal. ARANYSZÍVŰ KANCELLÁR BONN A nemzetközi Varieté Klub az idei Arany Szív érmet Adenauer nyugatnémet kancellárnak itétle oda, elismerésül árért, mert oly sokat tett az emberszeretet és a béke szellemének erősítésére. Az Arany Szív kitüntetést korábban Churchill angol miniszterelnök és Fleming, a penicillin felfedezője kapták. Kuiys-macsk- szeran-sa DENVER, Colo. — Carrie Osborns 77 éves varrónőt egy rovottmultu ember agyonlőtte. Maradt 10,000 dollár vagyon, amit Mrs. Osborne végrendeletében kutyájára és két macskájára testált, mert más örökösei nincsenek. RÉMLÁTÁS STETTIN, Pcimmeránia. - Ebben az ősi német kikötővárosban, mely a háború vége óta lengyel kormányzat alatt áll, az a szokás alakult ki, hegy lengyeleket nem ott temetnek el, hanem a holttesteket Lengyelországba viszik és ott hazai földben helyezik örök nyugalomra. Attól tart a nép, hogy egy napon viszszajönnek a németek, Stettin újra német város lesz, és akkor lengyelek idegen földben álmodnák örök álmukat. A REND ŐREI DETROIT — Michael O’Donnell és Edwin Cable fiatal rendőröket letartóztatták,; azzal a váddal, hegy egy 22 éves pincérleányt, aki éjjeli szolgálata után hazafelé tartott, egy parkba cipeltek és ott erőszakot követtek el raj! ta. SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE Irta: TÖLGYEST MIHÁLY
