A Jó Pásztor, 1954. július-december (32. évfolyam, 27-53. szám)

1954-08-06 / 32. szám

Page % oldal I — .. ___ (THE GOOD SHEPHERD; _________Founder: B, T. TÁRKÁNY alapította_________ Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by »— Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztő: Muzslay József ■— Editor Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5028 •«M* 53 ELŐFIZETÉSI “Vy évre .................... 'el évre .................... DIJAK: _____ $5.00 ...............$3.00 SUBSCRIPTION RATES: One Year ...................................$5.00 Half Year ..................................$3.00 Intered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. VESZEKEDJETEK! Molotov, a szovjet külügyminiszter, ezt üzente Uncle Samnek, John Bulinak és a kacér Marianne kisasszonynak: Veszekedjetek! A genfi béketárgyaláson az orosz, kínai és indo­kínai kommunisták törhetetlen egységben álltak az amerikai-angol-francia partnerekkel szemben és fő­leg a partnerek viszálykodásának köszönhették azt, hogy győztek. Nem csoda, hogy a szovjet továbbra is ezt a taktikát akarja követni: viszálykodó, széthúzó szövetségesekkel akar tárgyaik Meghívta az ameri­kai, az angol és a francia külügyminisztereket egy újabb konferenciára, amelyen megbeszélnék az eu­rópai vitás kérdések tisztázását, főleg a német és a béke kérdését és az osztrák békeszerződés ügyét. Ez a diplomáciai lépés nagyon átlátszó sokkhu­­zás. Februárban Berlinben találkoztak a külügymi­niszterek s ott nem sikerült a német és osztrák problé­mát megoldani, még pedig kizárólag azért nem sike­rült, mert Molotov nem hajlandó megengedni szabad szabad választásokat a keletnémet szovjetzónában, Ausztriából pedig semmiáron sem akarja kivonni az orosz vörös hadsereget, amely tüskeként szúr bele NyugaGEurópa testébe. Miért javasol tehát Molotov újabb “berlini” kofereneiát? Azért, hogy még jobban megbolygassa a nyugati szövetségesek amugyis eléggé zilált egységét. Még­­egyszeV meg akarja kísérelni, hogy meghiúsítsa a kö­zös európai védelem megszervezését. A émet mili­­tarizmus rémét állítja oda a franciák elé, akik —- tud­juk — rettegnek a német militarizmüs újjáéledésé­től. Az atomháború rémét festi a falra, hogy megré­mítse az ngolokat, akik — tudjuk — mitől sem ret­tegnek jobban, mint egy Londonra hulló atombom­bától. Kihasználva ezekét a francia és angol- félelme két, Molotov azt ajánlja a nyugati hatalmaknak, hogy próbálják meg inkább a kommunizmussal való megbékülést, a zegymás-mellett-élés politikáját. A kommunistákkal való egymás-mellett-élés nem holmi álomkép, hanem ismret valóság. Ismerjük a lengyel, magyar, csehszlovák és más koalíciós kor­mányok idejéből. Azt jelenti, hogy egyideig együtt menetelnek a demokratikus elemekkel, aztán kieb­­rudálják őket a kormánokból és kikiáltják a prole­tárdiktatúrát. A szovjet persze tudja, hogy most Washington­ból, Londonból és Párisból azt a választ fogja kapni meghívására, hogy: Nem! A meghívókat csak azért küldte szét, hogy propagandázhasson: íme, mi bé­két kínálunk, de ők hallani sem akarnak békéről . . . A szovjet azt akarja, hogy a szabad világ nem­zetei veszekedjenek. A szabad világ felelete erre az legyen, hogy igyekezzenek ellentéteiket áthidalni és végrevalahára valóra váltani az európai közös véde­lem ígéretét és tervét, Sürgős feladatok a követke­zők : A francia parlamentnek helyben kell hagynia a már két év előtt aláirt közös európai védelmi szerző dést, hogy hozzá lehessen fogni ennek a védelmi erő­nek megszervezéséhez. Közös intés kibocsátani, hogy ha a kommunis­ták újabb erőszakos akciót kezdenek bárhol a vilá­gon, nem veszekedő, erre-arradmzó gyenge ellenfe­lekkel fognak szembenállói, hanem egységfronttal. Megszervezni Kelet-Ázsiában is a közös védel­met, az ottani benszülött szabad nemzetek bevonásá­val. Az eddigi kommunista győzelmeket nem sza­bad lekicsinyelni. De gondolni kell arra is, hogy a diktatúrák ideig-óráig előnyben vannak a szabad nemzetekkel szemben, mert derüre-borura fegyver­kezhetnek, még ha emiatt népeiknek nélkülözniök, éhezniök is kell. Gondolni kell arra, hogy Hitler is, Sőt még a fantasztikus Mussolini is egyideig győzött. Végén csattan a zostor. Ml A BAJ Ä MAGYAR ÍRÓKKAL? A Magyar írók Szövetségének közgyűlésén Dar­vas József népművelési (propaganda) miniszter pa­naszolta, hogy a mai Íróknak eiszmeietlenség mutat­kozik: eszmei és müvéószi eltorzulás, amelynek poli­tikai gyökerei vannak. Ezt az amerikai magyar újságolvasó alig érti, miértis tovább kell olvasni a pesti Népszava beszá­molójában, hogy megtudjuk, miről van itt szó. Arról van szó, hogy az író, ha egyszerűen azt Írja meg, amit lát és úgy írja meg, ahogyan látja, észrevétlenül, akaratlanul is a régi kispolgári gondolkodás mocsa­raiban gázol. A kommunista írónak azt kell meglát­nia és megírnia, hogy mi milyen legyen, nem pedig azt, hogy mi milyen. A régi kapitalista Írónak a kom­munista eszmék felmagasztalása a hivatása. Rámutatott a propaganda miniszter a mai ma­­yar írás ellentmondásosságára is. Ez a hosszú szó ",t jelenti, Darvas elvtárs saját szavaival: “Ugyan-TITOKZATOS KEHELY Anglia spiritisztáit egy kü­lönös eset foglalkoztatta, mely esetet Wellesley Tudor-Pole, egy bristoli nagykereskedőház igazgatója adott elő az angli­kán egyház egy tudós férfiá­­nak londoni lakásán, előkelő személyiségek jelenlétében. A gyülekezeten többek közt meg­jelent William Crookes, a hír­neves tudós és volt nagykövet, Halifax és Czeczil lordok. Tu­dor-Pole harminc éves, intel­ligens férfi és azt állította ma­gáról, hogy egy kismértékben látnoki tehetséggel van meg­áldva, üzleti elfoglaltsága mi­att azonban a szellemidézés tu­dományban mélyreható és rendszeres tanulmányt nem végezhet. Legelőször 1902 elején volt olyan látománya, mintha Glas­tonbury közelében egy szent ereklye volna elásva. Glaston­bury a XVI. században hires apátság volt. A monostort 1874-ben egy tűzvész teljesen elhamvasztotta, mig a törvény széki épület romjai ma is lát­hatók; szép templom, egy kis kápolna, a zarándokok számá­ra való szálló és az apátsági épület egészítette ki e neveze­tes egyházi birtokot. Az el­ásott ereklye gondolata csak nem szűnt meg motoszkálni Tudor-Pole agyában. Egy na­pon, amikor üzleti könyveibe és fuvarleveleibe volt eltemet­kezve, tehát a képzelet szár­nyalására éppen nem alkalmas körülmények között, váratla­nul egy látománya támadt: a glastonburyi apátságtól egy kilóméternyire, égy patakocs­ka forrásnál^gy kis edényt lá­tott elásva j* homokos talaj­ban. Minthogy üzleti ügyei miatt Bristolból nem távozhatott, egyik húgát küldte el maga helyett, ennek két barátnője társaságában, hogy a kijelölt helyen kutasson. A homokos talajban elásva, egy lapos kő alatt a hölgyek csakugyan megtalálták a titokzatos edényt egy kis kereszttel és aranylánccal együtt. A höl­gyek annyira meglepődtek a lelet láttára, hogy az edényt nem merték helyéről elvinni. Csak éppen megtisztították az edényt, de ismét visszahelyez­ték a gödörbe; csupán a ke­resztet és az aranyláncot vit­ték magukkal. Erre már ma­ga Tudor-Pole ment az edény­ért és miután meggyőződött arról, hogy az tulajdonképpen egy nevezetes szent ereklye, egy külön e célra szánt fehér­falu szobáiban helyezte el és ál­landóan két gyertyát égetett mellette. Később magával vit­te az edényt Londonba és ott többeknek elmondta a lelet történetét. Az edény kúp ala­kú, kék üvegből való és nagy ügyességgel egy ezüst levél van a falába illesztve. Ez a kehely mint üvegipari mü is nevezetes: szakemberek mond­ják, hogy eredetét a velencei hires üvegek koránál messzebb lehet visszavezetni és hogy az alighanem még föniciai erede­tű, igy tehát 2500 éves lehet. Az eset legkülönösebb része azonban még csak most követ­kezik. Tudor-Pole baráti vi­szonyban állott Good Child bath-i orvossal. A három hölgy, aki a tárgyakat megta­lálta, megítélés és hozzászólás végett bemutatta azokat az or­vosnak, aki igen gyakorlott szemű régiségbuvár volt; ugyanakkor a kehelynek pon­tos leírását is adták. Mily nagy volt azonban meglepeté­sük, amikor Good Child nyom­ban kijelentette, hogy a ta­lált kehely azonos azzal, amit ő még 1898-ban a forrás homo­kos talajában ásott el. A forrás úgy látszik, igen sok vallásos embernek kegyhelyül szolgált. Az orvus később elmondta Tudor-Polenak, mily különös módon került ez a kehely az ő birtokába. 1886-ban néhány hónapott töltött az olaszorszá­gi Bordigherában. Ott egy ba­rátjától hallotta, hogy egy környékbeli szabó valami ne-| vezetes kelyhet őriz ereklyei gyanánt; fölkereste a szabót nyomorúságos műhelyében és minthogy legott megtetszett neki a kehely, megvásárolta tőle 150 líráért. Tiz évvel ké­sőbb, 1896-ban, egy sajátsá­gos lelki állapot lepte meg őt. Egy este a párisi Pétervár­­szállóban, ahol néhány napra megszállt, mély álomba merült és látomásai voltak: egy em­beri alak jelent meg neki, aki figyelmeztette, hogy veszede­lem fenyegeti, és hogy az a kehely, amit annakidején Bor­­diglherában vásárolt, Jézusé volt, aki azt az utolsó vacsora alkalmával használta. Megjegyzendő, hogy az or­vos maga is jó médium és ő is hipnotikus álomban tudta meg, hova kell rejtenie a kely­het. Minden esztendőben meg­vizsgálta eddig a rejtekhelyét és a féltett kelyhet mindig a helyén találta; csak éppen 1906-ban tűnt el az onnan és hírét sem hallotta mindaddig, amig Tudor-Pole leletéről nem j értesült. Good Child váltig erő- j siti, hogy titkát egyetlenegy' embernek, az 1905-ben el­hunyt William Sharp Írónak! árulta el csupán, aki Fiona ál- j név alatt sok misztikus könyvet irt. Tudor-Pole még egy érdekes' részlettel egészítette ki elő­adását. Egy alkalommal Lon­donba utazott, hogy a kelyhet szakértőknek bemutassa. Ek­kor résztvett egy szellemidéző összejövetelen, amelyre egy irj spiritiszta nő is hivatalos volt. | Alig, hogy meglátta őt a hölgy, | nyomban igy szólt hozzá: — Az ön birtokában egy szent ereklye van! A szobában félhomály volt; Tudor-Pole a kezében tartotta a kelyhet, mely egy selyemken­dővel volt letakarva. A hölgy hipnotikus álomba merült és apróra elbeszélte az utolsó va­csora jelenetét és keresztrefe­­szités lefolyását; majd egy ős­régi templom leírását adta elő részletesen és végzetül elmond­ta a kehely megtalálásának történetét a legapróbb részle­tekig. Ezután két hírneves tudós:! Oliver Lodge és William Crooke vizsgálta behatóan a különös esetet. Tudor-Pole a maga részéről azt hitte, hogy a kehely csak­ugyan az utolsó vacsora erek­lyéje, amelyet sokáig az apát­ság őrzött, mig egyszer onnan valahogyan eltűnt. Lehet, hogy valamelyik szerzetes az ereklyét Rómába vitte, de út­közben Bordigherában meg­halt és a kehely avatatlan kéz­be került, mig végre Good Child megszerezte azt. A BŰNBAK A keletnémet szovjet bíró­ság 10 évi börtönre Ítélte Kari Hamann élelmezési minisztert, mert — szabotálta az élelmi­szerszállításokat és ezzel elé­gedetlenséget keltett, amely a múlt év junius 17.-én lázadás­ba kergette a népet. Az igazság, persze, az, hogy a németországi szovj etzóná­­ban nem azért volt élelmiszer­­hiány, mert a miniszter sza­botált, hanem azért, mert a kommunista kormány moszk­vai utasításra kénytelen volt — és kénytelen ma is — szük­ségleti cikkek és élelmiszerek helyett a nehézipari és fegy­verkezési ipari termelést fo­kozni. " ■ ___. ■■ ■■!r=ry=r—— v= A Jó Pásztor Verses Krónikája LOS ANGELES ÉS GENF Irta: SZEGEDY LÁSZLÓ VILLÁMOK LOBOGNAK tájfunos felhőkben, uj nagy világrengés van keletkezJjfeep. Habár Genf ben ujabb'largyülás'Woiit'soion, ugylátszik, a végzet ül e baljós koron. Tárgyalás volt Genf ben s ennek eredménye: teljesedésbe ment a Szovjet sok reménye. Uj eredményképen most még azt akarja: a U.N.-nek Kina szintén legyen tagja. Mi jó lenne ebben? Látják-e a valót? Belülről fúrják meg majd a közös hajót! Bár Uncle Sam mindezt ellenzi keményen: Moszkvában előre híznak a reményen. OLVASSUK UJHAZÁNK dicső történelmét, s a magyarra szabott örökös értelmét. Mi jellemez minket? Magyar egyszerűség s Amerika iránt örök polgárhüség. Ma már szent valóság, nemcsak hiú remény: itt is kivirágzott már a magyar erény. Hány magyar vett részt már a véres csatákon? Annyi, hogy már nem is tudjuk tartani számon. Hol patakja omlott ez ifjú vérnek: mindig jó csengése volt a magyar névnek. Hol hősök, halottak a legtöbben voltak: az a tábor volt, hol magyarok is voltak! MI TAGADÁS BENNE, Pató Pál magyarom, büszkességre is van okod olykor nagyon, íme Los Angeles maroknyi magyarja megmutatta, mit tud, ha nagyon akarja. Szent lelkesedésből, dollár-verejtékbül, Kossuth szobrot emelt saját erejéből. Túl az óceánon, innen a tengeren: lelkesedés szárnyán száll a történelem. Los Angeles lelkes, derék magyarsága magyar történelmet csinált egymagába, Kivirágzott nálunk az érdemek bokra: történelmet jelent Kossuth Lajos szobra! annak a költőnek hetek alatt irt versei nem azonos világnézeti alapból nőnek ki. Ez véletlen dolog és csak költői hangulat? Nem! Azt hiszem, ez az, ami pontosan és világosan tükrözi a mi íróink eszmei bi­zonytalanságát és eszmei megzavartságát. íróink­ban, költőinkben, komoly világnézeti zavar van.” Ha hinni lehetne Darvas propaganda miniszter­nek, azt kellene hinnünk, hogy a mai magyar írók és költők “ellentmondásosságának” oka az, hogy nin­csenek tisztában saját eszméikkel. De nem hiszünk Darvas elvtársnak. A hiba okát abban találjuk, hogy maga a pártvezetőség és a kormány sem tudja ma, hogy mit hoz a holnap. Senkisem tudja, hogy mit hoz a posta Moszkvából. Senkisem tudja, hogy mi a he­lyes “vonal”. Ha Rákosi nem tudja, honnan tudná a Kuczka meg a többi iró és költő? Ez a baj! “A saját szemmel és fejjel való gondolkodás egyben a párt szemével és fejével való gondolkodást is jelenti”, mondta Darvas elvtárs. Ez azonban lehetetlen, mert a párt szeme, a magyarországi nagyfejüek szeme me­reven Moszkva felé mered és addig nem lát, amig on­nan, kelet felől, nem árad szét a napvilág —- parancs formájában. BOLONDOK PARADICSOMA Riport a régi Magyarországból Budapesttől Dícsőszentmártonig gyötrelmesen hosszú az ut, ám amit az ember ebben a kedves kis székely városban tapasztal» nemcsak megér minden fáradtságot, de felülhalad minden képzeletet. Dicső­­szentmártonban ugyanis meg a hozzá közel eső nyolc­­tiz kis faluba hatszáznál több őrült él épeszű ember­hez illő, szabad életet. Férfiak és asszonyok, öhegek és fiatalok, még gyermekek is, mind híjával a józan ész­nek, nem tudnak semmit elemegyógyitó intézetek cel­láiról, ellenben laknak szép falusi házakban, a vad­­szőlős tornácon pipáznak, árnyékos filagóriában ol­vasgatnak, jóféle buzakeny értől, tarka fuszulyáktól kövérre, mosolygóra, elégedettre híznak. Hatszáznál több őrült él a román tenger közepén ezen a kis magyar szigeten, paralitikus, epilepsziás, deliriumos és másféle őrültek, akik a tébolydák falai között örökös láztól égő szemmel, fakó arccal, állandó izgalomban szenvednék végig azt az arasznyi életet, amely a 'boncolóasztalig még hátra volna a számukra s akik — ehelyett — szabadon sétálnak az utcán, hét­köznap kaszálnak, kapálnak, esetleg varrnak, cipőt készítenek, vagy festenek, a megyeházán aktát má­solnak, délelőtt misére, este színházba járnak. Másutt irtóznak az elmebajosoktól, itt, a székely földön szeretik, becézgetik őket. Másutt nem igen tartják jobbnak a veszett ebnél, itt odaadják nekik a szebbik szobát, a jobb ágyat, az izesebb falatot. Di­­csőszentmártonnak és vidékének a népe ugyanis már ott tartott, hogy kezébe kell vennie a koldusbotot. Ak­kor küldötte ide az állam az őrülteket, először csak néhányat, próbaképen, azután mindig többet és töb­bet, és fizet az állam egy-egy elmebajosért havonként harminc koronát, ami ugyan végtelenül kicsi összeg, de ennek a nyomorba sülyedt népnek mégis nagy sze­rencsét jelent. Minthogy az állami elmegyógyitó inté­zetek túlzsúfoltak és ezrével járnak városokban és fal­vakban azok a szerencsétlen őrültek, akik öntudatlan rohamukban embertársaik életét veszélyeztetik: a kényszerűség rávitte a kormányt arra, hogy drága té­bolydák helyett igy helyezze el ama nyomorultakat, akiket a saját családjuk is kiközösitetf a maga köré­ből. Külföldön már régóta szokásos az elmebetegek ilyetén elhelyezése. Belgiumban évszázadok, Skóciá­ban évtizedek, Német- és Franciaországban is már hosszabb idő óta. Meglepő ennek az ápolórendszer­nek a sikere a szegény betegek szempontjából. Olyan őrültek, akik bajuk veszedelmessége miatt a téboly­dában is csak különös felügyelet alatt voltak tartha­tók, falun, a családi élet keretei között megszelídül- • tek, ártalmatlanokká váltak, apró gyermekek társa­ságában, fejsze és más hasonló szerszámok között hagyhatók minden félelem nélkül. Ádámois község egyik legfőbb fészke az elmebe­tegeknek. Alig van benne ház, ahol beteget ne ápol­nának. Beteget csak olyan házba adnak, amelynek cserepes a teteje, hogy ne legyen tűzveszélyes. Négy­öt évvel ezelőtt ezekben a falvakban nem volt egyet­len cserepes ház sem. Amint évről-évre újabb betege­ket adnak ki, szaporodnok a cseréppel fedett házak is. A cseréptető már messziről hirdeti, hogy ebben a ház­ban beteget ápolnak. A dicsőszentmártoni kórház elmeosztályának ki­tűnő főorvosa, dr. Zsakó, .szives, barátságos, meleg hangon kérdezgeti a betegeket minden elképzelhető kívánságukat illetőleg. Az egyik ádámosi betegtől, egy leánytól, megkérdezi: — Nincs valami kívánsága? — De igen . .. Van . .. — És pedig? — Én . . . elmennék innen — feleli a beteg. — Adjon, doktor ur zsidó helyre ... Itt nincs — sábesz. — Meglesz. Amint kimegyünk a házból, egy szénásszekér jön szembe velünk. Nagy darab oláh nógatja az ökröket. A széna Jéghegyében egy legény ül. Az orvos rászól az oláh emberre: — Állj meg! Az oláh katonásan megáll. Az orvos ezután a sze­kéren ülő legénnyel kezd beszélgetni. — Szervusz, Ismeretlen Pista. A fiú valami rosszul tagolt, érthetetlen szóval, bárgyú kacagással felel. De az kiéreződik a hangjából, hogy őszintén örül annak, hogy az orvos észrevette. Dr. Zsakó megmagyarázza a jelenetet: — A fiú a mezőn volt az ápolójával, együtt rak­ták meg a szénásszekeret. Száz és száz olyan bete­günk van, aki hasznos, sokatérő munkát végez, ez is oka annak, hogy a parasztok annyira kapaszkod­nak egy-egy ilyen beteg után . . . Drága a napszám. Ismeretlen Pistának pedig azért mondottam, mert “Is­meretlennek” nevezik mindazokat, akiknek a nevét nem tudtuk kipuhatolni. Sok ilyen beteg van. Elbuj­dosnak a falujokból s amikor megtaláljak őket, nem 'tudnak semmi útbaigazítást adni. Az orvos valamennyi házban elkéri a beteg köny­vecskéjét. Beleírja a dátumot, meg hogy milyen álla­potban találta a beteget. Azután aláírja. Ez az ellen­őrzés. A következő uj ismerősünk az öreg Gergely bá­csi. Kis széken ül az udvarban. Körülötte nagy halom fa. Mellette egy nagy, borotvaéles balta, meg egy fű­rész. Kezében egy kétkilós súly. A kétkilóssal hosszú szöget akar beleveri egy darab kemény fába, ami azonban órákon át tartó kopácsolással sem sikerül ne­ki. Ez a rögeszméje. Reggeltől estig fúr, farag, fűré­szel és kalapál. Az érdekes azonban az, hogy munkája közben ál­landóan ott tartózkodik körülötte az ápoló család ap­ró gyermeknépe, három-négy éves gyerekek. Az éles balta pedig ott van az őrült ember kezeügyében. Fél­­rehivtam az asszonyt és megkérdeztem: — Nem félti-e a gyermekét? A fejszére mutattam. Az asszony csendes, jóizü mosolygással felelt, ahogy a tudatlanokat szokták ki­oktatni : Nem bánt a mi emberünk, instálom, .senkit,. x (Folytatjuk) 'll

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom