A Jó Pásztor, 1954. május-június (32. évfolyam, 21-26. szám)

1954-05-28 / 22. szám

PAGE 2. OLDAL A JO PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította lieg jelenik minden pénteken_____ Published every Friday Published by - Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztő: Muzslay József — Editor Szerkesztőség és kiadóhivatal ■— Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5028 _______ -ég^>53 ELŐFIZETÉSI DIJAK: I SUBSCRIPTION RATES: *gy évre ......................... $5.00 One Year ...................................$5.00 él évre .....................................$3.00 I Half Year ....................................$3.00 "''ntered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. Beszédes szamok — néma számok A pesti Szabad Népben egy elvtárs lelkes han­gon számol be arról, hogy mit látott a záhonyi vasúti állomáson. “Kincseskapu” ez, Írja, kincsek mennek vaggonszámra Oroszországba, kincsek jönnek vag­­gonszámra Oroszországból ezen a kincseskapun át. Hét kilométer hosszú ez a határmenti teherpályaud­var, több mint ezer ember dolgozik ott. Már ezek a számok is fogalmat adnak arról, hogy mily nagy az áruforgalom a záhonyi állomáson. De a lelkes elv­társ még több számmal szolgál az ámuló olvasónak: felszorolja, hogy látogatása napján mennyi vaggon mi mindent hozott a szovjetunióból. Például: 44 vaggon vasérc, 42 vaggn fa és cellulózé... papír, gyapot, lenkóc, nyersvas, kőszénkátrány, stb. Csupa nyerstermék. És ezekért a nyerstermékekért mivel fizet szov­jet urainak a magyar gyarmat? Ezt szeretné tudni a pesti Szabad Nép olvasója. De az elvtárs nem árulja el. Az elvtárs néma számo­kat mond, ilyesmiket handabandázva: “A Záhonynál hazánkba özönlő importcikkek tömege azt is meg­mutatja, milyen sokat fejlődött az utóbbi években a magyar külkereskedelem. A szovjet-magyar keres­kedelmi egyezmény uj, nagy távlatokat tár külkeres­kedelmünk elé. A hatalmas szovjet tervgazdaság biz­tos piac a magyar exportcikkek számára.” Ezzel a szószaporitással az elvtárs leplezni akar­ja azt a szomorú tényt, hogy a szovjet kifosztja a magyar gyarmatot, amennyiben nyerstermékeket szállít és ipaii termékeket kap cserébe — olyan áron számítva az egyiket is, a másikat is, ahogyan akarja. Drágán ad el a magyar népnek nyerstermékeket és olcsón viszi el a magyar gyárak termékeit: gépeket, orvosságokat, gőzhajókat, lokomotivokat. Biztos piac . .. Äz igazságszolgáltatás malma Az igazságszolgáltatás malma néha lassan őröl de biztosan. Olvassuk, hogy Bedford, Ind.-ban tűz­harcban agyonlőttek egy Alfred Steinbarger nevű fic­kót, aki a hírhedt Dillinger-banda utolsó életben levő tagja volt. Néha türelmetlenek vagyunk, amikor látjuk, hogy nyilvánvaló gonosztevők szabadon járkálnak. Oka ennek az, hogy az igazságszolgáltatásnak kéz­zelfogható bizonyítékokra van szüksége, hogy valakit elitéljen. Jogállam vagyunk és inkább néhány gaz­fickó szabadon járjon, mint az igazságtevés nagy elve szenvedjen sérelmet. Ha nem ragaszkodnának a törvényes eljáráshoz, hamarosan ártatlan polgárok szenvednének miatta. De gyakorlott gonosztevők ellen nem könnyű bi­zonyítékot szerezni. Gyakori eset, hogy a biró kényte­len felmenteni őket, holott tudja, hogy bűnösek. De a bírót épugy köti a törvény, mint a vádlottat. A nagy bűnöző szövetkezetek azonban mégis meg vannak törve, éspedig törvényes utón. Hol van már az A1 Capone, a Murder Inc., a Diliingerek és Sheldonok hírhedt gangjei? Az igazságszolgáltatás végzett velük, anélkül hogy megsértette volna az igazságtevés nagy elvét. Bűnözés mindig lesz, ameddig ember lesz. Bűnö­sök néha meg is fognak menekülni az emberi igazság­szolgáltatástól és csupán lelkiismeretük mardosása lesz a büntetésük. De az esetek többségében — mint Alfréd Steinbarger ismét egy példa rá — a bűnös elnyeri büntetését, anélkül, hogy az igazságszolgál­tatás malmának kerekei közé rozsda kerülne. Bölcs irányítás Mitchell munkaügyi miniszter figyelmeztette az amerikai ifjúságot, hogy az idén, amikor elhagyják íz iskolákat, egyetemeket, nehezebben fognak mun­kát találni, mint az előző esztendőkben. A háborús évek alatt és az azt követő fellendülés idején a munkaadók úgyszólván lasszóval fogták a fiatalokat, vállalva kiképzést, költségeket, hogy meg­felelő embereket találjanak. Most azonban fordult a kocka, a termelés lelas­sult és kevesebb emberre van szükség a nagy üzemek­ben, irodákban. A kormány, igen helyesen, tájékoztatja az ifjú­ságot a lehetőségekről. A nagy versengésre való te­kintettel összeírták azokat a foglalkozási ágakat, amelyekben ma még lehetséges az elhelyezkedés. A munkaadók alaposabb képzettséget , több tudást és gyakorlatot kívánnak. Ennek bizonyos tekintetben előnyei is vannak. Azok, akik kilépnek az életbe, nem ugrálnak majd egyik helyről a másikra a gyors és könnyű pénzkereset reményében. A múltban emiatt sok panasz hangzott el, a munkaadók részéről Aki azonban “lehorgonyozott” egy helyen és Az óceán színéről felszökött egy csoda magas hullám, sö­tétkék és fehér, ragyogó, gyö­nyörű. Olybá tűnt az az asszony a kék kínai szőnyeg fölött, mi­kor arra néztem, mert a töb­biek is arra néztek, mikor be­jött a szalonba. Uszályok kék bársonyban volt (nagy esté­lyiben), az arca, vállai, kar­jai mint a világitó fehér taj­ték, úgy érték a szememet. A hajának a feketesége el­veszett a fényben, amint átkelt a csillár alatt. A cipőjét, a sápadt arany cipellőt is csak később vet­tem észre, mikor már köze­lebb lebegett a vakító szép­asszony. A karperec, a briliáns az ujján, azok is szinte szándé­kos késéssel jelentkeztek az ember szemében, csak a tu­lajdonos ragyogjon először, az elefántcsont bőre, a korall szá­ja, a .pillantása zafír sugara. Kicsit váratni kell magára, csakugyan, az ilyen százszá­zalékos szépségnek: legalább egy tucat vendégnek ott kell már lenni, mikor érkezik, kö­zönség kell az ő megjelenésé­nek. El kell hallgasson hirtelen a duruzsolás, ketté kell szakad­jon egy nevetés, félbe kell maradjon egy édes pletyka, el kell válni a szájtól egy billi­­komnak, emelkedniük kell a székekről a gavalléroknak. Hogy tud megjelenni, hogy tud bevonulni, az ilyen szép dáma, mikor vacsorára jön! Hogy tud sehova és mindenki­re nézni, hogy tud sietni, és aközben méltósággal tartóz­tatni magát; hogy tud szeré­nyen és otthoniasan szerte mosolyogni és ünnepi is lenni: hogy tudja öntudatlan arccal hordani a csáhot, a sikert, az uralmat, az mind úgy illan kö­rülötte, mint a parfüm, amit a bőrére dörzsölt. Meg .kéne tapsolni. Legalább is valami bókkal szolgáltam neki asztalhoz me­net; jól esik hálásnak lenni a Irtás SZÉP ERNŐ szépségért és minden művé­szetért. — Milyen karcsú maga — mondom, — olyan karcsú, mint a gondolat. Nevet: — No köszönöm, éppen ma reggel rémültem halálra, mi­kor megmértem magam, kép­zelje harmadfél kilót híztam két hét alatt. Vidéki rokonok­nál voltunk, azalatt nem gya­korlatoztam. És sokat ettem ■ természetesen. De már ma el­- kezdtem a szűk kosztot. Sőt penitenciát is szabtam magam ’ ra, egy hónapig nem teszek ■ a teámba cukrot. Pedig én • mindent édesen szeretek. Meg­■ érdemiek ennyi büntetést, mért nem vigyáztam, nem : igaz ? Az asztal felett gyertyalán­­: gok merengtek. Egy gyertya­■ láng gyöngéden felvonaglott, : talán attól, hogy éppen oda té­• vedt a tekintetem. Az anyámnak olyan szoká­­, sa volt, megbüntette magát,- ha valami baja esett egy gye­­> rekének. Mondjuk, Sárika ka- I nyarót kapott. Szentül hitte- az anyám, hogy annak csak- ő az oka. Minek engedem a gyermekemet a dedóba decem­t berbe, mikor mindig járvány- van! Nohát erre egy hónapig 1 keserűen itta a kávét. 1 Ha a gyerek véletlenül to­- vább feküdt, mint az az egy i hónap, az anyám tovább is ke­serűen itta a kávéját, azt nem ' is kell mondanom. Másik eset, ) hogy Erzsiké elesik a szobá­­! ban, az asztal lábának ütődik,- szegényke betöri a piszéjét, s Az anyám a varrógépnél ül,- háttal, hogy tudott volna vi­- gyázni? Hogy? Az anya néz- 3 zen hátra minden percben, ha : az a kétéves apróság ott mász-, 1 kál a székek közt. “Nohát most- 5 nem fogom felvenni a barna- selyemruhám az ünnepre.” t Azután például megtörtént, hogy az anyám megrikatta a szolgálónka^mert az valami 1 ügyetl e t-MjP^csinált. ö de- szégyellem magam, édes fiam, i mosta egy hétig nem veszem a kezembe a regényt. Milyen öröme volt pedig az a kis regényolvasás délután, mikor már megfáj ült a dere­ka a gép előtt; a könyvvel szé­pen hátra támaszkodhatott a széken. Hiú asszony volt az anyám is, majdnem annyit törődött a leikével, mint a dámák a tes­tükkel. Finom étterem Washington egyik legelő­kelőbb, legfinomabb étterme a képviselőházban van. Ott a kongresszusi képviselők és vendégeik finom ebédet, vacso rát kapnak, olcsó áron. Az ét­terem vezetője, W. A. Brock­­well, azt mondja, hogy az utolsó öt évben az étterem de­ficitje évenkint 35,000 dollár volt és a hiány még 10,000 dollárral több lesz ez évben és ezután, ha a honatyák ragasz­kodnak, ahhoz, hogy fehér asz­talterítőn terítsenek nekik. Az étterem deficitjét a kongresz­­szusi költségalapból fedezik. Csengetek klubja Anglia legkülönösebb klub­ja a Csengetek Klubja. Célja: minden évben csengető-ver­­senyt rendezni, annak megál­lapítására, hogy a klub tag­jai közül ki tud a legszebben csengetni. A klub azonban rö­vid ideig működhetett, mert a háború kitörése után a ta­gok a frontra mentek és azok, akik a háború befejezése után hazakerültek, egy ideig sem­mi hajlandóságot sem mutat­tak a csengetésre. Végre az­tán most megrendezték a má­sodik versenyt is, amelyben százhuszonkét tag vett részt. Az első dijat egy Rhode nevű gyáros nyerte meg, aki — a zsűri megállapitása szerint — mindenkinél szebben tudja ráz ni a különböző nagyságú “ké­zi harangok”-at. Ä rádió A Los Borasones nevű spa­nyol halászhajó Cape Juby közelében zátonyra futott és itt a hajót egy kalózbárka tá­madta meg. A bajbajutott hajó parancsnoka rádió utján kért segítséget. Az első rádió­­hivást egy madridi állomás fogta fel, amely azonnal érte­sítette a tengerészeti minisz­tériumot. A minisztérium vi­szont ugyancsak rádión két útban lévő ágyú naszádot érte­sített. A Los Borasonest meg is mentették, mert a hadi­hajók éppen akkor érkeztek Cape Jubyhoz, amikor a kaló­zok megkezdték a fosztoga­tást. Nagy volt a meglepeté­sük, amikor látták, hogy ke­lepcébe kerültek. Ott tévesz­tették el a dolgot, amikor szá­mításaikból kifelejtették a rá­diót. Nem bírta tovább Vannak emberek, akik sze­relmi bánatukban öngyilkos­ságot követnek el, mások anya gi okok, gondok miatt végez­nek magukkal, a. pillanatnyi elmezavar is gyakran szerepel az öngyilkossági okok között. David McMullen a manches­teri kereskedő különös ok I miatt vetett véget életének. McMuller egy napon csuklani kezdett és miután a csuklás órák múlva sem szűnt meg, orvoshoz ment. Az orvos nem tudott rajta segíteni. Másnap még mindig csuklott, más or­vost keresett fel, ide-oda fut­kosott, de minden orvosi be­avatkozás hiábavalónak bizo­nyult. Hat napig csuklott a szeren­csétlen ember és végül nem bírta tovább a szenvedést, szivenlőtte magát. Mire hoz­zátartozói rátaláltak, már ha­lott volt.-■>­­' —"fr-“' A Jó Pásztor Verses Krónikája MEMORIAL DAY ina: SZEGEDY LÁSZLÓ EMLÉKEZÉS NAPJÁN, Memorial Dayre büszkék vagyunk mindig egy-egy magyar névre 178 éve Washington hadában Kováts ezredes már ott volt a csatában. Ő szervezte meg a yankee lovasságot, amely a csatákban mindig rendet vágott. Uncle Sam honáért folyt el szive vére: hős magyar nevének dicsőség a bére. Történelmünk régen feljegyezte nevét s a legnagyobbak között jelölte meg helyét. És mig történelmet Írnak majd e honban: ott tündököl neve a yank Pentagonban! MIKOR ÚJABB KORSZAK újabb vihart kavart, Lincoln csatáján is ott leljük a magyart. Bár maroknyi volt csak a magyarság száma: Lincoln seregében mind elment csatába. Sok magyar tábornok és sok főtiszt mellett a magyar csapatból két ezred kitellett. . . . Uj korszakok jöttek; világháboruztak, nemzetek, országok szinte vérben úsztak. Nem feledtük eskünk: Uj hazánk a hazánk és áldását mostmár Uncle Sam adja ránk. Ott küzdöttünk újra a yankek sorában: hü polgárok lettünk életben-halálban! SIRATTUK BÁR SOK-SOK testvérünk múlását: megálltuk keményen sorsunk körforgását. Otthon ringatta bár bölcsőnket az anyánk: itt már Amerika lett örökös hazánk. Itt már Uncle Sam lett örökös vezérünk s mihelyt szükség lesz rá, érte ontjuk vérünk. Nem vagyunk vendégek; már polgárok vagyunk; Uncle Samé tehát szivünk és a karunk. Kivirágzik újra emlékeink bokra, mikor virágokat szórunk a sírokra, S mig éltünk tovafut a kis életsajkán: ne feledjük mindezt Memorial napján! megbecsülte magát, annak nem volt oka a panaszra. A lehetőségek még ma is sokkal nagyobbak Ameriká­ban fiatal indulók számára, mint a világ bármelyik más részében. HOL VAN AZ ASSZONY? PESTI RENDŐRKAPITÁNY KRÓNIKÁJÁBÓL Hegedűssel legelőször a hivatalba hajtattunk, mert értesítéseket vártunk néhány táviratra, amit a szülékhez, rokonokhoz adtunk fel. Az Erdélyben lakó szülőktől kaptunk is egy kétségbeesett hangú táviratot. Nem tudnak semmit, haza nem érkezett s könyörgnek ők is, hogy a feltalálására mindent kö­vessünk el. Hasonló tartalmúak voltak a rokonktól kapott értesítések is. Taraczkosynéről semmit sem tudnak, hozzájuk nem szökött. — No, Hegedűs, — mondtam —, most már gyerünk ki a vasútra s állapítsuk meg, hová szökött ojiagysága. — Sejt valamit a kapitány ur? — kérdé mohó kíváncsisággal Hegedűs. — Hát valamit talán. Majd meglátjuk, bevá­lik-e? Hát magának van-e valami gondolata? — Én azt hiszem, — mondá a detektív — hogy a házasfelek között történhetett valami. Az asszony akarta elhagyni az urát. De hogy miért és hová szö­kött, azzal egyáltalában nem vagyok tisztában. — Hát akkor induljunk a vasúthoz. Ez lesz az első lépésünk, ahonnan tovább mehetünk. Kihajtattunk a keleti pályaudvarra. Itt nem volt valami túlságosan nehéz megállapitani, hogy a kérdéses időben hova és milyen vonat indult. Meg­kaptuk rövidesen a kalauzokat is. Csakhamar meg­tudtuk hát, hogy a bájos fiatal szökevény a délutáni gyorsvonatra váltott egy elsőosztályu jegyet. A ka­lauz elmondotta, hogy amikor a jegyeket ment ellen­őrizni, a fiatal asszonyt egy elsőosztályu fülkében találta. Vele egy fülkében nem volt más, mint egy magas, szőke bajuszos, nyalka huszárkapitány. — Hüh, teringettét! — kiáltott fel hüledezve Hegedűs. — Ez már szörnyű baj. Hei, ha ezt a sze­gény kétnapos férj megtudja. — Csak semmi hüledezés, kedves Hegedűsöm — csititom le a szörnyülködő férfiút. — Én azt hi­szem, hogy a huszárkapitánynak ehhez a dologhoz éppen semmi köze sincsen. Véletlenül történhetett, hogy egy fülkébe kerültek. Ettől az uniformistól az én Taraczkosy barátom egészen nyugodtan alhatik. Hegedűs hümmögött egy kicsit: — No, no, mégis egy huszár. Miután megállapítottuk, hogy hol szállott ki az asszony, — a huszár is ugyanott szállott le, amire Hegedűs megint egy nagyot pislantott — minden té­­távozás nélkül felkaptunk a legközelebbi vonatra és magunk is oda utaztunk. A vonaton előhúztam a zsebemből Taraczkosy­­né imakönyvét s tanulmányozni kezdtem. A meg­jelölt és sokat olvasott imákból, a szent képekből, de meg a képek hátán levő írásokból egyszerre ki­tárult elém ennek afiatal asszonynak egész ártat­lan, érintetlen, naiv, hivő lelke a maga szűzi tiszta­ságában, a maga leheletszerű, finom himporával. Láttam a hiten és ezen a tisztaságon fanatikus ma­kacssággal függő nő eszményképét, akit hid eg _ bor­zalom tölt el arra a gondolatra, hogy ebből a hitből, ebből a tisztaságból egyszer valaki ki fogja zavar­ni. Olyan ez a lélek, mint a himpor a virágon: ha rálehelsz durván, vagy ha kezeddel érinted, elszáll, szétfoszlik, de elhal, szétfoszlik vele a virág vará­zsa is. » Valóságos költővé s ábrándozóvá tett ez a ta­nulmány úgy, hogy szinte kellemetlenül érintett a Hegedűs prózai hangja, mikor jelentette: — Kapitány uram, célnál vagyunk. Kiszállottunik s mindjárt a nyomok kereséséhez kezdettünk. Megkaptuk nagynehezen a kocsist, aki Taraczkosynét a pályaudvarról a városba bevitte. Annyit mondtam csak neki, hogy vigyen el ahhoz a házhoz, a hova azt a fiatal uriasözonyt vitte. A kocsi elindult, Hegedűs folyton növekvő izga­tottsággal leste, hogy mi lesz, hova lyukadunk ki végre. Zeg-zugos utcákon, tekervényes mellékutakon robogott a jó öreg vidéki bárka s észrevettük, hogy valahová a város túlsó végére visz bennünket. Egy félórai bárkázás után megái lőtt a kocsink s mi ki­szálltunk. Egy nagy, szürke, négyszögü épület előtt állot­tunk. A falak némán meredtek ránk az éjszakában, a hatalmas, nagy, vaspántos zöld ikapu maga volt az élő tiltakozás. — Miféle épület ez, kocsis? — kérdem a bárka tulajdonosától. — A szent szüzek kolostora — felelt közönyö­sen. — Ide hozta azt a nagyságos asszonyt? — Ide, instálom. Odafordultam az én ámuló Hegedűsömhöz: — Nos, Hegedűs, kezdi már érteni a rejtélyt? — Hát — kezdem egy kicsit. De talán majd na belépünk . , . — Ide pedig nem lépünk be —- mondtam. — Hanem táviratozunk azonnal a mamának, meg a férjnek, a többi az ő dolguk. * * * A szökevény szép asszonyt, Taraczkosy képvi­selő kétnapos feleségét meg is találták szénen a zár­dában. Nagyon bele volt nevelve a szent élet, azért ijedt meg attól az uj világtól, amely a házassága ál­tal előtte megnyílott. Haza nem mert menni, hát visszaszökött a zárdába, ahol nevelkedett s ahol a nővérek között igazi barátnői voltak. A férjnek és az anyának sikerült rábeszélni a visszatérésre őt. Úgy tudom, hogy később igen jó házaséletet éltek. A szép asszony imakönyve itt van most is nálam. Eltitkoltam, hogy a tulajdonomban van. Kedves emléke ennek a kissé furcsa nyomo­zásnak. Néha felnyitom s kellemes perceket szerez nekem, amikor lapjai közül kiemelkedik egy hótisz­ta, ártatlan, himporos női lélek, aki még fél, aki még megijed a durva, szennyes világtól s annak kellemet­len, fertőző érintésétől Hej, milyen kevés lélek van ilyen . . . Kis RÓNIKA

Next

/
Oldalképek
Tartalom