A Jó Pásztor, 1953. január-március (31. évfolyam, 1-12. szám)

1953-01-23 / 4. szám

PAGE 6 OLDAL -Ä JŐ PÁSZTOR (’kvalanxii dtihstk GOV. FRANK J. LAUSCHE NEGYEDIK BEIKTATÁSA Ohio történetében most fordult elő első Ízben, hogy a kormányzót negyedszer is megválasztották. Nagy beszédet mondott Ohio állapotáról Frank J. Lausche kormány­zót, aki példátlanul áll Ohio ál­lam történetében mint négyszer is megválasztot államfő, új­ra iktatták be hivatalába. A kormányzó az egyszerű esküté­tel után, ami a State House csar­nokában vagy 500 ember jelen­létében folyt le, nagy beszédet mondott Ohio állam gazdasági állapotáról. Beszédében az álla­mi törvényhozásnak 23 fohtos javaslatot tett. A javaslatok közt első helyen áll egy uj gáz, telefon, villany­áram szolgáltatási ármegállapi­­tás, az állam útvonalait haszná­ló truckok súly és távolság szempontjából való megadózta­tása, uj erős törvény, amely Gov. FRANK J. LAUSCHE Kincses i Jó Pásztor I Czinka Panna (Folyt, az 5. oldalról) ga is odament, hogy személyesen megtudja a történteket. Csajághy uram azután, hogy olyan hatalmasat ordított,7 nem szólt többé egyetlen szót sem, sőt egészen bárgyú és egy­ügyű tekintetét vetett maga köré. Az amúgy is vérmes és hir­­telenhangu ember annyira feldühödött azon, amit a fővezér az unokahugáról mondott, hogy az első pillanatban szinte vad­állati erővel tört ki belőle az ordítás. Am a következő pillanat­ban máris tisztában volt azzal, hogy a fővezérrel áll szemben, a hatalmas Bercsényivel, aki a kurucok ItöZött a fejedelem után a legnagyobb tekintélyű ember. Ezzel szemben ő nem jár­hat úgy el, mint más emberfiával, igv hát ugyanabban a pilla­natban, amikor ösztönszerüen rá akart rohanni Bercsényire, már azt is tudta, hogy ezt nem szabad megtennie. Ez a kettős erőkifejtés azután sehogysem tudott rendes utón kiegyenlí­tődni, úgyhogy végül is féloldali gutaütés érte az érdemes Csa­jághy uramat. Mindez egyetlen pillanat alatt játszódott le, úgyhogy mire a kiabálásra az emberek megfordultak, akkor már csak azt láthattták, hogy Csajághy bambán bámul maga elé és igy egészen bátran mondhatták azután az ottlevők a tá­volabbról jövőknek és a fejedelemnek, hogy Csajághy úgy lát­szik a gutaütés közeledtét érezte, azért ordított olyan nagyon. Persze rögtön intézkedtek, hogy a beteget szállítsák el. Isten büntetése azonban igen rövid idő alatt Bercsényi ura­mat is utolérte. A mértéktelen italélvezettől, amitől pedig igen nagyon óvták az orvosai, meg Csajághy esetén való izgalmá­ban olyan reszketős fogta el mindkét lábát, hogy nem tudott sehogy sem felkelni ültéből. ■ 5 * * Népssérü ismertetések a tudomány, a kutatás, a történelem, £ földrajz, találmányuk, felfedezések, a csillagászat, a tér- ■ mtszet, az átlát és növényvilág, stb. köréből. ” ■ rtiBBBBKiaBBBBBBBBaaBBiBBBBBBBBBSBSSBBBaBBal1 LÁTOGATÁS A KELETI MÚZEUMBAN HARMADFÉLEZERÉVES KAPU A chicagói egyetem régészeinek ásatásai nyomán nap­fényre kerültek Nabukodnozár babilóniai királynak, a nagy hóditóna'k egyes vázái, dombormüvei, dísztárgyai, cserépre égetett könyvtárlapjai, írott .parancsai, hadüzenetei, békekö­tései. / A kiásott romok között megtalálták Nébukodnozár palo­tájának egyik kapuját is, amely most a chicagói Keleti Mu­zeum babiloni termének a bejárata lett. A kapu szines zománcozott téglákból épült. Kétharmad­­íésze teljesen eredeti* úgy ahogy valamikor a bibliából is is­meretes babinóniai király palotájának kapuját díszítette. A hiányzó egyharmadrészt pedig teljesen korszerűen az egye­tem régészei építették hozzá. Harmadfélezef évvel ezelőtt tehát már ismerték az ége­tett, zománcozott téglák készítésének titkát. De ismerték a magas képzőművészetet is. Mert a kaput két oldalon gyönyö­rűen megmintázott, egymással szembenéző oroszlán díszíti, szines téglákból összerakva. Az akkor legyőzött, Judeának nevezett zsidóország cime rében is két oroszlán volt és valószinü, hogy — mintegy dia daljqjül — ezt akarta a 'babilóniai király palotájának kapu jába belemintáztatni. Az oroszlánok rajza tökéletes, a mü vészét tehát már akkor magas fokon állott Babilóniában. A fáloh pár évvel ezelőtt még hivatalos felírás volt olvas­ható, melyet ismeretlen kezek eltávolítottak a falról és a mu zeum vezetősége újabb felírással mindmáig nem pótolta a ré git. A felirás, emlékezet szerint leírva, kb. ezt tartalmazta: “Ez a Kapu Nabukodnozár babilóniai király palotájánál: bejárata volt egykor és a zsidók ősei, akiknek Nabukodnozái Kr. előtt 560-580 kőiül mind a 12 törzsét foglyul ejtette és Babilóniába hurcolta, bizonyára jól ismerték ezt a kaput amely alatt, rabszolgafelügyelőktől hajszolva, hosszú éveken át jártak ki és be, hogy újabb épülő palotákhoz anyagot hord­janak . . .” A hitleri évek alatt Strich chicagói érsek a “Remény és Vigasztalódás Kapujának” nevezte el ezt a kaput, amely alatt újra sok ezer szabad amerikai zsidó polgár vonult át, mint­egy jelképül annak, hogy ők még mindig itt vannak, amikor Babilóniának már csak egyes maradványait lehet kiásni az ezredévek földrétegei alól és bizonyára akkor is itt lesznek, amikor már a hitlerizffius hamvait is vastagon fogja befedni az enyészet pora. A kát. főpap jóslata valóban hamar beteljesedett. Csak­úgy. ahogyan elenyészett, a történelem mélységébe sülyedt Babilónia egykori hatalma, fénye, dicsősége: éppen úgy a tör­ténelem mélységébe hullott már Hitler minden dicsősége, ha­talma és beteges tébolya iá. AZ ELVESZETT ZSIDÓTÖRZSEK Nabukodnozár király kapuja a régmúltak kutatói előtt sok mindenre tud választ adni. Egy kérdésre azonban nem tud felelni: Mi lett a babilóniai fogságba hurcolt Judea nyomtalanul eltűnt két törzsével? Nabukodnozár Judeának mind a 12 törzsét Babilóniába vitette, de. mint tudjuk, onnét később csak 10 törzs tért vissza hazájába: Palesztinába. Mi lett a hiányzó 'két törzzsel ? Egyesek szerint beolvad­tak a babilonok, vagyis kaldeusok közé és azokkal együtt tűn­tek el örökre a történelem színpadjáról. De ezt a feltevést csak kevesen fogadták el, mert sem Nabukodnozár, sem utódai, sem a kaldeusi papok soha nem kényszeritették a zsidókat, arra hogy vallást cseréljenek. El­lenkezőleg: a zsidók egyre nagyobb és nagyobb megbecsü­lésben részesültek Babilóniában, úgy hogy közülök igen so­kan a legmagasabb tisztségeket nyerték el. Akadtak tudósok, akik azt állították, hogy az eltűnt két törzs, mikor Babilóniából megszabadultak, nem Palesztinába, hanem Indiába vándorolt. megtiltja, hogy a munkában va­ló alkalmazásnál tekintettel le­gyenek az emberek fajára, szí­nére, vallására, ez az úgyneve­zett Fair Employment Practi­ces Law lenne. Javasolja a kor­mányzó a lóversenyfogadások­ból az állam részének 2y2%-ról 6%-ra való felemelését, továb­bá a sales tax egészében az ál­lam részére való megtartását. Ebből a célból ajánlja, hogy tö­röljék el a kereskedőknek járó 2% levonást s a magánosok ré­széről a sales tax receptjeinek 3%-os jutalék mellett való be­váltását. Ha ezt kimondja a tör­vényhozás, akkor csak az egy­házak, kórházak, aggmenházak, árvaházak és más magán jót.é­­konycélu intézmények válthat­ják be a sales tax nyugtákat. Üzv. Bodnár Andrásié meghalt Bodnár A. Lajos édesanyja 65 évet élt. Özv. Bodnár Andrásné, sz. Mráz Erzsébet, a clevelandi ma­gyarság kiváló tagjának, vezér­­férfiának: Bodnár A. Lajosnak édesanyja január 10-én, szom­baton hosszas szenvedés után 65 éves korában meghalt a fiá­nak 21378 Avalon drivei, Rocky River külvárosi otthonában. Az elhunyt, akit 8 éves korá­ban hoztak ki szülei Ameriká­ba, szülőhelyéről, Sátoraljaúj­helyről, buzgó tagja volt a Szent Imre Egyházközségnek és egy­leteinek és az Öreg Amerikás Magyarok Családjának is. Öz­­vegyságánek éveit bearanyozta két szép unokájának felserdü­lése és a kis család boldogsá­ga. A család, valamint a testvé­rei gyászában osztozik a cleve­landi magyarság sokezer család­ja, akik a temetésrendezői hi­vatásban az elmúlt 25 évben őszinte, jóakaró barátot ismer­tek meg Bodnár A. Lajosban, amikor gyászukban hozzá for­dultak vagy munkaszerzés és egyéb ügyekben szeretettel fel­keresték. Özv. Bodnár Andrásné a fia 3929 Lorain avenuei kápolnájá­ban nyugodott ravatalon, ahon­nan január 14-én, szerdán reggel a 9-kor kezdődött ravatali szer­tartás után 9,30 órára a Szent Imre templomba, majd a családi sírboltba kisérték. MIG-pusztulás JAKAB ISTVÁN ÉS TESTVÉREI KÉT GYÖNYÖRŰ TEMETKEZÉSI OTTHONA 11713 BUCKEYE RD„ 8923 BUCKEYE RD. Tel: WA»hington 1-4421—TehCEdar 1-0384 Az elhunytakat a legszebben, a gyászoló c»a­­íádok teljés megelégedésére ravatalozzuk fel. OTTHONAINK TELJESEN DÍJMENTESEK Amerikai Sabre repülők lelőt­tek a múlt hét közepén nyolc orosz MlG villámrepülőgépet és jelentették, hogy valószínűleg még tizenegy MÍG lezuhant vagy megsérült, de az utóbbi győzelem nem bizonyítható, mert a légi párbajok pillanatok alatt játszódnak le. Leonard Lil­­ley kapitány ez alkalommal lőt­te le a hetedik orosz repülőgé­pet, ____________________ KÉTSZÁZ HUSZONKETTEDIK FEJEZET Régi emlékek. Minka és Palotai gróf azután, hogy kikerültek a dobsinai jégbarlang tündérbirodalmából, jóidéig vándoroltak, amig vég­re olyan kocsmára bukkantak, amely egyben vendégfogadó is vol, szállást kaphattak és itt tölthették az éjszakát. Minka és Palotai gróf, akik mindketten hozzászoktak az előkelő élethez, most nagyon szerényen éltek, miután nem volt náluk elegendő pénz, hiszen úgy távoztak el a pozsonyi szál­lásukról, hogy rövidesen visszatérnek. Takarékoskodni kellett tehát, miután messze volt még a Palotai-birtok, ahová igyekeztek. Az volt a tervük, hogy mindenekelőtt visszatérnek a Palo­tai-birtokra, Minka ott marad a kastélyban, a gróf pedig hala­déktalanul jelentkezik a kuruc hatóságok előtt és újra hadba vonul. A kocsmákban a gróf próbált olcsó pénzen lovakat sze­rezni, hogy kényelmesebben folytathassák útjukat, de nem kaptak, igy tehát nem volt más hátra, mint gyalogosan menni tovább. Palotai gróf abban bízott, hogy útközben majd csak akad olyan helyre, ahol ismerőse lakik, akitől addig is, amig hazatér, megkapja a szükséges összeget, amellyel kocsit és io­­vakat vásárolhat. Már eddig is nagy ut volt mögöttük, a fejtelmes földalatti részen való vándorlás alaposan kifárasztotta mindkettőjüket s ha arra gondoltak, hogy Dobsinától bizony még hosszú az ut h Dunántúlig, nagyot sóhajtottak . . . A hosszú gyaloglás azonban csak eleinte tetszett ilyen fá rasztónak. Később már vidáman múltak köröttük az órák, amiben el­ső sorban a táj megváltozásának is szerepe volt. Most táskaféléjén járt az idő és az erdőségek, amelyet mellett elmmuftak, a tavasz zöldjében és illatában úsztak Szebbnél-szebb részletek tárultak eléjük és mindketten teli tü dővel szívták magukba a gyönyörűséges illatot. így vándoroltak nap-nap után, az egyik este azután érde­kes fordulat következett be életükben. Ezen az estén mindkét Len már nagyon fáradtan vánzsorogtak, mert aznap különös képpen nagy utat tettek meg és szerettek volna lepihenni, de se­hol sem kínálkozott az éjjelzésre alkalmas hajlék. Az erdő ségből, amelybe beletévedtek, csak nem tudtak kivergőzni. Már-már azzal a tervvel foglalkoztak, hogy miután semmi reményük nincs arra, hogy akármilyen rozzant csárdába eljus­sanak, majd az erdőben töltik az éjszakát. Minka erre már kész is lett volna, de a gróf még ellen­kezett. — Várj, kedvesem, hátha mégis sikerül valamilyen helyre akadnunk..• S alig; mentek tovább, pár perccel később meglátták, hogy az erdő egyik tisztásáról füstoszlop emelkedik az égnek. Palotai gróf diadalmasan felkiáltott: — Látod! Ugye mégis jó volt, hogy vártunk? Ahol füst­oszlop száll az égnek, ott sütnek vagy főznek és ahol sütnek vagy főznek, ott nekünk is jut harapás, meg nyugvóhely a kö­zelgő éjszakára . . . — Igazad van, kedves! — mondta Minka gyöngéden és most, hogy közel volt már a cél, elfelejtett minden fáradtságot és meggyorsította lépteit. Rövidesen odaértek. Cigánytábor volt. * Palotai gróf az első pillanatban, amikor az erdő sűrűjé­ből hirtelen a tisztásra kerültek s ott elibülc tárult a cigánytábor képe, megdöbbent. A cigányok nem voltak annyira bizalmat gerjesztők, hogy nyugodtan le mert volna ereszkedni közéjük s már-már arra is hajlandó lett volna, hogy tovább folytatja az útját étlenül, szomjan és álmatlanul, csak hogy ne kelljen ebbe a kétes tár­saságba keverednie, Minka észrevette a huzódozást és sietett megnyugtatni: — Ne félj, drága Lászlóm, ha nem is néznek ki valami csábítóan, jó emberek, akik körében nemhogy semmiféle bán­­tódás nem érhet bennünket, de egyenesen szives vendéglátók lesznek . . . — Erre igazán kiváncsi vagyok! — mondta nevetve Pa­lotai gróf. Azután nagy elhatározással odalépett az első tűz köré gyűlt cigányok mellé" és hangosan rájuk köszöntött: — Adjon Isten jó estét! A cigányokat ugyancsak meglepte a váratlan látogató, akinek közeledését nem vették észre. Hirtelen hárman, négyen is talpraugrottak és kissé fe­nyegetően közeledtek a gróf felé. Ekkor előlépett Minka is a háttérből és cigányul kiáltott a közeledőkre: — Hej, miféle törzsből valók vagytok, ahol már azt az udvariasságot is elfelejtették, hogy ha valaki köszön, azt vi­szonozni illik . . . A cigányok megszégyenülten dünnyögték: — Jó estét! — Ez már beszéd! — bólintott Minka. — Most azután azt mondjátok meg, hogy merre van a vajda, mert vele szeret­nék néhány szót váltani ... Nem is kellett messzire menni, mert a vajda ekkor már közeledett feléjük, hogy szemügyre, vegye az idegeneket, akik a táborba jöttek. Minél közelebb jött hozzájuk, annál kidülledtebb szemek­kel nézett előre és amikor meghallotta Minka cigányköszön­tését, egyszerre csak örömtől sugárzó arccal, a boldogságtól villámló szemekkel felkiáltott: — Minka! Most már a grófnő is alaposabban szemügyre vette a kö­zeledő, javakorabeli vajdát és megismerte ő is: —- Péró! A Marinbó-törzs egykori cigánylegénye volt, akinek a szi­ve valamikor jaj de nagyon dobogott érette. Minka emlékezetében egyetlen pillanat alatt felvillant a múlt, visszatértek a régi emlékek. Emlékezett, hogy egykor Péró éppen azon kesergett, mert nem őt, hanem Palotai gró­fot, a környék fiatal földesurát szerette s hue most, amikor viszontlátták egymást — ő Palotai gróf felesége, Péró pedig vajdája a cigánytörzsnek. A vajda összecsapta a kezeit: — Minka, Minka, hát csakugyan te vagy az? Az asszony mosolyogva bólintott: — Igen . . . Csakugyan én és itt van a férjem, Palotai gróf . . . A cigány sem felejtette el egykori vetélytársát, aki ime — szerencsésebb volt. Ami neki nem sikerült, sikerült a gróf­nak és ez a kudarc ebben a pillanatban belehasitott a szivébe, irigykedve, bosszankodva és fájdalmasan gondolt arra, hogy az egykori cigányleány mégis felesége lett a grófnak, büszke grófné lett belőle . . . Ám ezt az érzését, minden keserűségét eltitkolta most és mosolyogva, udvariasan köszöntötte a vendégeit: — Gróf ur, jöjjenek közelebb, szívesen látott vendégei lesznek a Marinbó-törzsnek. Palotai grófnak még ez udvariaskodás után sem volt sok bizalma a cigánytáborhoz, de nem szólt, hanem pinkával együtt ment a vajda által jelzett irányba. Mikor azután a tűzhöz értek, Péró hellyel kínálta meg a vendégeit és intézkedett, hogy a számukra is főzzenek az egyik bográcsban. — A labancok által megszállt vidékről jövünk — magya­rázta Minka — és hazafelé igyekszünk az uram birtokára '. . . Sajnos, ezen a vidéken nem találunk semmiféle csái’dára, igy nincs más hátra, mint hogy itt töltsük az éjszakát . . . Péró udvariasan felelt: — Mondottam, hogy a gróf urék szívesen látott vendé­gei lesznek a törzsnek! Már rotyogot-t is a bográcsban a jófajta gulyás, kellemes ételszag terjengett a levegőben, ugyancsak csiklandozta a gróf és a grófné orrát, hiszen tizenkét órája volt csaknem, hogy utoljára ettek. Péró megparancsolta a cigányoknak, hogy mindenben szolgálatára legyenek a grófi párnak és amikor megfőtt az étel, személyesen szolgálta ki őket, a törzs legszebb, virágos tányérjait adta oda nekik és intézkedett, hogy előgörgessék azt a hordót, amelyben a legjobb borukat tartogatták. A vacsora nagyszerűen ^sikerült. Nem győztek eleget enni a rendkívüli Ízesen elkészített bográcsgulyásból és szaporán hörpintettek a jófajta hegyal­jai borból is. S amikor elkészültek a vacsorával, megindult a "beszélge­tés, az emlékezés a múltra. Ezer és ezer olyan dolog volt, ami érdekelte Minkát, hi­szen valamikor ő is ennek a cigánytörzsnek volt a tagja, innen szakadt el, amikor Abcli pasa janicsárjai rája törtek és el­hurcolták a budai hárembe és akkor ottmaradt az erdőben forrón szeretett kislánya, akit azóta sem tudott elfelejteni, akiért annyit epekedett álmatlan éjszakákon és busongó nap­palokon keresztül. Bárónak is sok minden eszébe jutott. Eszébe jutott, hogy mennyire szerette Minkát, a szép ci­gánylányt, aki most fényes ruhában toppant eléje, grófi férj­jel az oldalán . . . Amig vacsoráztak és mindketten el voltak foglalva az étkezéssel, titokban hosszan és mélyen elnéze­gette. A szemét most is úgy rajtafelejtette Minkán, mint a régi időkben, amikor hasztalan sóvárgott, epekedett utána, hasz­talan könyörgött egyetlen csókjáért . . . Megállapította, hogy Minka most még szebb, mint valaha . . . Akkor feslő bimbó volt, most kinyílt és a legszebb virág­zásban levő rózsa ... : A régi szerelem újra fellobbant Péró szivében s ahogy hosszán, a régi szerelmes tekintettel elnézegette Minkát, már arra a göndolätfa jutott, hogy valamiképpen vissza kellene szerezni Minkát a törzs számára . . . És a maga számára! Milyen szép vajdáné lenne belőle! Péró Özvegyember volt. Felesége, aki valamikor a törzs legszebb leánya volt, mi­után azonban tizenkét gyermekkel megajándékozta, éppen az elmúlt hónapokban elhalálozott s mostanában Péró azon tör­te a fejét, hogy újra meg kellene házasodnia, mert egyrészt egyedül unalmas az élet, másrészt pedig a vajdához úgy illik, hogy asszony legyen mellette. De kit vegyen el ? A törzs nagyon megfogyatkozott az idők viszontagságai során, különösképen megfogyatkozott pedig a szép nőkben, már pedig Péró felett akármennyire eljárt is az idő, csak szép lányokra szeretett szemet vetni. Minka igen a kedvére való volt s érette képes volt bár^ mire. Mindenfélét forgatott a fejében, hogyan marasztalhatná itt, hogyan választhatná el a férjétől, de semmi okos dolog nem jutott az eszébe. Ekkor azonban megszólalt Minka és váratlanul Péró mal­mára hajtotta a vizet. — Mondd, Péró, ha már találkoztunk, nem tudsz valamit a kislányomról, akit ott hagytam a sátor előtt, amikor a gaz janicsárok elragadtak? Péró szive megdobbant. Ez az a pont, ahol megfoghatja a szép grófnét, a tábor­ban marasztalhatja és aztán ... Majd csak lesz valahogy! — Hát azóta nem hallottá semmit róla,? — Semmit, semmit! — mondta szomorúan Minka és a szemeiben könnyek csillantak. — Úgy tudom — jelentette ki erre Péró vakmerőén, jól­lehet ő is annyit tudott a kis árváról, mint Minka —, hogy va­lamelyik cigánytörzzsel járja a világot . . . Erre már Palotai gróf is előrehajolt és csillogó szemekkel leste a cigánv szavait, hiszen a gyermek az ő gyermeke is volt. — Beszélj — kiáltotta — és ha feltaláljuk a gyermeke­met, gazdag jutalomban részesítelek! — Csak annyit tudok — jelentette ki Péró —, hogy vala­melyik cigánytörzzsel kóborog, ennyi azonban éppen elég ah­hoz, hogy rátaláljunk ... Ez persze idő kérdése . . . Ha a gróf urék rászánnak egy-két hónapot, hogy a körünkben éljenek, velünk tartsanak vándorlásunkban, abban az esetben könnyen lehetséges, hogy rábukkanunk a keresett leányra . . . (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom