A Jó Pásztor, 1952. november-december (30. évfolyam, 46-52. szám)
1952-11-28 / 48. szám
PAGE 8. OLDAU A JÓ PÁSZTOR ERZSÉBETEK ERZSÉBETJE A hivő férfi hivő asszonya Advent első vasé.napja EVANGÉLIUM Szent Lukács, 21. fej., 25—33 Jelek lesznek a napban és holdban és csillagokban és a földön a népek kétségbeesett rettegése a tenger zúgása és háborgása miatt, s megdermednek az emberek azon félelmétől és várástól, amik az földkereségre jövendők. Mert az egek erői megindulnak és meglátják majd az Emberfiát, amint jön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel. Midőn pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel és emeljétek föl fejeteket, mert közelget a ti váltságtok. És hasonlóságot monda nekik: Nézzétek a fügefát és a többi fákat. — Amikor azok már hajtanak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Úgy ti is, midőn ezeket történni látjátok, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa. Bizony mondom nektek, el nem múlik e nemzedék, mignem mindezek meglesznek. Az ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak. SZENTBESZÉD Valahol egy. messzi országban egy sirhalom áll, amelynek kövére jiem a halott nevét, hanem ezt a szót vésték bele: “Hiába!” Ki fekszik ezen kő alatt, azt senkisem tudja. Szerencsétlennék és kétségbeesettnek kellett lennie annak, aki ilyen sirfeliratot választott. Ez a szó elbeszéli nekünk, hogy midőn a haldokló a jövendők felé tekintett, csak fekete, barátságtalan éjszakát látott s semmi reménysugarat, amely a sötétben világitana... “Hiába éltem, hiába kerestem a boldogságot, hiába reméltem!” Óh, kimondhatatlanul szomorú halálnak kell lennie az ilyennek, meghalni e szóval az ajkon: “Hiába!” Nem nehéz elképzelni, minő vigasztalást tartalmaz ez a szó: “Megbocsátás”, de még könnyebb kétségbeejtő ez a szó: “Hiába!” A régi perzsák egyik királya egyszer három bölcs embert hivatott magához és megkérdezte tőlük: mi a legnagyobb nyomorúság a földön? . . . Az első igy válaszolt: “A legnagyobb nyomorúság a betegség.” A másik igy szólt: “A legnagyobb nyomorúság az öregség.” A harmadik pedig azt mondta: “A legnagyobb nyomorúság a halál percében egy elvesztegetett életre visszanézni”. —Valóban ez félelmetes lehet ... A legnagyobb élhagyatottság érzése is megenyhül az életben, ha elmondhatod: “Valaki mégis közel van hozzám: az Isten”. És a legnagyobb szenvedés és a legkinzóbb fájdalom megenyhül, ha ezt mondod: “Mostani szenvedéseim mértéke szerint fog egykor az örökkévaló öröm szivemben szétáradni”. De ha azt kell mondanod: “Isten távol van tőlem, mert elfordultam Tőle” és ha a halál pillanatában is, amidőn már nincs *,öbbé visszatérés, ezt kell mondanod, ez minden borzalmak öszszessége. “Megbocsátás” — minő vigasztalás rejlik e szóban. Midőn a haldokló múltjára visszatekint, bűneinek tömegét látja, amelyek mint sürü ködfelhők nehezednek lelkére és megfojtani akarják, de látja azt is tisztán és világosan, miként törnek elő a kegyelem napjának sugarai, hogy a ködöt eloszlassák, hogy abból semmi se maradjon. Látja továbbá, amint most lelkének termőföldjén, ahonnan a bűnök kipusztultak, Isten kegyelme napjától előcsalva, kedves erény virágok nőnek s az aratás napjára, mely most eljött, kinyillottak. Ha pedig ezután a jövőbe tekint a haldokló, ott látja az Örök Bírót, aki vár reá, hogy vele számadást tartson, de tudja azt is, hogy nem kell a Biró előtt félnie, reszketnie, mert szive a kegyelem számára nyitva volt és bünbánatot tartott, bűneiért bocsánatot nyert. Most, hogy elmúlt Szent Erzsébet ünnepe, újra megállapíthattuk, mennyi Erzsébetet kell köszöntenünk. Talán Máriát leszámítva, egy sincs ennyire népszerű a keresztnevek között. És szerte a világon mennyi Elisabeth, Lisbeth, Elisabetta ünnepeli őt, mennyi egyház és község viseli nevét! A “dycheseges zent Ersebeth azzon, ki vala Magyari Andre kiralnak Leanya”, amint 1526- ban az Erdy-kódex mondja, csakugyan egészen nagy: a középkor legnagyobb női s az egyháztörténelem legnagyobb szociális szentje. Négy éves korában már meny asszony volt, 14 éves korban férjhez ment és 21 évével négy gyermekes özvegy. Legmagasabbra nő., azonban szemünkben, ha azokat kérdezzük meg, akik megosztották vele életüket, hiszen nem hiába mondják, hogy a nagy emberek a nagy hegyekhez hasonlítanak: csak távolról imponálók, közelről észrevehetjük rajtuk a hibák szeplőit. Erzsébetnél nem igy van; az elragadtatás egyéniségét egészen az égig emelte. Lelkiatya, a “szinte kegyetlenségig szigorú” Marburgi Kon rád magister, Bertholdus leghűségesebb szolgálója, Ysentrudis, Guda és Irmengard 1234-ben ...... a szenltéavaiási per .... golt az evangéliumi szegénység áhitásában”. Ysentrudis nevű szolgája mondta el róla, hogy mikor még java dicsőségében élt, nagyon vágyakozott a koldusszegénység után. Fiatal még, ábrándozva játszik, tehát a gondolattal; és mikor együtt van szolgáivá, ócska köpenyt kerít vállára, avitt kendőt borit fejére és igy szól: “így járok majd ha koldulok és Istenemért nyomorúságot viselek el." Derűs szerelmét férje életének féltése árnyékozta be; mintha előre sejtette volna a kereszt hadban elkövetkezett korai végét. Bertholdus, a várkáplán mondja el, hogyan jött haza egyszer késő éjszaka Lajos, néhány lovagjával. Erzsébet aggódva várta és midőn végre holtrafáradva hazaérkezett, mindjárt tudta, hogy egy városban kelepcét állítottak fel számára és életét csak gyors lovaglással menthette meg. Lerohant az udvarra és “a nemes feleség, Erzsébet, a magyar király leánya, aki csodálatosan vallásos volt, — ezer csókot nyomott férje szivére és ajkára, igy fogadta dicsőségesen szerelmesét.” Gabriel Asztrik kanonok kitüntetése I Dr. Gábril Asztrik jószóvári premontrei kanonokot, egyetemi-tanárt az Egyesült Államok egyetlen Középkori Intézetének igazgatójává nevezte ki a Notre Dame egyetem elnöke. Gábriel Asztrik 1938-47-ig a gödöllői francia Collegium igazgatója és a budapesti tudományegyetem tanára volt. 1948-ban került a Notre Dame University Mediaeval Institutejébe, 1950-51- ben a Princeton Institute for Advanced Study hívta meg tagnak . Számos könyve jelent meg a magyar és külföldi szellemi kapcsolatokról. Újabban a párisi egyetem bízta meg okmánytárának publikálásával.. A katolikus békedij A Catholic Associatin for International Peace ezévben elő szőr ítél oda békedijat, amelynek célja, hogy elismerést fejezzen ki az iránt az amerikai iránt aki a nemzetKÖzi életben legtöbbet dolgozott a keresztény szellemű igazság és szeretet érdekében. — Az első dijat néhai MacMahon connecticuti szenátornak ítélték oda, aki “mint az atombizottság elnöke, az atómerőnek a gazdasági és ipari életben, építő célra való felhasználása érdekében végzett úttörő munkát és a békéért folyó erkölcsi harcnak lelkes munká sa volt”. A dijat az egyesült ezüst jubileumi bankettjén, a NCW igazgatója, Brian MacMahon szenátor egyetemi diáktársa és barátja nyújtotta át ünnepélyesen MacMahon 'Patríciának, az tragikusan elhunyt szenátor 11 éves kislányának. ADVENT Zihál a szél s megfagy a sóhaj, a felhő fenn fehér hajóraj. Könyörtelen, vad téli éjjel, az ut a messzeségbe vész el. De lángruhában száll az angyal s lila sugárral gyűl a hajnal. Adventi hajnal, zeng és árad a lélekből a tiszta bánat. S a vágy zokog és zsolozsmázik s harsog az Isten trónusáig. Sikolt a könnyes antifóna, hogy jöjjön a szépséges óra, harmatozza az Ur, az áldott, a békét és az igazságot, táruljon ki a Menny, a fénydus s szülessék meg a drága Jézus. Ölbey Irén folyamán — négy évvel halála után — csak jót és szépet tudtak róla mondani. “Mindig vallásosnak. alázatosnak és nagyon szeretetteljesnek látták” — vallották Perugiában, IX. Gergely pápa udvarában. Ami talán a legrokonszenvesebb a szentben, hogy egészen asszony tudott lenni. Gyönyörű ahogyan a kortársak szemével házasságának megkötését mondja el középkori életrajzíró, fráter Theodoricus de Apolda, domonkos szerzetes: “1221-ben Lajos Thüringia őrgrófja, feleségül vette Erzsébet úrasszonyt e tiszta szüzleányt, a magyar király leányát és Isten akarata szerint / egyesült vele, a hivő férfi aszszonnyal, a szent a szenttel, az ártatlan a ártatlannal. Házasságuk nemcsak testi, hanem lelki kötelék is volt és egymást az Isten szeretetébén jobban szerették, mint azt elhinni lehet.” Életrajzírója szerint “a tiszta szerelemnek és egymás társaságának édessége annyira hatalmába -kerítette, hogy nem tudtak egymástól huzzamosabb ideig elválni. Ezért Erzsébet gyakran követte férjét bármily rossz volt az ut, hosszú távolságokon keresztül, akármilyen zimankós időben.” A keresztény házasság titka ugyanaz, ami a keresztény életé: önfegyelmezés nélkül nincs boldogság. Erzsébet jól tudta ezt. Sokszor imádkozott éjjel, mikor férje aludt. Ezeknek az éjszakai virrasztásoknak legmélyebb motívuma megint csak az önmagát megtagadó szerelem volt, amint maga elárulja. Midőn férje ágya előtt, a szőnyegen imádság közben mélyen elaludt és szolgálói igy lélték meg, korholó kérdésükre így felelt nekik: “ Nem bírok mindig imádkozni, de azt azért rákényszeríteni testemre, hogy hébe-hóba elszakítom magamat szerelmesemtől.” Férje iránti szerelme és Istenszeretése egyetlen nagy lobogással égett benne. Assisi Szent Ferenc kortársa volt, akivel a jó hagyomány szerint levél- és üzenetváltásban állott és akinek életeszményét magáévá téve, “lán-Ismerve felecége gyengéd ragaszkodását, Lajos köpenye belső részébe varratta a piros keresztet, midőn elhatározta magát a keresztes háborúra. De elfeledkezett róla és igy, mikor Erzsébet este leoldotta róla köpenyét, mégis meglátta a vésztjócoló jelt. “Mikor meglátta, elcsodálkozott és rettentően megijedt. Szomorúságát a jóságos fejedelem isteni intelmekkel és becézgetésekkel simította el” — mondja a krónika. így jutott el folytonos aggodalmak és imádság közben Erzsébet a szörnyű pillanathoz, amikor anyósa hosszas habozás után közölte vele hogy férje Otrantóban hősi halált halt. “Meghalt, meghalt nekem a világ és minden, ami abban kedvés nekem!” — kiáltotta zokogva és könnyeinek áradatától elvakulva, a szobákon át futkosott és a falnak ütközött. Nem ismernők Erzsébetet, ha nem vennők tudomásul gyengéd szerelmét. Tizian halhatatlan álma: az Égi és földi szerelem benne szemlélhető, aki életével meg mutatta, hogy a tiszta lélek szép szerelnie elvisz az Isten trónusáig. Pünkösd után 26-ik vasárnap AZ ÁLDOZÁSI KENYÉR írttá: Egy óhazai kanonok Ha ezek a sorok eljutnak valaha az Egyesült Államokba: szabadon élő, magyar vérből született honfitársaimhoz, gyónásszerü vallomást kell tennem. Katolikus pap vagyok és a magam vallásának tanításait holtomig híven követem. Ezekből való ez a tétel: — Magyarország uralkodója csak az lehet, akinek fejére Esztergom hercegprímása tette fel Szent István koronáját és mondatta el vele a királyi esküt. Ezt a gondolatot nem lehet magyar katolikus papokból kiverni, bár szivünk mélyén mi is kívánjuk megtudni, sőt tapasztalni: Vájjon milyen lehet az amerikai demokrácia? Az amerikai magyarok ebbe már belciuók magukat és mikor a sors jóvoltából egyszer köztük jártam, úgy láttam, hogy azzal nagyon meg vannak elégedve. Bennem azonban mindig ott élt a kétség és forgatta fejemet: _ Vájjon nem lehetne-e ugyanezt a magyar hazában is megcsinálni a király alatt? Találós kérdés ez, amelyre ugyan ki adhatna feleletet? Talán Anglia, ahol van ugyan király, de a nemzet sorsát a nép által választott törvényhozók és kormány intézi. Vájjon nem lehetne azt megcsinálni, hogy egy szer alulról jöjjön az áldozat, ne felülről. Semmi módon se úgy, ahogy most van nálunk, ahol az akarat, a parancs más helyről, Moszkvából jön és jaj annak, aki vakon nem engedelmeskedik. El kellett ezt mondjam, mikor az arany rósza ötödik tanácsához érkeztem. Mese az csupán, semmi köze a valósághoz. De tanulságos. Azzal kezdődött a dolog, hogy véres testvérháboru dúlt az egyik európai országban. A király már nem élt, a koronát kis fia örökölte. Akik ellene voltak, a lázadók, még a királyi palotát is fenyegették nagy erővel. Jöttek sietve a kis király tanácsadói és könnyes szemekkel mondták: —- Meneküljön innen, felséges urunk! Üljön hajóra és elvisszi ebből a veszedelemből biztos helyre egy bátor tengerésztiszt. Érezte a fiatal legényke, hogy jó ez a tanács és elfogadta. De mielőtt elszökött volna a kastélyból, megszólalt az egyik őre gebb bölcs: — Ki tudja azt közülünk hogy hány évig kell távolmaradjon felséges kis királyunk? Megeshetik, hogy felserdülve, nagyra nőve jön vissza közénk és akkor vájjon megismerjük-e vagy gyanúba fogjuk kilétét? Olyan józan beszéd volt ez, hogy mindenki helyeselt reá. Tanácskoztak tehát afelett, hogyan lehetne valami mentő eszközt találni, amely minden tévedést kizárjon, ha esetleg csakugyan nagyon hosszú évekről volna szó. Jött végre az egyik jónak látszó gondolat. Elővettek egy valódi aranyból való pénzdarabot és azt ketté törték. Az egyik felét elrejtették a többi királyi kinccsel együtt, a másik felét odaadták a kis királynak, hogy gondosan őrizze és mondták: —• Ez a fél arany lesz a kellő időben az ismertető jel. Ezzel a pénzzel kaphatja majd vissza a kis király a maga trónját. Mikor előjön, akkor a két aranyat összeillesztj ük és ha tökéletesen simulnak egymáshoz, akkor felismerjük a korona jogos tulajdonosát. Eltörték az aranypénzt és a kis király a maga felével útnak indult éjszaka idejében és szerencsésen eljutott a biztos külföldre. Hirt se hallottak felőle teljes évtizeden át, amig megváltozott a helyzet és egyszer csak egy ismeretlen fiatal ember jelentkezett a fővárosban ezzel a bátor kijelentéssel: — Én vagyok ennek az ország nak uralkodója! Persze nem ismerte meg senki az egykori kis gyereket. De előhívták hirtelen a régi udvari embereket, akik közben megvénültek, megőszültek, de előzékenyek voltak és bizonyíték gyanánt a fél arany pénzt kérték az idegentől. Az ismeretlen erre keblébe nyúlt és selyem szallagon lógva kivette a fél aranypénzt. Előhozták a pénz másik felét is és összemérték. Úgy simult a két darab egymáshoz mintha nem törték volna ketté. Az öreg tanácsosok felkiáltottak: — Ez a mi igazi királyunk! Isten hozta vissza közénk! ❖ Eddig tartott a mese, amely EVANGÉLIUM Széni Lukácstól, VIII. rész, 71. Azon időben: Tanít vala Jézus a zsinagógában szombaton. És ime egy asszony, kin a betegség lelke tizennyolc év óta vala, ott görbedeze, teljességgel föl nem nézhetvén. Kit midőn látott Jézus, magához hivá őt, és mondá neki: Asszony! mentve vagy betegségedtől. És rája tévé kezét, és azonnal fölegyenesedék, és dicsőité az Istent. Felszólala pedig a zsinagóga fejedelme, boszankodván, hogy Jézus szombaton gyógyított, és mondá a seregnek: Hat nap vagyon, mely alatt dolgozni kell, azokon jöjjetek tehát és gyógyittassatok, de ne szombatnapon. Felelvén pedig neki az Ur, mondá: Képmutató! kik közöletek szombaton nem oldja-e el ökrét vagy szamarát a jászolytól, és nem viszi-e itatni? Ábrahám ezen leányát pedig, kit a sátán kötve tartott ime tizennyolc éven át, nem kellett-e feloldani e köteléktől szombatnapon? És mikor ezeket mondotta, pirulának minden ellenkezői, és az egész nap örvende mindazokon, mik általa oly dicsőségesen vitettek véghez. SZENTBESZÉD Az Ur Jézus az asszony kötelékét és feloldozását összehasonlítja a szamár vagy az ökör kötelékével és feloldozásával, majd az asszony kötelékét és feloldozását ellenébe helyezi az ökör vagy szamár kötelékének és feloldozásának. S ime, mikor ezeket mondotta Jézus, pirultak minden ellenzői, de az egész nép, mely ment volt az irigységtől és át volt hatva az Urtpl nyert jótéteményekkel, örvende minazokon a dolgokon, amik Jézus által olyan dicsőségesen vitettek véghez. Krisztus Urunk tettei feddhetetlenek és szentek voltak; ő nemcsak szóval rótta meg a képmutatók gonoszságát, hanem feddhetlen erkölcsével s csodatetteivel is megszégyenítette képmutatásukat. Épen ezért ne kövessük a képmutatókat. Akár szóval intsen és feddjen más, akár tettel szégyenitsen meg valaki bennünket, azért ne bosszankodjunk, hanem a korholó szóra jámbor viselettel feleljünk, a megszégyenítő tett ne idegenitsen el a jónak gyakorlásától, hanem erre inkább hathatóson ösztönözzön. természetesen soha nem történt meg ilyen formában. De hivő lelkeknek van egy ilyen kincsük és ez az áldozási kenyér. Aki azzal pontosan él, aki hisz annak jelentőségében, az lélek ben megtalálja a Megváltót. Az aranyból való rózsák ötödik virága ezt akarja szivünkbe verni. A tanácsot, hogy az áldozás révén tisztul a lelkünk, mert előbb meg kell bánnunk hibáinkat, vétkeinket, bűneinket, és csak úgy mehetünk áldozni, amely jelképe a mondásnak: — Vegyétek és egyétek. Az én testem ez, amely áldozatra kerül, hogy ennek a világnak bűnei meg legyenek bocsátva. Az első arany rózsatanács Öt fejezetből áll és ezeket köti lelkünkre: Ne vétkezz, mert mindent lát az Isten. Ne mulaszd el a napi imádságot, mert javadra válik annak minden szava. Ha vétkeztél, bánd meg azonnal és őszintén, mert csak abban van a megbocsátás. Hitednek parancsait tartsd meg pontosan. Ahányszor csak teheted, járulj az áldozáshoz, mert lélekmentő az. ÉJFÉL Keresem utamat a nagy sötétben Köröttem pusztaság, fehér fanyák S valóm egy gondolat röptében érzem, Melyet a villám' földből égbe vág. S körül, amint sejtelmesen világit A kezdet és a vég, élet, halál, (Látom rejtelmesen a lét világit S szemem az igaz nyomra nem talál. Füvek, virágok illatát csak érzem, De a tájék homályba nem oszol. Egy hang is zendül néha fönn a légben: Ádám! óh merre vagy? hol bujdosol? S lenn a borút, s a csillagok, hol égnek, Az eget nézem, mindenütt bilincs. Édennek és ^ nagy kietlenségnek Talán sehol, semerre vége nincs? S tűnődöm még, halál-e ez vagy élet? Öröm és fájdalom káprázatán — És lelkem ama gondalatba mélyed, Nem is vagyok már én sem itt talán? A kételyek álmatlansága elnyűtt, A sir az-e, amely megsemmisít? Vagyok-e én külön vagy minden együtt, Egy messze látomás az élet itt? A lét lassan piheg, alszik köröttem, Nincs hang, az óra éjfelet mutat. És nyitott szemmel én a sürü ködben Megérezem tovább is az utat. Éjfél, de az idő halad csak egyre, Elalszom s lelkem reggelemben hisz, Az álom és az ébrenlét ütemje A végtelenbe, öröklétbe visz. KISTELEKI EDE
