A Jó Pásztor, 1951. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1951-09-07 / 36. szám

T

A JÔ PÁSZTOR

—

THE

GOOD SHEPHERD

PAGE 2. OLDAL

"

HONBAN JÖTT A

MAGYAR?!

ÉJSZAKAI KALAND

Irta: TARJAS

MIHÁLY

Irta: LÁP PÁL

Mihály bácsi és Julcsa néni meg a többi amerikás öreg magyár, vegyék végül tudomásul azt, hogy Columbus

Kristóf

soha nem járt abban az Amerikában, amelyet

mi Egyesült Államok néven ismerünk. Azt se

tudta, hogy ilyen terület van.

Columbus Kristóf

látta Havanát, San Salvador szigetét, sőt látta messziről Mexicot is, de

De tovább is megy ez a kimu- ról is járja néhány hagyomány, tatás. Beszámol arról, hogy egész de aztán megáll a tudományunk, csoportok végleg eltűntek, csak ) jó ha Rákóczit, meg Kossuth hírnevük maradt meg az utókor Lajost emlegetjük.

részére. Ezen a nehéz állapoton bi-Ennél a pontnál jött azonban zony segíteni kellene. Olyan idő- Mihály bácsi és Julcsa néni, meg két élünk, amikor életbevágó

több más öreg amerikás magyar ! kérdés, hogy tudjunk valamit

és a maguk közvetlenül meleg modorában kérdezték:

— Mi közünk van nekünk az

FÖLDOSZTÁS VOLT — FÖLDRABLÁS VAN

A hivatalos magyar propaganda jelenti:

“A magyar termelőszövetkezeti községekben és városokban dolgozó parasztok részéről mind nagyobb számban nyilvánult meg az a kívánság, hogy tegyék lehető־^ a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok szétszórt földjeinek összevonását, mert a szövetkezetekbe bevitt földek széttagoltsága az eredményes gazdálkodást megnehezíti.

“A minisztertanács a termelőszövetkezeti vezetők és tagok jogos és méltányos kérésének eleget téve, rendeletet adott ki, amely szerint azokban a községekben és városokban, ahol a dőlgozó parasztság többsége, legalább 70 százaléka belépett a

terrnelőszövetkezetekbe vagy termelőszövetkezeti csoportokba, a földművelésügyi miniszter a község egész határára kiterjedő tagositást engedélyezhet.”

Mondani sem kell, hogy a megnyilvánult kívánság és a jogos és méltányos kérés csupán propagandafrázisok. De ez nem fontos. Fontos az, hogy a magyar kormány egyre erőteljesebben végzi a földrablást. Mert a tagosítás szó nem jelent egyebet mint földrablást. Először mindenféle kényszerítő rendszabályok, népnevelésnek nevezett terrorral beterelik a parasztokat tszcs-be, kolhozba, aztán azoknak a földjét akik mindennek ellenére mégsem hódolnak be, tagositják, vagyis a kolhozhoz csapják. így most már Magyarországon háromféle kolhozparaszt van: E. olyan, aki önként állt be a kolhozba, 2. olyan, akit beleterrorizáltak a kolhozba, 3. olyan, akit, se szó, se beszéd, egyszerűen besoroznak a kolhozba. így kívánja ezt a szovjet reglama.

Vége az álarcosbálnak, a földosztó álarcot ledobják és megmutatják igazi arculatukat a földrablók. Mindenütt, ahol a hatalmat magukhoz

akarják ragadni,' megjátsszék ezt a komédiát két felvonásban. Első: földosztásé /második felvonás: földrablás. Tudja az egész világ, hogy ez igy szokott lenni. És mégis, Kina

tragediája mutatja, hogy a parasztok bedőlnek e hamisságnak. A kínai kommunisták éveken át hajtogatták, hogy ők a földosztás hívei, földet fognak adni minden nincstelen parasztnak. ígéretüket meg is tartják: most csakugyan földosztás folyik abban a nagy országban. De

ott is egy napon véget ér az álarcosbál s a kínai paraszt a kommunista hivatalnoki diktatúra rabszolgája lesz.

KETTERING ÜNNEPLÉSE

Az ipari világ és vele együtt az egész ország ünnepel most egy nagy amerikait, Charles F. Ketteringet,

75-ik

születésnapján. Kettering

ma

a General Motors egyik igazgatója és egyben korunk egyik legnagyobb feltalálója. Kevés ember van — beleértve Edisont —, akinek munkája oly mély nyomot hagyott hátra technikai fejlődésünkben, az úgynevezett amerikai életformában.

Az autó oninditója, a

refrigerator, a

Diesel motor alkalmazása a vasútnál, a

Delco farmvilágitási

rendszer, a finomított gazolin csak néhány találmány a sok százból, amelyeknek Kettering

a

szerzője. Egyike ő azoknak a nagyoknak, akik Amerikát a világ legnagyobb, legirigyeltebb országává tették.

És Kettering

élete,

pályafutása tipikusan amerikai. Először mint földmunkás — magyarul kubikos — kereste kenyerét, de közben tanult s a nehéz testi munka nem akadályozta abban, hogy magasabb kiképzést szerezzen. Technikai lángelméje fokozatos emelkedést biztosított részére az ipari világban, amelynek ma egyik vezére. És 75-ik születésnapján Kettering

nem

jól megérdemelt nyugalomról

álmodik, hanem uj találmányokról, munkája folytatásáról. Jelenleg a gazolin további finomításán kísérletezik.

Elismeréssel és tisztelettel üdvözöljük Charles F. Ketteringet,

egy nagy amerikai 75-ik születésnapján. Az ország büszke lehet erre a nagy fiára — és arra az életformára, amely ilyen pályafufást lehetővé tesz.

LEVEGŐVÁLTOZÁS — A MARSBAN

Most jelent meg az első komoly orvosi tanulmány arról, hogy bizonyos betegségek ellen milyen áldásos lesz majd a levegőváltozás. Nem közönséges földi utazásra gondolt az orvos׳, nem is arra, hogy egyik világrészből a másikba repüljön a beteg, ha nem — a földről valamelyik közeli bolygóra. A Marsra, vagy a Holdba, vagy a Vénuszra .. .

Máris találgatják, hogy egy ilyen légi ut, az űrön át, jó hafással lesz a paciens tüdejére, szivére és lelki állapotára.

Space Medicine a

könyv címe, mélyet az illinoisi egyetem adott ki. Még a mi életünkben elkészülnek az első rakétahaj tá sós űrhajók, melyekkel kirándulhatunk a szomszéd bolygókra.

Ha a rakéta elég biztonságos lesz, akkor a páciens épségben érkezik vissza. Ez esetben kiderül majd, hogy mennyiben volt helytálló a professzor elmélete a világűr sugarainak üdvös hatását illetőleg.

Az orvosok szerint az emberi természet mindent kibír és akaratával minden ellentállást legyőz. Bizonyítja ezt az is, hogy ma már hajózni tud és állja a viharos tengert.

Egy ilyen planéta-közi utazás közelsem ennyire viszontagságos, feltéve persze, hogy — mint említettük — a rakétával nem lesz baj.

A másik izgató probléma: van-e élet a távoli bolygókon? És ha igen: miféle élet? Tudósaink szerint minden valószínűség szerint találnak majd élő lényeket, növényi vagy állati forrnában, más

bolygókon. _ *

nem gondolt arra, hogy északi irányban is van valami, amiből később a mi uj hazánk lett. Ezt évekkel később a spanyol Ponce

de Leon

fedezte

fel, aki Floridában az örök ifjúság forrását kereste. Sajnos, nem találta meg.

Abban az időben, tehát az Urnak 1512-ik esztendejében ott, ahol mi élünk, csak vörösbőrü emberek, azaz indiánok éltek, körülbelül öt millió lélek.

Hova lett ez az öt millió? Kormányunk pontos megállapitása szerint ma még négyszázezer indián él Amerikában. És azok túlnyomó része is csak azért, mert kormányunk adópénzekből tartja őket. Van ugyanis az indiánoknak egy kiváló sajátságük, amelyet magunk is irigy lünk és amely ezt mondja:

— Semmi szin alatt nem dőlgozom. Tőlem a fehérek elvették ezt az országot, hát legalább fizetés fejében tartsanak el holtóm napjáig.

Azért, hogy békesség legyen velük, mi ezt is megtesszük valami módon. De tesszük vagy sem, annyi bizonyos, hogy évrőlévre kevesebb indián van és sejteni lehet, hogy száz év múlva senki se lesz közülök, legalább is a mi uj hazánkban.

A mi hivatalos közegeink most mutatták ki azt, hogy a fehér megszállás kezdetén itt ötszáznál több indián törzs volt és azoknak javarésze nem ismerte egymást, meg a beszédük se volt egyforma. Ha véletlenül összekerültek, a kezeikkel adtak egymásnak jelt, de leggyakrabban harcba keveredtek. A Montana államban élő indián csoport nem értette meg a Arizona állam területén élő Apache

indiánokat

és ha csavargásaik közben néha találkoztak ,akkor gyilkos haraggal törtek egymásra.

indiánokhoz? Bánjuk is mi, ha egy se marad meg a föld hátán belőlük. Voltak és nincsenek. A

I

világ, vagy legalább is a mi uj hazánk annak semmi kárát nem ( látja. Minket most nagyobb gond bánt. Az a kérdés, hogy mi lesz a magyarokkal a szülőhazában vagy

talán azok is kipusztulnak, mint itt az indiánok? [

Közbebotlott erre a Fehér megyébe való Bojtos András, aki ősz fejével sokat tudott, ha igaz, még Kaposvárt is látta va!amikor, és zúgta:

— Micsoda bolond beszéd az, hogy magyarok valaha kipusztuljanak a föld színéről? Mióta világ a világ, magyar földön ' mindig magyarok laktak és fognak lakni az utolsó ítélet napjáig• 1

De már erre akadt három ellenkező is, akik szavalták: |

— Öreg, amiről nem tud, arról hallgasson. A magyarok Árpád apánk alatt jöttek a mai hazába és annak alig múlt ezer esztendeje.

Ám az öreggel nem lehetett bírni. Kötötte az ebet a karóhoz, hogy másként volt az, és a nagy erőlködésben végül kisütötte:

— Hát ha máshonnan jöttek a magyarok, ti okosak, mondjátok meg nekem, hogy honnan jöttek, merről jöttek, minek jöt-] tek?

Erre azután végleg megakadt ' SZÓ-JTi^dtek ide, furfangoltak odyés apránként kiderült, hogy magyar falura való emberek erre nem tudtak felelni.

Szégyen ugyan, ha kimondjuk, hogy bizony mi keveset, sőt semmit nem tudunk a magyarok eredete felől. Névről ismerjük Árpád ősapánkat, Szent István királyról is tudunk annyit, hogy augusztus huszdik napján van az ünnepsége, Igazságos Mátyás-A Jó Pásztor Verses Krónikája

Írja: SZÉKELY GÓBÉ GÁBOR

SORSUNK GYORVONATJA

Volt IDŐ, AMIKOR reszketett a világ, hogy a győző Félhold már-már nyakára hág. Mikor a Nyugat már nem számított sokat, a magyar fogta fel mind a csapásokat.

Hogy megvédhessük a keresztény kultúrát, vállaltuk századok vértoros viharát.

S mialatt a magyar Európáért vérzett, a Nyugat fejlődött és minket — lenézett.

És mégis mi történt most harmincegy éve: széthullott a magyar, mint az oldott kéve. Akikért véreztünk, azok a hatalmak, kegyetlen vérszomjjal ÖT RÉSZRE szabdaltak.

HIÁBA HARCOLTUNK századokon értük, a gőgös Nyugatot mindhába kértük.

Igazság, megértés, méltánylás: hiába; mind-mind vérgőzös volt, mámoros vagy kába. S mig halálsikolytól torzult el az arcunk, kis rabló államok nagyot híztak rajtunk. És hogy még teljesebb legyen a bunkásunk, saját lábunk alatt mi is vermet ástunk.

Először Károlyi megtévedt elmével maradék erőnket tépte, szórta széjjel.

S várva, lesve egyre az első alkalmat: KUN BÉLA kezébe adta a hatalmat...

IGY LETT MAGYARORSZÁG ebek harmincadja s éhes kis sakálok osztozkodtak rajta.

Ősi Székelyföldön oláh lett rabtartó. Kincses Kolozsváron oláh lett a strázsa s oláh "kulturház" lett Mátyás szülőháza. S ahol világhírű acél búzánk termeti. Szerbek mulatnak most guzlicájuk mellett. S ha utazni óhajtsz Magyar Adriáig: Sziszektől szerb vasút cammog már odáig.

S mire odaérne cammogó vonatod: Magyar Adriád is szerb kékben láthatod.

saját fajtánk felől.

Helyesen motyogta azonban Julcsa nénénk, aki fogak hiányában nem

rágja, csak szopogatja az áldott amerikai kenyeret:

— Öregek vagyunk mi arra, hogy uj nótákat tanuljunk.

Annyi bizonyos, hogy iskolázásra már öregek vagyunk, de éppen azért bennünk is kifejlődött valami, ami visszavezet a gyerekkorra. Mesét mi is szeretünk hallani és ez vitt arra a gondolatra, hogy magyarok eredetéről valakinek meséket mondassak. Szétnéztem a betűk vetésével foglalkozó csoportban, sok érdemes embert láttam közöttük, akik jól odamondják a magukét, amig végül fején ta- Iáitam a szeget:

— Gyereknek, meg öregnek való formában csak a mi “öreg mesemondónk” tud nekünk beszélni arról, ami mindnyáj unkát érdekelne.

Mikor ez irányban felkerestem, himezett-hámozott az öreg, hogy most nagyon meleg van, ha meg a tél jön, akkor hideg lesz, vesződjék a betűvetéssel más, de végül beadta derekát:

— Ha nincs jobb, néhány mese formájában elmondom majd a magyarok eredetét. Persze jót nem állok érte, hogy minden szavam igaz lesz ,mert úgy áll ám a dolog, hogy én nem voltam ott, mikor az ősmagyarok uj haza keresésére indultak. De hagyományokból tudok éppen eleget és vájjon mi igaz azokból?

Gondolkozott kissé, majd hozzátette:

— Talán nem dicsőséges, ha kimondom, de bizony a mi magyár őseink a betűnek hírét se ismerték. írás nem maradt utánuk, csak aféle mende-monda. Ez is hozzátoldott valamit, amaz is szaporította, de valahol ott rejlik azok között az igazság.

így jutottunk arra, hogy pár mesében hallunk valamit az ősmagyarok felől, meg az éppen olyan fontos kérdésről, hogy van-e jövő a mi részünkre a mai felfordult világban? Hallgassák meg a meséket, akik akarják.

Az öreg mesemondó első históriáját következő számunkban közöljük; aztán jön a többi.

Ünnepi veszteséglista

A Labor Day

hétvégén

a

forgalmi és egyéb balesetek száma meghaladta az Országos Biztonsági Tanács jóslását: az áldozatok szám nem a várt 390 volt, hanem több mint 400, vagyis majdnem annyi, mint volt az 1949 évi rekord, 410.

JÓKIFOGÁS ...

Az I.R.O. nemzetközi menekült-segélyző intézmény költségeihez Oroszország egy lyukas kopekkel sem járul hozzá. Mégis a szovjet feljogosítva érzi magát arra, hogy kritizálja ezt az intézményt. Zonov elvtárs azt mondja, hogy az I.R.O. kémeket és terroristákat szállít a nyugati hadseregeknek és olcsó munkaerőt tengerentúli országoknak. (Sok uj-amerikás mindjárt Amerikába érkezése után 2 dollár órabérrel kapott mesterségének megfelelő állást.)

Gyermekszáj

— Bácsikéin, — mondja illedelmesen a kis Sanyika — nagyón köszönöm a szép ajándékot, amit a születésnapomra adott.

— Ó, az igazán semmiség volt, — feleli nagylelkűen a báesi.

)Mire Sanyika boldogan:

— Én is mondtam, de a ׳mama azt felelte, hogy azért csak köszönjem meg . . .

Fekete Károly földimmel történt meg ez az eset. Alighogy ideköltöztek városba a kicsiny bányatelepről, esőstől érték a meglepetések. Azelőtt bizony nem látott ökelme ilyen egykaptafára épült házakat. Csak a városi ember tud ezek között eligazodni. Amikor beköltöztek a hosszú utcába, Fekete Károly néhány napig rendszeresen más házba nyitott be, mert mindegyik egyforma volt.

Becses oldalbordája, született Csorna Zsuzsó egy kicsit bogaras teremtés volt. Az volt a mániája, hogyha egy kis ideje volt, mindjárt átállitgatta lakásában a bútorokat egyik szobából a másikba. Fekete Károly soha nem, tudta, amikor fáradtan bállágott hazafelé munkából, ebben a fene nagy városi házban melyik helyiségbe lépjen, ha például a konyhába akart volna betérni.

A buzgó Zsuzsa néni majdnem mindennap átforgatta és feltúrta a lakást. Minduntalan úgy akarta berendezni, ahogy az óhazában szolgáló korában az uraságnál, az Alsói-Felsői, Kisidai- Naigyidai Elemér uraságéknál látta. Szegény Fekete Károly húsz év alatt se tudta Zsuzsát kinevelni nagyzási hóbortjaiból. A lakást változatlanul átrendezés alatt találta minden áldott este. .

Annyira elkeserítette felesége urhatnámkodása, hogy mérgében ivásnak adta magát. Leitta minden este magát, olyan volt mint a csap. Éjfél felé felcihelődött egyik este, hogy hazatérjen. Nem volt az olyan könnyű. Keskenynek találta az utat. Egyik oldalból a másikba ténfergett és minden villanyoszlopot megölelt.

Már majdnem elérte a házukat, amikor egy mély árok tűnt fel előtte. Habozott Fekete Károly és morgott magában:

— Csak tudnám, hogy tudok ezen az árkon átjutni! A sötét árok keresztül szelte teljesen az utcát előtte. Le s fel támolyigott mellette, de az árok csak ott tátongott előtte. A hold kezdett félsarlójával előbukkanni a felhők mögül.

Fekete Károly sohase volt gyorsan gondolkodó ember. Nagysokára kisütötte, hogy jut át az árkon. Négy kézlábra állt és úgy kezdett mászni az árok széléig. Ott egy nagyott ugrott, úgy hogy a lendülettől felkalimpált az árkon túl. Üggyel- bajjal feltápászkodott és nemsokára haza is ért.

A hátsó feljáratot kereste meg, nem akarta felkölteni a feleségét. Elővette zsebéből az ajtókulcsot és nagynehezen kinyitóttá az ajtót. Felcsoszogott a hálószobába. Biztosan megint átrendezte Zsuzsó a hálószoba bútorait — töprengett magában Fekete Károly, mert nem úgy találta a hálószobát, ahogy .előző nap volt.

De egykettőre elmúlt kételkedése, amikor az összetolt egyik ágyban meghallotta egyenletesen horkolni Zsuzsát. Legalább is Fekete Károly úgy hitte. Lábbelijét zajtalanul levetette, lassan levetkőzött és mint aki jól végezte dolgát, befeküdt az ágyba a felesége mellé. Nesztelenül magára terítette a takarót és néhány perc múlva hangosan horkolt.

Az éktelen horkolásra felébredt mellette özvegy Biró Zsigmondné, a szomszéd asszony. Mert tudni kell azt, hogy Fekete Károly azuttal is eltévesztette a sok egyforma ház között a saját házát és tévedésből a hírnevét roppant féltő szemérmes özvegy Biróné lakására ment borgőzös fejjel és az özvegy ágyába feküdt bele jóhiszemüleg.

Özvegy Biróné, amikor a horkolásra felébredt, majdnem elsikoltotta magát. Hogyisne, mikor az ő tisztes házában és az ő tiszta ágyában egy szőrös idegen ember fekszik és úgy horkol, hogy majd felveti a házat Biztosan igen mélyen a pohár fenekére nézett az éjjeli látogató, — gondolta özvegy Biróné, mert tele lett italszaggal a hálószoba.

Legszívesebben szeretett volna elsülyedni özvegy Biróné, hiszert még csak az hiányzik, hogy a szomszédok közül valaki megudja, hogy egy idegen ember járt nála éjszaka és aludt az ő ágyában — jaj ! — már gondolni se mert a következményekre. De lassan erőt vett magán és kezdte felrázni az alvót. Fekete Károly hangos morgások és lendületes hánykolódások közepette lassan felébredt. Durván rászólt:

— Hé, Zsuzsó! hagyj engem aludni! . ..

— Keljék csak fel kend frissen! — vágott vissza özvegy Biróné asszony. Az idegen hangtól meglepődve, hirtelen felült az ágyban Fekete Károly. Meggyujtotta a kis ágylámpát. Hát kit lát, mint a szomszédasszonyt, aki olyan rátarti a tisztességére! Amióta hites ura meghalt, férfi emberre alig mert nézni.

Ebben a kinos helyzetben özvegy Biróné veszi át megint a szót:

— Azt mondom kendnek, hogy gyorsan távozzék az én lakásomból, mert ha nem, akkor a rendőröket hivom! Ilyen szégyent hozott énrám, nem ég ki a szeme, egy védtelen özvegy aszszonyhoz igy betörni, maga részeg fráter!

Özvegy Biró Zsigmondné szégyenlősen magára húzta addig a takarót, amig Fekete Károly magáraszedte a holmiját csak úgy sebtiben. A borgőz is elszállott már a fejéből, belátta, hogy igen nagy hibát csinált, titokban azért imádkozott, hogy a bősz, aszszonyság ne hívja a rendőröket, mert ha ott érik őt, akkor hétbaj lesz.

Amilyen gyorsan csak tudott, sűrű bocsánatkérések között hátrálva távozott özvegy Biróné lakásáról. Lábujhegyen akart átosanni a saját házába, hogy a kardos Zsuzsa asszony észre ne vegye. De tévedt, ha azt hitte, hogy a felesége nem veszi észre.

Zsuzsa asszonynak feltűnt ugyanis, hogy férjeura ,még jóval éjfélután se tért haza. A sötét szobában az előszoba ajtóhoz állt és úgy hallgatózott. Persze ,hogy észrevette, amikor az a gézenguz a szomszédasszony házából kiosont.

Gyanúját az még jobban megerősítette, hogy férje útközben gombolkozott be és a cipőjét is a lépcsőn füzögette be. Zsuzsa asszony lelkében egy világ dőlt össze azokban a percekben. Ó, azok a férfiak! — kiáltott fel halkan, — na, de csak betegye a lábát, az a vén csapdár, majd ellátom én a baját, — mondotta magában Zsuzsa asszonyság, miközben férje odaért az ajtóhoz.

Fekete Károly zajtalanul beleillesztette kulcsát az ajtózárba, és halkan belépett. Zsuzsa asszony nem tárt karokkal várta, hanem magasra tartott mángorlófával. Ahogy belépett Fekete Károly, Zsuzsa asszony akkorát csapott a tarkójára a súlyos mángorlófával, hogy a falba kellett neki megkapaszkodnia, mert az ütéstől majdnem elveszítette egyensúlyát. Zsuzsa asszony másodszor is ütni akart, de Fekete Károly idejében elkapta kézébői a mángorlófát belökte Zsuzsát a hálószobába.

Lassan lehiggadt Zsuzsa asszony is. Akkor aztán férje elmesélte neki éjjeli kalandját, kezdve a mély ároktól. Felesége nehezen elhitte neki és belenyugodott a helyzetbe: mert önmagát is hibáztatta, amiért annyira átalakitgatta mindennap a lakását,

(Folytatás a 3-ik oldalon)