A Jó Pásztor, 1949. július-december (27. évfolyam, 30-53. szám)

1949-09-02 / 35. szám

PAGE 8. OLDAL' Ä JŐ PÁSZTOR — THE GOOD SHEPHERD ..... Pünkösd ulán 13-ik vasárnap EVANGÉLIUM Szí. Lukács 17. fej., 11-19. szak. Az időben történt, hogy amint Jézus Jeruzsálem felé tartott, átméne Szamárián és Galileán. Mikor pedig beméne egy falu­ba, tiz poklos férfi jőve eléje, akik távolról megállának és föl­­emelék szavukat, mondván: Jé­zus, mester, könyörülj raj­tunk! ... Kiket midőn meglá­tott, mondá: Menjetek és mu­tassátok meg magatokat a pa­poknak ... És lön, hogy amint mentek, megtisztulának. Az egyik pedig közülök, látváv, hogy meggyógyult, visszatére, nagy szaval magasztalván az Istent és arcra borulva az ő lá­bainál, hálát ada és ez szama­ritánus vala. Felelvén pedig Jé­zus, mondá: Nemde tizen tisz­tultak meg és kilenc hol va­gyon? Nem akadt, aki vissza­térvén, dicsőséget adjon Isten­nek, hanem csak ez idegen. — És mondá neki: Kelj fel menj el, mert hited meggyógyított téged. SZENTBESZÉD Ha végignézünk az embere­ken, ha széjjel tekintünk a népek és nemzetek között, bizony-bizony sok betegségre, sok fertőző, szerzett és örök­lött nyavalyára találunk. Szin­te alig van ember a föld há­tán, akinek ne volna valami testi baja, valami test fájdal­ma és ha van is, annak az egészsége is milyen törékeny ás mennyire ki van téve min­denféle káros és kóros bacil-1 lusnak, amellyel a levegő ál­landóan telve van. De a sok­féle testi betegség és nyava­lya között talán alig van sú­lyosabb és visszataszitóbb, — mint az úgynevezett poklosság. A poklos beteg menthetet­len, bajára legfeljebb csupán enyhület van, de gyógyszer nincs. Minden más betegség­­oen van, vagy legalább, is le­nét remény a gyógyulásra, de a poklosnak nemcsak hogy nincs reménye, hanem ellen­kezőleg biztosan tudja, hogy Veszve van. Valami szörnyű lehet hát a poklosnak lelki ál­lapota, amit szerfölött növel még az is, hogy az ilyen beteg­nek azonnal el kell hagynia ,'saládját, nehogy megfertőzze az övéit, mert a poklosság na­gyon ragadós betegség. Ámde a testi poklosságnál van még egy borzasztóbb, egy még visszataszitóbb és ez a lel­ki poklosság. Ami a poklosság a testen, az biin a leiken. Megfertőzi a lelket, mint a poklosság — a testet. Micsoda borzasztó pillanatok, micsoda borzasztó órák ezek, le hát mik ezek az örökévaló­­sághoz képest? És micsoda bor­zasztó a bűnös helyzete, amikor kénytelen maga is belátni, hogy Hitéleti Rovat Szent Péter csontjait agyag urnában megtalálták A nagyjelentőségű lelet még semleges régészeti tudósok vizsgálatára és megerősitésére vár haszontalan, semmirevaló em­ber és mikor kénytelen maga bevallani, hogy hiába minden, ő nem képes megjavulni, szá­mára nincs megtérés. Oh ez először szenvedett, nemde szt. még sokkalta szörnyűbb tudat, mint a gyógyíthatatlan testi beteg tudata, mert hát a lélek­ről a halhatatlan lélekről van szó, amely érzi, hogy örökre veszve van és nem a testről, amely úgyis múlandó. Óvjuk hát magunkat a bűn­től. Ha óvjuk magunkat a testi fertőzéstől, nemcsak magunk­ért, de főleg környezetünkért, mennyivel inkább kell akkor óvnunk , magunkat a bűntől, nemcsak azért, hogy lelkünket ne fertőzzük meg, hanem azért j halottakon és meggyógyította { őket. .. Miként a poklosokat , csak csoda menthette meg a poklosságuktól, akként a bűnö­söket is csak csoda menthe> meg a bűntől, a megbocsátás­nak isteni csodája... is, hogy mások lelkének ne árt­sunk. A poklosok, amikor hallották, hogy Jézus közeledik feléjük, már távolról kiáltották: “Jézus, Mester, könyörülj mi rajtunk!” És Jézus könyörül a testi élő És ha Krisztus megkönyörült a testi betegségben sínylődő embereken, mennyivel inkább meg fog akkor könyörülni a bűnben vergődő embereken, kik bizalommal kiáltanak hoz­zá: “Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!” hiszen Ő maga mon­dotta: “Nem jöttem az igazak­ért a földre, hanem a bűnösök­ért s nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő fölött inkább, mint 99 igaz fölött, kik nem szorulnak bünbánatra.” Kérjük Jézust, hogy könyö­rüljön rajtunk is! Amen. Örökérvényű az evangélium Az evangélium, — hallottuk a minap, — kétségkívül korszerű volt és haladást jelentett a ma­ga idejében. Azóta azonban két­ezer esztendő telt el; a gazdasá­gi s a reá épülő társadalmi fej­lődés uj kérdéseket vetett fel s uj megoldásokat követel; ezek­hez az evangélium nem elégsé­ges, mert alapjában véve nem ad kézzelfogható programot. Az evangélium korszerűtlen­ségének ez a vádja egyáltalán nem uj. Többnyire az evangé­lium lényegének, természetének félreismerésén alapszik. Krisz­tusnak nem az volt a szándéka, hogy gyakorlati útmutatásokat adjon kora kérdéseinek megol­dására. Nem szabta meg pél­dául, milyen állást foglaljanak el a zsidók a rómaiakkal szem­ben, milyen gazdasági vagy po­litikai rendszerben éljenek; hi­szen ha ezt teszi, ha kora kér­déseivel foglalkozik: tanítása a fejlődés folyamán, a körülmé­nyek megváltozásával valóban elavult volna s ma joggal tekint­hetnénk puszta történelmi em­léknek. Krisztus azonban nem ezt tet­te. Tanítása mindig arra vonat­kozik, ami mindig fönnáll: a hit és erkölcs lényegére, alapjaira. Az embernek Istenhez és ember­társaihoz való viszonyára. Olyan parancsokat adott, olyan igazságokat tanított, amelyek változatlanul érvényesek min­den korban és bárminő társadal­mi rendszerben. Hogy ezeket az elveket a mindenkori gyakorla­ti valóságban érvényesítsék, mind önmagukat, mind a társa­dalmat illetően: az a mindenko­ri emberek feladata. Ők, az em­berek azok, akiknek a történe­lemben, a fejlődés menetében mintegy meg kell testesíteniük az evangélium lelkét. De érje­nek el bármilyen nagyszerű eredményeket: a világ, melyet berendeznek, csak úgy lehet bol­dog világ, ha erkölcsei megfelel­nek az evangélium erkölcsi ta­nításának. Mint már jelentettük, vatiká­ni körökből megerősítették azt a hirt, hogy a Szent Péter bazi­lika főoltára alatt felfedezték Péter apostol sírhelyét. Újabb híradás arról szól, hogy ott meg­találták, egy agyagból készült urnában, a mártír csontjait is. Ez a megállapítás azonban még nem végleges. Vatikáni régé­szek ugyan meg vannak győződ­ve, hogy csakugyan a keresett sir és csontok kerültek napfény­re,' de a pápa, aki ezeket az ása­tásokat 1939-ben, mindjárt pá­pává választása után, elrendel­­tej teljes bizonyosságot óhajt s ezért felmerült a terv, hogy, mielőtt a pápa a világ tudomá­sára hozza az ásatások eredmé­nyét, tekintélyes régészek is vizsgálódhassanak és megtehes­sék jelentésüket. Azt hiszik, hogy XII. Pius pápa december 24-én, az 1950. Szent Évet meg­nyitó beszédében fogja a világ­nak bejelenteni a lelet hiteles­ségét. V Az egész keresztény világ szá­mára nagyfontosságu ez a lelet, mert megcáfolja a nem-katoli­kus kétkedőknek azt a gyakran hangoztatott nézetét, hogy Pé­ter nem is élt, illetőleg hogy, ha volt is Krisztus követői közt egy Péter nevű galileai halász, ez sohasem járt Rómában, tehát nem lehetett a római katolikus egyház megalapítója s követke­zésképpen a pápák nem neki, akit római püspökként tisztel­nek, az utódai. Titkok titka Az ásatások kezdettől fogva a legnagyobb titokban folytak s amikor, két évvel ezelőtt, a ba­zilika főoltára alatt megtalálták a Szent Péter csontjait tartalma­zó urnát, ezt Pius pápa szemé­lyesen őrizetbe vette a dolgozó­­szobája melletti privát kápolná­jában. A régészek, akik az ása­tásokat végezték, esküvel fogad­tak hallhatást. Ennek a szigorú titkolózásnak komoly okai vannak. A pápa azt kívánta, hogy ha a leletet a vi­lág tudomására hozzák, a leg­csekélyebb kétség se támadhas­son a lelet valódiságára nézve. Evégből a pápa úgy határozott, hogy meghív a Vatikánba neves régészeket, hogy maguk is vizs­gálják meg a leleteket és tanul­mányozzák a vatikáni régész-bi­zottságnak jelentését, amely né­hány hét előtt készült el s ame­lyet a Vatikán nyomdájának személyzete feltétlen titoktartás kötelezettségével nyomott. Róma égése és Péter mártírhalála A Krisztus utáni 64. esztendő juliüs havában rettenetes tűz­vész csaknem teljesen elpusz­tította a világ fővárosát, Rómát. Valószínű, hogy Nero, a rómaiak kegyetlen és őrült császára, gyújtotta fel a várost, talán azért, hogy a felséges látvány­ban gyönyörködhessen, vagy ta­lán azért, hogy szörnyű büntet-KÉRELEM Junius 26-án volt a répcemen­­tí Csáfordjánosfa épülő templo­mának alapkőletételi ünnepsé­ge. A szertartást Papp Kálmán győri megyéspüspök végezte. Katolikus testvéreink adomá­nyaiért esedezünk, amelyeknek eljuttatását kérjük a 803,188 szá­mú csekkszámlán Szent Imre Egyházközség, Csáforjánosfa, u p. Répceszemere címre. tel vádolhassa a gyűlölt keresz­tényeket és zsidókat és “meg­torlásul” kiirthassa őket. (Közel kétezer évvel később Hitler jobbkeze, Göring, hasonló cél­zattal gyújtotta fel a német bi­rodalmi gyűlés palotáját Berlin­ben.) Nero idejében a keresztények és a zsidók “nemzeti ellenségek” voltak Rómában. Vallásuk, szo­kásaik, szertartásaik merőben külömböztek a latinok pogány sok-isten-imádásától s mert be­folyásuk, különösen a kereszté­nyeké, egyre növekedett, a csá­szár és hívei titkos politikai szervezetet, összeesküvőket lát­tak bennük. Róma égése után A császár keresztény temploma A negyedik században Nagy Konstantin római császár, aki áttért a keresztény hitre, bazili­kát építtetett Szent Péter tiszte­letére, éppen azon a helyen, ahol Péter sírja volt, mert már akkor szokás volt, hogy mártí­rok templomát a mártírok sírja fölé építik. Hogyan történt, hogy Péter sírjának helye feledésbe ment? A legvalószínűbb feltevés a kö­vetkező: A népvándorlás kor­szakában, amikor gótok, germá­nok újra és újra benyomultak az Örök Városba és ott nagy pusztítást vittek véghez, az egyik pápa — talán a kilencedik megkezdődött a terror. Össze­­fogdosták a keresztényeket és a zsidókat, a legtöbebt a nagy cir­kuszban oroszlánok elé vetet­ték, sokakat keresztre feszítet­tek. A keresztrefeszitettek közt volt egy Péter nevű galileai ha­lász, aki a keresztények közt kü­lönösen nagy tiszteletben állt, mert ő Jézus leghívebb hive volt. A hagyomány szerint a meg­maradt kevésszámú kereszté­nyek Péter holttestét titokban eltemették a cirkusz mellett le­vő pogány temetőben. Ez a ma­gyarázata annak, hogy most, mi­kor Szent Péter sírjára ráakad­tak, a közelben pogány sírokat is találtak. században — vastag földréteget hányatott Péter sírjára, hogy elejét vegye a barbárok szent­­ségtelen cselekedeteinek. Azóta senkisem látta a vértanú sírját s a hely idővel feledésbe ment. Most a sírhelyen római pén­zeket találtak, amelyek Péter élete és halála idejében voltak forgalomban. A falakon talált felírásokból arra lehet következ­tetni, hogy ezek a pénzek zarán­dokok kegyes adományai voltak. Az egyik felírás egyenesen Pé­ternek szól: “Ave Peter.” A kü­­lömböző nyelvű felirások azt mutatják, hogy Szent Péter sír­jához sok országból zarándokol­tak el hívők: Németországból, Németalföldről, Angliából, Ma­gyarországból, Svájcból és ke­leteurópai országokból. Hitoktató nők Érdekes intézmény létesült a kalocsai érseki főegyházmegyé­ben: hitoktatónőképző tanfo­lyam. Most folyt le a vizsga, s a jelöltek az érsek elnöklete alatt működő bizottság előtt tet­tek tanúságot arról, hogy alkal­masak a hitoktatás elvégzésére. Sokkal nagyobb feladata van ma a hitoktatónak, mint azelőtt, amikor még a katolikus iskolák serege állt az Egyház rendelke­zésére, hogy elveit a gyerme­­, kék leikébe átültesse. Tulaj don­­( képpen az egész oktatást kell ki­egészítenie 'a hitoktatónak, s l . ezert komoly felkészültségre Ivan szüksége. Ma ilyen vizsgatárgyak sze­repelnek a vizsgán: vallási el­vek, erkölcstan, szentirástudo­­mány, hitoktatástan, pedagógia lalkipásztorkodásban, hitvéde­lem, egyházijog, egyháztörténe­lem, szónoklattan, liturgia, egy­házi ének, egyházmüvészet és latin. Mindezeket a tárgyakat gyakorlati példák megvilágítá­sában adják elő és ugyancsak gyakorlati alkalmazásban vizs­gáznak belőlük a hallgatók. Hogy mily munkáról kell a jelölteknek beszámolniok, elég példának egy jelölt vizsgakér­déseinek felsorolása. Ezek a kö­vetkezők voltak: Hogyan enged­heti meg Isten irgalma a poklot? — Az erkölcsi törvény az em-EVANGÉLIUM Sz. Máté, XXI. rész, 87. szak. Mondá az Ur e példabeszé­det: Vala egy családos ember, ki szőllőt ültetvén, bekerité azt sövénnyel, és sajtót ása benne, és tornyot épite, és bérbe ad­ván azt a míveseknek, messze útra méné. Mikor pedig a ter­ményérés ideje elközelgetett, szolgáit a mívesekhez küldé, hogy beszedjék a szőllőter­­ményt. De a mívesek megfog­ván az ő szolgáit, némelyet megver ének, némelyet megölé­­nek, némelyet pedig megköve­­zének. Ismét más szolgákat külde, többet az elsőknél; és hasonlóképen cselekvőnek azok­kal is. Végre pedig fiát küldé hozzájok, mondván,: Meg fog­ják becsülni fiamat. Azonban, a mívesek látván a fiút, mon-, dák magok között: Ez az örö­kös, jertek, öljük meg őt, és, foglaljuk el örökségét. És meg­ragadván őt, kiveték a szőllő­­ből, és megölék. Mikor tehát el-" jő a szőllő ura, mit fog csele­kedni azon mívesekkel? Feled­lek neki: A gonoszokat gono­szul veszti el, és szőllőj ét máé* míveseknek adja bérbe, kik megviszik neki a termést an­nak idejében. Mondá nekik Jé­zus: Soha nem olvastátok-e azt írásokban: “A kő, melyet meg­vetettek az építők, szeglet fe­jévé lön. Az Úrtól lett ez, és, csodálatos a mi szemeink előtt?” SZENTBESZÉD “Ne ölj!” — hangzik a paran­csolat. De hát hol ölnek többet, mint a háborúban? Hát akkor miért van a háború? Hisz ez összeütközik az isteni parancs­csal. És mégis, a keresztény er­kölcstan jóváhagyja a háborút, mint az ön- és jogvédelem vég­ső eszközét. Igen, mert ha szabad egy egyénnek önmagát védeni táma­dója ellen, akkor szabad azt egy nemzetnek is megtenni. Honnan van az, hogy a nemzetek életé­ben a háború egy gyakran visz­­szatérő jelenség? A nemzetek egymásközti éle­tében tömérdek a súrlódás, né­zeteltérés, kapzsiság és más nemzet j(avai után való vágyó­dás, mely egyre jobban élesíti a nemzetek közti feszültséget, mely végre is háborúban rob­ban ki. Sajnálatos dolog ez, me­lyet megakadályozni nem lehet és egy ilyen védő vagy támadó háborút igazságosnak szoktak mondani. Vannak természeti erők, ame­lyek kirobbanása ártalmas, pusztulást jelent és e kirobbaná­sokat nem tudjuk megakadá­lyozni. Mint a villámcsapás, jég­verés, árvíz, tornádó, földren­gés, olyan a népek életében a háború, amelytől mindenki fél, de amelyet megakadályozni nin­csen hatalmunkban; Rettenetes dolog, rémséges szerencsétlenség a háború még akkor is, ha jogos és szükséges, mert ez minden emberért elvér­zett Krisztus Urunk szomoritá­­sa. Elvileg keresztény vallásunk kénytelen elismerni, hogy a né­peknek természettől kapott jo­guk az önvédelem és az elégté­tel keresése és igy megengedi az igazságon alapuló háborút, mint legvégső eszközt. De a keresz­tény egyház, mint a béke feje­delmének a helyettese itt e föl­dön, egyik legfőbb céljának tárt­ja, hogy a népeket testvéri sze­­retetben egyesítse. Kétezer éve tanítja az egyház az emberisé­get a szeretetre, a megértésre és a kölcsönös megbocsátásra és mégis mindig volt háború. Mit mutat ez? Csak azt, hogy még ma is mily kevéssé keresz­tények a népek, mily nehéz az emberek erkölcseit megjavítani; mutatja azt, hogy az evangé­liumra még óriási nevelő feladai vár a népek között a jövő száza­dokban. A háború egy nemzet életé­ben végső esetben lehet megen­gedett módja az igazság keresé­sének, de nem lehet az soha megengedett eszköz k,ét egyén igazsága keresésének. A párbaj elitélendő, mert az ötödik .pa­rancsolatba ütköző bűn és ezért az egyház a párbajban résztve­vőket kiközösítéssel sújtja. ,, A párbaj meg nem engedett eszköz a becsület védelmére. 'A párbaj a sértésért vért, halált kíván. A legnagyobb áldozatot, amit valaki e földön hozhat. Talán a sértés oly nagy bűn volt, hogy ezért halállal kell la­kóim? Nem a sértés nagysága kívánja ezt, hanem a társadalmi közfelfogás, pedig a józan ész, a kesztény erkölcstan, Isten ötö­dik parancsolata tiltják azt, hogy a rajtam ejtett sérelmet a sértő halálával torojam meg. Ez rettenetes áldozat. Bármily erős is lett volna a sértés, azért kö­vetelni a legnagyob földi jót, amit Isten az embernek adott, bűnös dolog. Elitélendő dolog a párbaj azért is, mert itt nem az igazság győz­­hanem az erő és ügyesség. Elíté­lendő, mert embertelen dolog, éppen úgy mint a középkorban az istenítéleteken azzal kellett az ártatlanságot valakinek bebi­zonyítani, , hogy sértetlenül megy át mezitlábbal izzós pará­zson. ... •? Elitélendő a párbaj azért is, mert elégtelen eszköz a becsü­letünk bizonyítására. Ha valaki ugyanis a párbajt megnyeri, ez csak azt bizonyítja, hogy ő ügye­sebb, de nem azt, hogy ő becsü­letesebb lett. A becsület ugyanis az ember belső értéke, az ember erkölcsi kifogástalansága. A becsületet sértéssel nem lehet tőlünk el­venni és fegyverrel nem lehet azt megszerezni. berben. — Szent Pál apostoli utjai. — Lelkipásztorkodás az általános iskola növendékei kö­zött. — Milyen legyen az ideális nevelő? — Betegek látogatása. A tanfolyamot elvégzett hit­oktatónők olyan képzettséggel indulnak neki nehéz életű tjuk­­nak, hogy megfelelhetnek a rá­juk háruló óriási feladatoknak. Díszes temetések ellen Theas lourdesi püspök elren­delte, hogy az egyházmegyében ezentúl minden temetés a lehető legegyszerűbb módon menjen végbe, gazdagok és szegények közt ne legyen külömbség. Jó­módúak az összeget, amit teme­tési pompára szántak, inkább adományozzák az egyháznak. i Pünkösd után 13-ik vasárnap A Szent Péter Bazilika főoltára, amely alatt 20 láb mélységben megtalálták Szent Péter sírhelyét és csontjait.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom