A Jó Pásztor, 1949. július-december (27. évfolyam, 30-53. szám)
1949-12-30 / 53. szám
CZ IN KA PANNA A FEJEDELEM CSALOGÁNYA EREDETI REGÉNY (77-ik folytatás) Vajnóczi mégegyszer megszorította Páter Benedek kezét, aki határtalanul boldog volt, hogy eljött az idő, amikor ő is szolgálatot tehet annak az ügynek, amelyhez szívvel- lélekkel tartozik. Bezerédy és katonái másnap továbbálltak és Páter Benedek ettől a naptól kezdve, esténként, amikor a többiek már nyugalomra tértek, soha nem mulasztotta el, hogy egy-két órán keresztül figyelemmel ne kisérje a hernádparti három fűzfát. Múltak azonban a napok, anélkül, hogy a jeladás' megtörtént volna. Pedig Páter Benedeknek volna jelentenivalója, még pedig nagyon érdekes. A Bezerédyék távozását követő napon újra megjelent a klastrombán Winkelstaedt Henrik gróf, a császári vértesfőhadnagy, aki mintha csak tudta volna, hogy két napig nem tanácsos erre mutatkoznia. Abban a cigányruhában jött, amelyben távozott s bizony eleinte nem akarták beengedni, annyira bizalmatlan volt a külseje. A főapátot kellett lehivatni, aki felismerte a kóbor cigánylegényben a vértestisztet és nyomban intézkedett, hogy bebocsássák. Winkelstaedt gróf nagyon ideges hangulatban jött. Mindenekelőtt egy levelet adott át a főapátnak azzal az utasítással, hogy haladéktalanul továbbítsa fel Bécsbe, Kollonichnak. Hangsúlyozta, hogy nagyon vigyázzanak rá, mert rendkívül nagy fontosságú eseményekről tesz benne jelentést. Miután a főapát kijelentette, hogy ez iránt semmiféle aggodalma nem lehet, mert nagyon megbízható és ügyes emberek tartják fenn a kurirszolgáiatot Kollonich és a hernádvölgyi Pálosklastrom között, Winkelsteadt főhadnagy visszavonult a cellájába, ahogy újból átöltqzködött. Most azonban nem a vértestiszti ruhát húzta magára, hanem a francia tüzértisztek díszes egyenruhájába öltözött. Amikor ebben a ruhában a főapát elé került, Fraknói György csodálkozással csapta össze a kezeit: ' — Mi lett önből, gróf? — Capdebeaux, francia tüzérkapitány, uraságod szolgálatára . . . — És hová készül ebben az öltözékben? ^ •^■‘Hl^áHará'l,'P.a'ivOCzi ucTvar"abi'!~~~~ * Előbb: vértestiszt, aztán; cigánylegény, most: francia tüzérkapitány, pár nap alatt ennyi alakban, mindegyik öltözékben tökéletes illúziót keltve, ugylátszik, az idegen rendkívüli tehetség lehet abban a munkában, amelyet végez . . . Megdöbbentette azonban Páter Benedeket a vértestiszt kijelentésének az a része, amely az ut céljáról beszélt. Rákóczi udvarába megy! A derék barát keze ökölbe szorult, amikor aggódó szívvel gondolt arra, hogy ime a kurucok vezérét is körülveszik a kémek, kilesik legbensőbb titkait, mint a csúszómászók alázatosan kihurcolják a kegyeit, hogy azután hátulról ledöfjék . . . Ó, hogy szeretett volna Páter Benedek is elindulni Kassára, amikor még porzott az ut Capdebeaux tüzérkapntány lovának lábai nyomán ... Hogy szeretett volna rohanni, repülni és Kassára érve leborulni a fejedelem elé: — Nagy jó uram, óvakodj a cselvetőktől! Ám Páter Benedek nem hagyhatta el a kolostort. Várta a munkát, amelynek elintézésével megbízták és soha ennyire nem vágyakozott a szabadság után, mint ezúttal. . . Ez a vágy azonban nem egyéni vágy volt, hanem azért kívánkozott el, hogy gáncsot vesseh a rejtélyes Winkelstaedt-Capdebaux alattomos terveineK. Myltak a napok, a hetek, hónapok. A vértesfőhadnagy időként vissza-visszatért a hernádcsányi klastromba, hol mint kuruc vitéz, hol mint vértestiszt, francia kapitány, vagy cigánylegény — mindig más-más alakban, mindig csak néhány napra, sokszor néhány órára és már is tovább állt, folytatta titokzatos életét, melyről senki nem tudott bővebbet. A vérteskapitány el-eijött, az ellenben, akit olyan nehéz sziv-vel, sóvárgó vággyal várt Páter Benedek, Vajnóczi embere nem jelentkezett. Hiába leste Benedek barát minden este cellája ablakából lázas türelmetlenséggel, mikor repülnek az égnek a három fűzfa környékéről a világitó rakéták, a jeladás egyetlen alkalommal sem következett be s most itt állt Páter Benedek az érdekes értesüléssel, hogy az osztrákok egyik tisztje francia tüzértiszti ruhába ment kémkedni Rákóczi udvarába — és nem tudta elmondani senkinek, akit illetett volna. Minél jobban teltek a napok, Benedek páter annál nyugtalanabbul viselkedett. Egy alkalommal, amikor az osztrák vértestiszt újra visszatért, nagy hahota közben mesélte el: — A legidősebb francia tiszt a múlt napokban fürdés közben a Hernádba fűlt. És most én lettem Rákóczi franciáinak a kapitánya .. . Páter Benedek,' amikor ezt elmesélni hallotta, a legszívesebben egyetlen ütéssel halálrasujtotta volna a kérkedő katonát, rnár-már azon a ponton is volt, hogy felejti a rajtalevő barátcsuhát és reáront az álnok emberre, de aztán elfojtotta minden haragját, arra gondolt, hogy ezzel halomra döntené minden tervét, a szabadság ügyének pedig többet ártana, mint amennyit akkor használ, ha elfojtja keserűségét és vár, vár mindaddig, amig mindazt elmondhatja, amit a Pálos-kolostorban töltött évek alatt megtudott. A JŐ PÄSZT )R — THE GOOD SHEPHERD PAGE S. OLDAL És továbbra is minden áldott este figyelte a hernádparti három fűzfa környékét. Hiába . . . Nem tudta elképzelni, mi lehet ennek az oka. Már arra gondolt, hogy Vajnóczi megfeledkezett róla, avagy pedig elesett valamelyik ütközetben, mielőtt másnak továbbadhatta volna a kitűnő újságot, hogy a hernádcsányi kolostorból fontos értesüléseket szerezhetnek. A világitó rakéták csak nem akartak felszökellni a csendes éjszakákban ... S miközben Benedek, bár minden éjszakának jórészét ébrentöltötte, nehogy elmulassza a rakétákkal megbeszélt jeladást, furcsa, de egyre élesebben kibontakozó és szilárdabban megalapozott gondolat fogamzott meg az agyában. Történjék bármi, ha még egy ideig nem jön el Vajnóczi Tamás küldötte, akkor kiszökik a kolostorból, hogy személyesen vigye el a nagyfontosságu híreket Rákóczi udvarába. És ettől kezdve ez a vágy fütötte Páter Benedeket, a kolostor szelidlelkü barátját. HATVANADIK FEJEZEÍr. N A csodálatos ut. fi Amikor Bercsényi Miklós a nagyszombati táborban azt mondta, hogy négy nap alatt tüzérséget és municic t kap Kassáról Nagyszombatba, akkor mindenki hitetlenül csóvál ;a meg. a fejét és nem tudták elképzelni, hogyan tehet a fővezér ilyen meggondolatlan, könnyelmű kijelentést. — Fővezérségedet — mondotta egy nagybajuszu kuruc vezér. Zsolnay Kristóf, — alighanem félrevezette valamilyen fránya ember . . . Mert hogy innen elmenjen valaki és négy nap múlva tüzérséggel térjen vissza, ezt majd csak akkoj* * hiszem el, ha Ikarusok röpködnek a levegőben... —- Ki légyen az az ember? - kérdezte paries vicehadnagy, a fővezér egyik titoknoka. ' — Ács József, a dudvági molnár! Itt bizonykodott előttem, hogy huszonnégy óra leforgása alatt megteszi az utat Rákóczi udvarába, megszerzi a fejedelem parancsát, hogy a francia tüzéreket haladéktalanul beossza a nagyszombati sereghez, s azután a tüzérséggel, meg a tüzérek felszerelésével hipp-hopp, három nap alatt itt terem . .. Megint hitetlenül csóválták meg fejüket az emberek. — Három nap alatt? Ehhez tényleg a mesebeli hipp-hipp ott legyek, ahol akarok, szőnyeg kell... — Csodálatos vállalkozás!-- Ne feledjétek el azonban bajtársaim — szólt közbe Bercsényi, — hogy a dudvági molnár már eddig is csinált néhány csodálatos dolgot. . . Magam is fantasztikának tartom, kételkedem a legutóbbi kijelentése megvalósithatásában, hogy nem bíztam benne teljesen, bizonyítom azzal is, hogy indulása után két külön futárt küldtem rendes utón Rákóczihoz, ugyanazzal a kéréssel, de mégis . . . Néha viszont úgy vagyok, hogy szentül elhiszem ennek a különös, rejtélyes, érthetetlen embernek a szavát és szentül hiszem, hogy, hogy nem, beváltja szavát és itt lesz • ■ • A kuruc tisztek dünnyögtek. — Ha csak az ördöggel nem cimborái. . . — Az is lehet — mondta egy másik, — emlékezzetek csak,-aT^ffkonrél a Dunát! — Az ám! — Senki nem mert rá vállalkozni. .. — Ő megtette! — És a viz alatt úszta át. . . — Hogy csinálta, nem értjük még ma sem . . . Bercsényi felkacagott. — No látjátok! Csakhogy hisztek már csodálatos cselekedeteioen ... De azért azzal ne vádoljátok Ács József uramat, hogy az ördöggel cimborái, mert ha itt terem és meghallja, mivel vádoljátok, olyan verset kanyarit reátok, hogy nem köszönitek meg . . . — De hát hogy úszta volna át másképen a Dunát ... a viz alatt, ... ha nincs segítségére valami pokolfajzat! — méltatlankodott még mindig Zsolnay Kristóf — Nem valami pokolfajzat volt a segítségére — válaszolta Bercsényi, — hanem a saját, tulajdon esze.. . — Hogy hogy? — Nekem elárulta a nagy titkot, ám halljátok ti is, Lássátok és tanuljátok meg, hogy nincsen abban semmi ördöngösség, ha az embernek helyén van az esze s tovább lát egy pár lépéssel, mint ameddig az orra ér .. . — No erre már magam is kiváncsi vagyok! — dünnyögte egy deresdő kuruckapitánv. — Hát hogyan jött át a Dunán? — kíváncsiskodott egy másik. A VIIÁG LEGNAGYOBB BŰVÉSZE Hir szerint kiadják Houdini önéletrajzát, amelyben minden idők legnagyobb szemfényvesztője leleplezi bűvészmutatványait. (Folytatjuk) Az elmúlt hetekben több alkalommal jelentek meg hírek arról, hogy “szellemek járnak” abban a házban, amelyben egykor Harry Houdini, a ;világ legnagyobb bűvésze lakott. Az uj tulajdonos, aki Houdinitől megvette a házat, a hírek szerint el akarja adni, mert nem birja tovább a szellefmek nyugtalanító jelenlétét. Á reklámcsmálásban járatos emberek azonnal tudták a hírek hallatára, hogy valami készülődik. És csakugyan, néhány héttel később hire járt, hogy az egyik kiadócégnél hamarosan megjelennek Harry Houdini emlékiratai. A szellemtörténetek csak azt a célt szolgálták, hogy Houdini nevét felfrissítsék a közönség emlékezetében. A bűvészek bűvésze Azoknak, akik valaha látták Houdinit dolgozni, nem volt szükségük arra, hogy emlékezetüket felfrissítsék. Houdini mutatványai felejthetetlenek voltak és a szakmabelieket is szakadatlan izgalomban tartottak. Emlékiratainak értéke épen abban van, hogy bennük Houdini leleplezi saját titokzatos trükkjeit. Houdini kétségen kívül a világ legnagyobb bűvésze volt. Nemcsak a közönség, hanem maguk a bűvészek is annak ismerték el. Senki sem tudta utánozni Houdini mutatványait, de ő utánozni tudta valamennyit. Sőt, Houdini pénzjutalmat ajánlott fel annak a bűvésznek, akinek mutatványait nem tudta utánozni. Soha még senki nem vette fel a jutalmat. Houdini a bűvészek bűvésze volt, rejtélyes és titokzatos, kifürkészhetetlen és könnyed, egyszerű és mégis őrjítőén bonyolult. Még a nevében is megőrizte titkát. — Houdini felvett név és senki sem ismeri családi nevét. Állítólag Erich Weiss volt a családi neve, de ez nem biztos.. Csak az biztos, hogy osztrák származású volt. Houdini mutatványai Hosszú biivészi pályafutása során Houdini sok mutatványnyal ejtette bámulatba a világot, de néhány egyszerű és mégis megoldhatatlan mutatványa máig is emlékezetes. Ezek a mutatványok épen egyszerűségűk miatt hatottak, és azzal, hogy nem használta hozzájuk saját eszközeit. Egyik hires mutatványa a ceruza és gyűrű volt. Houdini lejött a közönség soraiba és kért valakitől egy ceruzát. A ceruzát kezébe sem vette, hanem felkérte az “áldozatot”, hogy fogja meg a ceruza két végét jó erősen. Azután egy mellette ülő nézőtől elkérte gyűrűjét, majd a gyűrűt egyetlen mozdulattal ráakasztotta a ceruzára, miközbe az illető nem engeidte el a ceruza két végét. Hasonló trükkje volt, hogy két acél karikát ledobott a színpadról a nézők sorába, kérve, hogy adják kézről-kézre, mindenki vizsgálja meg, nincsre kikészítve. A két karika sima tömör acélból volt. Houdini közvetlen közelből, színpadi világítási hatások nélkül, a közönség soraiban állva, egymásba akasztotta a két karikát. Akiket Houdini is becsült Houdini magános ember volt, amennyire csak tehette, kerülte az emberek társaságát és főleg a szakmabeliekét. Minden szabad idejét titokzatos kis műhelyében töltötte, uj mutatványokat gyakorolva. Érdekes, hogy ennek a műhelynek felszerelése nyomtalanul eltűnt. Houdini már jóval halála előtt visszavonult és célja nyilván az lehetett, hogy munkaeszközei ne kerüljenek idegenek kezébe.Hiú volt és meg akarta őrizni.titkát halála után is. Volt néhány bűvész, akiket Houdini is nagyratartott. Ezeknek egyike Harry Keller, Amerika legnagyobb bűvésze Ho-OLASZ "FIUK VÁROSA." — Salerno olaszországi város határában Fiuk Városa épül hajléktalan fiatalok számára. A menhelyet egy pennsylvaniai bizottság alapit ja. amelynek elnöke az olasz származású Margiotti, Pennsylvania volt főállamügyésze (jobboldalt). A baloldalon: a salernoi érsek. “A TŰBE VAKARJ BŐVEN NÁDMÉZET.. Hogyan készült az első fagylalt Magyarországon? Ötven évvel ezelőtt még csak cukrászdákban lehetett fagylaltot kapni. Később már otthon is lehetett fagylaltot készíteni, mert favederre emlékeztető fagylaltgépeket árusítottak, s ezekben pár óra alatt elkészülhetett a legfinomabb fagylalt is. Nagyanyáink idején csak ebéd után és a délutáni órákban volt illendő fagylaltozni, hosszú, ropogós, u n. karlsbadi ostyákat szervíroztak a habos fagylaltokhoz, vagy otthonkészült foszlós kalácsot. Vacsora után már csak akkor illett a fagylaltozás, ha nagy vendégség volt és nagy meleg, esetleg jótékonycélu összejövetel, amiken mindent lehetett . . . De sem abban az időben, sem ma nem gondolt rá az izzadó ember, hogy mikor is készítették Magyarországon az első fagylaltot és hogyan készülhetett az? Hideg tejes étek Mátyás király pazar udvartartásában kezdték Ízlelni először a fagylaltot, amit Marzio Galeotto és Bonifi olasz tudósok hoztak divatba az udvarnál. Ebből az időből fagylaltrecept, sajnos, nem maradt fenn, de annál részletesebben tárgyalja a fagylaltgyártás titkát az a szakácsmüvészeti remekmű, amelyet 1601-ben Thököly Sebestyén urak hires szakácsa, Szent-Benedeki Mihály adott ki. Ebben a szakácskönyvben az a sző, hogy “fagylalt”, még nem szerepel, ez az ínyencség mint “hideg tejes étek” volt akkoriban ismeretes és igy készült: “Az tejbe vakarj bővön nádmézet,' verj egynéhány tikomny.it (tojást) bele, ha bővön vágyón, vagy huszonötnek a fehérít, ha kevés, mind székestül, vagy tizennégy az mi elég egy tálra. Csak annyi sót vess bele, amennyi a tikmonyokat megsózza, feljebben ne érezzék a sója. Az szénnél habarton habard, hogy meg ne sugorodjék, ha jó sűrű, rakd ki vaskalánnal egy tálba, de még habarton habard, mert megsugorokszik, hogy immá r meg aludt, hintsd meg tengeri szőlővél.” Jeges eszköz A sárospataki várból 1753- ból maradt fenn egy szakácskönyv, amiben a fagylaltot már mint “Jeges eszközt” említik. Különböző gyümölcsökből készült, leginkább eperből. A receptje ilyen volt: “Jeges eszköz pisztárciából, csiperből. Vágy négy lat pisztárciát, törd meg, verd át szitán, végy egy fertály vizet és azt az általvertet tedd egy zaskóba, töltsd ezt a vizet reá és nádmézzel, meg tisztáit nádmézzel és süsd meg. Mikor bé akarod hűteni, hogy megfagygyon, végy jeget és azzal kerítsd körül.” Ugyanilyen módon készült a “szilvába nyomott eszköz", az egres hab, a körtvély hidegen, vagy az eper-víz. udini előtt. Keller állítólag tudta Houdini néhány mutatványának titkát. Ha tudta, magával vitte sírjába. Rajta kívül, sajátos módon, egy magyar testvérpár nyerte el Houdini bizalmát. Ezt a magyar testvérpárt szintén titok vette körül. Nevüket nem tudják, mert kínai s japán néven szerepeltek — Ling Look és Yamadeva. A testvérek a tengeren haltak meg és ma Hong Kongban vannak eltemetve. Éveken át ők voltak Houdini segédei — amikor még színpadi segédekkel dolgozott —, szintén ismerői néhány titkának. Haláluk rejtélyes volt. Yamadeva a hajón megbetegedett, meghalt és Ling Look néhány napon belül követte a halálban A halál oka ismeretlen. A hajó útban volt Shanghaiból Hong Kong felé. A spiritista és könyvgyüjtő Houdini igen változatos érdeklődésű ember volt. Egyike volt például az elsőknek, akik repültek és ezért 1910-ben dijat is nyert. Azonkívül szenvedélyesen üldözte a csaló spiritistákat. Idejének és nem csekély vagyonának tekintélyes részét az ál-spiritisták elleni harcnak szentelte, leleplezve mutatványaikat. Tetejébe, ritka könyvek gyűjtője volt. Könyvtára, amelyben kizárólag a varázslatról és bűvészkedésről szóló ritka könyvek voltak, az ókortól napjainkig, félmillió dollárt ért. Ez a könyvtár 1926-ban bekövetkezett halála után a Library of Congress tulajdonába ment át és most ott található az értékes gyűjtemény. Houdini hatalmas vagyont gyűjtött élete során. Volt idő, amikor éveken át heti 15,000 dollárt keresett. A kétmillió dollárt kitevő örökség, amely utána maradt, csak egy töredéke volt az összegnek, amelyet keresett. A többit elköltötte, részben a spiritiszták elleni harcra, részben jótékony célokra. Gyakran szerepelt királyok előtt. Állítólag VII. Edwárd angol király egyszer könyörgött neki, hogy árulja el egyik mutatványának titkát — a viz alól egy lezárt ládából való kiszabadulását —, de Houdini visszautasította. . Az emlékiratok Houdini sok könyvet irt bűvészmutatványokról — de csak a másokéról,»soha a magáéról. Saját mutatványainak titkát emlékirataiban irta le. Végrendeletében állítólag kikötötte, hogy az emlékiratokat csak halála után 25 évvel szabad kiadni. Ha ez igy van, akkor az emlékiratok csak 1951- ben esedékesek. De a kiadó, aki megszerezte a jogot hozzájuk, nyilván hasznosnak találja, ha a hírverés már most megindul. Valószínű, hogy a következő hónapokban sok hűfog megjelenni Houdini személyével kapcsolatban. Hivatásos bűvészek és szemfényvesztők nem sok örömmel néznek Houdini emlékiratai elé. Azok az emlékiratok oly sokat feltárnak a. bűvészkedés alapvető fogásaiból, hogy már nem lesz érdemes bűvészkedni, mint az egyik hivatásos bűvész megjegyezte. Ámbár a kézügyesség — minden bűvészkedés fontos kelléke az ötlet mellett — még mindig megmarad. “De, mondta az egyik hivatásos, ma már senkit sem érdekel, ha lát egy nyulat előhozni egy üres kalapból? a nyúlnak át kell alakulnia, mondjuk, sárkánnyá. Akkor már talán felfigyel a közönség. Houdini volt az, aki a nyulat át tudta alakítani sárkánnyá és ha kellett, visszavarázsolni nyúlnak .. .”
