A Jó Pásztor, 1949. július-december (27. évfolyam, 30-53. szám)

1949-12-23 / 52. szám

; PAGE 2. OLDAL A JÓ PÁSZTOR — THE GOOD SHEPHERD A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD) Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztő: Muzslay József Editor Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 5028 ELŐFIZETÉSI DIJAK: Egy évre -------------------$4.00 Fél évro ____________2.00 SUBSCRIPTION RATES: One Year -------------------$4.00 Half Year........................2.00 Magyarorizagra: egy etre $5.00 — relevre $3.00 Entered as second class matter September 1st, 1933, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. KARÁCSONY A Megváltó születésének ünnepe időszerű és időtlen. Idő­szerű, mert minden Karácsonykor újból és újból érezzük a lelki megtisztulásnak szükségét, és időtlen, mert örökkévalóak azok az eszmék, amelykben az ünnep fogant. A keresztény hitvallás sok ünnepet tart, amelyek egytől egyig a hitélet valamely nevezetes eseményének emlékeztetői. De egyik sem gyökerezett be oly mélyen lelkűnkbe, mint a Ka­rácsony, a nap, amelyen a Megváltó született. Az ünnep mély áhítatára jellemző, hogy a nem keresztény vallások követői is úgy tartják meg azt az ünnepet, mintha sajátjuk lenne. Ez az ünnep az emberiség történelmének egy nagy forduló­pontja. A Megváltó tanításaival egy uj korszellem kezdődött, amely egy uj vallásnak és uj társadalomnak magva lett. Világi intézményeink, beleértve törvényhozást, bíráskodást, közigazga­tást a keresztényi szellem kisugárzásai. A karácsony a keresztényi lélek legnagyobb lelki erőforrá­sa. Az ünnep áhitata, a hozzá kapcsolódó isteni és emberi voná­sok meghittsége és melege egy évről évre megújuló nagy lelki élmény, amelynek várakozása már jóval előbb betölti a lelkeket. Sohasem érezzük erősebben, mint ezen a napon, hogy Jézus kö­vetői vagyunk és sohasem érezzük erősebben tanításainak isteni eredetét. Melegében felolvadunk lélekben és megtisztultnak érez­zük magunkat. Ó, miért is nem lehet az emberi lét egyetlen sza­kadatlan Karácsony itt e földön . . . ! LINCOLN PROLETÁRJAI , Clevelandban van egy kapitalista, gyárigazgató, akinek az a bogara, Hogy — minél tobbet 'í'izet munkásainak, annál jobban jár. Sokan kinevetik, még többen, tisztelik James F. Lincolnt, a Lincoln Electric Co. elnökét, de azt mindenki egyenlően elismeri, hogy a siker őt igazolj a. Tizenhat év óta minden egyes karácsony­kor valóságos aranyesőt hullat munkásaira ez a kapitalista és ti­zenhat év óta minden esztendőben több és több mégis a profit. Ebben az évben oly kiadós volt a profit, hogy a bolondos igazgató — akinek több esze van mint egy tucat nagyfej ü iparbárónak — több mint három millió dollárt osztott ki 1026 irodai és gyári al­kalmazottja közt. Átlag 3000 dollár karácsonyi ajándék jutott egy­­egy dolgozónak, amiáltal az átlagos munkabér, illetőleg fizetés évi 6000 dollárra emelkedett. Hogyan lehetséges ilyesmi? Nagyon egyszerűen, mondja Lincoln: A munkások tudják, hogy ha egyre jobban és jobban dol­goznak, az áru egyre kelendőbb lesz és a vállalat haszna megfe­lelően nagyobb. És azt is tudják, hogy a nagyobb teljesítményért bonusz illeti meg őket. így hát, közös lévén a kapitalistának és a munkásnak érdeke, mindenki igyekszik kitenni magáért — nem azért, mert hajszolnák, hanem azért, mert igy szolgálja legjobban a maga és családja érdekét, jólétét is. így állnak a dolgok Lincoln házatáján. Mindenki meg van elégedve. Nevetnek olyan rég elkopott jelszavakon, mint “A prole­tár csak láncait veszítheti el.” Lincoln proletárjainak veszteni­valójuk nem rablánc, hanem évi hatezer dollár. Vesztenivalójuk — hogyan értsük ezt? Hát csak úgy, hogy évi átlag hatezer dol­láros keresetük füstbe menne, ha itt is, mint Szovjet-Oroszország­­ban, Szovjet-Magyarországon és egyéb földi paradicsomokban, az a jelszó járná, hogy “Tied a gyár, magadnak dolgozol!” Az óhazából, ahol a “Miénk a gyár” jelszó járja, a hároméves terv befejeztével, az ötéves terv küszöbén, olyan hirek jönnek — nem a hivatalos sajtó utjárf,'hanem levelek és üzenetek formájá­ban —, hogy a munkásakat egyre erőltetettebb termelésre haj­szolják és a bérük mégis egyre kevesebb. Övék a gyár — mások­nak dolgoznak. Bonusz ott is van, de azt a záhonyi vasúti állomá­son szélesnyomtávu orosz vasúti kocsikra rakják. HA EGÉSZSÉGESEN TÁVOZIK Mao Tze-tung, a kinai kommunista hadsereg fővezére Moszk­vában tartózkodik. Sztálin rendelte maga elé raportra, mint aho­gyan csatlósaival szokta tenni. A'moszkvai rádió szerint “teljes az összhang” a kommunista Kina és Oroszország között. Magyarul ez annyit jelent, hogy a kinai kommunisták úgy táncolnak, ahogyan Sztálin fütyül. Hatalmas parádéval fogadták a győztes kommunista fővezért Moszkvában. Ez azonban még nem sokat jelent. Uigyanigy fo­gadták Dimitrovot, a népszerű bolgár kommunista miniszterel­nököt is, aki Tito barátja volt. Visszafelé Bulgáriába menet azon­ban már bebalzsamozva, koporsóban hagyta el Moszkvát. Gorkijt, a világhírű orosz irót ugyancsak a keblére ölelte Sztálin. Nemsokkal később mérgezés tünetei között lehelte ki a lelkét. Jó szovjet recept szerint egy trockijista ellenforradal­márt vádoltak a gyilkossággal. Trockij pedig, az orosz szovjet­haderő megszervezője és feje, úgy menekült el Szibériából, ahová száműzték és a végén Mexicoban baltával ,verte agyon egy szov­jetbérenc. Mert Sztálin ujjai hosszúak. A kinai kommunista vezér tehát tudja, hogy csak két válasz­tása marad: behódolni és orosz gyarmattá zülleszteni Kinát. Vagy — a disztemetés. Mao, ugylátszik, az előbbit választotta. A mai fekete Karácsony A régi magyar korona gyön­gyében Erdély fővárosában, “Kincses Kolozsvár” korábbi éveiben, gyerekkorunk kará­csonyai fehérek, fényesek, ra­gyogók voltak. Fiatal korunk karácsonyai még fehérebbek. Kolozsvárott, az áldott lelkű minorita barátok tiz deákot hívtak a rendházba, játékok­kal és ennivalókkal telt kosara­kat akasztottak karunkra és pa­rancsolták : — Menjetek Házzsongárd­­ra! Ahol sötét ablakot láttok, ott adjatok át egy kosarat és kívánjatok a népeknek boldog karácsonyt. Házzsongráu volt a szegé­nyek kolozsvári negyede. Ala­csony. földszintes házacskák, sok gyerekkel, sötét ablakok­kal. De mikor az irgalom ko­sara bejutott az ajtón, egyszer­re fény áradt kifelé, mert a bölcs szerzetesek a gyertyákról se feledkeztek meg. Az abla­kon keresztül Jeselkedve fehér lett a kis ház belseje, akár csak a hepehupás utca, amelyet ilyenkor frissen esett hó takart. Azokban a szép időkben, a nagy háborúk előtti korszak­ban fehér karácsonyt, boldog karácsonyt ünnepelt Magyaror­szág népe. Apraja és nagyja. A legszegényebb házba is ju­tott egy darab fehér kenyér, ha nem is kalács. A szegény erdélyi román csak karácsony estéjén evett búzalisztből sü­tött kenyeret. Az esztendő töb­bi napján a sárga, kukoricából őrlött falattal táplálkozott. De karácsony estéjén neki is fehér volt a kenyere. Milyen ma a Karácsony a ma­gyar szülőhazában? Fekete! Bánattal, gonddal, nyomorú­sággal tele. És a szenvedés te­tejébe ott az örökös félelem, a rettegés, hogy vájjon a Meg­váltás éjszakáján családjuk­kal maradhatnak-e az apák? Vájjon nem zörget-e éppen a szent éjszakán az erőszak fegyveres hatalma a parancs­csal : — Ember, érted jöttünk, kö­vess ! Még a lehetőség gondolatá­tól is fekete lesz a magyar föld házaiban a Karácsony. Gyászosan, lelkeket tépően fe­kete. Mi, akik valamikor nehéznek mondott és mégis jobb idők­ben találtunk menhelyet az Irta: GONDOS SÁNDOR áldott uj hazában, akiknek csak “Istentől kell félnünk, sen­ki mástól e világon”, magunk fehér karácsonyának során mondjunk saját bőségünkben VALLOMÁS Melyik volt életem legfájóbb pofonja? — Amit én adtam a helyett, hogy kaptam volna. Melyik volt életem legkelle­metlenebb találkozása? — Amikor egy át mulatott éj­szaka után először néztem a tükörbe. Melyik volt életem legszű­kebb cipője? — Amelyet akkor kellett ki­fizetnem, amikor a cipő már ré­gen nem volt meg. Melyik volt életem legna­gyobb nyeresége? — Amikor megtaláltam a pénzt, amelyet elvesztettem. Mi volt életem legnagyobb szerencséje ? — Az, hogy pontosan az el­lenkezője történt, mint amit terveztem. Melyik volt életem legjobb falatja ? — Amelyet más evett meg előlem. Mi lenne életem legnagyobb kedvtelése ? — A munka, — majd ha egy­szer a sok dologtól hozzájutok. Melyik volt életem legna­gyobb ballépése? — Nem mondom meg, mert megsértődik életem párja. fohászt magyar testvéreinkért, akiknek ma fekete a karácso­nya. Mondjunk legalább eny­­nyit: — Add meg nekik minden­napi kenyerüket! És fohászkodjunk, hogy vég­re váljék valóra magasból szállt angyalok szava: —E földön békesség és az emberekhez jó akarat! Fehér karácsonyunk során fohászkodjunk buzgón, élő hit­tel, hogy valósuljon meg végre a Megváltás és ember az em­bernek testvére legyen. De ha még ennek idejét nem látod : Mi Atyánk, legyen meg a te akaratod . . . / Az első beszélőgép Edison, a nagy feltaláló, dísz­vendég volt egyszer egy lako­mán. A házigazda szép felkö­szöntőt mondott reá. Felsorolta Edison sok-sok találmányát s kü­lönösen a gramofont dicsérte hosszasan. Amikor végre befe­jezte, az ősz tudós állt fel s mo­solyogva ennyit mondott: “Köszönöm vendéglátó bará­tunknak a szívélyes szavakat, sajnos azonban ellene kell mon­danom. Az első beszélőgépet nem én, hanem a jó Isten találta fel. Én a magam részéről csak arra az első beszélőgépre jöttem rá, amelyet tetszésünk szerint el is lehet állítani.” A LEGÚJABB ORVOSSÁGOK Irta: BEN DE GERGELY Hivatalos jelentés szerint eb­ben az 1949-ik esztendőben a tudomány vagy az él-tudomány 261 uj orvossággal lépté meg a világot. EjÉKzoldalas hirdeté­sek Itíí i éri ka s z er te, hogy nincs ' többé meghűléses nátha, mert megvan az orvos­sága. Millió és millió ember sóhaj­tott fel ennek olvastára boldo­gan : — Hála Istennek, ennél job­bat már nem remélhetünk. Mintegy két héttel a nagy hirdetések megjelenése után azonban kormányunk kitűnő A Jó Pásztor Verses Krónikája írja: SZÉKELY GÓBÉ GÁBOR KARÁCSONYI ZSOLOZSMA MIT AZ ÍRÁS NÉPE várt már régesrégen: Betlehem csillaga felfénylett az éjben. Mit hirdetett a fény? Égi üzenetet: "Pásztorok, pásztorok: végre megszületett! Jöjjetek, jöjjetek, elkárhozott népek: testté vált az Ige, földre szállt a lélek. Jöjjelek, jöjjetek: égből hull az áldás s leikeinkbe szitál az örök megváltás. Próféták fejték meg titkát sok-sok jelnek s jászolban szendereg az isteni gyermek. ... Féltve rejtett titkát az Ég im kitárta: nem hiába várt az, aki Jézust várta! MESSZE BETLEHEMBEN felfénylik a jászol s vigaszt lel lelkében mind az, aki gyászol. Eljött, hogy tanítson, eljött, hogy megváltson; ennek az ünnepe minden Szent Karácsony. Hogy eltörülje a földi bűn vetését. Isten Földre küldte lelke lelkedzésél. Hogyha bűneinkre igazi a bánás. Jézus szent nevében jön a megbocsátás. Hogyha bűnözünk is, megtisztulhat lelkünk; de hogy megtisztuljunk: jót kell cselekednünk. . .. "Szeresd embertársad, miként tenmagmadat" — Ez ime az első Krisztus-parancsolat! APADJON EL VÉGRE, a bűnök folyója; legyen lelked Igék örök hordozója. Annak sorsa, élte soha el nem veszhet, ki lelkében hordja a fénylő Keresztet. Ne hordozz kebledben szived helyén követ, azért szállt a földre a szent Égi Követ. Hiába titkolnád bűneit a Bűnnek, mert sir mélyéből is százszor előtűnnek. Ha mi rosszat teszel, vezeklésre várnak, mert az égi szemek a vesékbe látnak. ... Fogadd meg hát a Szent Megváltás nevében: jobb leszel, mint voltál, ebben az uj évben! orvosi és gyógyszer vizsgáló hivatala a maga szokott rö­vidségével jelentette: — Az uj náthaellene gyógy­szer felől közzétett hirdetések nem mondanak igazat. A gyógyszer teljesen kezdetleges állapotban van és ezer próba közül csak egyetlen esetben segített és valószínű, hogy a gyógyulás e gyógyszer nélkül is bekövetkezett volna. Körülbelül hatvan éve an­nak, hogy Vilmos német csá­szár nagy h'angon kiabálta az egész világ felé az örvendetes hirt: Egyik német tudósunk meg­találta a fehér halál, a tüdő­vész bacillusát és abból szé­rumot, oltó gyógyszert csinál, amely ezt a szörnyű betegsé­get végleg kiirtja. Dr. Ferdinand Koch vidéki német orvos találta meg na­gyitó górcsővel a tüdővész ba­cillusát, csiráit. Két évvel ko­rábban egy másik német or­vos, Dr. Behring a torokgyík, a diphteritia bacillusát talál­ta meg és csinálta belőle . a csoda-gyógyszert, amely a to­rokgyíktól örökre megszabadí­totta az emberiséget. A német császár tehát úgy érezte, hogy büszke lehet a másik tudósra, aki viszont a tüdővész orvos­ságát találta ki. Elkészült a Koch szérum és beoltottak vele mintegy két­ezer tüdővészes beteget. Vár­ták epekedve az eredményt, de az elmaradt. Egyik beteg a másik után halt meg, mert az uj gyógyszer nem segített. A bacillus megvolt, de a gyógyszer nem. Az orvosok — világszerte — erre gondolnak, amikor élelmes emberek, legtöbbnyire gyárosok, uj gyógyszerekkel lepnek meg bennünket. Azt mondják: — Meg kell várnunk azt, amíg az uj gyógyszert alapo­san kipróbáltuk. Ez a próbálgatás nem egyetlen helyen történik. Egy csomó egyetem és kórház kí­sérletezik az uj gyógyszerrel és ha végre arra az eredmény­re jutnak, hogy tízezer beteg közül — 'kilencezerötszáznak használ az uj gyógyszer, ak­kor ráütik a hivatalos pecsé­tet. Erre int most bennünket kormányunk illetékes osztá­lya azzal, hogy egyelőre hangzatos hirdetéseknek ne ugorjunk be. Nem mind arany, ami fénylik. BETEGET LÁTOGAT A TEHÉN — Falusi riport Pestről — A falusi ember közelebb él a természethez, mint a nagyvá­rosi. Falun nem fékezik a szelek erejét az emeletek és a napot és az eget se rejtik el az ember elől a házsorok. Amikor falun laktam, csak kinéztem az ablakon és tudtam, milyen idő lesz. Felhőzik-e, vagy derűs az ég. Pesti bérházból, szűk utcában, csak akkora eget látni, mint a tenyerem. Tegnap is úgy indultam el hazulról, hogy biztosan esni fog: vastag, fekete felhő lógott a kémények fölött. De amint kiértem a Körútra és a Margit-hid felé elláthattam a budai hegyekig, tava­­szias kékség volt az egész világ. Megálltam s ahogy falusi módon szemlélődtem, egyszerre csak hallottam mögöttem egy hangot, amely a falut is odahozta a pesti ég alá. Úgy éreztem, mintha a homoki réten állnék, vagy valahol a cser, vagy az ujszer porá­ban. Egy tehén bődült el s jött ballagva a kövezeten. Nincs olyan barátom, akinek úgy megörültem volna, mint ennek a tehénnek. Szép, kövér, tarkás tehén volt s egy bekecseS, idősebb ember vezette. — Hová vezeti? — kérdeztem. ■— Mos’- már nem messze. Ide, a Pozsonyi-utra. — A Pozsonyi-utra? — csodálkoztam. — Miért? — Megmutatom az unokámnak. Ekkor már többen körülfogtak bennünket s mosolyogva nézték a tehenet. A tehén, mintha csak megérezte volna rajtam, hogy valamikor nem ezen a tájon éltem s talán füvek, virágok nyomát is megszimatolta, mert felémforditotta nedves, szelid szemét s nyalni kezdte a kabátomat. — No, Mariska, nem szabad, Bepiszkolód az.ur ruháját. Aztán sűrűsödtek a kocsik, az autók s a bekecses meghúzta a tehén kötelét. Velük mentem, mintha hozzájuk tartoztam volna. — Honnan jönnek? — Kispestről. — Csak azért, hogy meg mutassa Marikát az unokájának? — Beteg, kérem, a gyerek. S amilyen szokatlan egy tehén megjelenése a Szent István­­köruton, olyan kedvesen-furcsa volt a tehén uticélja is. Elmond­ta a bekecses, hogy nyugdíjas vasutas, van egy kis háza Kispes­ten s mivel jókora telek is van hozzá, gondolta, vesz egy tehenet. — Parasztgyerek voltam, kérem, aztán, vénségére az ember visszakivánja a régi környezetét, teheneket, lovakat. Ezért vet­tem a Mariskát. Aztán az unokájáról beszélt. Hároméves, tüdőgyulladásban fekszik. — Van neki mindenféle képeskönyve, medvékkel, majmok­kal, tehenekkel, aztán az találtam neki mondani, hogyha meg­gyógyult, kiviszem Kispestre és mutatok neki egy igazi tehenet. Erre nem hagyott békén és rögtön látni akarta a tehenet. Még lázában is a tehenet emlegeti. Nagyon odavan a kis galambon. Kivinni a gyereket nem lehet, hát behozom neki a Mariskát. Hát­ha segit rajta az öröm. Elcsendesedve lépegettünk, a tehén fájósán emelgette lá­bait s egyet-egyet bőgött. ' — Ott laknak -- mutatott az öreg vasutas egy házra. •*--— Megálltunk egy elsőemeleti ablak előtt. — Hé, Bözsi! Itt vagyunk! — kiáltott fel a vasutas. Én fütyültem. Hamarosan megjelent az ablakban egy nő, intett, aztán el­tűnt, majd újra visszajött, magához szorítva egy fehér göngyö­leget. Aztán bontogatni kezdte a göngyöleget s megmozdult ben­ne két kis kéz, utána pedig előbukkant egy sovány, sápadt arcocs­ka. — Magdus! . . . Magduskám! . . Itt a tehén — harsogott az öreg s kicsurrantak a könnyei A kislány kezei ugráltak, csapkodtak s nyúlt, kapaszkodott az ablak felé. S a kislány lázas arca még pirosabb, égőbb lett. A nagyapa pedig határtalanul boldog volt. Hitte, az unoka meggyógyul, mert teljesült kívánsága: látta a nagytarkás tehenet. Fendrik Ferenc 1 FAN TEREK EZ A SZÓSZ? Apró betűkkel szedve, de két hasábra terjedő nagy cikkben közölték velünk az amerikai angol nyelvű napilapok azt, hogy Sziám országban ismét lázongnak, forradalom van kitörőben, hogy hivják vissza a királyt és szüntessék meg a köztársaságot. Kimentem az utcára és megszólítottam néhány járókelőt. Kérdeztem tőlük: —■ Kérem szépen, mit tud ön Sziám felől? Az egyik azt felelte, hogy ha jól emlékszik, akkor Indiana államban van ez a falu. A másik azt mondta, hogy már sok min­denfélét evett, de Sziámot eddig soha. A harmadik nem felelt a kérdésre, de úgy nézett ream, hogy eloldalogtam, mert azt ol­vastam ki szeméből, hogy kupán akar vágni és az nem kellemes felelet. A negyedik magyar ember volt, Juhász János, régi isme­rősöm, aki jámboran kérdezte: — Mi fán terem ez a szösz? Nem sorolom fel a többit, csak leszegezek egy rideg tényt: — Száz amerikai közül csak egy tudott Sziám felől és az a földrajz tanára volt a városi középiskolában. Ez az egy mondta, hogy Sziám Kelet Ázsia egyik országa, de annak politikai dolgai felől nem érdeklődött. Bevallotta, hogy nincs tisztában vele, vájjon királyság vagy köztársaság-e most Sziám és hogy milyen kormánya van. _ írtam tehát az egyik angol napilap szerkesztőjének: — Miért adott olyan sok teret és akkoia nyilvánosságot Sziámnak, mikor jó, ha minden századik amerikai tudja, hogy ilyen szösz, illetve ország is van a világon? Lapjának hasábjain válaszolt, hogy hirtelenében nagy kö­zünk lett vagy lesz Sziámhoz, mert Moszkva szemet vetett erre az országra is és Kina után azt akarják elnyelni. Ennélfogva hamarosan arra ébredünk, hogy milliókat és milliókat kell áldoz­nunk Sziám függetlenségének ímegvédelmezésére, mert utána jön Anám ország, Indo-China és más országok, mivel Moszkvá­nak is evés közben jön meg az étvágya. Jó lesz tehát, ha n>T3- íekszünk a földrajz tanulásának és tisztába jövünk a helyzettel. Öreg vagyok arra, hogy ismét tanulni kezdjek és a többi amerikaival együtt vallom: — Vigye a csoda, hogy mi lesz olyan messzeségben, csak ne­künk hagyjanak békét. Farkas Balázs

Next

/
Oldalképek
Tartalom