A Jó Pásztor, 1947. augusztus (26. évfolyam, 31-34. szám)

1947-08-15 / 33. szám

PAGE 2 OLDAL A JÓ PÁSZTOR — THE GOOD SHEPHERD AUGUST 15, 1947 A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD) _________ Founder: B T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó ♦ GÉZA PEREY PUBLISHING COMPANY. INC. Szerkesztő GÉZA PEREY Editor Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 11426 BUCKEYE ROAD CLEVELAND 4. OHIO Telefon: CEdar 9141 ' ELŐFIZETÉSI DIJAK: Egy évre............................$4.00 Fél évre............................ 2.00 SUBSCRIPTION RATES One Year $4.00 Half Year.......................... 2.00 Entered as second class matter September 1st, 1933, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3, 1879. AZ AMERIKAI MAGYAROK előtt ismeretlen nevű ember, bizonyos Arthur Bliss Lane, de az amerikai politikai élet igen jól ismeri, mert többek kö­zött ezt küldte néhai Roosevelt elnök Lengyelország fővá­rosába, hogy ott az Egyesült Államok nagykövete legyen. Ak­kor küldte oda Roosevelt mikor Lengyelország már átesett a háborún és azon okból küldte, mert Lane már a háború előtt is követünk volt Varsóban és alaposan ismerte a lengye­lek helyzetét. Ez a volt nagykövet most megszólalt, Írásban szólalt meg és elmondta, hogy mikor utoljára tiszteleghetett Roosevelt elnök szine előtt, azt mondta neki: — Elnök uram, ha most, mikor a legerősebbek vagyunk hadi téren, nem állunk keményen sarkunkra Lengyelország érdekében, akkor erre soha nem lesz többé alkalmunk. Roosevelt elnök erre azt felelte, hogy a beavatkozás há­borút jelentene Oroszországgal. Lane ezt nem akarta, de reámutatot arra, hogy a lengye­lek nem fognak könnyen megszabadulni az orosz járom alól, amire Roosevelt azzal felelt, hogy teljes bizalma van Stalin Ígéretében és hiszi, hogy azt nem fogja megszegni. Ez volt jóhiszemű, néhai elnökünk álláspontja Stalinnal szemben és talán szerencséje az, hogy korán halt meg és nem élte át a keserű csalódásokat. A tizenhárom év alatti em­berölő szolgálatban testileg legyengült Roosevelt belehalt vol­na abba, hogy elgondolásaiban rossz helyre irányított bizal­mában csalódott. Másként képzelte Európa helyzetét a háború után és annak Moszkva egészen más képet adott. Lane figyelmeztetésének nem volt foganatja, amiből lát­ható, hogy a lengyelekhez hasonló sors vár a magyarokra is. Mindén Ígéret ellenére úgy játsza ki Moszkva a helyzetet, hogy a minden más ország által már jóváhagyott magyar béke-szerződést nem Írja alá. Amig az ilyen félig kész álla­potban van, addig az orosz hadsereg ott marad Magyarorszá­gon. Ezért Amerikának kár volt a békát lenyelni Párisban. : x iiiiit Kiváló laptársunk, távol Calif or niában, Los Angeles városában megjelenő Californiai Magyarság leleplezte azt a csúnya játékot, amelyet mostanság a magyar posta nehány vezető embere külön Roo­sevelt bélyegek kiadásával csinált. Elmondta, hogy ezek a bé­lyegek eddig forgalomba se kerültek, de azokat a centeket érő semmiségeket élelmes magyar emberek négy dollárnál magasabb áron sózták reá jámbor amerikai bélyeggyűjtőkre. Valószínű, hogy a bélyegek soha nem is kerülnek forgalomba, csak jóhiszemű amerikai bélyeggyűjtők fosztogatására készül­tek. Mikor laptársunk, a Californiai Magyarság ezt a csúnya játékot leleplezte, akkor a magyar postának most Ameriká­ban járó főigazgatója, bizonyos Udvarhelyi Ödön nyomban pártfogókra talált a szélső baloldali túlzók között. Olyan han­gon förmedtek az igazságot kiderítő Szabados Zoltán los an­gelesi kiváló szerkesztőre, mintha Szabados követett volna el valami vakmerőén csúnya dolgot és nem Udvarhelyi Ödön. Az állítólag nemzetközi értekezletre jött postai főigazgató itt azzal próbálkozott, hogy politikai tevékenységet folytas­son, természetesen Moszkva javára, amelynek mai magas ál­lását köszönheti. Magyarok körében nem talált meghallgatás­ra és new yorki szekértolói azzal próbálkoztak, hogy Trenton városában, New Jersey államban gyűlést tarthasson. Ennek előkészítése érdekében bemutatkozni óhajtott Trenton város mai polgármesterénél, aki azonban nem fogadta. Ugyanilyen fogadtatásra talált Udvarhelyi pár perccel ké­sőbb Duch András volt trentoni polgármesternél, aki magyar vérből származván, tudta, hogy kivel lenne dolga. Duch se érezte szükségét annak, hogy Udvarhelyivel kezet fogjon. ACÉL-LEPEDŐ ... Ez a kép 7500 láb magasságból mutatja a new yorki Manhattan szigetet. A Steelways cimü folyóirat közölte, hogy sehol a világon nincsen annyi acél összpontosítva, mint ezen a területen. Annyi acél van a felhő-karcolókban, hidakban, földalatti vasutakban, ki­kötőkben és más építkezésben, ami ebben a nagy városban van, hogy ha az egészen felolvasz­tanák és ugyanezen a területen elöntenék, 22 négyszögmérföldnyi incs magas acél-lepedő bo­rítaná be az egészet. BESZÉLGETŐ SZOBROK... Rólunk beszél a tetemre hivott amerikai történelem! Kanada magyarsága lelkének jóságában, áldozatkészségében teljesen egy szín­vonalon áll azokkal a magyarokkal, akik az Egyesült Álla­mokban élnek és mégis érezhető a nagy külömbség. \ Mi, akik az Egyesült Államokban élünk, öreg amerikás magayrok vagyunk. Még azok is, akik az első nagy háború után kerültünk ide, mélyen belegyökereztünk az uj haza éle­tébe a lezajlott negyedszázad alatt, legtöbbünk megöregedett, a sir felé hajlik, hiszen olyan sokan vannak már annak sir­­dombja alatt, ellenben Kanada magyarjai fiatalok, életerősek és lelkűkben még változatlanul él minden magyar erkölcs. Megújulást, felfrissülést azonban a magunk részére hiába várunk a szomszédban lakó honfitársainktól. Öreg fák va­gyunk, akiket bajos hajlítani. Hamilton városában, a nagy magyar katolikus összejövetelen mélabusan láttuk azt, hogy kanadai honfitársaink még milyen igaz, színtiszta magyarok nyelvükben, érzéseikben, modorukban, szokásaikban. Még az egészen fiatal második nemzedék is magyarabb, mint a ma­gunké. Meddig tart majd Kanadában a teljes beolvadás menete, A rejtelmes égi magassá­gokból ismét két csillag hull alá. Egyik csillag a keleti, másik a nyugati égtáj szülöt­te. Amint a földi régiókba érnek: egyik sugár a new yorki Kossuth szoborban, a másik a budapesti Washing­ton szoborban tűnik el. A szobrokba élet száll; beszél­getnek. KOSSUTH (Washingonhoz) Az Egek kapuját földi jajok döntögetik. Istennek: zsámolyá­hoz szenvedő földi lelkek siko­lyai hullanak ... És a véres fáj­dalmak aranypénzei között ott csengenek és esengenek a ma^ gyár jajok is . . . De ki érti meg a magyar szenvedéseket? Ki ér­ti meg a magyar jajokat...? WASHINGTON (Kossuthhoz) Én kezdem megérteni Szellem­testvér. E héten sokat társalog­tam Lincoln szellemével és so­kat tanultam tőle rólatok ... K.: Igen. Nagy vértanú utó­dod sokat ismert magyar hon­védéiül közül, akik engem ame­rikai utamra elkísértek. Boldog és büszke vagyok arra, hogy Lincoln még mindig emlékszik egykori hűséges magyarjaira, akik valamikor a magyar hon­­véd-attilát viselték, mig végül a dicsőséges amerikai unifor­missal cserélték fel azt! W.: Szellemtestvér Kossuth: nagyon szerény vagy Te! Hi­szen nagy vértanú utódom Lin­coln nemcsak ismerte magyar­jaidat, hanem nagyrabecsülte őket, mert vérük hullásával, vi­tézségükkel, életük feláldozásá­val segítettek megmenteni azt az Uniót, amelyet én forrasztot­tam egybe valamikor kardom­mal, de később a rabszolgaság profit-szelleme darabokra akar­ta azt szaggatni! K.: Szellemtestemen a disz­­magyar újra büszkén feszül, hogy éppen Te mondod ezt ne­kem, aki a Uniónak atyja, meg­teremtője vagy! Igaz, nem vol­tak sokan, a volt magyar hon­védek, akik végül a Unió hősei lettek: de bizonyára még haló poraikban is büszkék voltak ar­ra, hogy a United States sza­badságáért a dicsőséges csilla­gos lobogó alatt harcolhattak! W.: Újra nagyon szerény vagy szellemtestvér. De hiába. Lincoln elmondott nekem min­dent és történelmünknek ezt a részét sokkal jobban ismerem, mint talán Te gondolod . . . Nyolcezer volt akkor az össz­­magyarság száma Amerikában és abból négyezer állott Lincoln hívására a csillagos lobogó alá. Amit a tettek és a történelem mondanak: nem lehet a sze­rénytelenség palástjával bevon­ni .. . K.: Bár lelkemben jobban vi­lágit a magyar szó szavaid után: véreim mégsem tettek egyebet, mint amit minden iga­zi- vérbeli magyartól várni le­hetett ... Számomra a legna­gyobb öröm az, hogy nevük és tetteik nem mentek egészen fe­ledésbe a dicsőségnek abban a tengerében, melyet Lincoln északi szabadságserege vívott meg ^ déliek íjbszolgaságáért küzdő Kádsérele 'étfen. ‘ W.: Van-e a dicsőségnek olyan tengere, amelyben névtelenül. veszhetnek el olyan nevek, mint Major General Asboth ...? Mint Major General Julius H. Stahel Számvald? Mint Colonel Nico­las Perczel? Mint Brigader Ge­neral George Pomutz Mint a Lincoln testőrezred hőse: Colo­nel Charles Zágonyi? Mint Bri­gader General Albin Söpf? Mint Captain Ernest M. Rózsafy ...? És a hősöknek többi magyar százai... K.: Óh, Szellemtestvér Wash­ington: a magyar dicsőség déli­bábos álomképe, az amerikai di­csőséggel egybeszőve vonulnak el most lelkiszemeim előtt. Hi­szen azok a magyar-amerikai hősök, akiknek neve a ti tör­ténelmetekben is arany betűk­kel van feljegyezve: valami ( or az én hazámban rohanoztak vil­­lámolva az osztrák és orosz zsarnokság véres hordái ellen ... Az én csatáimon tanulták meg azt a halált-megvető bátor­ságot, amit azután Lincoln csa­táin folytattak tovább! W.: A történelem beszél Szel­lemtestvér, ha Te túlzott sze­rénységből hallgattál is. És szá­momra Lincoln szelleme volt az élő történelem. Lincoln sze­mélyesen adta át a chicagói Kuné Gyulának levelét, mely­ben azt irta a szintén chicagói Mihalóczy Gézának, hogy öröm­mel egyezik bele a “Lincoln puskás ezred” felállításába és beleegyezését adja ahoz, hogy ennek a dicsőséges ezrednek Mihalóczy Géza legyen az ez­redese ... De azt is Lincolntól tudom, hogy az országos hirü Frémont testőrezred parancs­nokai Zágonyi Károly ezredes volt, aki 1861 október 21-én há­rom dicsőséges döntő lovas ro­azt nem tudjuk, de látjuk, hogy ott élő honfitársainknál nem lesz anak olyan gyors az irama, mint nálunk volt, az Egyesült Államokban. Mikor a mai magyarországi nehéz helyzetről van ott szó, több szemben csillognak a könnyek, mint nálunk, több helyről hangzik fel hangos zokogás, k Valami módot kellene találnunk arra, hogy szorosabb kap­csolatot teremtsünk az Egyesült Államokban és a Kanadában élő magyarság között. Hasznát látnok annak mindannyian. hammal irta bele nevét örökre a U. S. történelembe ... K.: Hogyan is lehetett volna ez másként, Testvér? Hiszen honvédeim valamennyien a sza­badság gyermekei voltak. Lel­kűket a szabadság napja érlelte hősi lélekké. Bünük csak annyi volt, hogy a hősiesség szabad­ságfrontján akkor egyedül, csak a magyar küzdött. A világ meg­­gyávult és egyetlen nemzet sem mert zászlót bontani ve­lünk együtt a szabadságért... W.: Most már tudom, hogy valóban igy van Testvér! Ép­pen ezért az én nemzetem még sokkal tartozik a Tiédnek . . . Hiszen nem egy ezredünk a “Kosuth nóta” átfordított dal­lamára rohant a küzdelembe, hogy “Lincoln apánk azt üzen­te ...” Nem lehet ezt most már elfelejteni Testvér! K.: O, Testvér! Szavaid nyo­mán újra lelkemben dübörög a dicsőséges dalt... A romanti­kával párosult hősiesség! És a költővel mondom én is ihlet­tem “Nagy volt egykor a ma­gyar! Nagy volt hatalma, bir­toka. ..” De ezek már csak álomképek Testvér!... W.: Nem álomkép ez Kossuth i Testvér! Hiszen Lincoln maga mondta nekem, hogy nagy és nemes nemzet a magyar! Hi­­'szen a Te 48-as hadnagyod: IStahel-Számvald Gyula tábor­nok lett nálunk és Lincoln leg­bizalmasabb barátja volt... Hi­szen fővárosunkat: a Capftolt is ő védelmezte meg a déliek el­len ... És a gettysburgi döntő csatatéren, ahol Lincoln törté­nelmi nevezetességű beszédét: “Four scores and seven years ago ...” elmondotta: ő vezette a főtisztekből álló gettysburgi diszkiséretet . . . Ragyogó ma­gyar rész ez történelmünkből, amit nem lehet kitörülríi, elfe­lejteni: ’ K.: Valóban: szebbet, nagyob­bat el sem tudok képzelni, mint­hogy Amerika szabadságföldjét magyar vitézség is védelmezte és védelmében ezt a földet ma­gyar honvédek vére öntözte. Nemzeteinknek közös, dicső tör­ténelme ez! W.: Oh Testvér: a magyar hősiességről Lincoln nyomán most már hosszú éjjeleken át el tudnék veled beszélgetni! Di­cső tábornokunk: Asboth Sán­dor is a Te katonád volt, aki a Pea Ridge, Ark. csatában 1862 március 6-án, Anzelm Albert magyar ezredessel együtt ra­gyogó tettekkel irta bele nevét a mi történelmünkbe! Oh Test­vér: igazi szellemtestvérei vagy­tok Ti az én nemzetemnek: a Yankeeknek! K.: Washington György: “Amerika Atyja”: Te szólaltat­tad meg a történelmet, mely ró­lunk a Te szavaidon és Lincoln szavain át hősi balladákat zen­gett . . . Boldog vagyok, hogy méltónak tartasz engem és nem­zetemet igaz barátságotokra. Viszontlátásra Testvér, jövő va­sárnapon! ______________ Most már szabadon beszélhetik olyan dolgok felől, amelyek felett hosszú idők óta tana­kodtunk baráti körünkben, de amelyeket nem akartunk a nyil­vánosság elé vinni abban a hitben, hogy akik ludasak a dol­gokban, azok előbb-utóbb önmaguktól térnek észre és lépnek jobb útra. Ez a reménységünk nem teljesült és itt az ideje annak, hogy mi tegyük le a garast és magyar Amerika olyan rétegei felé intézzük szavainkat, amelyeket kedvelünk, mert — kevés kivétellel — velünk együtt izig-vérig magyarok, de akiknek viselkedését el kell Ítélnünk. Tesszük ezt, — a jobb jövőben bízva — ilyen formában: NEM HITVÁNY GAZEMBER senki közöttünk, aki más­ként gondolkozik, mint mi. Emberek, magyar vérből származó amerikai polgárok és nem honosított bevándorlók alkotmá­nyunk értelmében szabad kifejezést adhatnak gondolataiknak. Ha azonban felfogásuk más, mint a mienk, akkor sincs jogunk arra, hogy sértő, durva kifejezéseket használjunk velük szem­ben. Aki haragszik, annak nincs igaza. Az amerikai magyar közélet ma tele van egymásra haragvó emberekkel minden ol­dalon. És ennek a haragnak nekivadult indulattal, bántó mó­don adnak kifejezést. Aki nem tudja az ellentéteket szép szó­val tartott medérben tárgyalni, annak nincs joga arra, hogy kiálljon a piac közepére és ott tajtékzó szájjal üvöltsön nyers káromkodásokat elméleíbeli ellenfelei felé. NEM VALÓ TOLL olyan emberek kezébe, akik azt nem tudják illendő modorban használni, hanem csak arra, hogy vádakat szórjanak meggondolatlanul a nagy világ felé. Le­gyen a toll tiszta, mint jó magyar háziasszonyok konyhája és lelke. Gyakran olvassuk végtelen keserűséggel azokat a durva­ságokat, amelyeket jobbról balra és balról jobbra szórnak egy­más ellen bizonyos elemek az amerikai magyar sajtóban. Azt mutatja ez az irásmodor, hogy a megtévedt tollak forgatói nem ismerik és nem becsülik annak értékét, nem tudják azt úgy használni, mini kellene. A mi hitünk az, hogy Kelet, azaz Moszkva felől a dolgozó magyarokra nem jön megváltás. A mi hitünk az, hogy amit Moszkva akar erőszakkal a magyar nemzetre tolni, az végső pusztulást jelent minden magyarra. A mi hitünk az, hogy az Egyesült Államok becsületes és önzetlen módon akarna se­gíteni a magyar nemzeten, ha erre kellő mód nyílik. Lehet, hogy aki nem hisz a mi hitünkben, talán helyesebb utón jár. Ez a tény, még ha igaz lenne is, nem jelenti azonban, azt, hogy mi becstelenek, bitangok vagyunk, a haladás kerék­kötői, a dolgozók ellenségei. Mi büszkén valljuk, hogy két ke­zünkkel is dolgozunk toliunk mellett, hogy lapunkat fenn­tarthassuk és ezt nem látjuk azok részéről, akik bennünket és annyi másat alaptalanul és igaztalanul gyaláznak. NEM JÁR HELYES UTÓN az, akit ez a nemzet, az Egye­sült Államok népe fiává fogadott vagy legalább is vendég gya­nánt, ha az ország belső rendjét, akár szóval vagy Írással, akár erőszakkal meg akarja változtatni. Ha vendég, örvendjen annak, amit az országtól kap. Ha polgárrá fogadják, tartsa be esküjét, amelyet a törvény előtt tett. Azt a vendéget, aki azzal jön házunkba, hogy annak rend­jét felforgassa, a hálószobából ebédlőt csináljon, a házigazda intézkedéseit, a háziasszony főztét becsmérelje, a magyar ott­honokban nem tűrik meg. Az amerkai magyarság óriási zöme igy viselkedik és igy gondolkozik velünk együtt. Mi nem akarunk a meglevő ren­den változtatni, de durvaságok helyett szelíd szóval kérjük a másként gondolkozókat, hogy hagyjanak nekünk békét és ér­zéseinket ne bántsák meg. Még azzal se fenyegetünk, hogy amilyen a mosdó, olyan lesz a törülköző részünkről, mert tudjuk, hogy ha a mieinktől eltérő gondolkozás túlzásokba megy, akkor helyettünk szembe találja magát az Egyesült Ál­lamok büntető törvényeivel, amelyeket tiszteletben kell tar­tanunk. NEM HELYES az a gondolkozás és magaviselet, amely in­nen, Amerika földjéről akarja a ma nagy bajban levő Ma­gyarország sorsát intézni, vagy legalább is befolyásolni, Ma­gyarország sorsát előbb-utóbb az Egyesült Államok kormánya és törvényhozásának kell valami irányban befolyásolni, a he­­helyes útra terelni. Erre meg is van Washingtonban a hajlan­dóság. A mi hitünk szerint ez a hajlandóság M.oszkvában nincs meg. Moszkva nem annyira csatlós államot, mint inkább rab­szolga államot akar csinálni Magyarországból. Jele ennek az, hogy az Amerika, Anglia és Franciaország, meg a kisebb nem­zetek által már jóváhagyott béke-szerződést még mindig nem irta alá és nem is fogja évekig aláírni. Amig ezt meg nem tette, nem kötelezhető arra, hogy a megszálló orosz hadse­reget kivonja a magyar területről. Ha Moszkván áll egyedül a dolog, nem is vonja ki soha, még ha Rákosi Mátyás és társai teljes uralomra jutnának is az uj választási törvény kegyet­len békéi folytán. Ezt mindenki tudja és se a hazát, se a proletárokat nem árulja el az, aki ezt nyíltan hirdeti, sőt még íascistának is csak valótlanság árán lehet nevezni. Báti Szabó Andárs, Indiana államban lakó magyar farmer nem haza-áruló, rém büdös kapitalista és nem íascista azért, mert a nagy háborút kiszolgált fiával együtt vallja: — Adjanak teljes szabadságot a magyar népnek, hogy akaratát újra kifejezhesse. NEM OLD MEG SEMMIT az akasztóía kötele, amit egyes amerikai magyar lapok olyan nagy hangon követelnek, csak fokozottabb gyülölséget teremi. A hóhér kötele egyetlen ártatlan áldozatnak se adja visz­­sza életét és a hátramaradottak nyomorúságát nem enyhíti. A bűnösökre reá kényszeritett hasznos, alkotó munka nyújt­hatna csak kárpótlási, legalább anyagi téren. A szivbeli fáj­dalmakat semmi nem enyhíti. Amit mi látunk, az az elavult és ma már világszerte gyűlölt tanitás a "szemet szemért, fogat fogért" elv alapján. A világ elsöprő többsége azonban a krisz­tusi alapon áll, aki ennek ellenkezőjét foglalta a legnagyobb imába, amely igy fohászkodik: — És bocsáss meg a mi ellenségeinknek, amiként mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek. Ha pedg más hiten levők ezt nem fogadnák el, jusson eszükbe Lincoln mondása: — Mith malice toward none, with charity for all. ^

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom