A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)

2004-06-25 / 159. szám

8 a híd______________________________________Hazai hír e k 2004. június is. H Sor kerül az MSZP megújítására RUHATESZI AZ EMBERT Október 15-én tisztújító kongresszust tart az MSZP, ahol Kovács László már nem száll ringbe a pártelnöki posztért. Az MSZP szakértőkkel igyekszik elemezni a vasárnapi EP-választáson elszenvedett vereség okait, és a párt teljes megújítására készünek a kongresszusig, mert Kovács László pártelnök szerint az MSZP ma nem képes arra, hogy megszólítsa az embereket. Röviden Távozik a Fidesz KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓJA? Meszleny László, a Fidesz kommunikáci­ós igazgatója nem erősítette meg, de nem is cáfolta távozásának hírét szerdán az MTI-nek, mindössze szellemes felvetés­nek nevezte a Népszavában megjelent ál­lítást. A Népszava szerdán azt írta, hogy az áprilisban kinevezett kommunikációs igazgató július közepén távozik posztjáról, mert a párt vezető plitikusai elégedetle­nek munkájával. "Szellemes felvetés egy győztes kampány után" - reagált a hírre Meszleny László. Az MTI-nek a párt ve­zetéséhez közel álló politikus azt mondta: a Fidesz vezetői között felvetődött, hogy Meszleny László szerződését nem hosz­­szabbítják meg, de döntés még nem szüle­tett, és az elnökség sem tárgyalt róla. Nem tudni, mikor folytatódik a Madách-sétány építése Ideiglenesen leálltak a 100 milliárdos költségvetésű Madách-sétány munkála­tai; ezek keretében bontanák le az egykori ezüstműves műhelyt a Holló utca 11.­­ben. Ez az épület pedig szerepel azon a hetven tételből álló listán, amelyet a KOH állított össze nemrégiben a Kiskör­út és a Klauzál tér között lévő, műemléki védelemre érdemes épületekről. Mint is­meretes a múlt héten az Óvás nevű civil szervezet tiltakozott a régi pesti zsidóne­gyed több épületének bontása miatt; ezt követően a KÖH ideiglenes műemléki vé­delmet rendelt el a területre. Az önkor­mányzat értetlenül áll a moratórium előtt, nem érti, hogy négy évvel ezelőtt miért fogadta el a hivatal a szabályozási tervet, ha most megvétózza azt. A műemlékvé­delmi döntés azonban nem érinti a már meglévő szerződéseket, hiszen egy ilyen döntés több milliárd forintnyi kártérítési kötelezettséggel járna. Napirenden Medgyessy fiának kivizsgálása Lefolytatta az Országgyűlés hétfőn a Matáv Rt.-nek juttatott adókedvezmény, valamint a Medgyessy Péter fia cégének százmillió forintos nagyságrendű megbí­zása közötti összefüggést vizsgáló bizott­ság felállításáról szóló határozati javaslat általános vitáját. Az előterjesztő fideszes képviselők nevében Lengyel Zoltán el­mondta: a vizsgálóbizottság felállítása azért szükséges, mert nagy vihart kavart, hogy három fiatalember minimális tőké­vel tavaly létrehozott tanácsadó cége "re­ferencia nélkül nagy cégekkel nagy össze­gű szerződéseket tudott kötni". Keller László (MSZP), közpénzügyi államtitkár elképesztő csúsztatásnak, tájékozatlanság­nak nevezte, hogy a kormány valamilyen gesztust gyakorolna az adókedvezmény megadásával. Az államtitkár jelezte: egy ilyen fajta vizsgálódás az '50-es évekbe vi­szi vissza az országot, "de ha vizsgálódni akarnak, tegyék meg". Lengyel Zoltán er­re úgy reagált: nem lehet elmenni amel­lett, hogy Magyarország piacvezető cége a miniszterelnök fia cégével köt szerződést. Demonstráció AZ ÓVODABEZÁRÁSOK ELLEN Az óvoda- és iskolabezárások ellen de­monstráltak közel ötvenen vasárnap a Június 22. Az MSZP elnöksége ked­di rendkívüli ülésén értékelte a múlt vasárnapi választási eredményeket. Ko­vács László pártelnök szerint az ered­mény komoly figyelmeztetés a pártve­zetésnek és a kormánynak is. Szerinte alapos és gyors elemzéssel fel kell tárni a vereség okait, meg kell állapítani, hogy miért nem sikerült mozgósítaniuk választóikat. Az okok feltárására "a szakértőkön kívül különböző körökkel is tárgyalni kíván a párvezetés", közéjük tartoznak a megyei elnökök és a válasz­tókerületi vezetők is. Az elemzéseket végül az MSZP országos választmánya értékeli. Az elnökség döntött arról, hogy ok­tóber 15-ére összehívják a párt tisztújí­tó kongresszusát. Ezen a tanácskozáson döntenek a párt stratégiai munkaprog­ramjáról, és módosítják az alapszabályt. Minderre azért van szükség, mert Ko­vács szerint "a párt jelenlegi formája, működése nem alkalmas arra, hogy megszólítsa az embereket". "Megújítjuk a pártot az alaptól a vezetésig" - jelen­tette ki a pártelnök. Kovács László cá­folta, hogy az elnökségi ülésen bárki­nek is szóba került volna a neve: "Nem volt felelősségkeresés." A politikus úgy véli, mindenkinek meg van a maga fele­lőssége felső, közép és alap szinten is. "Sem Ron Werber sem Wermer András neve nem került szóba" - közölte a párt­elnök-külügyminiszter. Az Index internetes napilap úgy ér­tesült, hogy a szocialisták keddi frak­cióülésén Lendvai Ildikó bejelentette, Kovács László nem mérkőzik meg az elnöki tisztségért. Az MSZP-elnöke az­tán néhány napra rá közleményben tu­datta, hogy már a választási felkészülés alatt meggyőződött arról, hogy 2006- ban csak "full time" pártelnökkel nyer­hetnek a szocialisták. Kovács László ezért úgy döntött, hogy szétválasztja a külügyminiszteri posztot és a pártveze­tést. "A mostani kampány arról győzött meg, hogy a 2006-os országgyűlési vá­lasztások megnyeréséhez a párt elnöké­nek olyan szerepet kell vállalnia, amit nem lehet összeegyeztetni a külügymi­niszteri vagy más fontos kormányzati vagy parlamenti poszt ellátásával" - írta a pártelnök-külügyminiszter közlemé­nyében. "Ez tette indokolttá, hogy az októbe­ri kongresszuson a párt megújítása szempontjából fontos, olyan döntések mellett, mint a stratégia felülvizsgálata, az alapszabály módosítása, valamint a párt szervezeti felépítésének és műkö­désének korszerűsítése, kerüljön sor a tisztújításra is" - áll a közleményben. Ez a vezetés valamennyi, azaz helyi és or­szágos szintjén is szükségessé teszi az alapszabály szerinti jelölést és válasz­tást - hívta fel a figyelmet Kovács Lász­ló. "Amennyiben a tagság megtisztel a bizalmával, szívesen vállalom a jelölést, és a részvételt a közös munkában az or­szágos elnökség tagjaként, szívesen vál­lalok minden olyan feladatot, ami a külügyminiszteri munka mellett elvé­gezhető" - közölte a pártelnök. A Magyar Hírlap több forrásból úgy értesült, hogy Kovács László a külügy­miniszteri és az MSZP elnöki posztját EU-biztosi posztra cserélné. Ha az EU bizottságába megy, a külügyminiszteri széket Balázs Péter jelenlegi EU-biztos kaphatja - írja a lap. Fidesz: további nemzeti petíciózás Június 22. Bár a parlamenti többség nem tá­mogatta, hogy az Országgyűlés tár­gyalja a nemzeti petícióval kapcsola­tos törvényjavaslatokat, a Fidesz to­vábbviszi a petíció ügyét. Erről Pokorni Zoltán beszélt a frakció hét­fői sajtótájékoztatóján. Pokorni Zol­tán frakcióvezető-helyettes hangsú­lyozta, hogy az európai parlamenti választáson részt vevő szavazók meg­vonták a bizalmat a kormánytól, amelyet szerinte nem szavakkal, ha­nem tettekkel lehet helyre állítani. "Valamennyiünk érdeke, hogy az országot olyan kormány irányítsa, amelyben bíznak az emberek" - mondta a politikus. Hangsúlyozta, hogy nem a Fidesz választási prog­ramjának végrehajtását kérik a kor­mánytól, hanem azt, illetve annál is kevesebbet, mint amit a szocialisták a választási kampányban ígértek. Vé­leménye szerint itt lenne az alkalom, hogy a kormány tegyen valamit, mert mint mondta, az emberek fi­gyelmeztetése egyértelmű volt. ■ Tiltólistán négy budapesti szórakozóhely PESTI ÉJSZAKÁKBAN Külföldieket átverő magyarok: a Városközpont, a La Dolce Vita, a Nirvana Night Club és a Ti Amo Bar szerepel az amerikai követség által közzétett legfrissebb tiltólistán. Júnus 23. A Magyarországra látogató amerikaiaknak praktikus tanácsokat adó, pár oldalas közlemény szerint a külföldieket kihasználó szórakozóhelyek a Belváros­ban találhatók, többségében a Váci utca környékén. Ugyanakkor a tények szerint csak egy van a Váci utcában, egy az Október 6-a utcában, míg a többi a Nagykör­úton. A Napi Gazdaságnak név nélkül nyilatkozó üzletvezetők szerint a külföldiek egy elenyésző része azt hiszi, ha valakit meghív egy italra, azt nem kell kifizetni. Szerin­tük ezt sehol a világon nem engedheti meg magának egy vendég, de a legnagyobb probléma, hogy az ideérkező külföldiek még mindig az olcsó Magyarországot lát­ják, s meglepődnek az árakon. Ugyanakkor az így viselkedő vendégek száma elenyésző. Az üzletvezetők a közleményt a nagykövetség belső ügyének tartják, nem foglalkoznak vele. Az amerikai nagykövetség közleményében egy másik, külföldiekre specializált pénz­­kicsaló módszerre is felhívja a figyelmet. Először egy magát illegális pénzváltónak kiadó ember megközelíti a külföldit, akit az elutasítást követően ál­rendőrök szólítanak fel, hogy mutassa meg a pénzét. Az ál­rendőrök a megvizsgált pénz­nek csak egy részét teszik visz­­sza a tárcába. I ■ v »¥* m ú 7 rí • r* > .'V 4 •* m mBm I M l 4'w -f. tff I

Next

/
Oldalképek
Tartalom