A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)
2004-02-20 / 141. szám
24 ahId Melléklet 2004. FEBRUÁR 20. Képeslap (részlet) (New York 2003. március) Élő lelkek temetője! Több emelet magány! Fölétek hajolok a kárpátok szent virágaival, s áldást kérek rátok. Nyolcvanhat emelet mélység! Lentről mindez üvegóriás. De innen a magasból csak szakadékot látok. Sehol egy gyökér, lián. Csak szakadék föntről e város. Kezemet felétek nyújtom, kapaszkodjatok! Szeretnék megmenteni minden telket, mit fogva tart kő és üveghalom. Nyüzsög a sors! De hol itt az élet? World Trade Center csak képeslapon. Babiloni üzenet: - nyelv nyelvet nem ért. Szabadság? Szoborba vésett,aggodalom. Hová tüntetek, nappali fények? Száz emeletnyi tornyotok között eltéved a napsugár. A szél árnyékot présel homlokomra, süvíti fülembe: - Ember, íme alkotásod! Nézd és csodáld! Száz emelet postafiók! A lelkek üres ládája ez. Pénz csörren a szívekben, s nem csenget a postás néha sem. Száz emelet postafiók! Függőleges hozza az út, már neve sincs. í?s nincs kispad a járda mellett... Sem virág... Alom az is, hogy valakivel egyszer még itt összefutsz. És újra a World Trade Center: Mögötte kicsiny templom; kertjébe a napsugár visszaköltözött. De előtte már dolgoznak az ácsok... (az Utolsó Vacsora jut eszembe) A romoktól egy megmaradt vaskereszt üzen: Hagyjátok a fényt a templom kertjében! Legyen világosság benne, előtte, értük és érettünk! Ne szülj árnyékot újra! E hely maradjon szent! Még a szomszéd toronyház. fekete fátyla leng, és sötét szeme kisírt a Holdnak! Szülő gyermekét, gyermek szülőjét siratja... Még nem némult el a gödör; romjain a jajnak virága nem terem. Ezer könnycsepp öleli gyökereit körül. Miért temeted város, elevenen a múltat, hiszen fáj még a tegnap az emlékek között. Csak azért is, hogy megmutasd a világnak?! Oh, új Babilon! Ültess virágot az éjszakának! Az emlékezés drága lángját őrizze fény, melv újra templomod kertjében ég! Kossuthra emlékezünk, a csoport múltban áll. Szoborra koszorút helyezünk. Szalmából font koszorút, magyar föld aranyát. Nézem, (őrjítő reklám vakít) a koszorún kokárda, márciusodik. Nincs virág, mely szebben virít. Szunyogh Gizella ELŐSZÓ HELYEIT EGYRE MASRA több politikusunk negatív véleményeket kezdett el hangoztatni néhány más ismert személyről, mint például Kossuth Lajosról... De hát hogyan is van ez? Miért kell a magyar emberek által oly nagyon szeretett hírességeinket megkülönböztetni? Vagylagos alapon kijelölni, hogy ki az, aki méltó a szeretetünkre, hiszen például konzervatív, és ki az, aki nem, mert ő liberális volt? Eddig a magyar ember egyformán szerette őket, de ezután el kezdték úgy vizsgálni szeretteiket, ahogyan pártelkötelezettségük diktálta! És ekkor jött egy kis csapat, alak Miskolcon megalapították a Kossuth Koszorúja Alapítványt, és akik igyekeztek visszaállítani Kossuth megtépázott nimbuszát... Hatásukra a polgárok kezdtek igazságot szolgáltatni Kossuthnak Lajosnak, 2002 Kossuth év volt, újra sikk lett róla beszélni, zarándokút szerveződött Amerikába, parlamenti Nagybizottság alakult, Monokon méltó keretek között került sor Kossuth születése és halála évfordulójának megünneplésére..." (Enyedi Béla) Lapunk kizárólagos jogokat kapott a Simon M. Veronika festőművész által összeállított Kossuth-antológia közlésére. A közlésre érdemes könyvet - mely a 2003-as Kossuth Zarándoklat beszámolóit, verseket, beszédeket, fotókat tartalmaz - a Híd a soron következő lapszámokban sorozatban közli. Fogadják szeretettel! Szerkesztőség Az indulás... 2002-ben alakult meg a Kossuth Lajos Koszorúja Alapítvány Miskolcon. Egy maroknyi, lelkes társaság nem kevesebbre vállalkozott, mint arra, hogy megszervezze és megismételje azt a 75 évvel ezelőtti zarándokutat, melyen akkor 488 honfitársunk részvételével avatták fel Kossuth Lajos New York-i emlékművét. A Kossuth bicentenárium záróakkordjának számító történelmi zarándokút előkészületeinek finisénél a Magyar Parlament delegációs termében Szili Katalin házelnök elnökletével megalakult a Kossuth Zarándok Nagy bizottság. Az ülés résztvevőinek meglepetésére levetítették az 1928-as zarándokúiról készült filmet. A múltidéző képsorok után dr. Mezei László kuratóriumi elnök bemutatta a nagybizottságnak a parlamenti pártok által delegált társelnököket és tagokat. Ezt követően Szili Katalin idézte fel a 75 évvel ezelőtti amerikai zarándokutat. Hangsúlyozta, hogy az első zarándoklatnak volt egy ki nem mondott szerepe is. Mivel az első világháború után még jó néhány évig megmaradt hazánk elszigeteltsége, minden olyan kapcsolat, ami az egykori győztesek rokonszenvét erősíthette Magyarország iránt, gazdasági és politikai tekintetben egyaránt, fontos volt, mert ellensúlyozta a közvetlen szomszédokkal való rossz viszonyt. Ebben természetes segítője volt az anyaországnak az amerikai magyarság. Ok kezdeményezték a szoborállítást, ami alkalmat adott a hajdani zarándokúira. Szili Katalin kiemelte azt, hogy az idei zarándokút Kossuth szellemiségével épít jelképes hidat az óhaza és az amerikai magyarság között. Az új zarándokút pedig ismételten felhívja a világ figyelmét arra, hogy nem üres kézzel, nem méltó hagyományok nélkül készülünk csatlakozni a szabad nemzetek közösségéhez. Ezt követően a 2003. márciusában megrendezésre kerülő zarándokút előkészületeiről kaptak tájékoztatást a résztvevők. Elhangzott, hogy az utazáson mintegy félszáz magánember mellett ott lesznek az ország közéleti, politikai, gazdasági, kulturális és egyházi életének képviselői is. Végül bemutatták a székesfehérvári Simon M. Veronika által festett Kossuth Lajos portrét, amelyet George Pataki kormányzó irodájában helyeznek majd el. Dr. Mezei László, az Alapítvány elnöke A Kossuth kép átadása Monokon 2002. MÁJUS 31. Simon M. Veronika monoki beszéde Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Bár 2002-ben már elhelyezésre kerültek a Mária mennybevitele, Erkel Ferenc, Karácsonyi János püspök, Mindszenty József, Az egri érsek című képeim, mégis, e KOSSUTH LAJOS portrém átadása jelentős és ünnepélyes eseménynek számít életemben és festőpályámon egyaránt. A családomban, környezetemben mindig egyik legnagyobb magyarként emlegetett KOSSUTH LAJOST egyszer már megfestettem a Londoni Magyar Nagykövetségnek, de újbóli megfestése egy új kihívást jelentett. A londoni festményen a mindenki által hőn szeretett és haláláig visszavárt politikust ábrázoltam, de mivel a most átadandó kép éppen az Egyesült államokba, New Yorkba kerül, ezért igyekeznem kellett e tényt a portréban megjeleníteni. Hogyan, milyen eszközökkel érhetem ezt el? - tettem fel magamnak a kérdést... Azonban, mikor elővettem és elolvastam a KOSSUTH LAJOS útjairól, közbeni beszédeiről, amerikai szónoklatairól szóló tudósításokat, azonnal tudtam a választ... Mint szónokot fogom megjeleníteni, olyan szónokként, aki képes volt izgalmát a rosszullétig fokozni beszédei előtt, majd szónoklatait olyan izzón, olyan hevülettel elmondani, hogy hallgatóságát minden határon túl magával ragadta... Egy festményen ugyan nem beszélhet a száj, de beszélhet a szem! E beszédes szempár fordul utánunk, minden oldalról követi nézőjét, mindenkit egyszerre néz, mint ahogyan egy jó szónok tenné. Ha Önök is úgy gondolják majd, hogy célomat elértem, akkor - MI - ITT - MOST - nézőből hallgatóvá, szónoklatát meghallgató tömeggé válunk, és a pódiumon ismét KOSSUTH LAJOS, a MI KOSSUTH LAJOSUNK áll, és lelkűnkben megszólalnak szavai, mondatai, gondolatai, beszédei... Bár 2002-ben elhelyezésre kerülnek még Kodály Zoltán, Pál Apostol, a tanító (oltárkép), Petőfi Sándor, Toldi Miklós, Munkácsy Mihály című festményeim... (fontos közintézményekben!), mégis, e KOSSUTH LAJOS portrém átadása jelentős és ünnepélyes eseménynek számít életemben és festőpályámon egyaránt. Köszönöm a szót! Monok, 2002. május 31.
