A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)

2003-07-04 / 109. szám

IOahíd Kultúra 2003. JÚLIUS 4. Röviden Marton Éva a Zeneakadémia PROFESSZORA / Marton Eva, a világhírű drámai szoprán ope­raénekesnő, a New York-i Metropolitan Operának és a földkerekség számos híres operaházának rendszeres vendégszereplője a Zeneakadémia tiszteletbeli professzora lett. Mint mondta: „A Zeneakadémia fennállásá­nak közel százharminc éve során eddig mindössze harmincegy művész kapta meg ezt a rangot, közülük én vagyok az első éne­kesnő. - majd az Európai Unióba belépéssel kapcsolatban így folytatta - „Az a borzasztó depresszió, amivel az unióba megyünk, min­dig jellemző volt ránk. Még a Himnuszunk is negatív, csak a reménykedés és a hit van benne. Új eszmékre, új gondolatokra van szükség.” Gyarmathy Lívia díja A krakkói nemzetközi rövidfilmfesztiválon a magyar rendezőnő Táncrend című film­je nyerte el a legjobb dokumentumfilmnek járó Ezüstsárkány díjat. A táncrend meg­kapta a diákzsűri díját is. Ez év áprilisban ugyanezen filmjéért a legjobb rendező díját nyerte el Gyarmathy Lívia a wiesbadeni goEast fesztiválon. A film remek öniróniá­val rajzolja meg egy falu hétköznapjait. Be­mutatja szereplőit: a mobilfüggő postásfi­út, a romantikus lelkű tanítónőt, az unatko­zó boltoskisasszonyt, a táncos lábú apukát, no és persze a tánctanárt. Igazi régi vágású úriember, akinek lehet fullasztó kánikula, dermesztő hideg a fűtetlen kultúrházban, ő bizony tánctant okít. Az órákra méltóság­gal felkészül, tisztában van ugyanis külde­tésével: az egyetlen izgalmat és örömöt az ő órái jelentik. Világhírű tárlat Budapesten A budapesti Műcsarnokban megnyílt Claudio Massini világhírű olasz képzőmű­vész Metastorica című vándorkiállítása. A New' York-ból hazautazok augusztus 3-ig láthatják. Megnőtt a Magyar Rádió IRODALMI SZEREPE Eltűntek a Magyar Televízióból az irodal­mi programok, mégpedig nemcsak a viták, hanem a tévéjátékok is. A sajtó pedig terje­delmi okból erre nem vállalkozhat. így megnőtt a Magyar Rádió szerepe, amely egyfelől az irodalmi programok fenntartá­sát, másfelől pedig a drámairodalom sorá­ban a sajátosan rádiós műfaj, vagyis a hangjátékok művelését jelenti. Erre utal a kétévente megrendezendő hangjáték pályá­zat tavalyi áradata: közel háromszáz rádiós irodalmi alkotást küldtek be. Susan Sontag htüntetése Susan Sontag az amerikai irodalom egy ik legnagyobb élő alakja megkapta a német könyvkiadók békedíját. Az indokolás: Sontag nagy érdemeket szerzett a képeket meghamisító, az igazságot szerteszabdaló" korunk kérdéseinek megválaszolásában. A BORZ AJÁNDÉKA Fődíjat nyert a Kecskeméti Stúdió A borz ajándéka című rajzfilmje a Los Angeles-i nemzetközi film- és videofesztiválon, a gyermekműsorok kategóriájában. Szilágyi Varga Zoltán alkotása 28 ország 1500 film­je közül lett az első. “KELL EGY CSAPAT” Exkluzív beszélgetés Rudolf Péterrel Önmagában egy intézmény. Alig múlt 40 éves, de már "valaki" a magyar színházi életben. Fekete Péterként lett hihetetlen népszerű, de egyáltalán nem számít két­balkezesnek. Sót. És hogy mennyire talpraesett művész Rudolf Péter, azt új szerep­körében, az Új Színház művészeti igazgatójaként bizonyíthatja. Gaál Péter — Törvényszerű, hogy egy bizonyos idő elteltével minden sikeres színész veze­tői babérokra tör? — Nem! —Akkor miért vállalt művészeti vezetői szerepet? — Pár évvel ezelőtt felmerült egy ilyen feladat lehetősége és nagyon izgatott a kér­dés, hogy jó lennék-e producerfélének. Ugyanis azt gondolom, az lenne a legszebb feladat, hogy egyes embereket jó helyzetbe hozzak. Nagy kérdés persze, hogy az ezzel járó felelősséget bírom-e? Nem változtatja­­e meg az egyéniségemet a dolog? Nem bé­nít-e a feladat? De ebből az egészből az ér­dekel a legjobban, hogy össze lehet-e hozni egy csapatot? Mert ma a színház egy sziget és ebben a közegben nemes dolgot lehetet­len csinálni. Ez a helyzet sodor oda, hogy magam köré szervezzek minőségi embere­ket. Itt tartok most. Persze be kell valljam, hogy az általam létre hozott csapattal keve­sebb kompromisszumra lesz majd szüksé­gem. Tehát rendezőként is szabadabbnak érezhetem majd magam. — Mindig is ilyen szervező, építkező al­kat volt? — Fenét! Én alapvetően egy lusta em­ber vagyok, de mindig olyan helyzetet te­remtek, amely hiperaktíwá tesz. Nagy el­lentmondás ez az életemben, mert én szí­vesen ülnék egy fa alatt és nézném a fel­hők vonulását. Ha mondjuk 300 évet él­hetnénk, akkor én 15 évet így töltenék el. De nem élünk ilyen sokáig, tehát ezzel a dologgal fel kell hagyni. Főleg azért, mert úgy érezném, hogy a lustaságom miatt nem tettem meg azt, amire születtem. Egyébként én világéletemben reneszánsz életre vágytam. A végletekig működő lus­tálkodás, a sör és a foci teljesen ki tudná tölteni az életemet. — Hiheteüenül sikeres színész. Alig ke­rült a pályára és máris híres lett. Köszön­hette ezt a Szerencsés Dániel és a Csacsa­­csa című filmnek, illetve a Pesti Színház­ban játszott Szentiván éji álomban alakított Pukk figurájának. Aztán jött a Fekete Péter és sok száz szerep a Padlástól kezdve, az És Rómeó és Júlia című darabig. De mikortól rendez? — 1995 óta, akkor volt az első rendezé­sem. A Dühöngő Ifjúsággal debütáltam. Tanulságos dolog volt. Rájöttem, hogy en­gem csakis a produkció, illetve a teljesít­mény érdekel. Vagyis látnom kellett, hogy nagy baja a mi szakmánknak, hogy egyes emberekhez valós, vagy igaztalan vádak következtében bizonyos jelzők tapadnak. Ezen pedig sorsok és pályák dőlnek el. De mivel engem csak a végeredmény érdekel, ezért én szívesen hívok olyan játszótársa­kat, akiket nehéz embereknek tartanak. — Mi jelent nagyobb izgalmat, a játék, vagy a rendezés? — A színpadon próbálni szeretek. Na­gyon jó megformálni egy-egy figurát, vág)' rájönni egy-egy mondat lényegére. Az a legizgalmasabb dolog az egészben, hogy úgy fogalmazd meg az igazságot, hogy az a történet eszenciáját adja. Mert minden sze­repben van egy mozdulat, egy gesztus, amit ott, és csakis ott, azon a helyen és mó­don lehet elmondani. És erre rá kell találni. Tehát színészként és rendezőként egyfor­ma a feladat. Katarzist kell létrehozni, mi­nőséget kell produkálni. Főként azért, mert ma már nincsenek közösségi helyek. A Fra­di B-közép nem ilyen, a disco sem ilyen. Csak a színház maradt, ahol egyszerre egy időben tömegekre hathatsz, ahol térben és időben ugyanabban a pillanatban emberek százait járja át ugyanaz az érzés. Ez a csoda! De számtalan dolog van, ami ez ellen a csoda ellen hat. Kevés a pénz a színházakban, nem fizetik meg a tehetséges művészeket, egyre drágábbak a jegyek és szűkül a teátrumba járók tábora. Csak né­hány példát említek... Igen, de nem csodálatos, hogy ma, hol­nap és holnapután is ugyanúgy szólal meg valamilyen gondolat? Ha ez sikerül, akkor az maga a csoda. Ehhez persze az kell, hogy bárhonnan érkezel a színházba, képes le­gyél profizmusra, képes legyél erre a cso­dára. A felsoroltakon kívül én azt hiszem, leginkább hitre van szükség. Arra a meg­győződésre, hogy szeretnek a nézők. Ez a melegség, mert a szeretet érzése melegsé­get vált ki a lélekben, újabb és újabb ener­giákat szabadít fel benned. Csakhogy ma alig érzi ezt egy7 színész. Tehát nincs miből fel­töltődni. Vereget­heted önmagad vállát, hogy mi­lyen jó vagy, de ez félrevisz. így az­tán folyamatos kereső állapotban vagyok, keresem a visszaigazoláso­kat, hogy helyes úton járok. Ezért olvasom a kritiká­kat, de azt látom, hogy az is egyre inkább bulváro­­sodik. Normális esetben egy intelligens kí­vülálló szólna hozzá egy-egy darabhoz, vagy alakításhoz. Helyette prekoncepció­val ül be a kritikus a nézőtérre és nem is az alkotásról ír. Az olvasóért folytatott küzde­lem érdekében pedig olyan szavakat hasz­nál, amelyeket 20 éve papírra sem vetett senki. Értem én ezt, de nem szeretem. —Tehát nincs nimbusza sem a színház­nak, sem a művésznek... — Legalábbis nem olyan, mint a '60-as években volt. A rendszer ugyan beleszólt mindenbe, de állta is a cehhet. Ma szinte mindent szabad, de nincs állami támogatás, illetve ami van, az kevés. — Hatnak-e egymásra a társulatban be­töltött szerepei? Tehát elsősorban színész, vagy rendező? Illetve, ha színészként ját­szik, vagy próbál, akkor belül megszólal-e a rendező, hogy ezt nem így, hanem más­ként kell csinálni? — A két feladat hat egymásra. A szín­házban csak a szakma szabályai szerint le­het dolgozni. A színészi pálya alapvetően női szakma. Mert széttárom a lábam! Azt mondom a rendezőnek, hogy "tessék meg­mondani, mi a dolgom". A rendezés ma­­csóbb dolog. Viszont a kettő hat egymás­ra. Másként próbálok, másként játszom, mióta rendezek. Céltudatosabban, hasz­nosabban. Ha rendezek és a vágyaim tel­jesülnek, az mámorító érzés. Színészként csak magamért felelek és így kevésbé is lesz olyan az előadás, mint amilyennek én azt szeretném. Viszont rendezőként nem csak maga­­mért felelek, és érzem is ennek a súlyát. Főként itt az Új Színházban. Minden haj­nalban felriadok és hajnali négykor azon töprengek, hogy miként kéne átírni a ter­veimet. Biztos beletelik még néhány hó­napba, mire végig tudom majd aludni az egész éjszakát. — Milyen lesz az Új Színház? — Remélem, hogy még jobb, mint ami­lyen jelenleg. Azt szeretném ha olyan szak­mai tervek alapján születnének az előadá­sok, amelyeket belső vágyak fütenek. Ha ez a belső fűtöttség érződik majd minden ren­dezésen, akkor célhoz értünk. Mert jó dara­bok csak akkor születnek, ha a rendezőt és a színészt is belső vágy fűti az igazság ki­mondására. — És a család? — Azt szeretném, ha nem kellene fo­gyasztásra ítélve élnünk. Komolyan mon­dom, egyre erősebben érzem, hogy in­kább vajas kenyéren tengődöm majd, de nem hagyom magam becsapni. Nem va­gyok hajlandó színészként azért rohangál­ni, hogy legyen két kocsink. A mobilom is szép lassan kivágom az ablakon. Azt látom ugyanis, hogy állandóan nőnek a költsé­gek, egyre több a feladnivaló csekk. Fo­gyasztásra ítélnek mindannyiunkat és már szinte csak azért gürizünk, hogy ki tudjuk fizetni a számlákat. Azt is látom, hogy a jövő érdekében egyre többen elha­nyagolják a jelent. Nem mondom, hogy nem lenne jó egy medence a házam kert­jében, de ennél is fontosabb, hogy utaz­zunk a családdal. Mi mindig is erre köl­tünk. A gazdálkodást illetően azt vizsgál­­gatjuk, hogy miként lehetne a legoptimá­lisabban felhasználni a pénzt. Ez tipikusan a "Mérleg" -jegyűek sajátja. Tehát a gyere­keknek van már ilyen, meg olyan biztosí­tásuk, előtakarékossági akármijük, satöb­bi. És ha plusz jövedelemhez jutok, akkor azt utazásra költjük. Ha van rá pénz, akkor szállodában lakunk, ha nincs akkor kem­pingben. Az utazás például az egyik hob­bim. Képes vagyok hónapokon át útvona­lakat és programokat szervezni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom