A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)
2003-10-10 / 123. szám
2003. OKTÓBER 10. Sport A HÍD 17 Dopping; szurkolói halál, rendbontás, erőszak A BOTRÁNYHŐSÖK TVm mondhatni, hogy a legszebb arcát mutatja az európai elitlabdarúgás: a spanyol és az angol futball is botrányoktól hangos. Rio Ferdinand doppingügyével kezdődött: a Manchester United és az angol válogatott középhátvédje nem jelent meg egy edzés utáni doppingvizsgálaton, ami miatt a szövetség (FA) kizárta a törökok ellen készülő válogatott keretből. Később azonban kiderült: mindez eltörpül a lényegesen fájdalmasabb folytatás mellett. Október 7. Nem mellékes azonban, hogy Ferdinand kizárása miatt a játékosok szakszervezete élénken tiltakozott, s angol sajtóértesülések szerint a válogatott keret tagjai megszavazták, hogy ha Ferdinandot nem helyezik vissza a csapatba, akkor bojkottálják a Törökország ellen Európa-bajnoki selejtezőt, s el sem utaznak Isztambulba... E drasztikus lépés feltehetőleg Anglia kizárását jelentené a sorozatból, hacsak a szövetség vagy a játékosok meg nem gondolják magukat (vagy nem toboroznak pár nap alatt másfél meat játékost, hogy angol válogatottként lépjenek fel a törökök ellen). Az angol szövetség mindenesetre tagadta, hogy a játékosok ilyesmire készülnének, és közölték, meghallgatták a futballisták véleményét is az esetről. Angliában maradva, a leedsi rendőrségi szóvivő szerint két férfit tartóztattak le Leedsben, akik hétfőn megerőszakoltak egy 20 éves nőt. Rendőrségi források ennél bővebben szinte semmit nem árulnak el az ügyről, de meg nem erősített információk szerint ők a I^eeds United futballistái, akiket a csapat wetherbyi edzőtáborában tartóztattak le. (Más források azonban azt állítják, csak egyikük labdarúgó.) A hírek szerint egy harmadik Leeds-játékost szintén kihallgatott a rendőrség az ügyben, de nem gyanúsítottként. A Leeds United hivatalos közleményében bejelentette, hogy a rendőrség valóban tett fel kérdéseket a ldubnak egy bűnesettel kapcsolatban, és az egyesület mindenben együttműködik a hatósággal. Bővebben természetesen ők sem kommentálták az értesüléseket. Hírügynökségi tudósítások emlékeztetnek: szeptember 27-én szintén több futballista erőszakolt meg egy 17 éves Több németet a Bundesligába? Október 5. Rudi Völler, a vb-ezüstérmes német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint aggasztóan kevés hazai játékos szerepel a Bundesligában, s ez ellen sürgős lépéseket javasol. “Meg kell beszélni ezt a problémát, annak tükrében is, hogy máshol mi a helyzet” - mondta a játékosként világbajnok szakember. A statisztikai adatok Völler véleményét támasztják alá: a bajnokságban a pályára lépők több mint 60 százaléka külföldi, miközben a többi nagy európai pontvadászatban ez az adat 3 3 és 46 százalék között mozog. “Az ténv, hogy a csatárok 70 százaléka külföldi, mint ahogy az is, hogy- a gólok 72 százalékát nem német szerzi a Bundesligában, s ez szomorú” - mondta Mayer-Vorfelder, a német szövetség elnöke. lányt egy londoni szállodában. Ebben az ügyben sem hoztak nyilvánosságra neveket, de a vétkesek közül állítólag mindenki a Premier League-ben szerepel, sőt, egyes információk szerint egyikük tagja a válogatott keretnek is. Spanyolországban a Király-kupa tegnap késő esti fordulója hozott szomorú eseményeket. A Deportivo La Coruna Diego Tristán 82. percben szerzett góljával nagynehezen legyőzte a harmadosztályú Compostelát, ám a két csapat drukkerei szintén összecsaptak a találkozó után. A galíciaiak egy 31 éves szurkolója, a kétgyermekes családapa, Manuel Ríos Suárez életét vesztette az összetűzésben. Suárez belső sérüléseket szenvedett, s kórházba szállítás közben elhunyt. A Valencia mérkőzésén a játékvezető sérült meg, de neki csupán a szemöldöke repedt fel. Jesus Tellez Sánchez a szintén harmadosztályú Castellón otthonában 1-1-es állásnál, a 83. percben tizenegyeset ítélt a vendégek javára, mire egy hazai drukker fejbe dobta egy ceruzaelemmel. A bíró félbeszakította a találkozót, melyet a spanyol szövetség szabályai szerint ugyaninnen kell folytami egy későbbi időpontban, vagyis az újrajátszás a Valencia tizenegyesével indul, s hét percet mérkőznek a csapatok. Senkinek sem kell az egykori FORMA-1 világbajnok // ITTUNT VILLENEUVE Miután kirúgták a BAR-Honda csapatától, úgy túnik senkinek nem kell az 1997- es Forma 1-es világbajnok Jacques Villeneuve. Még Bemie Ecclestone sem tudta “eladni” sehova. Október 6. Jacques Villeneuve szeptember közepén nem vállalta, hogy egy különleges verseny keretében dőljön el, ki lesz Jenson Button társa jövőre a BAR-Hondánál. Akkor úgy érezte, ez a módszer fiatal, feltörekvő versenyzőknek való. Ma már minden bizonnyal bánja, hogy nem élt a lehetőséggel. A hat évvel ezelőtti világbajnok eddig ugyan az F-l legjobban fizetett versenyzői közé tartozott évi 18 millió dolláros (3,8 milliárd forintos) keresetével, csapata kijelentette, nem kíván vele szerződést hosszabbítani, helyette a japán Takuma Sató lesz Button csapattársa. Mostanra úgy tűnik még Bernie Ecclestone, a Forma-1 elsőszámú vezetője sem tud segíteni az 1997-es világbajnoknak, hogy a BAR-Honda után új csapatot találjon magának. “Mindent megpróbáltam, hogy Jacques az F'l-ben maradhasson, de az az igazság, hogy senkinek sem kell” — mondta az angol milliárdos. ransiations CERTIFIED ENGLISH & HUNGARIAN TRANSLATIONS HITELES FORDÍTÁSOK ✓ Anyakönyvi kivonatok (születési, házassági, halotti) ✓ Bizonyítványok, dipolmák (honosításhoz is) ✓ Dokumentumok magyar útlevélhez / Cégalapítási dokumentumok j Emígrációs dokumentumok ✓ üzleti szerződések Könyvkéziratok j Orvosi jelentés stilisztikai javítása ✓ Notary Public szerkesztése ✓ válási végzés fordítása ✓ Meghívók kiadáshoz való ✓ Resume teljes előkészítése cp z □ . Q) Ql U0 — ; ÍÓ3 O o co p- A rt Z =r “< u t-L < 0) OJ cn n rt> a rt> a 2 > 5 (jO £ü OJ tQ 3 Q. ÍD "O rt> 3 a ÍD 3 rr n rr 0) Q) ~t < > CD 0) 3 3 n> U) 2! fl>‘ 3 n> rr N Továbbra is a Milan vezeti A KLUBVILÁGRANGIiSTÁT Október 6. A Bajnokok Ligája-gvőztes AC Milan vezeti továbbra is a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) klub-világranglistáját. Az olasz csapat 32. alkalommal áll az élen, ezzel egyedülálló rekorddal büszkélkedhet. Az AC Milan mögött az FC Barcelona és a Juventus egyformán 16 alkalommal volt első. Szeptember csapatának az AS Monaco számít, a franciák egyetlen kivétellel minden mérkőzésüket megnyerték az elmúlt hónapban és a 134.-ről a 76. helyre léptek előre. Az első tízben a brazil Santos javított a legtöbbet, 8. volt, most már harmadik az éllovas és a Bajnokok Ligája-selejtezőben az MTK-t búcsúztató Celtic mögött. A magyarok közül a Ferencváros a legjobb, három pozíciót javítva a hetvenhatodik. Ralibajnokságot nyert AZ OLIMPIAI BAJNOK ÚSZÓ Október 5. Rózsa Norbert az. úszásban mindent megnyert ami megnyerhető. Úgy tűnik új sportágában sem adja alább. Az elmúlt hétvégén a ralibajnokság N2 osztályban bajnoki címet szerzett az elsőéves ralis Hostyánszky Attila oldalán. KUTYAGYILKOS OLIMPIAI SZERVEZŐK Október 5. Egy' görög állatvédő szervezet több mint 3000 kóbor kutya legvilkolásával vádolja a jövő évi athéni olimpia szervezőit, valamint a város vezetőit. Az első hallásra meghökkentő állítás szerint a tettesek a nyári vakációt használták ki a “mészárlásra”, amikor az emberek nagy része a fővárostól távol üdült. A gyanú azért vetült a szervezőkre és az önkormányzat elöljáróira, mert korábban képviselőik többször kifejtették, hogy a játékok rajtjáig mindenképpen el kellene tüntetni a szabadon mászkáló állatokat az utcákról. Az illetékesek kategorikusan tagadják a vádakat, sőt egyenesen megalázónak tartják azokat. A PORTUGÁL TŰZOLTÓK FÉLNEK A LABDARÚGÓ EB-TÓL Október 5. A portugál tűzoltók esetleges biztonsági hiányosságokra hívták fel a figyelmet a jövő éti labdarúgó Európa-bajnokság kapcsán. “Nyolc hónappal az Eb előtt még mindig semmit sem tudunk a vészhelyzetekre kidolgozott tervekről vagy' a stadionok kiürítési menetrendjéről. Ráadásul arról sem tájékoztattak bennünket, hogy hol vannak az arénákban gyúlékony anyagok” - mondta képviselőjük a Público című napilapnak. A tűzoltók szerint alapos “továbbképzésre” lenne szükség, mivel jelenleg minimálisan vannak felkészülve a kiemelt rendezvényeken bekövetkező problémákra. A rendőrök szakszervezete a közelmúltban jelentette be, hogy legalább kétezer alkalmazott hiányzik a kontinenstoma zökkenőmentes lebonyolításához. Ferguson 2007-ig marad a M. U. ÉLÉN Október 6. Angol lapértesülés szerint Sir Alex Ferguson vezetőedző 2007-ig meghosszabbítja szerződését a Manchester Ünited labdarúgócsapatánál, vagyis továbbra sem vonul vissza. A skót szakember már tárgyal a vezetőkkel, s közel áll a megállapodáshoz. Az újságok úgy tudják, hogy folytatás esetén minden idők legsikeresebb brit t'utballtrénere lesz a legjobban fizetett szakember a világon. _______________________________—___ Röviden