A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)

2003-10-10 / 123. szám

16 A HÍD Sport 2003. OKTÓBER 10. Röviden Kucsko kiütójétól elveszik A VILÁGBAJNOKI CÍMET Október 5. Valószínűleg a vártnál hamarabb szerezheti vissza a Nemzetközi Boksz-világ­szervezet (WBO) nehézsúlyú bajnoki övét az ukrán Vlagyimir Klicsko. A címvédő dél-afri­kai Corrie Sanders, aki négyszer küldte pad­lóra meccsükön, jelezte: lemond a trónról. Sanders eredetileg október 18-án, Hamburg­ban lépett volna kötelek közé az amerikai Brewster ellen, de kérte, hogy halasszák el az összecsapást, mert nem tudott kellőképpen télkészülni. A rendező Universum - Koké volt. Erdei Zsolt jelenlegi klubja - ezután a november 15-i dátumot jelölte ki. Sandersnek ez sem felelt meg, s a szervezőkkel való meg­oldhatatlan problémákra hivatkozva visszaad­ta címét. Francisco Valcarcel, a WBO elnöke nem lepődött meg különösebben a dél-afrikai öklöző döntésén. “Jómagam 25 éve dolgozom a bokszüzletben, de olyan rossz csapattal, amilyen Sandersé, még nem találkoztam. Ál­landóan újabb problémákkal állnak elő” - mondta a WBO elnöke. Újabb bronzérem a vívó vb-n Október 8. Bronzérmet szerzett a kardozó Ferjancsik Domonkos a havannai vívó-világ­bajnokságon, miután a döntőbe jutásért ren­dezett asszóban 15-14-re kikapott az ukrán Vlagyimir Lukasenkótól. A női párbajtőrözők ugyanakkor csalódást okoztak, hiszen Hormay hatodik helvén kívül a többiek ideje korán búcsúzni kényszerültek. Baumgartner nem kap szerepet Japánban Október 6. Az eddig két Forma 1-es futammal büszkélkedő Baumgartner Zsolt idén már va­lószínűleg nem kap jelentős feladatot a Jordan-kbrd istállótól. Az idényzáró Japán Nagydíjon a csapat idei harmadik tesztpilótá­ja, Motojama Szatisi bizonyíthat. Kapros Anikó 35 helyet javított VILÁGRANGLISTA HELYEZÉSÉN Október 7. A Tokióban döntőt játszó Kapros Anikó a 128. helyről a 93-adikra ugrott a női teniszezők legfrissebb világranglistáján. A 19 éves kiválóság előrelépésével már három ma­gyar szerepel a legjobb 100-ban, Mandula Petra a 43., Czink Melinda pedig a 82. helyen áll. Az élcsoportban nem történt változás, így továbbra is a belga Kim Clijsters vezet honfi­társa, Justin Henin-Hardenne és az amerikai Serena Williams előtt. A Moszkvában diadal­maskodó orosz Anasztaszja Miskina egy he­lyet javítva már a kilencedik. Elhunyt a hat napja kómában FEKVÓJÉGKORONGOZÓ Október 7. Helyi idő szerint vasárnap éjjel el­hunyt Dan Snyder, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Atlanta Thrashers tehetséges játékosa, aki hat nappal korábban szenvedett súlyos autóbalesetet klubtársával, Dany Heatleyvel. A 25 eszten­dős Snyder a karambol óta kómában feküdt. A Heatley által vezetett Ferrari egy éles ka­nyarban 130 km/órás sebességgel egy kőfal­nak csapódott, és darabokra tört. A két hokis kirepült a járműtói. A sofőr viszonylag sze­rencsésen megúszta: eltörött az állkapocs­csontja és hastáji zúzódásokat szenvedett. Utasát viszont agykárosodás érte, és az orvo­sok megfeszített munkával sem tudták meg­menteni az életét. H Király leblokkolt Írországban, de tanult a hibáiból VÉDÉS, VÉDEKEZÉS A berlini légióssal, Király Gábor kapussal, a válogatott rigai, kiábrándítónak is nevezhető veresége után sikerült beszélgetni játékról, csapatról, és arról, bogy amikor rosszul sül el, akkor tulajdonképpen ki is a hibás.- A lettországi veszteségről csak ennyit: kaptunk?- Igen, kaptunk, mert ez csapatjáték. A kapus is segíti a mezőnyjáté­kosokat, a mezőnyjátékosok is segítik a kapust. Van az úgy, hogy a mezőnyjátéko­soknak közük nincs a pályán történtekhez, mégis lehoz­zák a találkozót, mondjuk, nulla nullával, mert a kapus hibátlanul véd. Miként arra is volt már precedens, hogy a kapus fogott ki gyengébb napot, csakhogy a társak há­romszor mentettek a gólvo­nalról, így megúszta gól nél­kül. Mondom, a labdarúgás csapatjáték.- Ez is rendben volna, csakhogy a futballisták teljesítményét kü­- Most nincs önben az az érzés, hogy bárcsak játszanánk már?- Hála istennek, nincs. Szombaton ját­szunk, úgy is készülök.- Kár lenne tagadni, a lettországi találkozót kö­vetően annyi kritikát ka­pott, mint talán addig összesem- Ez benne van a pak­liban, és ezeket én ma­gamban már levezet­tem. Ha hibázok, min­dig felteszem a kezem, de aztán a tanulságokat leszűrve igyekszem mi­nél hamarabb túllépni a történteken.- Gyanítom, ez ügy­ben sokat segített, hogy kapuskollégái egytől egyig kiálltak ön nem klubcsapat, hanem a válogatott, itt az­tán senkinek nincs bérelt helye.- Figyeltem önöket, kapusokat az edzé­sen, úgy tűnt, kiváló kapcsolatban vannak.- Örülök, ha kívülről is látják. Ha vala­melyik poszton, akkor a miénken óriási szükség van arra, hogy odafigyeljünk a má­sikra. Nem csupán azt kell tudni a másikról, hogy fáj-e a lába vagy azt, hogy mit játszott a csapata legutóbb, hanem szinte mindent. Csakis így tudjuk segíteni egymást. Ha Zo­lira esik a választás, akkor, higgyék el ne­kem, mindent megteszek majd, hogy töké­letes állapotban álljon be a kapuba.- Hamarosan itt a szombati összecsapás. Valóban úgy érzi, hogy fontos az ország­nak? A rigai vereség után kevés olyan druk­ker akadt, aki ne kiabált volna kígyót-békát- Csalódtak bennünk, ezt jól tudjuk. Megjegyzem, mi is csalódtunk magunk­ban, én is csalódtam magamban. Mégis azt kérem, amíg van esélyünk, addig adják meg nekünk a sanszot. Ha nem nyerünk, ha nem sikerül továbbjutnunk, akkor lehord­hatnak, szétszedhetnek minket, belénk is rúghatnak, de most, amikor még a kezünk­ben van a sorsunk, tartsanak ki mellettünk!- Hogy a jövőben dédelgessék a csapa­tot, nem kell mást tenniük, csak megverni a lengyeleket...- Győzni akarunk, persze, hogy győzni akarunk. Mást nem is mondhatok ezzel kapcsolatban. lön-külön is szokták értékeim.- Az más kérdés. Am, ha már itt tartunk: sokan tudják rólam, a hibáimat mindig hosszasan elemzem, hiszen vallom, ezekből lehet a legtöbbet tanulni. Én így nőttem fel.- Témánál vagyunk... Elemezhetjük a lettek elleni selejtezőt?- Rigában a hazaiak négy kapura lövésé­ből három gól született, ezen nincs mit ma­gyarázni, és ha érdekli, akkor szívesen el­mondom az egyéni bírálatomat.- Megtisztelne.- Nagyon akartam a győzelmet, talán jobban, mint valaha, bizonyítani szerettem volna, hogy méltó vagyok a bizalomra. Fáj­dalom, mindez átcsapott görcsös akarássá, és minek szépítsem, egyszerűen leblokkol­tam. A lefújás után még le sem zuhanyoz­tam, amikor az öltözőben megfogadtam, még egyszer így nem készülök a mérkőzés­re.-Az miért baj, hogy akarta a győzelmet, hogy bizonyítani akart?- Az összecsapást megelőző héten végig éreztem ezt a stresszt. Már az edzőtábor el­ső napján úgy véltem, meccsformában va­gyok, felőlem akár kezdődhet is a csata. Na, ez volt a gond. A felkészülés egy hete ugyanis nem erről szól. Nyugodtan, hig­gadtan lehet csak edzeni, és kizárólag akkor szabad robbantani, amikor kell. A mérkő­zés napján. mellett.- Jó érzés volt, ezúton is köszönöm ne­kik, de akkor ezen a ponton szögezzük le: ez Magyar Televízió: a labdajátékokat ingyenesen közvetítjük A Magyar Televízió Rt. ettől a héttől költségtérítés nélkül közvetíti a labdarúgáson kívül a többi sportág hazai bajnoki és kupamérkőzéseit. “Az elmúlt több mint egy évben az MTV arra kényszerült, hogy gyártási költségtérítést kénen a képernyőre kerülő hazai sportesemények rendezőitől” - áltaz MTV Rt. hétfői állásfoglaláséiban. Október 7. Mivel a kuratórium elnökségének döntése alapján a közeljövőben labdarúgó jogdí­jakra csupán a válogatott mérkőzések és nemzetközi kupatalálkozók esetében költ, az esztendő negyvenedik hetétől lemond a többi sportág hazai bajnoki és kupamérkőzé­sei után fizetendő hozzájárulásról, s költségtérítés nélkül közvetíti azokat. Az MTI Sportszerkesztősége megkereste néhány érintett sportág szövet­ségének vezetőit, hogyan értékelik az MTV állásfoglalását. “Ez mindenképpen jelentős változás a tavalyi évhez képest” - mondta Stevik Péter, a röplabda-szövet­ség főtitkára. “Én már elkészítettem az MTV számára azt a listát, amely az általunk közvetítésre javasolt találkozókat tartalmazza, az Extraliga alapszakaszából körül­belül 15 mérkőzést. Természetesen a részleteket illetően még további egyeztetésre van szükség.” Bodrogvári Iván, a kosárlabda-szövetség főtitkára is üdvözölte az MTV határoza­tát: “nagyon örülünk a döntésnek, már csak azért is, mert az eddigi rendszer rendkívül elszomorító volt. Korábban költeni is hajlandóak voltunk azért, hogy a képernyőre kerüljünk, így természetesen élni fogunk ezzel a lehetőséggel. Úgy gondolom azon­ban, hogy1 ez csak egy kedvező lépés volt a közvetítések ügyében, s hamarosan eljön az idő, amikor a televízió fizet a mérkőzéseinkért.” “Nagyszerű hír” - reagált Martin György, a vízilabda-szövetség első embere. FÜRST & TARYAN ÜGYVÉDI IRODA 71-21 austin Street Forest Hills, NY 11375 (718) 575-1244 Empire State Building 350 Fifth Ave, Suite 7710 New York, NY 10118 (212) 628-0119 Ügyfélfogadás kizárólag előzetes bejelentés alapján! Államplgárság - Családi jog - Hagyaték - Végrendeletek - Ingadan adás és vétel - Üzleti szerződések - Vállalati jog Baleseti ügyekben Ügyvédi munkadíj kizárólag sikeres ügyintézés után! Baptista templom Mindenkit szeretettel várunk Istentiszteleteinkre! Szombat 10-12 Vasárnap 10-12 Lelkipásztor: Kulcsár Sándor Vasárnapi Istentisztelet után 1 órakor ebéd 225 East 80 St, NY 10021

Next

/
Oldalképek
Tartalom