A Híd, 2003. január-június (3. évfolyam, 85-108. szám)
2003-05-23 / 103. szám
2003. MÁJUS 23. Sport A HÍD 17 BAUMGARTNER ALÁÍRT A JORDANHEZ Május 16. Baumgartner Zsolt izgatottan ácsorgott a szálloda folyosóján. Élete nagy lehetősége előtt állt, s bár már hetek óta tudta, hogy csütörtökön délelőtt aláírják a szerződést, a sorsdöntő pillanatokban általában elég zaklatott az ember. Biztosan ő sem volt kivétel ez alól, ám az autósportban eltöltött évek során megtanult uralkodni magán. Mert bizony az elmúlt esztendőkben voltak olyan pillanatok, amikor tömi-zúzni lett volna kedve, de ilyenkor is mosolyt erőltetett az arcára, és fegyelmezetten válaszolgatott a nekiszegezett kérdésekre. Csütörtökön nem kellett erőltetni a mosolyt, jött az magától is, hiszen valóra vált az az álom, amiért Baumgartner Zsolt eddigi pályafutása során dolgozott. Tavaly néhány perc erejéig már megtapasztalhatta, milyen érzés Formula-l-es autót vezetni (a Jordan sárga négykerekűjével tett meg néhány kört a Hungaroringen, több tízezer néző előtt), de az csak afféle próba volt. Vigyázni kellett az autóra, és egyáltalán ismerkedni vele, nagyjából megtapasztalni, mit tud, mire képes. Azért csak nagyjából, mert az a három kör többre nem volt elég. A 22 éves pilóta azonban az idén lehetőséget kap arra, hogy három valódi teszten vegyen részt a Jordan-istálló tagjaként - ebből az egyik a Magyar Nagydíj péntekjén lesz. Az egyetlen magyar Formula-3000-es versenyző tesztpilótái szerződését csütörtökön délelőtt írták alá az Intercontinental Hotelben.- Óriási lehetőség ez számomra, a legnagyobb, amit valaha kaptam - kezdte Baumgartner.- Miért döntöttek ön mellett?- Figyeltek a Formula-3000-es versenyeken, és végül az győzte meg őket, hogy a versenyeken látványosan küzdöttem előre magamat. Szeretik a vagány pilótákat. Silverstone-ban nagy súlyt helyeznek arra, hogy mielőtt sor kerül a két verseny előtti tesztre, megismerjem az autót.- Tavaly augusztusban szerzett már róla némi tapasztalatot.- Az egészen más volt. Az idei teszteken nemcsak bemutatóköröket fogok megtenni, hanem tempót kell autóznom. Mindenekelőtt át kell állnom, hiszen a Formula-l-es gép egész más vezetési stílust igényel, jellegében jobban hasonlít a Formula-3-asra, mint a Fbrmula-3000-esre.- A hockenheimi és a hungaroringi futam előtt tesztel. Örül, hogy a hazai mellett a német pályán is körözhet?- Igen, mert a Hockenheimring gyorsabb, mint a mogyoródi, így, amennyire csak tőlem telik, sebességben is megpróbálhatom kihozni az autóból a maximumot. Persze, a hungaroringi teszt is nagyon fontos, hiszen attól is függ, hogy mi lesz jövőre. ________- Az a fontosabb, hogy ön úgy érezze, kihozta magából a maximumot, vagy az, hogy az időeredmények jók legyenek?- Először az a fontos, hogy ne legyen túl nagy különbség az én és a csapattársam köridői között. Nem várok csodát, bár nem lenne rossz egy kiugró eredmény... Elsősorban fejben kell felgyorsulnom, még jobban koncentrálnom a kanyarokra, az ideális ívekre. De ez egyáltalán nem baj, az a fontos, hogy végre lehetőséghez jutottam.- Rögösnek érezte az eddig vezető utat?- Az utóbbi két évben nem volt túl nagy szerencsém a istállóválasztással, csupán az vigasztalt, hogy a csapattársaimnál általában gyorsabb voltam. A sportban mindenki számára fontos a siker, és tavaly nekem ebben csak hébe-hóba volt részem. Talán ezért maradtam meg olyannak, amilyen voltam, talán ezért nem szaladt el velem a ló. Persze, lehet, hogy akkor sem változtam volna, ha nem maradnak el a sikerek, de általában nem ez szokott történni. Úgyhogy talán jó is, hogy nem volt teljesen sima ez az út...- A cél nyilván a Formula-l-es pilótái állás. Elérhetőe ez, és ha igen, mikor?- Ha másfél-két éven belül nem kerülök közel a tűzhöz, akkor nem biztos, hogy van értelme folytami a küzdelmet. Baumgartner szerződéskötésének tanúja volt Jánosi György leköszönő sportminiszter is, aki elmondta, az egész ország szempontjából fontos megállapodás született. Egyrészt azért, mert végre a világszínvonalú pályánk mellett lesz egy Formula-1-es pilótánk, másrészt pedig a jegyeladásra is jó hatással lehet, ha a magyarok egy honfitársuknak is szurkolhatnak a Hungaroringen. Jánosi arra a kérdésre, hogy a sportminisztérium, illetve a kormány támogatja-e anyagilag Baumgartner előrejutását, azt felelte: 33 levelet küldött el különböző tőkeerős szponzoroknak, felhívta a figyelmüket a tehetséges fiatal versenyzőre, és a nagyvállalatok közül néhány érdeklődést mutatott. Eddie Jordan csapatfőnök elárulta, az utóbbi időben figyelte Baumgartner szereplését a Formula-3000-es sorozatban, és képességeinek ismeretében döntött úgy, hogy lehetőséget ad neki. Baumgartner természetesen továbbra is folytatja szereplését a Fbrma-3000-es sorozatban, ahol egész évre szerződése van. A Jordannel kötött megállapodás anyagi részleteiről nem sokat árultak el az érdekeltek, nem lehet tudni pontosan honnan és ki teremtette elő a 100- 150 millió forintos összeget, amely egy ilyen szerződéhez kell. Korábban fölmerült, hogy esetleg a magyar kormány szponzorálná Baumgartnert, ám ezt cáfolták az érintettek. A Jordan erre a szezonra nem szerződtetett tesztpilótát, Baumgartner Zsoltnak most mégis lehetőséget ad, hogy jobban megismerje a Forma-1-et. Miért pont őt választották? A Forma-1-be kerüléshez rengeteg különböző feladatnak kell megfelelnie egy pilótának, a legfontosabb azonban a tehetség. Figyelemmel kísértük Zsolt teljesítményét a tavalyi szezonban a Forma-3000-ben, de ami igazán meggyőzte a Jordan csapatot, az a Hungaroringen megtett néhány kör volt. Baumgartner Zsolt remekül dolgozott együtt a szerelőinkkel. Ahhoz pedig, hogy valakit a Forma-1- ben foglalkoztassanak, elengedhetetlen, hogy a mérnökeink és a szerelőink higgyenek abban a pilótában, akinek dolgoznak. Mikor próbálhatja ki a kocsit Baumgartner és hány futam előtt körözhet vele? Zsolt a tervek szerint július végén érkezik Silverstone-ba, a csapat központjába, hogy megismerkedjen az új kollégáival, illetve az autóval. Ezt követően az ottani pályán fogja megtenni az első köröket, hogy aztán Hockenheimben és a Magyar GP helyszínén, Mogyoródon a pénteki tesztedzésen is bemutatkozhasson. Van esélye Baumgartnemek arra, hogy egyszer versenyen is indulhasson valamelyik F-l-es csapat színeiben? A Jordan mindig is élen járt a fiatal tehetségek felfedezésében és felnevelésében. Zsolt gyors és tehetséges, azaz az alapvető tulajdonságai megvannak ahhoz, hogy egyszer a forma- 1-ben szerepeljen. Ehhez azonban még rengeteget kell dolgoznia, keményen, kitartóan, sőt nem Íegyszer szenvednie is kell majd a jobb eredményért. Természetesen a Magv ar Nagydíjnak is tökéletes, hogy egy magyar pilóta is ott lehet a GP-hétvégén. Lesz valamilyen konkrét feladata az istállónál? Komoly teszteken, komoly feladatokat fog elvégezni. Kipróbálja a kocsit, segít a gumik kiválasztásában, a taktika kialakításában, leginkább Giancarlo Fisichella számára végezhet majd hasznos munkát. Szerintem remekül tud majd együtt működni a csapattal, mert a technikai kérdéseket nagyon jól érti, képes hasznos információkkal segíteni a mérnökeinket. Ha a Jordan két pilótája, Fisichella és Firmán valamilyen okból nem tudna indulni Németországban vagy Magyarországon, akkor Baumgartner átvehetné valamelyikük helyét? A péntek délelőtti kétórás teszten fog vezetni és az lenne az ésszerű, hogy ezeken a hétvégéken ő legyen a csapat harmadik pilótája is. Valószínűleg így is lesz, tehát ha Fisichella vagy Firman valami miatt nem tudna indulni, Zsolt ugorhat be a helyükre, bár ez nem hiszem, hogy előfordul majd. Ki finanszírozta Baumgartner szerződését? Természetes, hogy kellett pénz Zsolt F-l-be kerüléséhez, de ehhez nem érkezett senkitől konkrét hozzájárulás. Tavaly augusztusban Bemie Ecclestone kért meg, hogy próbáljuk ki Zsoltot és mivel elégedettek voltunk vele és a szponzorainknak is tetszett, úgy döntöttünk, hogy később is lehetőséget adunk neki. Persze ehhez szükség volt egy magasabb kör hozzájárulása is, azt mondanám, hogy fontos emberek megállapodásának eredményeként kerülhet Baumgartner a forma- 1-be. A magyar kormány konkrétan nem támogatta őt. 30. FORDULÓ LABDARUGÓ NB I. Újpest-FTC 0-0 Siófok-DVSC 3-5 MTK-Győr 3-1 Békéscsaba-Videoton 1-0 Kispest-Sopron 0-0 ZTE-Dunaferr 4-1 1. Ferencváros 30 18 6 6 48-24 60 2.MTK 30 18 6 6 55-33 60 3. Újpest 30 15 7 8 54-38 52 4. Debrecen 30 12 13 5 55-38 49 5. Siófok 30 11 11 8 42-39 44 6. Gvőr 30 9 9 12 40-46 36 7. ZTE 30 14 7 9 58-47 49 8. Videoton 30 11 6 13 43-37 39 9. Sopron 30 8 9 13 44-50 33 10. Békéscsaba 30 8 4 18 38-68 28 11. Kispest 30 7 5 18 38-62 26 12. Dunaferr 30 4 7 19 33-65 19