A Híd, 2003. január-június (3. évfolyam, 85-108. szám)
2003-01-31 / 87. szám
Tizedik Kodály hétvége a New York-i körzetben _________Amerika hírei____________ ________ 2003. JANUÁR 31. 6 A HÍD Röviden Tízezer emberrel a fedélzetén AMERIKAI HADIFLOTTA INDULT A Perzsa-öbölbe Január 18. Hét amerikai hadihajóból álló flottakötelék indult el pénteken a Perzsa-öböl felé az egyesült államokbeli (kaliforniai) San Diego kikötőjéből. A hét hajó fedélzetén tízezer matróz és tengerészgyalogos halad a válságövezet felé, ahol az Egy esült .Államok már mintegy hatvanezer katonát vont össze az Irak ellen lehetséges háborúra készülve. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter a napokban írta alá további 67 ezer katona menetparancsát. Őket a következő hetekben szállítják a lehetséges katonai konfliktus térségébe - jelentette az AE Katonai szakértők becslése szerint mintegy 250 ezer fős haderő összevonása várható az Irak elleni esedeges hadjárathoz. Kényszermunkás hadifoglyok FELLEBBEZÉSEINEK ELUTASÍTÁSA Január 22. Egy amerikai fellebbviteli bíróság kedden elutasította több száz olyan volt hadifogoly kártérítési kereseteit, akiket a második világháború idején japán és német vállalatokban dolgoztattak. - Ezek a volt kényszermunkások nem perelhetik a japán és német cégeket az Egyesült Államokban - foglalt állást a San Eranciscó-i szövetségi bíró, helyben hagyva azt a korábbi ítéletet, amely szerint az. USA által kötött államközi egyezmények nem adnak lehetőséget az. amerikai állampolgároknak efféle keresetekre. Az ítélet egyben hatályon kívül helyezte Kalifornia államnak azt az 1999-es törvényét, amely módot adott az egykori hadifoglyok kártérítési igényeire. A keresetek zöme japán nagyvállalatok, köztük a Mitsubishi és a Nippon Steel ellen irányult. A verdikttel újólag elutasították azt a keresetet is, amelyet egy volt auschwitzi rab nyújtott be a német Hochtief építőipari vállalat ellen. Josef Deutsch kártérítési igényét egy Los Angeles-i bíróság már korábban megtagadta. Médiabeszámolók szerint Deutsch 1944- ben Magyarországon esett német fogságba, és Auschwitzba deportálták, ahol egy finomító építésén dolgoztatták. Fivére meghalt a kényszermunka következtében. További két repülőgép-hordozó Január 21. Az Egyesült Államok két további repülőgép-hordozót irányít a Perzsa-öböl térségébe - jelentették. Donald Rumsfeld védelmi miniszter rendelete értelmében hamarosan útnak indul az Abraham Lincoln és a Theodore Roosevelt, fedélzetükön a megfelelő hajózó személyzettel - közölte Tom Van Leunen haditengerészeti szóvivő. Az. előbbi anyahajó az ausztráliai Perthben horgonyoz, a másik az Egyesült Államok keled partvidéke előtt vesz részt hadgyakorlaton. Mindkét anyahajó fedélzetén 75- 75 harci repülőgép, valamint robotrepülőgépek találhatók. A Constellation repülőgép-hordozó már a Perzsa-öbölben tartózkodik, míg egy negyedik anyahajó, a Harry Truman a Földközitengeren hajózik. Az amerikai külügyminiszterhelyettes szerint mára csaknem kimerültek az Irakkal kapcsolatos békés opciók. Armitage egy7 washingtoni beszédében úgy fogalmazott, hogy,' Szaddám Húszéin elnöknek már csak rövid ideje maradt a leszerelésre. Az iraki vezető azonban “soha nem fogja magától leszerelni fegyvereit”. Mindazok, akik hitelt adnak Szaddám szavainak, vakon megbíznak benne, és összekeverik saját vágyaikat a valósággal. Semmilyen jel nem utal arra, hogy az iraki rezsimnek szándékában állna eleget tenni a BT 1441. számú határozatának - jelentette ki Armitage. Felemelő látvány volt a 2003. január 3-5. között rendezett Kodály hétvégen több mint 100 magyar cserkészt, cserkészvezetőt és szülőt a New York-i cserkészkörzet számos csapatából immár 10. alkalommal munkában látni. A New Brunswick-i Teleki Pál Cserkészházban és Múzeumban és a helyi Amerikai Magyar Atlétikai Klub helyiségeiben tartott nagy találkozó célja, hogy ismét elmélyüljenek szellemi és részben tárgyi néprajzunk egyes ágainak gazdag hagyományaiba. A négy korosztályra osztott, 6-18 éves leányokat és fiúkat, szakszerű irányítással tanították a cserkészvezetők valamint hivatásos zene- és énektanárok. A kép nem lenne teljes annak említése nélkül, hogy több mint 1000 mérföld távolság választotta el az összesereglett cserkészek lakhelyét. A helyi New Brunswick-i valamint Garfíeld-i és New York-i cserkészeken kívül részt vettek a távolabbi 4 1/2 órát utazott washingtoniak, a legnagyobb létszámot képviselve. A legmesszebbi résztvevők Hamiltonból és Észak Karolinából érkeztek, az utóbbiak 10 órát kuporogtak autójukban. Bartók, Kodály, Veress Sándor, Domokos Pál Péter gyűjtései alapján első-, másod-és harmadgenerációs magyar gyermekek több szólamú kórusokban, tiszta magyar kiejtéssel énekelték ősi dalainkat. Az alig ipásfélnapos találkozón népdalainkból, népszokásainkból és néptáncainkból kaptak . A furulyázásban mindenki részt vett. A négy csoportra osztott furulyások között voltak kezdők, haladók, sőt még felnőttek kórusa is. Az idei programban kézügyességként népi hímzést gyakoroltak a résztvevők. A szombat esti táncházon Január 22. Colin Powell amerikai külügyminiszter szerint Dominique de Villepin francia és Joschka Fischer német külügyminiszter keddi nyilatkozata megzavarta az Irak lefegyverzésére irányuló nemzetközi erőfeszítéseket. Powell szerdán érezhető hosszússággal reagált a francia és a német külügyminiszternek a terrorizmus elleni harcról rendezett keddi New York-i tanácskozás után Irak ügyében kifejtett álláspontjára, amelyek szerinte csak gyengítették az Irakra nehezedő nyomást. De Villepin kedden indokolhatatlannak nevezte az Irak elleni katonai akciót és jelezte, hogy annak megakadályozására Franciaország élni fog vétójogával a Biztonsági Tanácsban. Joschka Fischer német külügyminiszter arról beszélt, hogy országának “alapvető kifogásai” vannak egy iraki háborúval szemben, amely ártana a terrorizmus elleni globális küzdelemnek és katasztrofális következménye lenne a közel-keleti térség stabilitására. kicsik, nagyok, szülők, egyaránt részt vettek. A 14 éven felüli korosztály részére immár tizedszer a több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező Zadubán Gyurkabá’ zenetanár és karnagy Torontóból óriási hóviharban közel 500 mérföldet hajtott, hogy irányítása alatt többek között Bárdos Lajos Tréfás Házasítóját a reá bízott kamaszkorú cserkészekkel tökéletesen énekeltesse. A gyermekek a szolmizálás alapjainak bevezetését és a felnőttek négyszólamú énekkórusát az erre az alkalomra a Budapestről érkezett Farkas Mária, a Kodály módszer szakértője hozta összhangba. Ősi csángó népdalokon kívül Bartók és Kodály feldolgozások hangzottak el a záróünnepélyen, melyet a New York-i Hungarian TV Magazine of Queens is felvett műsorára. Powell több vidéki amerikai napilapnak adott interjújából a külügyminisztérium szerdán részleteket tett közzé. A külügyminiszter kifejezte reményét, hogy Franciaország majd csak meg fogja Ugyanakkor a program egyik fénypontja a háromszólamú felnőttek furulyakórusa volt, mely szintén elismerést váltott ki a telt ház vendégeiből. Magyar népdalokon kívül, a műsoron szerepelt Kodály Karácsonyi pásztortánca is a négy városból összetett együttesben. Az 1994-ben bevezetett Kodály hétvégek a Kaliforniából áttelepült dr. Gyulassyné Hites Györgyi szüleménye, aki azóta is egyik lelkes vezetője ennek a népszerű programnak. Az idei szervezés a New York-i cserkészkörzet megbízottjának, Tígerné Hevesi Juliannának érdeme. A Szövetség vezetőtisztjének, if). Vajtay Istvánnak záróbeszéde fontos mondanivalót hagyott a külföldi magyar szülőknek gyermekeik magyarnak való megtartásában, amelyben a magyar közösségek fontosságát emelte ki. A cserkészvezetők, akik fokozatos kiképzésben részesülnek, saját elhatározásukból vállalják a cserkészmunkát, fizetést ezért nem fogadnak el. Ez a cserkészvezetés egyik alapelve. Az egyik leánycserkész résztvevő megjegyzése talán jellemzi a progam jelentőségét, melyben azt állítja, hogy amennyit itt haladtak, nem történt volna meg egy fél év alatt az [amerikai] iskolában. A közeljövő nagy körzeti találkozó a június 8-án tartandó hagyományos atlétikai verseny lesz, melynek az idén 50. évfordulóját ünnepük. A Szövetség New Brunswickban tartja az idén közgyűlését, május elején. Á mindig is izgalmasnak ígérkező központi őrsi akadályversenyt pedig május végén rendezik a Fillmore, New York állambeli Sík Sándor Cserkészparkban. Fischer Viktor érteni az amerikai stratégiát, amely szerint Szaddám Húszéin iraki elnököt mindenképpen le kell fegyverezni, ha erre hajlandó, akkor békés úton, ha nem, hát erővel. Powell megjegyezte, hogy Dominique de Villepin francia külügyminiszter sajtóértekezletét váratlanul teljes mértékben Irak ügyének szentelte, noha a tanácskozás témája a nemzetközi terrorizmus elleni harc volt. Olyan ez, mintha már a fegyverzetellenőrök január 27-i beszámolója előtt dönteni akarnának Irak ügyében - mondta az amerikai külügyminiszter. Felrótta, hogy a franciák és a németek a fegyverzetellenőrzés folytatását akarják ugyan, de nem világos, hogy mennyi időt szánnak rá, vagy hogy valóban véget akarnak-e vetni ennek egy adott stádiumban. Powell elmondta, hogy kedden telefonon “őszinte és becsületes eszmecserét” folytatott a francia külügyminiszterrel Irak ügyében. Powell Franciaország és Németország iraki politikáját bírálta